„Tudja, mi a baj a tudományos hatalommal? (…) Az, hogy az is egyfajta öröklött vagyon. Azt pedig pontosan tudjuk, mekkora seggfejek a született gazdagok.”
/ Ian Malcolm
1990-ben jelent meg a világhírű író, Michael Crichton egyik legközkedveltebb műve Jurassic Park címmel. A télen sikerült egy antikváriumból beszereznem a kötet első magyarországi kiadását, melynek fordítását Boris János végezte 1992-ben, s az Őslénypark névre hallgató kötet egy évvel később már a könyvesboltok polcait ékesítettségzett írónak olyan kiválóságokat köszönhetünk (többek között), mint a Kongó, A gömb, a Ködsárkányok, és Az Androméda-törzs. Crichton neve ismerősen csenghet a Westworld c. sorozat rajongói számára, ugyanis ő készítette az annak alapjául szolgáló Feltámad a vadnyugat c. produkció forgatókönyvét, és Crichton ült a rendezői székben is. Ő volt az 1996-os Twister c. katasztrófafilm társírója- és producere, valamint neki köszönhetjük a világsikerű E.R. – Vészhelyzet c. kórházsorozatot is.
pic.: Universal Pictures
A történetet Michael Crichton 1983-ban már nagy vonalakban papírra vetette, ugyanis először forgatókönyvnek szánta. Ez a történet még egy végzős egyetemi hallgatóról szólt, aki fosszilizálódott DNS-ből hozott létre egy pterodaktiluszt. Az író elmondása szerint, éveken át finomította a történetet, mert nem volt megelégedve vele. Majd kitalálta, hogy egy őslényparkban játszódhatna a cselekmény. Eredetileg egy gyermek szemszögéből láthattuk volna, amint egy dinoszaurusz megszökik a parkból, ám végül ezt az ötletet Crichton elvetette. Ebben közrejátszott az a tény is, hogy amint végzett a történettel, kölcsön adta azt 5-6 ismerősének, de senkinek sem tetszett. Crichton rákérdezett barátainál, hogy mi nem tetszett nekik, de azok nem tudtak rábökni semmi konkrétumra… – az egész történettel volt bajuk. Az író elkészített még egy forgatókönyvet, de a próba-olvasóinak ez sem nyerte el tetszését. Ezt követte egy harmadik változat, szintén hasonló eredménnyel. Végül az egyik olvasó azt közölte a reményvesztett íróval, hogy nem érzi magáénak a történetet, mivel egy gyerek szemszögéből próbálja megismertetni azt az olvasóval. No, hát több se kellett Michaelnek, rögvest változtatásokat eszközölt a történet folyamán és a karaktereken, s ezáltal sokkal szélesebb olvasókört tudott megszólítani. Ezt a változatot már az olvasói is imádták.
Hosszú évek óta titkos vágyam volt, hogy készítsen valaki filmet vagy sorozatot arról az időszakról, amikor Othniel Charles Marsh és Edward Drinker Cope szó szerint fegyvert ragadtak a dinoszauruszcsontokért folytatott heves harcokban, még a paleontológiai felfedezések hajnalán. Mint ismeretes, Michael Crichton írt is a témában egy közel 300 oldalas könyvet Dragon Teeth címmel, melyet 2017-ben adtak ki. Érdekesség, hogy a Csont Háborúk témájában írt regénye – mely az 1870-es években játszódik – jóval a Jurassic Park megírása előtt, 1974-ben készült el (ez a harmadik műve, melyet halála után adtak ki). 2016 nyarán a National Geographic bejelentette, hogy sorozatot kíván készíteni a mű alapján az Amblin Televison-nel karöltve, ám sajnálatos módon eddig nem sikerült tető alá hozni a produkciót.
Michael Crichton és Steven Spielberg a Jurassic Park forgatásán (1992) – pic.: Universal Pictures
Két dolgot terveztem ebben a cikkben: egyrészt, szeretnék a könyvről egy „kritikát” – vagy ha így jobban tetszik, egy ajánlót – írni, másrészt érdekességként összeszedtem a könyv és a belőle készült film közötti különbségeket. Nem számít, hány tucatszor láttátok már a filmet, higgyétek el, bőven fog meglepetés érni… Hogy őszinte legyek, nagyon rápörögtem erre a cikkre, korrekt kis jegyzetfüzetem volt a könyv olvasásakor nálam, maga a bejegyzés is hosszú órákon át készült. Remélem eléggé informatívnak találjátok ezt a raptorfaroknyi kis szösszenetet, és meghozom a kedveteket ahhoz, hogy kézbe vegyétek Michael Crichton remekművét, s ezáltal elmerülhessetek a paleontológia lenyűgöző világában. Jó szórakozást!
Mint arról már meséltem, nekem a könyv egyik első hazai kiadását (Maecenas Kidadó) volt szerencsém olvasni, így ez alapján írom soraimat, bár ez a cselekmény szempontjából nem is releváns, csupán azért jegyeztem meg, mivel több apró gépelési hibát (kis- és nagy betűk, elírások, stb.) találtam a műben, de ezeket a javított, friss kiadásban már orvosolták. A kötet ezen kiadása 579 oldalas, a Kossuth Kiadó példánya pedig 496 oldalnyi kalanddal kecsegtet. Az eredeti angol nyelvű kiadás 448 oldalas és 1990. november 20-án jelent meg. 1997-ben a könyvet és folytatását (Az elveszett világ) kiadták egy kötetben is külföldön, Michael Crichton’s Jurassic World címmel.
A történet megírásához az író négy világhírű paleontológus munkásságát hívta segítségül, melyek támpontokat adtak a dinoszauruszok életét, táplálkozását, viselkedését illetően. A paleontológia világában otthonosan mozgó olvasóknak ismerősen csenghet John ‘Jack’ Horner, Robert T. Bakker, John Ostrom és Gregory Paul neve. (Jack Hornerről még lesz szó bővebben a későbbiekben.) Mint az köztudott a rajongók és a paleontológia iránt érdeklődők körében, Jack Horner a Jurassic Park-sextológia közelében volt mindvégig, ugyanis tanácsadói szerepet töltött be a rendezők mellett. Sőt, mint tudjuk, Michael Crichton róla mintázta Alan Grant karakterét a könyvében. S, ha már itt tartunk… Az elveszett világban megismerhetjük Robert Burke karakterét, akit Crichton egy másik híres paleontológusról, Robert T. Bakker-ről mintázott (őt említi meg Tim a Jurassic Parkban). Ez azért érdekes, mivel Horner és Bakker két eltérő állásponton vannak a tekintetben, hogy a Tyrannosaurus rex dögevő (Horner álláspontja, melyet ’93-as The Complete T. Rex c. könyvében fejteget) vagy ragadozó állat lehetett-e (ez Bakker álláspontja). A témáról egyébként már számos természetfilm készült, s ha ismereteim helyesek, még napjainkban sincs teljes egyetértés a témában. Szóval, vissza a történethez… Horner ötlete volt, hogy a Jurassic Park folytatásában Burke paleontológussal végezzen a T-rex, mire Robert T. Bakker így írt barátjának és kollégájának: „Látod, megmondtam, hogy a T-rex ragadozó volt!” 🙂
Az író köszönetet mond a már említett paleontológusokon kívül a megnevezett illusztrátoroknak, valamint a Berkeley Egyetem paleo-DNS-sel foglalkozó csapatának, grafikusoknak, és a káosz-elmélettel kapcsolatos eszmefuttatásért felelős tudósoknak. Az író elárulja a köszönetnyilvánításban, hogy Ian Malcolm karakterét Heinz Pagels-ről mintázta.
A könyvben rengeteg ábra, statisztika és adat szerepel, ezáltal az olvasó jobban el tudja képzelni pl. az Ian Malcolm által felvázolt diagramokat, vagy éppenséggel a számítógép egyes programjait, s a dinoszauruszok számontartási módszerét – ezek mind fontosak lesznek később a történet szempontjából.
A bevezetésben egy kis ízelítőt ad a biotechnológiáról, s a vele járó aggodalmakról, veszélyekről. Röviden felvázolja az InGen tevékenységét, hogy felvehessük a fonalat. A fejezetek címeit az éppen aktuális cselekmények helyszínei adják.
Crichton nagyon szemléletesen és lényegretörően ír, gyanítom anélkül is olyan jól el tudtam volna képzelni a szigetet és dinoszauruszait, ha még nem láttam volna a filmet. A könyv végig izgalmas, az első felében folyamatosan érezni a feszültséget, hogy itt bizony valami nagy és különös dolog van készülőben… A második felében már győzi kapkodni az ember a fejét, olyan sok dolog történik. A szerző remekül használja a késleltetés technikáját, ezáltal mégjobban felcsigázva az olvasó figyelmét (mondhatni, ő a kalandregények Hitchcockja). Természetesen akadt olyan jelenet a filmben, melyet sehol nem találunk meg a könyvben, sőt, a legtöbb karakter kinézete, előtörténete és sorsa is merőben különbözik a könyvétől! Hiányolhatunk egyes cselekményeket, karakterszálakat, és dinoszauruszokat is, melyek a könyvben bár nagyon izgalmasak, végül nem kerültek bele a filmbe. Ám érdekesség, hogy ezek némelyikét később láthattuk Az elveszett világ, vagy a Jurassic Park III. című filmekben – erről még később bővebben lesz szó.
A könyv több ízben is felhívja a figyelmet a környezetszennyezésre, a globális felmelegedésre, a deflosztációra (erdőpusztítás) és – az emberi tevékenységnek köszönhetően – a fajok folyamatos kihalására. A szerző igyekezett a kötet megírásának ideje szerinti legaktuálisabb ismereteket és kutatási eredményeket felvonultatni a dinoszauruszok kapcsán, pl.: viselkedés, mozgás, táplálkozás, madarakkal való rokonság- és a melegvérűség kérdése, utódok nevelése, vadászat, sarkköri dinoszauruszok, feltárások). Tetszik a szerző felelősségvállalása a köszönetnyilvánításban, ahol leszögezi, hogy története merő kitaláció, s hogy „az itt kifejezésre juttatott nézetek mind az enyémek, akárcsak minden ténybeli hiba, mely a szövegben előfordulhat.„
A könyv végéből tisztán látszik, hogy Michael Crichton eredetileg nem tervezett folytatást írni a Jurassic Parkhoz. Történetének van eleje, katarzisa és lezárása. Én nagyon élveztem, végig jól szórakoztam rajta. Nagyon élveztem, hogy olyan eseményszálakat ismerhettem meg, melyeket a filmben nem láttam, s ezáltal mindig valami friss eseményre számítottam. Szívből tudom ajánlani minden dínó-rajongónak és érdeklődőnek. Gyanítom, hogy mire az olvasó – legyen szó bármekkora dinoszaurusz-rajongóról – a könyv végére ér, talán önmagának is felteszi a kérdést: Ha sikerülne… tényleg jó ötlet volna létrehozni egy élő dinoszauruszt?
∴
Jurassic Park
« A könyv és a film közötti különbségek »
A film kezdete rögtön egy, a szigeten történő balesettel nyit, melyben egy munkás életét veszíti. A könyv ezzel szemben sokkal részletesebben, lépésről, lépésre mutatja be a szigetet körbelengő hibalehetőségek sorát és veszélyeit. Olyannyira, hogy nem is a szigeten vesszük fel az események fonalát, hanem egy Costa Rica-i halászfaluban, Bahía Anascóban, ahol rejtélyes éjszakai támadások történnek, melyek következtében alvó csecsemőket támadnak meg… A helybéliek úgy hiszik, egy éjszakai kísértet jár köztük (egy hupia), az rabolja el a csecsemőket és gyerekeket. Itt megismerjük Roberta Cartert, aki a baleseti osztályon dolgozik, és Manuelt, az asszisztensét. Egy helikopteren sérült, 18 éves munkást hoznak a kórházba, akinek a teste tele van karmolásoknak és harapásoknak látszó, nagy sebekkel. Az áldozat a „Raptor. Lo sa Raptor!” szavakat ismételgeti. A könyv szinte minden egyes dinoszaurusztámadásnál megemlíti a dínók szagát (inkább bűzét) és ragadós, habszerű nyálát, így ennél az áldozatnál is. (A filmben erre nem igazán került sor, bár ez nem feltétlenül jelent nagy hiányosságot.) Remekül érzékelteti a karakterekben fokozódó, kíváncsisággal teli aggodalmat. A könyv igen szemléletesen és véresen írja le, amint a három kis méretű dinoszaurusz széttép egy kisbabát a mózeskosárban. A bába nem tesz jelentést az esetről, „indokolatlan bölcsőhalál-szindrómaként” jelenti be az esetet.
Érdekes, hogy a könyvben szereplő másik jelenetet szintén nem filmesítették meg a Jurassic Park kapcsán, ám a folytatás, Az elveszett világ szinte pontosan ezzel a jelenettel nyit! Itt annyi a különbség, hogy a Bowman család nem olyan tehetősnek van ábrázolva, mint a film folytatásában. Kicsit jobban meg is ismerhetjük őket, például kiderül, hogy az anya egy Costa Rica-i magánklinikára jött valójában, hogy plasztikai műtétet hajtsanak rajta végre. A család egy Land Roveren túrázik a part mentén, s túra közben egy árnyat látnak elsuhanni az úton, melyről azt hiszik, egy selyemmajom volt. A második filmben, a tengerpartra érve több mondatot is átvettek a szülők párbeszédéből (pl. mi van, ha vannak a szigeten kígyók, stb). A 8 éves Tina háromujjú lábnyomokat talál a parton a homokban. A könyv oldalain egyetlen dínóval találkozik (mely meg is támadja), nem egy egész falkával, mint a filmben.
pic.: Universal Pictures
A filmben (sajnos) egyáltalán nem esik szó a szigetről már kiszabadult dinoszauruszokról! Ebből fakadóan, az is kimaradt belőle, amint Alice Levin (asszisztens) felismeri a kislány rajzát, mely egy dinoszauruszt ábrázol – tehát a külvilág számára nyilvánvalóvá válik, hogy (legalább) egy dínó flangált odakint.
Dr. Cruz is kimaradt a filmből, ő vizsgálta meg Tinát a kórházban. Az éles szemű kislány körülírja az általa látott állatot, de senki sem hisz neki, jobban mondva, senki sem gyanakszik egy dinoszauruszra. Dr. Guitierrez inkább egy Basiliscus amoratusra gyanakszik, mely Costa Rica és Honduras vidékein él. Guitierrez, a biológus orvos ellátogat a partra, hogy ellenőrizze a kislány állítását és végül sikerül beszereznie némi maradványt a rejtélyes állatból, melyet továbbküld vizsgálatra. A begyűjtött nyál vizsgálata is kimaradt a filmből. A továbbküldött minta alapján Dr. Richard Stone, New Yorkban úgy véli, azok „csupán” egy új gyíkfajhoz tartoznak, mely eddig a dzsungelben élt, azonban az emberi civilizáció terjeszkedése miatt lakott vidékekre kényszerült átköltözni.
„Eljött az információ társadalmának kora, és senki sem gondolkodik. (…) Azt hittük, hogy száműzni fogjuk a papírt, de a valóságban a gondolkodást száműztük!„
/ Ian Malcolm
Dr. Alan Grant karakterét az író John ‘Jack’ Hornerről, a világhírű paleontológusról mintázta. Grant a könyvben szakállas (miként sokáig Horner is az volt), termetre is nagyobb, mint az őt megformáló Sam Neill. A történet során megtudjuk, hogy Grant felesége már régen elhunyt. A könyvben nincsen romantikus szál közte és a 24 éves Ellie között, aki botanikus hallgató (rövidnadrágban, lazább öltözetben van az ásatáson, mint a filmben) és egy Chicago-i orvos menyasszonya. Az alábbi, híressé vált részlet csupán a filmben szerepel:
„Isten megteremté a dinoszauruszt, Isten elpusztítá a dinoszauruszt, Isten megteremté az embert, az ember elpusztítá Istent, az ember megteremti a dinoszauruszt. A dinoszaurusz megeszi az embert… az asszony örökli a földet.„
pic.: Universal Pictures
Horner tanácsadóként vállalt szerepet a Jurassic Park és Jurassic World-filmek munkálatai során. Miként Grant, úgy Horner a valóságban is hosszú éveket töltött a Montana-i Snakewater közelében zajló ásatásokon. Az ő nevéhez fűződik a Maiasaura 1979-es felfedezése (erre a dátumra a könyv is utal), valamint az (akkoriban még annak számító) radikális felfedezés, hogy egyes dinoszauruszok, s így a Maiasaura is gondozta kicsinyeit (a neve is „jó anyagyíkot” jelent). A fészkeket abban a montanai Choteau nevű helyen (az ún. „Tojás-hegyen”) fedezték fel, melyet Hammond is említ találkozási pontként. A könyvben egy egészen aprócska Velociraptort találnak Alanék, míg a filmben azért annál jóval nagyobbat. A könyvben megemlítik, hogy Alan Grant volt az, aki rájött, hogy egyes madár- és gyíkfajoknál az elpusztulásukat követően megfigyelhető egy jelenség, ami a dinoszauruszleletek nagy részénél is leírható, mégpedig a nyaki ligamentum-összehúzódása. Valójában ennek a paleopatológiai vizsgálatnak is (többek között) Jack Horner nevéhez van köze.
…Chickenosaurus?
pic.: Building a dinosaur from a chicken (Jack Horner)
Íme Jack Hornernek egy 2011-ben készült rövidebb lélegzetvételű előadása (feliratos!), melyben annak az esélyéről és lehetőségeiről beszél a neves paleontológus, hogy létrehozhatunk-e valamiképpen egy dinoszauruszt? A témában How to Build a Dinosaur: The New Science of Reverse Evolution címmel írt tanulmányt, még 2009-ben.
A filmmel ellentétben nem John Hammond, hanem a Környezetvédelmi Hivatal munkatársa, Bob Morris látogatja meg Grantéket az ásatáson, aki ki is faggatja a tudósokat. Itt megtudjuk, hogy Grantet Hammond már korábban felbérelte tanácsadói szerepre, ugyanis kíváncsi volt a dinoszauruszok életvitelére, táplálkozási- és szaporodási szokásaikra, viselkedésükre. Megtudjuk, hogy „60 (sörös)ládányi ideje” vannak Alanék a terepen.
pic.: Universal Pictures
A könyvből az is kiderül, hogy Donald Gennaro egészen máshogy néz ki (35 körüli, zömök, izmos férfi, Finucci Armani öltönyben), és személyisége is sokkalta határozottabb embert takar, mint ahogyan azt a filmben láthattuk. Megtudjuk, hogy Gennaro már ’84-ben is zaklatta Grantet a kérdéseivel (a bébi dinoszauruszok területisége, együttes magatartásuk, táplálásuk, stb), amit Grant nem is tudott mire vélni akkoriban – sőt, 5% részesedése is van Gennarónak a parkból! A filmben ehhez képest Grant csupán akkor szerez tudomást a szigetről, amikor John Hammond személyesen felkeresi. A könyvben egy kihangosított telefonhívás során győzi meg Hammond a tudóst, hogy látogasson el a hétvégén a parkjába. Sőt, itt már tudomása van Ellienek és Grantnek a talált maradványokról, egy Procompsognathus triassicusról. Hammond persze úgy tesz, mintha nem is hallotta volna Alan megjegyzését a röntgenfelvétel kapcsán, mely bizonyítóerejű… Gennaro meg akarja szerezni Alantől a dínó maradványait, a főnöke pedig azzal bízza meg a férfit, hogy, ha nagy baj ütne ki a szigeten, égesse porig! A szigetre érkezve Gennaro is rendre összekülönbözik Hammonddal, melyre a filmben nem igazán volt példa. Gennaro a könyvben sokkal keményebb fickó, mint a filmben (pl. elmegy Maldoonnal szemlét tartani a T-rex vadászhelyére). A könyvben Gennaro túléli a szigeten történt eseményeket, sőt, valójában a vásznon látott Gennaro két karakterből lett összegyúrva, erre mindjárt visszatérünk…
A vadon született raptorkölykök képesek megváltoztatni a bőrük színét a könyvben. Erre a filmben nem volt példa, csupán a homokban láthattuk lábnyomaikat, illetve a Jurassic Worldben az Indominus rex-nek volt meg ez a képessége.
A mára már ikonikussá vált Grant-monológ nincs benne a könyvben… Az egyik hallgatótól olvashatjuk azt az ide utaló mondatot, hogy „nem tűnik valami félelmetesnek„. Apropó, kis eltérés csupán, de Alan 15 cm-es raptor-karomról beszél a „pulykás gyereknek” a filmben, míg az egyetemi hallgatóknak a könyvben 18 cm-eset említ. Mint az közismert, a filmbéli Velociraptor jóval nagyobbnak volt ábrázolva, mint ahogyan a valóságban létezett (ebből fakadóan, a karma is valamennyivel kisebb volt az említett méreteknél) így a Deinonychus antirrhopus méreteivel mutatták be őket a filmben, hogy félelmetesebbnek tűnjenek, erről egy korábbi cikkemben is szót ejtettünk (lásd fentebb).
pic.: Universal Pictures
„És nincs az az isten, aki megakadályozzon benne, hogy megnyissam a Juraparkot a világ gyermekeinek örömére. (…) vagy legalábbis a gazdag gyerekekére. Én mondom, imádni fogják!„
/ John Hammond
És, ha már szóba került John Hammond: a filmben nagy változáson ment át karaktere, ugyanis egy nagyravágyó, ám de szerethető nagybácsiként találkozunk vele, aki a film végére kénytelen belenyugodni, hogy terve valóban befuccsolt. Míg a filmben az öregúr egy bolhacirkuszról mesél Ellienek fiatalkorából, addig a könyvben egy genetikailag módosított (25-30 cm-es) törpeelefánttal járt kalapozni a nagy befektetőkhöz, hogy összegyűjtse a park elindításához szükséges pénz egy részét, sőt, Gennaro is vele tartott ezeken az utakon. Érdekes itt megjegyezni, hogy a génmódosításoknak köszönhetően a kiselefánt nagyon vad lett, ez pedig a későbbiekben fontos témává válik majd Malcolm és Hammond társalgásában.
A könyvben ehhez képest egy merőben más Hammondot ismerhetünk meg: a hetvenes évei vége felé járó megalomán férfi közel sem olyan kedves, mint filmbéli énje. Szemernyi belátással és önreflexióval sem rendelkezik. Ez leginkább az Ian Malcolmmal való vitáiban nyilvánul meg. Az elveszett unokái sem olyan fontosak számára, mint a filmben, sőt. Gyakorlatilag a parkjában dolgozó összes dolgozójával (dr. Wu, Maldoon, Arnold, Nedry, és még az indián és néger munkásokkal is – ugyanis így fogalmaz) csak baja van, senki sem elég jó neki. Teljes a káosz a parkban, de ő már egy új parkon töri a fejét (van egy tökéletesen idevágó mondata a filmben: „a következő tökéletes lesz!„). Olyannyira ellenszenves volt számomra, hogy felüdülés volt olvasni, amikor a történet végén Hammond a nagy menekülésben elesik a dombon, kimegy a bokája és felfalják a Procompsognathusok. Igen, a könyvben John Hammond meghal. És nem ő az egyetlen meglepetés ilyen téren, várjátok ki a végét…!
pic.: Universal Pictures
Az is kimaradt a filmből – pedig érdekes információ –, hogy Hammond kifejezetten az északi, egészen pontosan a 45. szélességi körtől északra fekvő ásatásokat finanszírozta csak (Montana, Alaszka, Kanada és Svédország)! Ennek az oka később derül csak ki, ugyanis abban reménykedik, hogy a ideg miatt kevésbé roncsolódnak a fellelt DNS-ek. Az is kimaradt, bár a bányászati jelenetet utalásnak vehetjük erre, hogy Hammond hatalmas mennyiségben vásárolt fel borostyánköveket, szerte a világból, még magángyűjteményeket is. Nagy vonalakban megtudjuk azt is, hogy miként készítették elő a szigetet a dinoszauruszok befogadására.
pic.: Universal Pictures
A tervrajzokon hatalmas vizesárkok választják el a látogatók útját és a kerítéseket a könyvben. Míg a műben Toyota Land Cruiser terepjárókat üzemeltetnek a parkban, addig a filmben (később átalakított) Fordokat láthatunk. A könyv szerint, összesen négy generáció 15 dinoszaurusz-faja, s egészen pontosan 238 példánya él a szigeten. Természetesen több eltérés is van a filmben a könyvhöz képest, erre még visszatérünk. Érdekesség, hogy csupán két benzines dzsip van a parkban, ezek festése pedig piros. Ez azért fontos, mert a piros szín elriasztja a Triceratopsokat és azok nem támadnak a járművekre.
Dodgson karaktere teljesen különbözik mind külsőleg, mind pedig fontossági szempontból a könyvben. A könyv úgy hivatkozik rá, mint „nemzedékének legmerészebb biogenetikusa„. A 34 éves, kopaszodó, héjaarcú férfi az InGen-nel konkurens, és annak sikereit másolni próbáló Genetic Biosyn Corporation vezető biogenetikusa. Gyanítom, hogy mivel Cameron Thor (Dodgson) visszatér a Jurassic World: Világuralom c. utolsó(nak ígérkező) dínós kalandba, ezért nem tartom kizártnak, hogy a Biosyn is tiszteletét teszi majd. Míg a filmben csupán egy rövidke jelenete volt Nedryvel, addig a könyvben jobban megismerhetjük (nem túl sikeres) karrierjét. Azt is megtudjuk, hogy 6 hónapon át dolgozott össze Dodgson és Nedry a háttérben. Ja, és ha már itt tartunk, nem San Joséban, hanem a San Francisco-i repülőtéren találkozik a könyvben a két jómadár. Természetesen az „Itt van Dodgson!„-jelenet csak a filmben található meg.
„…kivasallak a dzsippel, ha végeztem!„
/ Dennis Nedry
Dennis Nedry is sokkal jobban be van mutatva a könyvben, de hát ez érthető, mivel egy filmben sajnos nincs elég idő minden karaktert részletekbe menően bemutatni. Dennisről megtudjuk, hogy a problémák kijavításáért már egy lyukas garast sem fizetett neki Hammond, ráadásul zsarolták és fenyegették is a férfit… ezzzel telt be nála végleg a pohár. Nedry a könyvben „lompos„, folyamatosan Colát iszik és csokit majszol (a filmben JOLT nevű colát). Megtudjuk, hogy ő maga tervezte meg az egész sziget vezérlőrendszerét. Érdekesség, hogy Steven Spielberg eredetileg azt szerette volna, hogy Hammond bocsánatot kér Nedrytől a stílusa miatt, ahogyan beszélt vele. Ez a jelenet pont azelőtt játszódott volna, mielőtt a férfi elindul ellopni az embriókat (mindegyikből kettőt). Sajnos végül a jelenetet nem forgatták le.
A filmben egy Barbasol márkájú borotvahabos flakont használt Nedry a lopáskor, míg a könyvben egy Gilette-t. Érdekes különbség, hogy a filmben nem megy el az áram a raptorok kerítéséből, míg a könyvben abból is eltűnt Dennis menekülése alatt. Felvette a Dodgsonnal való utolsó beszélgetését, hátha a fickó zsarolni próbálná. A könyvben nem próbálja meg kihúzni a sárba ragadt dzsipet, inkább vissza próbál jutni gyalog a vezérlőbe, hogy mindent visszaállítson az eredeti állapotba, s egy újabb hajóval léphessen le a szigetről… A filmből ismert monológját (és az „Á-á-ááá! Nem mondtad ki a varázsigét!„) hiába keresnénk a könyvben, szerintem nagyon jó jelenet volt, amit Spielbergék pluszban bele tettek a filmbe. Kár viszont, hogy a korhatár-besorolás miatt Nedry haláltusáját nem mutatták kicsit bővebben. A Dilophosaurus szinte azonnal támad, amint meglátja a férfit, leköpi 10-12 méterről. Dennis halála eléggé kegyetlennek hat, a dínó szó szerint kibelezi a jó húsban lévő férfit, s mire az ráeszmél, hogy saját beleit látja maga előtt, a „kedves dinoszaurusz” már fogai közé kapja Nedry fejét… A Dilophosaurusról bővebben ír Crichton, bár a kifejlett állat kb. kétszer akkora volt, mint a filmben látott példány, s nem tudunk róla, hogy mérget termelt volna, melyet áldozatára köpött. A filmben látott dínó nyaki gallérja Spielberg ötlete volt. Később a csapat megtalálja Nedryt, akiből Procompsognathusok falatoztak.
Dennis Nedry (Wayne Knight) dublőre a felvétel próbáján – pic.: Universal Pictures
„Fogták a konkurencia egy-egy termékét, szétszedték, kifürkészték, hogyan működik, azután létrehozták a saját változatukat.” – Míg a filmben mindezt Malcolmtól halljuk az InGen és persze Hammond ténykedésére vetítve, addig ezt a könyvben az InGent utánzó és ún. „fordított génsebészettel” foglalkozó Bioysn-ről olvashatjuk a szerző leírásában.
pic.: Universal Pictures
„(…) és továbbiak állnak építés alatt. Egy ilyen állatkertért az InGen annyit kérhet látogatási díjul, amennyit csak akar. Napi kétezer dollárt? Vagy tízezret?” – Míg a filmben az iménti monológot Gennarótól halljuk, addig a könyvben ezt Dodgson intézi Biosyn-es kollégáihoz a megbeszélésen. Érdekes, hogy a törpe, háziállatnak szánt dínók ötlete is felmerült a könyvben, de egy későbbi pontján még a meglovagolható kis dínóké is (erre később a Jurassic World csapott le).
„Egy Diet Coke-ot kérek. Csak felrázva, de nehogy megkavarja!„
/ Ian Malcolm
Ian Malcolm doktor egy másik érdekes színfoltja a könyvnek. A műben egy 35 éves, kopaszodó férfiként ábrázolja Crichton a káoszelmélet-szakértőt. Nekem az egyik kedvenc karakterem a könyvben. Bár nem olyan aktív cselekvője a történetnek, mint mondjuk Alan Grant, ettől függetlenül megkerülhetetlen szereplője a kalandnak. Bár sosem szerettem a matekot, a káoszelméletes részek, valamint Hammond és Malcolm közötti viták a könyv legérdekesebb részek közé tartoznak. Ian több jelenetét máshol találjuk meg a könyvben, mint ahogyan azt a filmben láthattuk. Például, a filmben a kocsiban magyarázza Ellienek a káoszelméletet, míg a könyvben már a gépen belecsap a témába. A könyvben egy biliárdgolyóval példálózik, míg a filmben egy Ellie kezével. Csak a filmben van benne Ian vicces megjegyzése: „Mit őriznek ott, King Kongot?” Viszont „Az élet utat tör!„-kijelentését és „(…) a természettel szembeni alázat teljes hiányát„-fejtegetést nem az étkezés alatt, hanem a túrán, illetve a történet vége felé haladva mondja el a matematikus. Malcolm sérülései a T-rex-szel való affért követően sokkal súlyosabbak, mint a filmben. A történet végéhez közeledve a seb már rothadásnak indul, s a férfi végül belehal…!
A könyvben Dennist felveszik San Franciscoban a gépre. Érdekes, hogy a könyvben éjszaka repülnek a szigetre, s a történet végéig sűrű köd lepi el a szigetet a vulkáni tevékenység, a gázok és az áramlatok miatt (ez kimaradt a filmből). A sziget 13 km hosszú és 5 km széles (összesen 60 km²). A vegetáció elsősorban lombhullató esőerdő, az éghajlat pedig trópusi a szigeten.
Eltérés a filmtől, hogy a könyvben leszállás után szinte azonnal megjelennek az első dinoszauruszok a csapatnak. De nem egy Brachiosaurus, mint a filmben, hanem egy Apatosaurus (vagy más néven egy Brontosaurus). Csak a filmben említi meg Hammond a T-rexet. A könyvben 6, míg a filmben 10 méter hosszúságúnak írják le a Brachiosaurus nyakát.
Ellie a túra során több érdekességet is megoszt az olvasókkal a növények kommunikációjáról, emellett nagyobb szerepet kap a beteg dinoszaurusz vizsgálata is. A filmmel ellentétben Ellie a könyvben rájön, hogy miért betegednek meg a dinoszauruszok hat hetente (erről még lesz szó később).
„Nem takarékoskodtunk semmilyen téren!„
/ Ed Regis
pic.: Universal Pictures
Ed Regis karaktere teljesen kimaradt a filmből, viszont a moziváltozatban karakterét összemosták Gennaro-éval. Ő a Jurassic Park reklám- és propagandafőnöke. Rá bízza Hammond az unokáit is. Tőle származik a fenti híres mondat, melyet a filmben John Hammond szájába adott Spielberg („Nem spóroltam semmin!„). A T-rex támadása során bevizel és otthagyja a gyerekeket (a filmben Gennaro pucolt el a wc-re ijedtében). Végül a kis T-rex eljátszadozik Regissel, majd megöli. Gennaróék megtalálják egy-két maradványát, amit egy takaróba csavarnak és elteszik a dzsip hátuljába.
pic.: Universal Pictures
Az előadóteremben egy robot-Tyrannosaurus várja az érkezőket, míg a filmben két monumentális csontváz van az előtérben. Természetesen, a film végi jelenet, amikor Lexék lemásznak a csontokon, nincs benne a könyvben. A műben a gyerekek is bent vannak a tájékoztatón, ahol egyébiránt nem találkozunk Hammond bemutatójával és Mr. DNS-sel sem. A T-rex és a raptorok filmvégi csatája sem szerepel a könyvben (ott csak a kicsi rexet látják a helikopterről).
pic.: Universal Pictures
Nagy különbség, hogy már a túra során találnak dínótojásokat Alanék, melyet Hammond elbagatellizál és nem veszi komolyan az ezzel járó veszélyt.
pic.: Stan Winston School
Tim és Lex esetében is több változtatás volt a könyvhöz képest: A műben Alex a kisebb (7-8 éves), Tim pedig 11 és szemüveges. Hatalmas különbség, hogy a könyvben Alan Grant SZE-RE-TI a gyerekeket, míg a filmben ki nem állhatja őket („koszosak, büdösek és lármásak„)! Sőt, a kötetben maga a doktor megy oda Timhez beszélgetni a dínókról (a híres 5027-es T-rex példányról, melyet egyébként Barnum Brown fedezett fel 1907-ben, s Osborn jegyzett le 1912-’16 között).
pic.: Universal Pictures
Lex az autóból látja, hogy dinoszauruszok lopakodtak fel a kikötőből távozó hajóra… A rex támadása alatt a gyerekek nincsenek Alannel, mint a filmben, viszont amikor összefutnak a paleontológussal, egy betonépületben alszanak, nem a fán. Nem egy Brachiosaurus, hanem egy hadroszaurus ébreszti fel őket. Alan és a gyerekek egy szikla mögül figyelik, amint a rex megtámad egy hadroszaurusz-csordát. Egy alvó rex-szel is találkoznak, mely elszundikált a zsákmányából való lakmározást követően, majd egy Dilophosaurus-szal is, míg a filmben ezekre nem kerül sor (oké, a film végén újra szerepel a rex, de csak Spielberg egyéni döntése volt megjelenése a park záró jelenetében, a könyv vége teljesen más…). Az a jelenet sincs a könyvben, amikor a kerítés megrázza Timet. A konyhában játszódó legendás jelenet nagy vonalakban hasonlít a filmben a könyvben leírtakhoz, de kihagyták azt a részletet, hogy Tim húsdarabokkal csalja be az egyik raptort a fagyasztókamrába. Míg a könyvben Tim a számítógépzseni, addig a filmben Alex (mellesleg, a könyvben érintőképernyős gépek vannak). A trió újra a raptoroviban köt ki, ahol két Velociraptor úgy hadakozik egy bébi-raptoron, mint a két rex Az elveszett világ c. filmben. A visszaúton a trió talál egy sebesült hím raptort, amit elvisznek a központba, hogy bizonyítsák az elméletet, miszerint a dínók szaporodnak a szigeten! Mire visszaérnek, a robot-rex már feldöntve fogadja őket, és minden romokban áll.
pic.: Universal Pictures
Sajnos kimaradt az a jelenet a filmből, amikor Grant méreggel teli injekciós tűt döf a tojásokba, hogy így végezzen a raptorokkal.
pic.: Universal Pictures
„Én nem aggódom. Ez csak egy állatkert, Henry!„
/ John Hammond
Lássuk Dr. Wu karakterét! A park 34 éves főgenetikusa egy „karcsú testű férfiként” jelenik meg a könyvben, akit Hammond annak idején a doktorátusa közben csábított el az iskolából, hogy dolgozzon inkább neki egy 5 éves terv keretén belül. A legfőbb különbség vele kapcsolatban, hogy szinte végig az események aktív résztvevője onnantól kezdve, hogy a csipet csapat megérkezik a szigetre (jelen van a fagyizásnál, s a mentési folyamatoknak is szerves részese). Wu a könyvben észre veszi, hogy valaki kifosztotta az embriótartályt. Ja, még nem mondtam volna? Dr. Wu sem éli meg a folytatást a könyvben… Halála igen véresen van bemutatva, örültem, hogy az író bevállalós volt a haláleseteknél. Wu sem ússza meg kevesebbel, mint Dennis, a tehetséges tudóst ugyanis egy raptor még élve kibelezi…
A filmből kimaradt, hogy Wu lecserélné a jelenlegi, negyedik generációját élő dinoszauruszpark teljes állatállományát, szerinte ugyanis túl gyorsak és az emberek jobban szeretnének inkább háziállatként tekinteni rájuk. Wu inkább kisebb és békésebb őshüllőket szeretne a parkba, s heves vitát folytat ezzel kapcsolatban Hammonddal. Wu előbb „igazinak” nevezi a dínókat, s csak később titulálja őket „módosítottnak”. Párbeszédük előrevetíti a Jurassic World egyik híres konfrontációját, melyben Dr. Wu Masranival folytat:
„Miért ne állítsunk elő pontosan olyan dinoszauruszt, amilyet szeretnénk?„
pic.: Universal Pictures
Kicsit több részletet is megtudhatunk a dinoszauruszok megalkotásáról, pl. hogy 37 celsius fokon tartják a dínók testhőmérsékletét a laboratóriumban, vagy hogy megtermékenyítetlen krokodilpetesejtet használtak a folyamat során. A kis bébiraptor kikelése nincs a könyvben, de cserébe kapunk egy kb. 50 cm-es raptorkölyköt, akit a neveldében lát a csapat, Tim kézbe is veszi a hat hetes dínót. A körbevezetésen Nedry is ott van. Lényeges eltérés a filmhez képest, hogy a könyv kiemeli, a dinoszauruszok azértsem tudnak szaporodni, mivel sugarazásnak teszik ki őket! Azt is megtudjuk, hogy szándékosan nem akarták kitenyészteni a legnagyobb méretű dinoszauruszokat, például az ürülékük eltakarításának és elszállításának nehézségei miatt. A könyvből kiderül, hogy a dínók ürülékét lebontó baktériumok mára már kihalhattak, így még nagyobb problémát okoz a parknak ezek eltakarítása. Ugyanakkor „rájöttek”, hogy a Procompsognathusok elfogyasztják a nagyobb testű dínók ürülékét és újraemésztik azt… Ezért tartanak belőlük sokat (50 példányt). Nyami! (Próbáltam ennek utána olvasni, de ilyen részletre eddig sehol sem bukkantam tudományos cikkekben.) Bár a könyvben ötujjúként jellemzik ezeket a dínókat, valójában négy ujjuk volt (továbbá, a könyvvel ellentétben nem bizonyított tény, hogy mérget termeltek). A könyvben több fajról is úgy ír a szerző (pl. Microceratops), mint akik bizonyos napszakot a fákon ülve töltenek, vagy felmásznak a fára Ellie után (raptorok) – erre csupán következtetni lehet.
pic.: Universal Pictures
A parkban 50-60 kecskét tartanak a T-rex és a nagyobb ragadozók etetése céljából. Bár a filmben Alanék szinte alig látnak dinoszauruszt a túrán, a könyvben kifejezetten sokkal akad dolguk: az Apatosaurusokon kívül szaladgáló raptorokat, egy Tyrannosaurust, egy Dilophosaurust, Hypsilophodont, Othnieliákat, hadrosaurusokat, Triceratopsokat és egy beteg Stegosaurust is látnak. Míg a filmben egy beteg Triceratops-t látunk, addig Crichton egy Stegóval képzelte el a jelenetet. Azt olvashatjuk, hogy a raptorok 2 méter magasak és 100-120 km/h-s sebességre képesek. Valójában nem lehettek képesek ilyen gyorsaságra a tudomány jelenlegi álláspontja szerint (max 40-60 km/h), és persze jóval kisebbek voltak a Velociraptorok – lásd, korábbi cikkben.
pic.: Universal Pictures
Ezután kapunk egy kis paleontológiai gyorstalpalót a könyvben, mely hasznos és elengedhetetlen. Egy-két kisebb, nagyobb hibát találtam a könyvben, bár szerintem ezek csupán elgépelési hibák lehettek a fordítás során (pl. a könyvben az áll, hogy Richard Owen 1942-ben nevezte el az őshüllőket Dinosauria néven, ám ez 1842-ben történt). A dinoszauruszok uralkodását 120 millió évre datálja, míg a tudomány jelen állása szerint (sőt, már sok-sok évtizede is) legalább 165 millió évről beszélünk. A Seismosaurust nagyjából 100 tonnára becsüli, míg valójában kb. 40-50 tonna lehetett (s azóta a fajt átsorolták a Diplodocus nembe).
Robert Malodoon is máshogy néz ki a könyvben, mint a filmben. Nagydarab, 50-es éveiben jár, kék szemű, szürke bajuszos, alkoholista. Osztja Arnold félelmeit a parkkal kapcsolatban. Maldoon és Gennaro együtt indulnak el, hogy megfékezzék a raptorokat, sőt, Maldoon szinte szétrobbantja az egyik példányt a lövedékével, majd egy csőben lel menedékre. Sajnos az elhíresült „okos kislány” mondata is csak a filmben szerepel.
pic.: Universal Pictures
„Minden felfedezés erőszakot tesz a világon. Mindig.„
/ Ian Malcolm
Megtudjuk, hogy a parkban két nagy T-rex és egy bébi rex is tartózkodik (a filmben egy nagy rex látható, míg a bébi majd csak Az elveszett világban teszi tiszteletét). A filmben Gallimimusok menekülnek a Tyrannosaurus elől, míg a könyvben egy hadroszaurus csorda. Az áramkimaradás során a kis rex is kijut a kerítésen. Sokkal sötétebb van az egész könyv folyamán, mint a filmben. Tim szinte az egész történet alatt hordja az éjjellátót. Lex elájul a monstrum tombolása alatt a dzsipben, mert beveri a fejét. Nincs benne a könyvben ennél a résznél Alan emlékezetes mondata („Csak a mozgást érzékeli!„), csupán később lesz rá több utalás (általánosságban véve a dinoszauruszokra). A dzsipes üldözés (és a beremegő pohár-jelenet) nincs benne a könyvben, viszont egy rendkívül izgalmas folyón játszódó rész (ami a III. részben már szerepel, és ez ihlette a Jurassic Parkos vidámparkot is) a T-rex folyamatos támadásaival pótolja a hiányérzetet. Sőt. Az egyik rex bele is fullad a mesterséges tóba, amint kábítólövedéket kap a testébe Maldoontól és eldől (a második filmben kilövik a rexet egy kábító lövedékkel). A T-rex betör a szauropodákhoz – ez sincs benne a filmben. A könyvben a nagy rex konkurál a kicsivel, míg a film folytatásában már gondoskodó „szülőként” van ábrázolva. Az elveszett világba került bele az a jelenet, melyben a ‘Zsarnok gyíkok királya’ (latin nevének fordítása) egy vízesésen át „beköszön” az oda rejtőzőknek és izmos nyelvével próbálja elérni prédát…
pic.: Universal Pictures
John Arnold a könyvben is láncdohányos, épp úgy, mint a filmben. 45 körüli, kifejezetten sovány férfi a regényben „csupaideg„-ként van jellemezve. Megtudjuk, hogy korábban az orlandói Disneylandben dolgozott a park rendszerszervező mérnöke. Ő is veszélyesnek gondolja a parkot. Sokkal-sokkal több hibát ismertet az író a könyvben, mint amennyibe betekintést nyerhettünk a filmben. John Arnold nevét a filmben Ray Arnoldra változtatták, hogy ne lehessen olyan könnyen összekeverni John Hammondéval. Érdekes, hogy Wu tájékozottabb informatikai szempontból, mint Arnold, amikor Nedry nyomai után kutakodnak a számítógépen. Arnold és Wu kapcsolják vissza az áramot, bár egy ideig nem jönnek rá, hogy ideiglenes áramforráson működik a rendszer. A könyvben részletesen bemutatja Crichton Arnold halálát, melyet a filmben is láthattunk volna, ám a forgatást letarolta egy tájfun, s emiatt a díszlet is odalett, az időből pedig kifutottak, ezért „csak” egy fél kart láthatunk a raptortámadást követően Mr. Arnoldból, melytől Ellie (érthetően) frászt kap.
Gerry Harding, a főállatorvos is nagyobb szerepet kap a könyvben, míg a filmben a beteg Triceratops körül sürgölődik „csupán”. Egyik lánya az a Sarah Harding, aki a folytatásban is szerepel, ám Sarah esetében nagyobb változásokat eszközölt Spielberg a könyvhöz képest. A könyvből kiderül, hogy azért betegednek meg a dinoszauruszok, mert amikor új zúzaköveket nyelnek le (melyek időről-időre cserélődtek a gyomrukban), akaratlanul is elfogyasztanak mérgező növényeket is! Harding utal arra, hogy a dínók vizuális érzékelése a mozgásra van kalibrálva. Harding és Ellie együtt indulnak vissza a centrumba, közben Apatosaurusok állják útjukat és más fajokkal is találkoznak útjuk során. Majdnem végez vele egy raptor. Ellie tisztában van vele, hogy a raptorok „képesek kinyitni az ajtókat!” – míg a filmben erre Granttel együtt jönnek rá. Különbség, hogy Ellie nem az áramot visszakapcsolni indult el Maldoonnal, hanem hogy elcsalja a kerítéshez a raptorokat, amíg Grant visszakapcsolja azt.
A madárház teljesen ki lett hagyva a filmből, a 4 Pterosaurus-szal együtt, viszont a harmadik részben pótolták ezt a hiányosságot, Pteranodonokkal. A személyzet nem hagyja el a szigetet, csupán épp vacsorázik. Még azt a részt is bele tették a harmadik filmbe, amint a társaság megpillantja a korláton a fehérre száradt ürüléket. A könyv (általam olvasott és említett változata) helytelenül „repülő dinoszauruszoknak” nevezi a repülő őshüllőket, ám a tudomány a Pteroszauruszokat nem sorolja a dinoszauruszok rendjébe.
pic.: Universal Pictures
És a befejezés…?
Gennaro az, aki az utolsó pillanatban, még a kikötés előtt (ötletesen) visszafordítja a hajót, melyen a három potyautas raptor tartózkodik – velük végeznek. A férfi végezne a szigeten élő összes állattal, de Grant nem ért vele egyet. Sőt, a paleontológus felelősségre is vonja a férfit, majd arra kényszeríti, hogy együtt derítsék fel a vadonban lévő Velociraptorok fészkeit. 34 raptor született a vadonban, két fészekaljnyi dínó a két szezon alatt. A raptorok ki akarnak jutni a szigetről: vándorolnának.
pic.: Universal Pictures
A könyv befejezése koránt sem olyan vidám (ha lehet így mondani), mint a filmben: Katonák érkeznek (mint a 3. részben, de itt más célból), akik helikopterekről lebombázzák napalmmal az egész szigetet! (Ez valamelyest visszaköszön a Jurassic World: Bukott birodalom c. filmben, amikor a vulkán kitör és a sziget elpusztul a rajta megmaradt dinoszauruszokkal egyetemben.)
Alan Grantéket egy San José-beli szállodában szállásolják el. Dr. Guitierrez felkeresi Grantet a hotel medencéjének partján és közli vele, hogy a hatóság nem engedi őket haza (talán a gyerekeket hamarosan elengedik), majd ezt követően folyamatosan kihallgatásokon vesznek részt. A hatóságok nem engedélyezik azt sem, hogy Hammondot és Malcolmot eltemessék. Kiderül, hogy tavasszal az Ismaloya-i körzetben is történtek gyanús támadások…
Köszönöm, hogy velem tartottatok! Vigyázzatok magatokra!
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést az ismerőseiddel, mert ezáltal még több emberhez juthatnak el ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák, filmzenék és érdekességek!
pics & info via:
Michael Crichton: Őslénypark (1990) [Maecenas kiadó, 1993]
A honlap használatához a sütik használatát el kell fogadni. Részletek
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
Bővebb információ az adatvédelemmel kapcsolatban itt:
http://hatsosorkozepe.hu/adatvedelmi-szabalyzat/
