Natalie Dormer saját ötletéből készült thrillerét pár hónapja mutatták be külföldön, Sötétségben (In Darkness) címmel, melyben az idén 36 éves színésznő nem csak főszereplőként, de forgatókönyvíróként is dolgozott! A Sötétségben forgatókönyvét Natalie Dormer és Anthony Byrne közösen írta (Natalie 2009-ben látott hozzá), a rendezői-és produceri székbe pedig szintén az az Anthony ült, akivel Natalie még a Tudorok forgatása alatt ismerkedett meg, s azóta már jegyben járnak.
A külföldi kritika eléggé fele-más véleménnyel van a 101 perces filmről, melyet 2018. május 25-én mutattak be Londonban, míg július 6-án az Egyesült Államokban. A Rotten Tomatoes-on jelenleg (2018 nyara) 42%-on áll a mutatója, míg az eddigi 217 szavazat alapján 30%-ra értékelték a filmet. Magyarországon sajnos nem tűzték műsorra a mozik, sokan szerintem nem is tudnak róla, hogy készült ilyen film. A magyar bemutató helyett július 4-től DVD-n tekinthető meg az alkotás.
A brit hölgy életéről, munkásságáról még tavaly készítettem egy cikket Hollywood legszebb színésznői: Natalie Dormer címmel, melyhez egy galéria is társult, benne, a színésznőről készült legjobb forgatási-, vörös szőnyeges- és címlapfotókkal.
Én pedig úgy döntöttem, hogy mindezek ellenére is írok egy – a tőlem megszokottnál – rövidebb, spoilermentes kritikát a Sötétségbenről! Bár nem lett az életem filmje, és igen, van benne bukdácsolás, de vannak bőven pozitívumai, és van benne fantázia. Érdemes megnézni…? Lássuk!
« ♦♦♦ »
A film ötlete Natalie Dormer fejében fogalmazódott meg, még közel 10 éve. A Trónok Harca előtt ugyanis, még úgy vélte, nőként nem sok kitörési lehetősége adódik majd Hollywoodban, így igyekezett saját kezébe venni sorsát. A történetet aztán hosszú éveken át érlelte, közben kisebb-nagyobb (pl. Tudorok) szerepeket is kapott, míg végül megjött a nagy áttörés: megkapta Margaery Tyrell szerepé a Trónok Harcában. Natalie hamar közismertté vált a sorozatnak köszönhetően.
Mint az általában lenni szokott, kezdetben csak kisebb mellékszerepei voltak, azonban az utóbbi években olyan világsikerű filmekben és sorozatokban kapott fő- illetve mellék szerepeket, mint: az Amerika kapitány: Az első Bosszúálló, a Sherlock és Watson, a Lady W botrányos élete, a Rush – Hajsza a győzelemért, A jogász, és persze Az éhezők viadala.
A filmben szerepet kapott egy rövidke szerep erejéig, a modellkedés mellett a filmek világa felé kacsintgató Emily Ratajkowski (Veronique), illetve a nekem már csak a Deadpool Franciseként megmaradó Ed Skrein (Marc). Érdekesség, hogy Natalie Dormer (Sofia) és Ed játszott már egy sorozatban, mégpedig a Trónok Harca harmadik évadában (bár közös jelenetük nem volt, ő alakította Daario Naharist). Feltűnik továbbá a filmben Joely Richardson (Alex), Neil Maskell (Mills nyomozó), James Cosmo, és természetesen Jan Bijvoet (Radic).
A filmet Londoban forgatták, egészen pontosan, a Maida Vale területén. Érdekesség, hogy egy virágüzletet rendeztek át a közelben lévő Lauderdale Road-on, mely végül a kávézós jelenteknek adott helyet. Sofia és Veronique lakásának jeleneteit Kensingtonban vették fel, de további forgatási helyszínül szolgált a filmhez a gyönyörű Nemzeti Galéria, a New Zealand House, és természetesen a Temze rakpart is.
A történet eleinte még igen egyszerűnek tűnik: Sofia vak zongoristaként él Londoban. Egy nap dulakodást hall az emeleti lakásból, majd szomszédnője, Veronique szörnyet hal, akiről kiderül, hogy a háborús bűnökkel vádolt Milos Radic leánya. A történet gyökere azonban sokkal mélyebbre nyúlik vissza, több évtizeddel korábban elkezdődött már, s most Sofia is részese lesz a háborús bűnökkel, erőszakkal és árulással átszőtt eseményeknek.
Natalie Dormer több interjúban is mesélt arról, hogy mennyire más érzés a kamera másik oldalán állni. Ettől függetlenül, nagyon élvezte a forgatást. A filmbéli meztelen jeleneteiről is kérdezték… Egyes kritikusok ugyanis, erőltetettnek érezték, hogy bele került a filmbe a szex-jelenet, sőt, mások kifejezetten erőszakosnak vélték (…ugyan azt a filmet láttuk? Ennyi erotika ma már szinte minden filmben látható). Erre Natalie frappánsan csak ennyit mondott:
“Az én filmem érzéki, nem szadista! (…)
Egy thrillerben kell lennie szexualitásnak. Végtére is, mindannyiunknak van teste. Ebben a filmben a szex-jelenet egy szerelmi jelenet volt, mely egyfajta metaforája volt annak, ahogy a karakterem Ed Skrein figurájához kapcsolódott a történetben. (…)
A meztelenséggel jól lehet egyensúlyozni, mert amikor a zuhanyzóban látni lehet a karakterem tetoválásait, akkor válik világossá, hogy ő nem egészen az, akinek hiszik…!”
A film tempója az első felében kimondottan élvezetes volt számomra, bár nem volt az a tipikus thriller-tempó. A vágásra még később kitérek, ott szintén a film második felében voltak gondjaim. A film első fele kimondottan sötét megvilágítást használt a helyszíneken, de ezen nincs mit csodálkozni, ne feledjük, hogy Sofia karaktere nem lát. A helyszínek tetszettek, külön örültem annak, hogy Londonban forgattak.
Natalie Domer simán viszi a hátán a filmet. Nagyon jó benne, tényleg. A tőle megszokott vidámságnak, jókedvnek most szinte nyomát sem látni a karaktere miatt, de pont ettől ügyes színésznő, hogy így is hitelesen prezentálja szerepét. A többiek jobbára csak mellékszereplőnek tűnnek mellette. A mellékszereplők közül talán a legnagyobb visszhangot (nem vicc!) Emily Ratajkowski dekoltázsa kapta a sajtóban a film kapcsán.
Natalie Dormert Bognár Anna, Ed Skrein-t Horváth Gergely, míg Jan Bijvoet-t Kárpáti Levente szinkronizálta. Utóbbit kifejezetten jó választásnak tartom. Natalienak már számtalan szinkronja volt filmjei során (pl. Bogdányi Titanilla, Gáspár Kata, Bozó Andrea, Peller Anna, Böhm Anita, Gubás Gabi, Sánta Annamária és Szabó Zselyke), szerintem Bognár Anna jó munkát végzett a karakterével.
Ami a filmzenét (Niall Byrne) illeti, szerintem nagyon jól passzolt a film hangulatához, bár sok emlékezetes zene nem maradt meg (pedig ez nálam nagy szó). A kedvencem a film végén hallható rövid, de annál élvezetesebb track.
Úgy éreztem, hogy a film második felében, egészen pontosan, az utolsó negyedében kezdett össze-vissza kapkodni. A spoilermentességhez ragaszkodván, ugyan nem írnám le pontosan az eseményt, azonban szerintem teljesen felesleges húzás volt a film végi csattanó!
Sokan amiatt fejezték ki nemtetszésüket, hogy a film kiragadott egy történelmi eseményt, és nem mutatta be annak pontos vonatkozásait. Ezzel viszont én nem értek egyet. Úgy gondolom, hogy pont az volt Natalie Dormer célja, hogy a történet egyes szereplőinek emberségét, vagy pont annak hiányát bemutassa – ezzel együtt pedig, a háborúval járó borzalmakat is.
« ♦♦♦ »
Összességében: Nagyon érdekelt a film, mivel kifejezetten kedvelem Natalie Dormert, mint színésznőt a munkája és az alapján, amit a médiában látok róla. Különösen izgatott a dolog, hogy saját ötletét vitte vászonra, egy olyan világban, ahol még mindig nem kapnak elég figyelmet a nők! Az ötlet szerintem jó elgondoláson alapszik, kicsit Alfred Hitchcock filmjét juttatta eszembe, mely egyébként az egyik személyes kedvencem, a címe: Hátsó ablak – ne hagyjátok ki! A történet, mint mondtam, sajnos a film vége felé kezd kuszálódni, egyes vágások lehetnének letisztultabbak is (főleg a múltat felidéző jeleneteknél), a vége pedig lehetett volna sokkal frappánsabb is. Ettől eltekintve, ügyes próbálkozás volt Natalietól, és örömmel venném, ha egyre több hölgy kollégája vállalna be saját rendezésű címszerepet. Natalienak pedig kívánom, hogy még több főszerepet kapjon karrierje során, megérdemelné. Egy esti mozit a Sötétségben simán megér, még akkor is, ha nem ez lesz életed legpörgősebb, legjobb thrillere!
Láthatjuk még Nataliet 2018 második felében a mozivásznon, ugyanis szeptember 14-én mutatják be a Zeró Páciens címre hallgató horrort (előzetes), melyben Natalie is szerepel, de láthatjuk még a The Professor and the Madam c. thrillerben, és a Picnic at Hanging Rock c. sorozatban is, és Harry Potteres hangoskönyvekhez is szívesen kölcsönzi orgánumát.
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel, mert ezáltal még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák, filmzenék és érdekességek!
via: Pinterest (HSK Productions – Hollywood’s Most Beautiful Actresses), TheGuardian.