Bátorkodtam Kodály Zoltán 1954-ben megjelent kötetének címét (A zene mindenkié) kissé kiegészíteni. Ugyanis biztosra veszem, hogy bőven akad még egy olyan ember e planétán, aki legalább olyan szintű érdeklődést mutat a filmzenék iránt, mint én. E műfaj sem különbözik számottevő arányban a többitől, pl. a könnyűzenétől: én például, bármilyen hangulatomhoz tudok millió +1 filmzenét társítani. Persze, senkire sem erőltetem rá, hogy “márpedig, fiam, te csakis filmzenét hallgass, semmi mást!” Mindenkinek megvan a saját ízlésvilága, én is sok másféle zenét meghallgatok, vannak kedvenc zenekaraim és előadóim, de mégis: a filmzene különleges helyet foglal el érdeklődési körömben.
Szinte nincs is olyan nap, hogy ne hallgatnék filmzenét, sőt! Van olyan ismerősöm, aki szerint egy filmzene nem képes elég kifejezőnek hatni a film nélkül. …És vagyunk mi, a filmzene-rajongók, akik tudjuk, hogy egy filmzene már pusztán önmagában hallgatva is képes libabőrt csalni az ember bőrére. Sőt, egy személyes példát engedjetek meg: ha látom, vagy csak felidézem magamban a Csillagok között (Interstellar) utolsó jeleneteit és zenéjét, én mindig így érzem magam!
Már többször meséltem Nektek róla, hogy a családomban én vagyok a “fekete bárány”, aki nem tud játszani egy hangszeren sem, ugyanakkor a feleségem, illetve a testvéreim és szüleim is több hangszert meghódítottak már! Sőt, az egyik húgom még zeneszerzőként is tevékenykedik hobbi szinten, így biztosra veszem, hogy Ő értékeli fanatikus rajongásomat! 🙂
„A (film)zene mindenkié!”
Gondolkodóba estem, vajon mely területét nem érintettem még az oldalon e hatalmas lehetőségeket rejtő műfajnak…? Mivel olyan sok anyagot (40 db. zenét!) gyűjtöttem a Hátsó Sor Közepe legújabb cikkéhez, így a legújabb tartalmat, a legjobb rajongói filmzene feldolgozásokat 2 bejegyzésben fogom közölni!
Mint azt láthatjátok, a legújabb posztomban olyan videókat gyűjtöttem össze, melyekben zene- és filmzenekedvelő rajongók, művészek osztották meg a nagyvilággal kedvenc muzsikájukat az általuk választott hangszereken: hallhattok majd monumentális orgonákat, zongorákat, rézfúvósokat, elektromos gitárt és természetesen különféle vonósokat is.
Csak egy pár tipp, ha elkezdenétek kutakodni a témában a Youtube-on, pl. őket érdemes keresni: Grissini Project, David Robertshaw, Raylor Davis, Patrik Pietschmann, Paweł Piotrowski, és a The Wild Conductor. Úgy hiszem, bőven készültem csemegézni való zenékkel, így remélem, hogy mindannyian találtok majd kedvetekre valót. Jó szórakozást!
« ♦♦♦ »
John Williams: Harry Potter
Hans Zimmer: Csillagok között
First Step
Howard Shore: A Gyűrűk Ura – A Gyűrű Szövetsége
Concerning Hobbits
Danny Elfman: Karácsonyi lidércnyomás
This is Halloween
Two Steps from Hell: Heart of Courage
* egy filmelőzetes zenéje, Rácz Boldizsár előadásában
Danny Elfman: Ollókezű Edward
Ice Dance
Ramin Djawadi: Trónok Harca
Light of the Seven
Michael Giacchino: Pókember – Idegenben
Hans Zimmer: A Karib-tenger kalózai – Holtak Kincse
Davy Jones
John Barry: Minden lében két kanál
Charlie Clouser: Fűrész
Rick és Morty
Evil Morty’s Theme / For the Damaged Coda
Kyle Dixon és Michael Stein: Stranger Things
Alan Silvestri: Forrest Gump
Steve Jablonsky: Transformers
Arrival to Earth
Hans Zimmer: Rush – A hajsza
Lost but Won
John Williams: Star Wars &
Indiana Jones és az elveszett Frigyláda fosztogatói
Hans Zimmer: Gladiátor
Hans Zimmer: Pearl Harbor
Brad Fiedel: Terminátor
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel a Facebookon, így még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák, filmzenék és érdekességek!
cover wallpaper: https://www.starwars.com.