Régóta szerettem volna már egy alapos, kibeszélő cikket készíteni a Columbo c. sorozatról, s íme! Forgatási képek, rengeteg kulisszák mögötti érdekesség, idézetek, mi kellhet még? Igyekeztem annyi apró érdekességet összegyűjteni számotokra, amennyit egy vérbeli Columbo-rajongó csak kívánhat. Természetesen, tisztában vagyok vele, hogy bizonyára bőven akad még érdekesség, de hagyjunk egy (esetleges) következő bejegyzéshez elegendő anyagot is. A sorozat érdemeiről és egyediségéről már írtam egy korábbi bejegyzésben, még évekkel korábban – ezt megtaláljátok alább (ld. Kapcsolódó tartalmak) sok más, hasonló témájú bejegyzés társaságában.
De mitől olyan egyedi ez a sorozat (még ma is)?
A korábbi detektív-sorozatokhoz képest, a Columbo egy merőben eltérő szemszögből mutatta be egy nyomozás folyamatát. Sokunk számára talán, pont emiatt oly élvezetes (akár sokadszorra nézve is).
Bár elsőre talán kifejezetten szeleburdinak, ügyetlennek, sőt, legtöbbször félnótásnak tekintik gyanúsítottjai a címszereplőt, ő mindezt legtöbbször a saját előnyére fordítja a nyomozás során. Sosem kegyetlenkedik, sosem bosszúálló velük szemben, sosem használ fegyvert – a józan paraszti eszét használja, azt fordítja a bűnözők ellen.
A megaláztatások után sem lankad, kizárólag az igazság felderítésének vágya hajtja. Talán azért is olyan közkedvelt (még napjainkban is) a sorozat, mivel egy átlagosnak kinéző, ám bizonyos tekintetben mégsem hétköznapi ember a főhős, akivel bárki könnyedén, szívesen azonosulhat.
Remélem, hogy bőven találtok majd kedvetekre való csemegét. Több tucat kulisszák mögötti érdekesség vár benneteket! Szívesen veszem, ha Ti is megosztjátok velem a sorozatról alkotott, illetve a cikkel kapcsolatos véleményeiteket. Kommentelésre fel! Minek is szaporítsam tovább a szót, ha megannyi érdekesség vár…?
Jaj, majdnem elfelejtettem!
“Csak még egy dolog!” …Jó olvasást kívánok mindenkinek! 🙂
« ♦♦♦ »
“Ezért a pénzért egy kétszemű színészt is kaphatok!”
/Harry Cohn (Columbia Pictures)
A fenti idézet a Columbia Pictures egyik fejesétől származik, aki a Columbo című sorozat pilot-epizódját látva nyilatkozott így. Történetesen arra utalt, hogy a műsor címszereplője, Peter Falk (Columbo) még 3 éves korában, egy daganatos megbetegedésnek köszönhetően (retinoblasztóma) elveszítette jobb szemét. Petert az egyetemi évei alatt több oktatója is óva intette, miszerint, nem biztos, hogy a színészettel kéne foglalkoznia. Nem hitték ugyanis, hogy befutott színész lehet valaki fél szemmel is. Mint tudjuk, az élet (szerencsére) máshogy döntött.
Columbo autója egy 1959-es gyártmányú Peugeot 403-as. Összesen 500 db készült belőle. Amikor az NBC Stúdió elkaszálta a sorozatot, az eredeti járgányt eladták, majd amikor a CBS Stúdió felélesztette a produkciót, újat kellett vásárolni belőle. Ebből fakadóan, az NBC-s éra alatt a 044-APD, majd a CBS alatt a 448-DBZ rendszámú Peugeot-val száguldozott a hadnagy.
Sokáig nem lehetett tudni, hogy mi is kedvenc hadnagyunk keresztneve, majd néhány szemfüles rajongó kiszúrta a “Holt tárgyak” c. epizódban, hogy – a nevét a gyanúsítottak elől előszeretettel elhallgató – hadnagy valójában a Frank névre hallgat. Bár a negyedik évad harmadik részében Columbót kérdés elé állítják a keresztnevét illetően, ő azonban szigorúan tárgyilagos marad, és csak annyit mond, hogy a keresztneve: “Hadnagy“.
A szórakozott nyomozó gardróbja túlnyomó részt Peter Falk saját ruháiból lett összeválogatva. Így például, a hadnagy kopott cipője, s a már-már legendássá vált, elnyűtt ballonkabát is onnan származott, melyet először az 1968-as “Gyilkosság receptre” c. epizódban láthattuk. Utóbbit akkor vásárolta meg 15 dollárért a New York-i 57. utcán, amikor egy nap bőrig ázott.
Peter Falk egész életében nagy dohányos hírében állt. A forgatókönyvírók pedig kapva kaptak az alkalmon, s ebből fakadóan a legtöbb epizódban szivarral a kezében láthatjuk a hadnagyot. Sőt, mint tudjuk, némely esetben egy-egy szivar oldotta meg a bűntényt (vö. “Végzetes nyom“). Falk a való életben a cigarettát részesítette előnyben.
Amikor az NBC berendelte a sorozat második évadát, volt egy kikötésük: Szerettek volna egy szárnysegédet Columbo mellé. Az írók, William Link és Richard Levinson ellenezték az ötletet, de a stúdió kötötte az ebet a karóhoz. Közbülső megoldás született: az írók megkeresték a második évad első részének (“Fekete etűd“) forgatókönyvíróját, Steve Bochcot, s végül arra jutottak, hogy egy zöldfülű újonc helyett Columbo kapjon maga mellé egy kutyát!
Érdekesség, hogy kezdetben még maga a színész, Peter Falk is ágált a döntés ellen. Úgy érezte, hogy már így is épp elég sallang lett az általa alakított karakterre aggatva (ballonkabát, szivar, zilált külső, lestrapált Peugeot, stb). De amint először találkozott a lomha, ám aranyos vérebbel Basset Hounddal, rögtön megváltozott a véleménye. A többi pedig, már filmtörténelem…
Apropó, Columbo kutyája… Akinek mellesleg, mint tudjuk, nincs keresztneve, csupán úgy hívja gazdája, hogy “Kutya”. Ha Pesten jártok, érdemes ellátogatni a Falk Miksa utcába, ahol megtekinthetitek a 2014. március 13-án felavatott Columbo-szobrot (melyen a kutyájával együtt látható). Hozzávetőlegesen, mintegy 20.000.000 Ft-ba került a szobor elkészítése. Rajongóknak kihagyhatatlan lehetőség egy kis fotózkodásra kedvencükkel! S, hogy milyen szál közötte Peter Falkot a híres, magyar politikushoz, íróhoz? A színész egykor arról mesélt, hogy (többek között) magyar felmenőkkel is rendelkezett, ugyanis Falk Miksa volt az ő dédszülője – bár ez a tény még a mai napig nem nyert bizonyítást.
Valójában, nem is állt olyan messze Peter Falk személyisége az általa megformált hadnagyétól. Hogy miért? Többször előfordult ugyanis, hogy a színész elkeverte a kocsikulcsait, így gyakran valamelyik kollégája vitte haza a feledékeny Falkot a forgatások végén.
S, ha már a hadnagy és megformálója közti hasonlóságoknál tartunk, úgy tartom fairnek, ha a színész azon képességeit is szemügyre vesszük, melyek jobb fényben tüntetik fel őt. Ifjú titán korában is kimondottan jó eszű, furmányos fiatalembernek mondták. 1953-ban végzett a Syracuse Univerityn, ahol egyetemi diplomát szerzett közigazgatástanból. A CIA-hoz is jelentkezett (gyermekkori álma volt ott dolgozni), de oda nem vették fel, így gazdasági elemzőként helyezkedett el. Két ízben jelölték Oscar-díjra (a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában). Tíz alkalommal jelölték Emmy-díjra (ötször nyert, ebből egyet a sorozatért), és kilencszer Golden Globe-ra (egy díjat be is zsebelt közülük) Columbo alakításáért!
Johnny Cash a “Hattyúdal” c. epizódban (3x07) játszotta a gyilkost. (Mellesleg, ez az egyik kedvenc epizódom.) A legendás country-énekes egyszer arról mesélt, hogy Peter Falk mindig kedves volt hozzá a forgatásokon, ellátta jótanácsokkal, bár néha csipkelődtek egymással azzal kapcsolatban, hogy az ország mely égtája felől származnak.
Ez a Hank Williams-dal feldolgozás remekül sikerült, már kismilliószor meghallgattam. ♥ Apropó, a videóba eredeti Johnny Cash-koncertfelvételek is be lettek vágva az epizódhoz.
Talán kevesen tudják, hogy az első Columbo-epizód 1968-as debütálása után (“A recept: Gyilkosság“) közel három év kihagyás következett, mivel Peter Falk eleinte nem bízott benne, hogy az epizód meggyőzte a nézőket. Ha jól megfigyeljük a pilot-epizódot, észre vehető, hogy ekkor a hadnagy karaktere (a későbbi részekhez képest) még kevésbé kidolgozott. Sőt! Számomra mindig kissé szokatlan érzés ezt az epizódot nézni, mivel a hadnagy itt sokkal rámenősebb és határozottabb, mint ahogy azt a későbbiekben megszokhattuk. Ha emlékeztek, a szokottnál is többször emeli fel hangját, olykor pedig, egy vérbeli nyomozó hatását kelti, nem úgy, mint ahogy az általunk ismert szórakozott és feledékeny detektív szokta.
A sorozat legmeghatározóbb tényezői (részben) mindig is a gyilkosok voltak, pontosabban az őket megformáló színészek. Felsorolni is hosszú lenne, milyen kiválóságok álltak kamera mögé a sorozat kedvéért. Volt, aki több alkalommal is kiállt a hadnagy ellen. Lássunk néhány remek példát és érdekességet:
- Patrick McGoohan: A színész nagyon jó barátja volt Peter Falknak. Négy epizódban is szerepelt, s öt rész munkálataiból is kivette a részét (producerként, rendezőként). Külön érdekesség, hogy mindegyik epizód, melyben szerepelt, az adott évad harmadik része volt. A “Hajnali derengés” (1974), a “Személycsere” (1975), valamint az “Egy falatka sajt” c. epizódokat (1990), melyekben ő játszotta a gyilkost, saját maga rendezte. A “Béke poraira” (1998) és a “Gyilkosság hangjegyekkel” (2001) esetében pedig, társ-írója volt a részeknek. Ő rendezte továbbá az “Utolsó üdvözlet a kapitánynak” c. (1976) epizódot is. A “Hajnali derengés” és a “Béke poraira” c. epizódokért Emmy-díjjal jutalmazták! Az “Utolsó üdvözlet a kapitánynak” egyike azon kevés Columbo-epizódnak, melyben szinte az utolsó pillanatig nem tudhatjuk, ki a gyilkos. A “Béke poraira” c. epizódban együtt szerepelt a lányával, Catherine McGoohannel.
- Jack Cassidy: Három ízben is gyilkost alakított a sorozatban, mégpedig a “Gyilkosság könyv szerint” (1971), a “Kézirat vagy halál” (1974), és a “Szemfényvesztő” (1976) c. epizódokban.
- Robert Culp szintén négy részben bukkant fel: a “Besegít a halál” (1971), “A döntő játszma” (1972), és a “Kettős vágás” (1973) c. epizódokban. Egyszer, egy pozitív karaktert is alakított, mégpedig a “Columbo a rendőrakadémián” c. 1990-es epizódban. Ő alakította az első gyilkos szerepét a Mrs. Columbo c. spin-off sorozatban… Hú, na, ezzel felkeltettem az érdeklődésedet? A részleteket majd lásd alább!
- George Hamilton kétszer szerepelt a sorozatban, mégpedig a “Halálos lelkiállapot” (1975), és “A gyilkosság ártalmas az egészségre” c. (1991) epizódokban.
- William Shatner szintén kétszer bukkant fel a sorozatban gyilkosként: a “Két detektív, egy gyilkosság” (1976), és a “Pillangó a sötétség árnyékában” (1994) epizódokban láthattuk.
- A teljesség igénye nélkül, de úgy érzem, meg kell említeni még olyan hírességeket, akik (egyszer, vagy akár többször is) felbukkantak a sorozatban, így pl.: Leslie Nielsen, Leonard Nimoy, Martin Sheen, Dick Van Dyke, Robert Vaughn, Theodore Bikel, Rip Torn, Janet Leigh, Ricardo Montalban, Ruth Gordon, Anthony Andrews, Ian Buchanan, Andrew Stevens, Tyne Daly, Feorge Wendt, Billy Connolly, Edith Head, Roddy McDowall, Patrick O’neal, John Cassavetes, Robert Conrad, Anne Baxter, Laurence Harvey, Little Ian McShane, Richard, Donald Pleasence, és persze Johnny Cash.
- Mike Lally: A sorozat rekordere kétség kívül Lally, aki összesen 25 alkalommal tűnt fel kisebb-nagyobb szerepben.
- Ami a híres rendezőket illeti, őket sem hagyhatjuk ki a sorból: Nocholas Colasanto, Ben Gazzara, Leo Penn, Jonathan Demme, Richard Quine, és természetesen a már több ízben is említett Steven Spielberg és Patrick McGoohan, valamint Peter Falk is képviseltette magát a neves rendezők listáján.
“A szuperintelligens gyilkos csődje” (6x03) epizódban a fiatal Jamie Lee Curtis fánkkal szolgálja ki a hadnagyot. Ez volt a harmadik tévés szereplése a színésznőnek.
Sokáig nem is tudtam, hogy az “Ölni már nincs idő” (1992), és a “Titkos ügyek” (1994) c. részek egy-egy Ed McBain, vagyis Evan Hunter-regény alapján készültek el. Talán ez az oka annak, hogy ezek a részek merőben eltérnek a megszokott Columbo-hangulattól és nyomozási menettől (bevallom őszintén, talán ezek a részek tetszettek legkevésbé).
Nagyon jól sikerültek azok a részek, melyben Jack Cassidy szerepelt. Azonban, úgy véltem, hogy röviden el kell mesélnem, mi történt a neves színésszel. 1976. december 12-én, nyugat-hollywoodi otthonában veszítette életét, 49 évesen. Egy kicsit felöntött a garatra, rágyújtott egy cigarettára, azonban a férfi elaludt… A dohány valószínűleg kieshetett a kezéből, abból keletkezhetett a tűz, mely porig égette lakását. A tűzvizsgálók úgy vélték, hogy a színész még magához tért, megpróbált kijutni a lakásból, ám ez végül nem sikerült neki. Cassidyt csak a fogazata, és a családi gyűrű alapján tudták azonosítani.
Kis hazánkban egyenest a mozikban vetítették le az 1971-es második epizódot (“Váltságdíj egy halottért“), mely hivatalosan nem is mondható második résznek, sokkal inkább ‘második pilot-epizódnak’, ugyanis az első évadot a Steven Spielberg által rendezett az “Ahogy a könyvben meg van írva” c. epizódtól tartjuk számon.
Janet Leigh, a Psycho sztárjának 1953-as Walking My Baby Back Home c. zenés musicaljéből láthatjuk az eredeti felvételeket “Az elfeledett hölgy” c. epizódban, melyben ő alakítja a gyilkost.
A legendás Szabó Gyula (†2014) kölcsönözte a hadnagy magyar hangját. Gyakran kellett úgy mikrofon elé állnia, hogy imitálnia kellett, ahogyan a hadnagy beszéd közben szivarozik. Úgy érte el a kívánt hatást, hogy beszéd közben az egyik ujját a szájába tette. Számomra elképzelhetetlen Columbo Szabó Gyula orgánuma nélkül!
Peter Falk gyakran improvizált a forgatások alatt! Például, többször kért tollat a gyanúsítottaktól; vagy neki állt keresni valamit a kabátja, zakója zsebében; vagy megkérte az illetőt, hogy ismételje meg, amit mondott; de többször előfordult az is, hogy a hadnagy egyáltalán oda nem illő dolgokon kezdett el rugózni (mellyel természetesen a gyanúsítottak idegeire ment); sokszor állt meg, az ajtóból visszakérdezve (“Csak még egy kérdés!“); de Mrs. Columbóra is többször úgy hivatkozott, hogy közben nem is említette a forgatókönyv a hadnagy feleségét.
Columbo karakterét eleinte mérőben máshogy képzelték el. (Kezdetben Bing Crosbyt nézték ki a szerepre, de ő visszautasította azt.) Szóval, a hadnagy karaktere eredetileg egy jól öltözött, ápolt külsejű, jó beszélőkével megáldott nyomozó lett volna. Azonban Peter Falk, a már általunk is ismert jellemzők némelyikével ruházta fel a hadnagy figuráját. Ez elnyerte a producerek tetszését, így áldásukat adták a műsor tervezetére.
Az egyik Columbo-epizód volt Jeff Goldblum legelső tévés szerplése. A “Diplomácicai mentesség” c. részben (5x02) egy tüntető fiatalt alakított, de a nevét végül nem írták ki a stáblistára.
Mivel a sorozatban többször is utalnak Columbo olasz származására, Olaszországban megváltoztatták a főszereplő és a sorozat nevét is Colombora.
Emlékszem, hogy gyerekkoromban sokat gondolkodtam, vajon milyen dalt dúdolgatott a hadnagy? Hát ezt a gyermekdalt, a This Old Man c. számot (ez itt egy másik, Bob Dylan-féle feldolgozás linkje; ez pedig az egyik epizódban hallható részlet):
Columbo kapcsán köztudott tény, hogy sosem láthattuk a feleségét. Olyannyira titokban maradt számunkra az ő személye, hogy még a nevét sem tudjuk (“Tudja, a feleségem, Mrs. Columbo…” – hallhatjuk több ízben is a hadnagytól). Ami azt illeti, többször is beszél vele telefonon, együtt utaznak hajón (4.évad 4.rész), együtt mennek bowlingozni, egy szóval, biztosra vehető, hogy “létezik” a sorozatban Mrs. Columbo. Ezt csak azért tartottam fontosnak megjegyezni, mivel egy időben sok néző úgy vélte, hogy talán nem is létezik Mrs. Columbo, csupán a gyilkosokat akarja manipulálni, összezavarni a fifikás hadnagy. Szerintem jó döntés volt, hogy nem hozták be a hölgyet a sorozatba, mivel így még érdekesebb lett a ballonkabátos rendőr hadnagy karaktere.
Valamilyen értelemben mégis beszélhetünk Columbo feleségének szerepléséről, mégpedig Peter Falk neje kapcsán! Shera Danese összesen 6 epizódban játszott együtt a címszereplővel a sorozatban. A jelenleg 70 éves hölggyel 1977-től, egészen a színész 2011-es haláláig voltak házasok (ez volt Falk második házassága). Shera 28 éves volt, amikor először találkozott Peterrel.
Az alábbi Columbo-epizódokban láthattuk feltűnni Shera Daneset, különböző (kisebb-nagyobb) szerepekben: Két detektív, egy gyilkosság (1976), Az ínyenc gyilkos (1978), a Gyilkosság, mint önarckép (1989), A rocksztár gyilkosa (1991), a Titkos ügyek (1994), és a Végzetes nyomban (1997). Érdemes megnézni ezt a kb. 1,5-2 perces videót, melyben Peter Falk beszél a feleségéről (többek között). ♥
Sokan (talán) nem is tudnak róla, de létezik egy spin-off sorozat, Mrs. Columbo címmel. A produkció két évadot élt meg, összesen 14 résszel, s 1979 – 1980 között volt műsoron. A címszereplő Kate Columbót alakító színésznőt – minő meglepő – Kate Mulgrewnek hívták. Mivel mind a nézők, mind a kritikusok, mind pedig az eredeti Columbo-sorozat gyártói negatívan álltak a sorozathoz (természetesen, a minőségével is bőven voltak gondok), sőt, még Peter Falk is “rossz ötletnek” nevezte, így elkezdték megváltoztatgatni a produkció nevét, ám ez már mit sem segített a műsoron: olyan címeken futott a sorozat, mint a: Kate Columbo, Kate the Detective, Kate Loves a Mytery. Kate egy riporternő, aki bűneseteket old meg a sorozatban. A történet szerint, egy idő után zátonyra fut házassága a hadnaggyal, így a továbbiakban Kate Callahanként tevékenykedik, majd egy idő után újra összehozták a párt… Na, de elég is ebből, inkább térjünk vissza az érdemi témára, az igazi sorozatra!
Eredetileg az volt a terv, hogy hetente érkezzenek az új epizódok, azonban ezt Peter Falk megvétózta. Ez az ütemterv azt jelentette volna, hogy mindössze öt napjuk lett volna egyetlen epizód leforgatására és az utómunkákra. Lássuk be, jogos volt a színész ellenállása. Így lett végül havi egyetlen Columbo-rész a szerda esti program a tévében:
“Bemutatjuk… a Columbo című filmsorozat következő epizódját!”
Columbo hadnagy Peugeot-ját is láthatjuk a Universal Stúdió körútrája során.
Bár elsőre talán nem hinnénk, de a hadnagy kutyáját alakító Basset Hound – akit mellesleg a hétköznapi életben Henrynek hívtak – mentőkutyaként is szolgált.
A sorozatot ugyanaz az író-páros álmodta meg, mint akik a Gyilkos sorok c. műsort is készítették (Richard Levinson és William Link).
A “Két detektív, egy gyilkosság” c. részben (1976) William Shatner karaktere egy színészt alakít. Érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy a férfi lakókocsijában kiszúrhatjuk az őt ábrázoló képet az egyik legnevesebb szerepében, a Star Trekes Kirk kapitányként.
Szintén ebben a részben, még a film elején (amikor Shatner karaktere a kabinjába kíséri Claret) láthatjuk a Gyagyások serege (1962) kultikussá vált hajóját a forgatáson.
A “Holt térgyak” c. epizódban láthatjuk a polcon Mrs. Melville könyveit az “Ahogy a könyvben meg van írva” c. epizódból (1971).
Dr. Stephen Read, a színész orvosa és gondnoka egy 2009-es bírósági tárgyaláson azt mondta, hogy akkortájt olyan súlyos volt Peter Falk állapota (Alzheimer-kór), hogy nem emlékezett már sem arra, hogy egykor ő játszotta a karaktert, sőt, már a családtagjait sem ismerte fel. A gondnokság alá helyezési tárgyalásra azért volt szükség, mivel 2008-ban, egy alkalommal éjjel kellett összeszedni a városban randalírozó férfit, aki nem tudta, hol van – a betegségéből kifolyólag. Peter Falk 2011. június 23-án, 83 éves korában hunyt el.
A forgatás idején 25 éves Steven Spielberg rendezte a(hivatalos értelemben vett) első évad legelső részét, az “Ahogy a könyvben meg van írva“-t. Peter Falk azt mondta a Spielberggel töltött időt követően:
“Az a srác túl jó volt a Columbóhoz!”
Később, a rendező tiszteletére nevezték el Steve Spelbergnek a tudós kisgyereket a “Columbo és az MM7-es robot” c. 1974-es epizódban.
Roddy McDowall, a régi Majmok bolygója-filmekben több majom szerepét is eljátszotta (pl. Corneliust). Érdekesség, hogy a “Rövid szivar” c. (1972)-es Columbo epizódban is ugyan azt az inget viselte, mint annak idején, a Majmok bolygójában (1968).
Peter Falk is rendezett egy epizódot, mégpedig az első évad utolsó részét (“Gyilkosság tervrajz alapján“).
Nem Peter Falk játszotta el először Columbo hadnagy szerepét! Még 1960-ban, az Enough Rope c. filmben Bert Freed alakította a nyomozót. 1962-ben színdarab is készült belőle, “Gyilkosság receptre” címmel, melyben Thomas Mitchell alakította Columbót.
Peter Falk 1978-ban fellépett a The Dean Martin Celebrity Roast of Frank Sinatra showműsorban, mint Columbo hadnagy. A show alatt Falk kért egy autogrammot a feleségének, Rosenak – ebből fakadóan hihetjük (vagy sem), hogy Mrs. Columbo keresztneve a Rose lehet…
A show több, mint negyven országban futott annak idején (azóta még több ország vásárolhatta meg a jogokat). Azt egyes epizódok átlagos hosszúsága 73–98 perc között volt. Mint arról már szót ejtettünk, az első (pilot-) epizódot 1968. február 20-án, az utolsó részt pedig 2003. január 30-án vetítették. Összesen tíz évadot tartunk számon. A legtöbb évad 6-7-8 epizódból áll, ugyanakkor az 1976–’77 között vetített 6. évad mindössze három epizódból áll. Ez így ment egészen, a tizedik szezonig (5-4-6 részekkel), melybe ún. speciális-epizódokat is beleszámítunk, így ez az évad 14 epizódot foglal magába. Összesen 69 epizód került leforgatásra. Természetesen, akad másféle felsorolás is, ám ezek felsorolása, s a DVD-gyűjtemények kiadása leginkább kontinensenként, országonként változik.
A “Rekviem egy hullócsillagért” c. epizódban (1973) látható dolgozószoba Edith Head saját irodája volt. Edith Head nyolcszoros Oscar-díjas jelmeztervező volt, neves díjai közül összesen hetet láthattunk az asztalon a sorozat kedvéért. Olyan legendás színésznőknek tervezett ruhakölteményeket, mint: Grace Kelly, Sophia Loren, Kim Novak, Elozabeth Taylor, Bette Davis, Ginger Rogers és Audrey Hepburn.
A CBS egészen a hetedik évad végéig, 1978-ig gyártotta a sorozatot, az NBC a nyolcadiktól vette át a gyártást, melyre egészen 1989-ig kellett várni. Ami Peter Falkot illeti, megvolt benne a lelkesedés, hogy folytassák a sorozatot, ám az elkészült forgatókönyvek a fiók martalékává váltak… Ennek több oka is volt: egyrészt, a színész Alzheimer-kórban szenvedett, s mindemellett előrehaladott korban is volt már; másrészt az utolsó pár évadban akadtak már gyengécskébb forgatókönyvvel megáldott epizódok is. Valószínűleg félt a stúdió, hogy milyen lenne az újabb részek minősége. Az elmúlt tíz évben többször is felmerült a sorozat rebootjának az ötlete, melyben Mar Ruffalo vehetné át a hadnagy szerepét és ballonkabátját… Ti mit gondoltok erről? Szívesen látnátok őt a szerepben? Számomra Peter Falk Columbója olyan, mint David Suchet Poirot-ja: megismételhetetlen!
A sorozat írói, Richard Levinson és William Link többször is meséltek arról, hogy kikről mintázták Columbo karakterét. Az alkotói folyamat alapján merítettek Fjodor Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés (1866) c. kötetének Porfiry Petrovicháról, Brown atya személyisége is hatott a figurára (G.K. Chestertonnak köszönhetően), ahogyan az 1955-ös Ördöngösök c. film Alfred Fichet nyomozója is.
Patrick McGoohannek 1977-ben felajánlották, hogy vegye át Peter Falktól Columbo szerepét, mielőtt az első évad véget ért volna. Ő azonban elutasította az ajánlatot, s azt mondta, hogy egyedül a barátja, Peter Falk képes hűen eljátszani a szerepet. Hozzátette, hogy köszöni szépen, de neki teljesen megfelel, hogy vendégszereplő lehet a sorozatban, nem akarja lenyúlni kollégájától a szerepet. (Mint tudjuk, Patrick McGoohan több epizód rendezéséből is kivette részét a későbbiekben).
Gwyneth Paltrow édesanyja, Blythe Danner is szerepelt a “Fekete etűd” c. epizódban.
Peter Falk egyszer úgy jellemezte az általa játszott karaktert, hogy olyan, mint: “A kutya, mely nem ereszt!“
A hadnagy elhíresült mondatáról – “Csak még egy kérdés!” – Dick Levinson, a sorozat (egyik) alkotója, így mesélt: Épp a “Gyilkosság receptre” színpadi változatán dolgoztak (később film is készült belőle Falk főszereplésével), amikor érezték, hogy az egyik jelenet túl rövid. Már túl lusták voltak átírni a szövegkönyvet, így a következőképp döntöttek. Így lesz, és kész, nem változtatnak rajta… Columbo még egyszer visszanéz a jelentben az ajtóból, s először, de koránt sem nem utoljára így szól a gyanúsítotthoz:
“Óóó, csak még egy kérdés…!”
Ne feledd!
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira! Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel, ezáltal még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák, filmzenék és érdekességek!
via: Pinterest, IMDb, metv.com1, metv.com2, Columbo-szobor Budapesten (kép): hir.ma.