Épp ezen a cikken dolgoztam, s a Duck Shoot nevű filmzenét hallgattam A Korona című sorozat zenéi közül, mikor a hír érkezett: 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet, brit uralkodó. E zenei betétet jellemzően drámai események alkalmával lehetett hallani eddig a sorozat folyamán, legelőször Erzsébet édesapja, VI. György halálakor, majd megszámlálni is nehéz lenne, hány alkalommal hallhattuk még a széria folyamán. Mikor Fülöp herceg elhunyt, akkor is ezt hallgattam, újra és újra, mert annyira kifejező zene, hogy ennél magasztosabb és tökéletesebb zenét (talán) nem is lehetett volna szerezni.
Napokkal ezelőtt álltam neki a cikknek, sőt, már évek óta terveztem, de pár napja neki estem: olvastam, kutattam, de nem gondoltam volna, hogy pont most fog mindez bekövetkezni.
- Tempus Horribilis: A Korona – 5. évad (kritika)
- A Korona: 6. évad (1-4 rész) – kritika
- Premierdátumok, előzetes és plakátok érkeztek A Korona utolsó évadához
Azért kezdtem el írni a bejegyzést, mert évadról évadra lenyűgözött A Korona (eddigi) négy évada. A gyönyörű helyszínek és a díszletek, a filmzene, a színészi kvalitások, és nem utolsó sorban, a nagyszerű történetvezetés. Most egy szomorúbb esemény árnyékolja be a cikk elkészültét, ám legyen. Remélem, hogy örömötöket lelitek a számos így készült…-képben és videóban, infóban. Biztos vagyok benne, hogy készítek majd egy folytatást a cikknek, valószínűleg a hatodik, s egyben utolsó évadot követően. Tökéletes lezárása lesz a sorozatnak.
II. Erzsébet (1926 – 1952 – 2022)
Nyugodjon békében!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek még:
- Harry Potter, Agatha Christie és Sherlock Holmes egy helyen: London filmes kötődésű helyei
- Poirot: a függöny legördül – David Suchet 25 éve ‘a kis belga detektív’ szerepében
- Agatha Christie: Halál a Níluson (2022) kritika
- Hollywood legsármosabb színészei: Benedict Cumberbatch
♠♥♣
Helena Bonham Carter (Margit hercegnő a 3-4. évadokban) nagybácsikája a való életben randevúzott Margit hercegnővel!
VI. György halálának estéjén az éttermek, kocsmák, színházak és mozik bezártak Angliában. A BBC is felfüggesztette szórakoztató műsorát a gyász idejére.
Íme egy érdekes forgatási videó a koronázás munkálatairól, melyet zöld háttér előtt vettek fel.
Claire Foy öt hónapos várandós volt, amikor megkapta a sorozat főszerepét, bár eleinte nem is remélte, hogy az övé lesz a szerep. Már javában szoptatta kisbabáját, mikor elkezdődtek a forgatások. A forgatások során szóbeszéd keringett, miszerint a két színész (Matt Smith és Claire Foy) szorosabb kapcsolatot ápol, mint puszta barátság, bár ennek semmi akadálya sem volt, ugyanis a színésznő akkorra már elvált volt férjétől.
John Lithgow azon kevés szerencsés színészek egyike, akinek nem kellett számottevő időt töltenie a sminkszobában. Elmondása alapján, mindössze 20 percbe telt, mire Sir Winston Churchill bőrébe bújt (jelmez, paróka, smink, száj- és állprotézisek). Külön érdekesség, hogy ugyanez a sminkes csapat kapott BAFTA-díjat a legjobb sminkes munkáért, melyet a Gary Oldman (Sir Winston Churchill) főszereplésével készült A legsötétebb óra c. filmért kaptak 2017-ben. (Az alábbi képen Claire Foy sminkjén és haján dolgoznak.)
“Csak, hogy leszögezzük, senki sem kap több fizetést, mint a Királynő.”
A fenti idézet 2018-ban hangzott el egy nyilvános sajtóeseményen, ahol a sorozat készítői egyúttal megragadták az alkalmat, és elnézést kértek Claire Foytól, amiért jelentősen kevesebb fizetést kapott, mint a sorozatban a férjét alakító Matt Smith. Ígéretet tettek, hogy bárki is játssza majd II. Erzsébetet a széria további évadaiban, majd a férfi színésztársával egyenlő fizetésben fog részesülni. (Erre kontrázott rá a producer, Andrew Mackie a fent olvasható idézettel.)
Bár a sorozat szerint Margit hercegnő és Roddy Llewelyn csupán rövid ideig alkottak egy párt, a való életben kapcsolatuk nyolc éven át tartott.
Vanessa Kirby arról mesélt, hogy Jared Harris betegen forgatott VI. György király szerepében.
A stáb változatos és szemet gyönyörködtető forgatási helyszínen dolgozott az évadok során: a Balmoral-i kastély jeleneteit a skót felföldön vették fel; a Buckingham Palota helyszínéül egyszerre szolgált Wilton House Salisburyben és a Lancaster House Westminsterben; de forgattak Buckinghamshire, Gloucestershire, Herfordshire, és még számos gyönyörű angol vidék, de Dél-Afrika forgatási helyein is. A Szent Pál Katedrálisban forgatták le Winston Churchill temetését, melyre eredetileg a Winchester Katedrálisban került sor.
Josh O’Connor (Károly, a 3-4. évadban) a forgatási szünetekben minduntalan odalépett a fiatal Diana hercegnőt alakító Emma Corinhoz, hogy megnyugtassa és biztosítsa afelől, hogy ne vegye személyes bántásnak a karakter szemétkedéseit és bántó viselkedését.
Alice hercegnő háttértörténete a sorozatban nem kapott bővebb kifejtést. Miután családja száműzetésben élt az 1930-as évektől fogva, a szegénységben elő Alice felvette a görögkatolikus hitet, majd idővel skizofréniát diagnosztizáltak nála, s beutalták egy szanatóriumba. Miután onnan kiengedték, hosszú éveken át elkülönítve élt családjától. A II. világháborúban egy zsidó családot bújtatott a nácik elől, mely cselekedetéért később posztumusz-díjban részesítették. 1939-ben alapította meg a Christian Sisterhood of Martha and Mary görög ortodox apácarendet.
A negyedik évadot követően, a sorozat büdzséje összesen 260 millió angol fontra rúgott. És az utolsó két évad még el sem készült… Kíváncsian várjuk. Addig is, alább egy hosszabb lélegzetvételű videót nézhettek meg a sorozat készítéséről.
A jelen események fényében pedig, kiváló és szép lezárása lesz a sorozatnak a Királynő halála. Nyugodjon békében!
#AllHailTheQueen
#GodSaveTheKing
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel Facebookon és más közösségi média platformokon, mert ezáltal még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák, filmzenék és érdekességek!
via: imdb, Pinterest, express.co.uk, dailymail.co.uk,
Szia! Itt valami picit félrement:
“, hogy a II. világháború során megdöntik Erzsébet uralkodót, s a rehabilitálják Györgyöt, aki eközben Adolf Hitler fennhatósága alatt (vagyis bábjaként) uralkodott volna tovább.”
Ez helyesen így hangozna, hogy VI. Györgyöt akarta megpuccsolni a testévére, VIII. Edward Hitlerrel együtt és ő került volna vissza a trónra. David (VIII. Edward) simán meg is ölette volna az öccsét és a családját, csakhogy visszakerüljön a trónra. Volt is erről egy dokumentumfilm nem olyan régen.
Erzsébet ugye még nem uralkodott a II. vh alatt, György herceg pedig már halott volt szegény, amikor lezuhant a repülőjével. De ezt tuti tudod, csak biztosan elírtad. 🙂
Valóban, tényleg elírtam… Köszönöm a helyesbítést (ha jól rémlik, hajnali 4 után fejeztem be annak idején a cikket, bizonyára azért írtam el ennyire). Köszönettel, HSK Productions