Immár harmadik alkalommal osztom meg Veletek egyik tudományos munkámat, melyet a főiskolán írtam.
Jelen munkám nagyon is aktuális a nemrégiben moziba kerülő EXODUS: Istenek és királyok című film kapcsán. A filmről írt kritikámat ezen a linken olvashatjátok el. A most következő munkámban Mózes személyéhez kapcsolódó kérdéseket vizsgálok meg a Szentírás alapján. Úgy gondolom, hogy aki többet szeretne megtudni Mózes személyéről, s a hozzá kapcsolódó kérdésekről, annak hasznos lehet a következő bejegyzés elolvasása, melyet történelmi forrásokra alapoztam. Sőt, aki mindkét bejegyzést elolvassa, az (talán) sokkal másképp lát(hat)ja majd utólag mind a Bibliát, mind pedig Mózes alakját és szerepét. érdekes lehet majd összehasonlítani a film, s a dolgozatban megjelenő Mózes alakját, küldetését és szerepét. (Apró rövidítéseket ejtettem a dolgozatban, terjedelmi okokból kifolyólag.) Jó olvasást kívánok Nektek.
***
Bárdonicsek Donát:
MÓZES ALAKJÁHOZ KAPCSOLÓDÓ KÉRDÉSEK A BIBLIÁBAN
A dolgozat célja
Azért esett választásom e témára, mert mindig is érdekesnek tartottam Mózes személyét, és az alakjához kapcsolódó eseményeket (egyiptomi szolgaság, kivonulás, Isten általi kiválasztottság, stb.). Hogy e kérdésre választ találjunk, legelőször azt fogom megvizsgálni, hogy mit tanítanak az iskolákban Mózes személyéről (s ebben saját tapasztalataimra is támaszkodom majd). Ezt követően, a téma legfőbb forrásaira helyezem a hangsúlyt dolgozatomban, s ezt a kérdéskört három részben kívánom tárgyalni. Elsőként, a Kivonulás könyvének Mózes ábrázolására térek ki, ahol talán a legkülönbözőbb leírásokkal találkozhatunk a személyét illetően, majd ezt követően a Tóra 3-5. könyveinek Mózes ábrázolására térek rá, s végül az ószövetség többi könyveit vizsgálom meg, hogy a fennmaradó könyvek miként utalnak Mózes személyére, küldetésére, s szerepére Jahve művében. A dolgozat másik fő pontja azt hivatott tárgyalni, hogy miként tekint vissza az újszövetség embere Mózesre, valamint tetteire. Összegzésként pedig arra kívánok rávilágítani, hogy miben más az ő személyének megítélése az ó-, illetve az újszövetség könyvei számára?
Mivel az általam vizsgált téma igen szerteágazónak bizonyult kutatásom során, valamint a dolgozat követelményeit figyelembe véve, csak a fent említett kérdésre kívántam keresni a választ.
I. Mit tanítanak napjaink hittanóráin Mózesről?
Általános iskolai tanulmányaim ötödik évében jómagam (mint akkoriban oly sokan) Bajtai Zsigmond: „Régtől szólt hozzánk az Úr” c. hittankönyvéből tanultam[1]. A szerző könyveiből generációk tanultak. Bár, azóta számos hittankönyvet foghattak kezükbe a diákok, én e fejezetben a fenti könyvet szeretném bemutatni, hogy mit tanít Mózesről a diákok számára.
Hogy világosan lássuk a szerző mondanivalóját a kérdésben, fontosnak tartom megismertetni röviden a könyvet didaktikai szempontból. A könyv röviden, és lényegre törően mondja el (kb. húsz oldalban) Mózes történetét a folyóból való kiemelésétől, a haláláig. A könyvben rövid mondatok segítik az ötödik osztályos tanulókat a történet memorizálásában. Mózes életének jeles eseményeit olvashatjuk tömören összefoglalva egy-két mondatban. Az egyes fejezetekhez több, kisebb-nagyobb színes képet is csatoltak, melyek által jobban rögzülhetnek a vizuális memória segítségével az egyes cselekmények a diákokban. Például, egy térkép szemlélteti a választott nép útját Egyiptomból a Sínai-hegyig, majd onnan egészen az Ígéret Földjéig. Az adott fejezetek végén kérdéssort intéz a szerző a diákokhoz (pl. „Mit mond neked az isteni üzenet?”), majd pedig egy kislexikont találhatnak a diákok zárásként, teli érdekes információkkal. A könyv legvégén egy időrendi tábla jelöli az Egyiptomból való szabadulás lehetséges dátumát (Kr.e. 1250-1230), és a fontos imádságokat követően megtalálható a tízparancsolat szövege is. A könyv borítóján lévő rajzon Jahvét láthatjuk, aki épp átnyújtja a két kőtáblát.
A szerző nem említi meg, hogy a Mózessel, illetve a Mózes-történettel kapcsolatban rendelkezünk-e konkrét történelmi forrásokkal. Mivel a könyvet ötödikes gyermekek számára írták, így a szerzőnek nem is célja elültetni a diákok tudatában Mózes karakterére, illetve az események történeti hűségére vonatkozó kérdést. Ezzel természetesen nem az a szerző célja, hogy valótlanságokat tanítson a diákoknak, hanem, hogy hitük alapjait lefektesse. Mindazonáltal, ha biblikus szemszögből nézzük Bajtai Zsigmond könyvének mondanivalóját Mózes történetével kapcsolatban, akkor egy idealizált Mózes-képpel szembesülhetünk. Ez a Mózes: az ideális vezető; aki Istennel kiemelten szoros kapcsolatban áll („Isten barátja”, vö. Kiv 33,1); a közvetítő és közbenjáró Jahve és népe között; ő a szabadítás eszköze Jahve kezében; és a törvény közvetítője.
II. Mit tudhatunk meg Mózes alakjáról az ószövetségből?
Ha Mózes személyének valós létezésére keressük a választ, akkor elengedhetetlen, hogy bizonyítékokat hozzunk fel ezzel kapcsolatban. Több kutatás is készült már e témában. Ha ezeket a kutatási eredményeket alaposan szemügyre vesszük, akkor kiviláglik számunkra, hogy a Szentíráson kívül nem rendelkezünk konkrét bizonyítékkal Mózes létezésével kapcsolatban.[2] Akadnak olyanok is, akik még az Egyiptomból való kivonulás tényét is megkérdőjelezik, vagy legalábbis kétségbe vonják, hogy a Bibliában leírt mértékű népvándorlás zajlott-e le.[3] A Mózes-történet kapcsán sok érdekes, és legalább ennyi (túl) messzire rugaszkodó elmélet is született már az idő során.[4] Mindazonáltal „[…] a Biblia tudósítása önmagában véve is oly meggyőző, hogy alig kétséges, valami rendkívüli szabadulás mehetett végbe.”[5] Elegendő bizonyítékkal rendelkezünk ahhoz, hogy megerősítsük a tényt, miszerint az említett elbeszélések történeti alappal rendelkeznek.[6]
Jelen fejezetben azt szeretném bemutatni, hogy az ószövetség miképpen gondolkodott Mózes alakjáról, miben látta személye fontosságát? Csak az éppen aktuális eseményeket fogom kiemelni a történetekből, a dolgozatban. Ahogyan azt látni fogjuk, az ószövetségi könyvek igen sokszínűen festik le Mózest, illetve több fontos szerepet is tulajdonítanak neki.[7]
a) Mózes alakja a Kivonulás könyvében
Mózesről a Biblia legelőször a Kivonulás könyvében tesz említést (vö. Kiv. 2,10). A könyvből nem sokat tudunk meg Mózesnek a fáraói házzal való kapcsolatáról.[8] Mindössze annyit közöl velünk a szerző, hogy a Mózest felnevelő héber dajka visszaadta őt a fáraó lányának – aki még csecsemő korában kihúzta őt a folyóból -, s a nő úgy bánt Mózessel, mint „saját fiával” (vö. 2,10). Majd Mózes ifjú koráról is csak annyit olvashatunk, hogy „felnövekedett, és elment meglátogatni testvéreit” (vö. 2,11). Arról viszont sokkal többet beszél a könyv, hogy milyen volt Mózes és a héber emberek közötti viszony.
Az első eset, melyben Mózes személyiségéből közöl velünk egy morzsányit a könyv, az Mózes gyilkosságának története (vö. 2,11-12), amikor megvédte héber testvérét egy őt ütlegelő egyiptomitól. Mózes félelmében elásta a halottat, nehogy kitudódjon az eset. Majd, mikor az még is napvilágra került, elmenekült. Ekkor találkozott Midián papjának leányaival, akiket szintén védelmébe vett (2,11). A lányok apja, Jetró is csodálkozott azon, hogy egy „egyiptomi ember” (2,19) mentette meg őket támadóiktól. Miután a lányok elmesélték apjuknak a történteket, az meghívta Mózest a házába, vendégségbe. A héber embereknél a közös étkezésnek különleges fontosságú szerepe volt a család életében, s ezért is nagy szó, hogy egy héber család vendégül látott egy egyiptomi férfit. Mózes feleségül vette Jetró egyik lányát, Cipporát (2,21). Idő közben a fáraó meghalt, s Izrael fiait továbbra is szolgaként tartották az egyiptomiak, a Kivonulás könyve tanúsága szerint (2,23).
Mózes ekkor kapja meg legelső kiemelkedő feladatát Jahvétól. A könyv megemlíti, hogy Isten meghallgatta népe panaszát, s „megemlékezett az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött szövetségéről.” (2,24) E szövetségről első ízben a Teremtés könyve ír (vö. 17,5-10). Jahve a szövetség megkötésekor kijelenti, hogy ne csak Ábrahámnak, hanem az ő utódainak is meg kell tartani a szövetséget Istennel, s akkor övék lesz, illetve övék marad a föld (Kánaán), melyen Ábrahám egykor még úgy élt családjával, mint jövevény. E szövetségről emlékezett meg Jahve, amikor meghallgatta a héberek hozzá intézett siralmát. Isten az égő csipkebokorban szólította meg Mózest (3,4). Mózes és Jahve (szoros) kapcsolata itt kezdődik el, s majd látni fogjuk, hogy miképp fejlődik tovább a későbbiek folyamán. Mózes itt kapja meg küldetését Istentől (3,10): „Ezért menj, elküldelek a fáraóhoz, hogy népemet, Izrael fiait kivezesd Egyiptomból.” Ekkor Mózes kishitűsége nyilvánul meg számunkra, mert attól fél, hogy saját népe nem bízik majd meg egy olyan emberben, aki az ő népüket szolgasorba döntő néphez tartozott valamikor.
Isten megerősíti Mózest, hogy amikor majd a fáraó elé járul, tudatosítani fogja benne, hogy küldetése Jahvétól van (vö. 312). Mózes küldetéséhez ígéretet is ad Jahve (3,17). Megszabadítja a népet Egyiptom fogságából, valamint földet is ad nekik birtokul (Kánaánt). Mózest az is hátráltatta küldetése elfogadásában, hogy „nem [volt] a szavak embere” (vö. 4,10). De Jahve ebben is megígérte, hogy majd ő mellette lesz, és segíteni fogja küldetésében (Áron beszédén keresztül).[9] Mózes Áronnak is beszámolt küldetéséről, és az ígért csodajelekről, melyeket az Úr ígért neki (vö. 4,28). Mózes több ízben is a fáraó elé járult Áron társaságában (vö. 5,1), ahol Jahve parancsát közvetítette az uralkodó számára, aki azonban hajthatatlan volt, s nem engedte el a hébereket Egyiptom földjéről. Mózes többször is kételkedett abban, hogy népe valóban megszabadulhat a fogságból, s imában fordult az Úrhoz, ilyen szavakkal: „Uram, miért engeded így szenvedni ezt a népet? Miért küldtél egyáltalán engem?” (5,22) De Jahve mindannyiszor megerősíti Mózest küldetésében: „Majd meglátod, mit teszek a fáraóval. […] Sőt, erős kéz kényszerítésére maga fogja őket kiutasítani földjéről.” (6,1) Mózes küldetését tovább nehezítette, hogy a Jahve által közölt szabadulás hírét maga a héber nép sem hitte el (vö. 6,9). Mózes kétségeit a fáraó hajlandóságát illetően, Isten e képen oszlatta el (7,1): „Nézd, olyanná teszlek a fáraó előtt, mint egy isten, és testvéred, Áron lesz a prófétád.” Mózes ugyanis attól félt, hogy a fáraó előtt szégyenben fog maradni, amiért nem a szavak embere, s ezért nyugtatta meg őt Isten, hogy majd Áron beszél helyette, míg Mózes képviseli Jahvét, a fáraó és népe előtt.
Az idő múlásával már a fáraó is hívatta Mózest, és kérte az ő közbenjárását, hogy a héberek Istene vegye le róla, s népéről a csapásokat (vö. 8,4). Mózes úgy is tett, s az Úrhoz imádkozott az egyiptomiakért, hiszen a fáraó megígérte neki és Áronnak, hogy szabadon engedi népét. Az ellenségért való imádkozás az ószövetség embere számára kimondottan idegen szokásnak tűnhetett, mivel az akkori társadalom (vö. Mt 5,38) rendszerint a „szemet-szemért, fogat-fogért” elvet vallotta. Mózes a fáraó szeme láttára több csodajelet is véghezvitt (vö. 7,20), de a fáraó varázslói mind utánozni tudták azokat varázslattal és emberi fortélyokkal. Mózes mindannyiszor Isten könyörületéért fohászkodott, amikor a csapások következtében a fáraó arra kérte őt. Ez is Mózes hajthatatlan hozzáállását mutatja Jahve küldetéséhez, melynek érdekében hajlandó a népét szorongató emberekért is imádkozni az Úrhoz. Mózest, az Úr a szabadulás előestéjének előkészítésével is megbízta, ő tartatta be a néppel Jahve kéréseit (vö. 12,21). A kivonulás alatt is Mózes volt az, akinek közreműködése által Isten megóvta a népet az őket üldöző egyiptomiaktól (vö. 14,27), vagy általa adott vizet a szomjazó embereknek a pusztában (vö. 15,24).
Amint láthatjuk, a szerző igen széles körűen mutatja be Mózes személyét a Kivonulás könyvében. Míg, a könyv elején hitetlenkedve, értetlenül áll Mózes az elé kitűzött feladattal szemben, addig a későbbiekben Jahve folyamatosan megsegíti őt. Ez akár a hozzá küldött emberek (például: Áron), vagy az őket segítő csodajelekben is megmutatkozott. Fontos itt megjegyeznünk, hogy nem Mózes, hanem Jahve e csodák okozója, s Mózes csupán e jelek prezentációinak eszköze.[10] Mózes egyszerre jelenik meg a könyvben úgy, mint az Isten hírnöke, valamint a szövetség folytatólagosságát fenntartó személy. Ő közvetít Jahve és a választott nép között. Mózes közbenjárására sikerült Izraelnek legyőznie a népeket (vö. 17,11), s a kivonulás utáni időkben már igazságszolgáltatói szerepet is betöltött a nép körében (vö. 18,13), majd pedig elöljárókat választott magának a népből. Mindvégig Mózes törődött a súlyosabb esetekkel (vö. 18,27). Ő az, aki által Jahve törvényt ad az embereknek (vö. 20,1-17). Mózes az, aki megújítja Jahve és a nép szövetségét (vö. 24,7-8).
Mózes és az Úr kapcsolatát kifejezetten szorosnak írja le a könyv, mondhatni barátinak (vö. 33,11). Mózes meghívásakor olvashattuk (Kiv 3,6), hogy a férfinak el kellett takarnia az arcát, mert „félt Istenre tekinteni.” Jahve e fajta közelségét jól mutatja be a könyve a későbbiekben is, amikor Isten megparancsolja a választott népnek, hogy várjanak a hegy lábánál, míg Mózes felmegy imádkozni és beszélni az Úrral. A népnek halálfélelme volt, nehogy valaki is feljebb merészkedjen a hegyen, mert az nyomban meghalt volna. Mózesnek is el kellett takarnia arcát, amikor az Úrral beszélt, mert Jahve ezt mondta neki (vö. Kiv. 33,20): „[…] arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.” Érdekes viszont, hogy Mózes arca úgy ragyogott, amikor leérkezett a Sínai-hegyről, kezében a két kőtáblával, hogy a nép rátekinteni sem bírt, ezért Mózesnek is el kellett takarnia arcát. Jahve közelségét, és a vele való bensőséges viszonyt ilyen egyedien ábrázolja a Kivonulás könyve. A Szövetség sátrába való belépést szigorúan korlátozták a zsidó törvények. A nép számára fontos szerepe volt, mert egyrészt Isten aktív jelenlétét szemléltette népe körében, másrészt pedig a velük kötött szövetségre is emlékeztette őket. (Ennek – úgymond – tökéletesebb formája lett később, a jeruzsálemi templom, mint Jahve tiszteletének csúcspontja.) Amikor Mózes bement a Találkozás Sátrába az Úrral tárgyalni, beszélgetni, akkor az egész nép kint várakozott, leborulva. Ez a privilégium is Mózes és az Úr szoros kapcsolatát tárja elénk.
b) Mózes alakja a Tóra 3-5. könyveiben
Ami a Leviták könyvét illeti, Mózesről leginkább úgy beszél, mint aki Jahve szócsöve a nép felé. Több fejezet elején is ezt olvashatjuk (vö. Lev 17,1-2): „Az Úr szólt Mózeshez, és ezt mondta: Szólj Izrael fiaihoz és add tudtukra: Ez az Úr szava, ezt parancsolja nektek: …” Mint tudjuk, a Leviták könyve a kultikus-rituális törvényeket, valamint előírásokat tartalmazza. A Kivonulás könyvétől eltérően Mózes e könyvben sokkal kevésbé tűnik fel aktív szereplőként. Mózes tevékenységi körét azzal bővíti még ki a szerző, hogy több alkalommal is összehívatja Áron és fiait, valamint Izrael véneit (vö. 9,1), hogy közölhesse rajtuk keresztül az Úr parancsait. Egy-két apróbb cselekvését megemlíti a könyv – például leírja Izrael számára az Úr ünnepeit (vö. 23,44), vagy kiviszi a táboron kívülre a megkövezendő embereket (vö. 24,23) -, de ezek a tettei nem mérhetők a Tóra második könyvében véghezvitt cselekvéseihez. Ez nem is jelent problémát számunkra, s nem is az a célja a könyvnek, hogy Mózes személyének jelentőségét csökkentse, hanem inkább Mózes tevékenységének sokszínűségét emeli ki a zsidó nép körében.
Mózest ismét az Úr törvényeinek megtartását a nép számára felidéző szerepkörben láthatjuk viszont a könyvben, csak úgy, mint a Kivonulás könyvében (vö. Lev 18,4-5). Fontos megjegyeznünk itt, hogy Mózes sem a Kivonulás könyvében (a tízparancsolat esetében), s itt, a Leviták könyvében sem saját törvényeit hirdeti ki a népnek, hanem mindkét esetben Jahve saját törvényeit közli, tehát Mózes a kinyilatkoztatás közvetítőjeként látható a könyvben (26,46): „Ezek a parancsok, előírások és törvények, amelyeket az Úr a Sínai-hegyen Mózes közvetítésével rendelt maga és Izrael fiai között.”
A Számok könyvében Mózesnek sokkal több aktív szerep jut, mint ahogyan azt a Leviták könyvében láthattuk az imént. Mózes rögtön a könyv elején népszámlálást tart Jahve kérésére (vö. Szám 1,1-4). Itt Mózes embereket választ maga mellé segítőül, hogy elvégezzék a feladatot. A Kivonulás könyvében már láthattuk, hogy segítőkkel kezdi el körülvenni magát, hogy könnyebben és gyorsabban vihessék végbe az Úr kéréseit. Például a könyvben arra rendeli Jahve Mózest, hogy léptesse elő a Lévi törzséből való férfiakat, hogy a Szövetség Sátrában lássanak el papi feladatokat (vö. 3,5-10). A Számok könyvében törvényekről, rituális előírásokról, valamint elbeszélő történetekről olvashatunk leginkább. Fontos megjegyeznünk, hogy a kivonulás tényéhez köthető egyik legfontosabb adatunk ebben a könyvben van feljegyezve, miszerint a héber nép Ramszesz városából indult útjára (vö. 33,3-5), a Nílus-delta keleti vidékéről.[11] A Kivonulás könyve meg is említi (vö. 1,11), hogy a héber kényszermunkások dolgoztak Ramszesz város építésén. A tudósok nagyon is valószínűnek tartják, hogy a héberek szolgasorba történő taszítását I.Szethi fáraó (Kr.e. 1305-1290), míg a kivonulás idejét fia, II.Ramszesz fáraó uralkodása (Kr.e. 1290-1224) alá helyezhetjük; vagy II.Ramszesz fáraó alá esett a szolgasorba taszítás, és fia, Merneptah (Kr.e. 1234-1225) fáraó alá a kivonulás. Tehát azt mondhatjuk, hogy a kivonulás időpontját Kr.e. 1250-1230 közé tehetjük.[12]
A könyv több ízben is megjegyzi, hogy Izrael fiai úgy tettek, ahogyan az Úr azt Mózesen keresztül megparancsolta nekik (vö. 1,54). Mózes Isten áldásának közvetítőjeként is látható a könyvben (vö. 6,22-27), amikor az Úr arra kéri Mózest, szóljon Áronnak és fiainak, hogy áldják meg a népet az Ő nevében. A szerző e könyvben is elénk tárja Mózes és Jahve szoros kapcsolatát, amikor a férfi bement a Szövetség Sátrába, hogy beszéljen az Úrral a megtartandó törvényekről (vö. 9,26). Mózes parancsba adta Izrael népének, hogy minden évben tartsák meg a húsvétot, annak a hálának és emlékezésnek jeléül, hogy az Úr kivezette őket a szolgaság házából (vö. 9,4). E kilátástalannak tűnő helyzetből Jahve szabadító tette által jutottak ki győztesen Izrael fiai.[13] A nép elégedetlenségével ismét találkozhatunk a Szentírásban, s ezért az Úr tűzzel sújtotta a tábort. Izrael fiai pedig újból Mózes közbenjárásához folyamodtak, hogy könyörüljön meg rajtuk az Úr (vö. 11,1-2). Tehát ismét találkozhattunk Mózes közbenjáró tevékenységével.
Az ószövetségben máshol is találkozhatunk olyan személlyel, aki mentesülni akar a Jahve által rá bízott feladatok alól. Mózes meghívásakor a kicsinyhitűsége miatt ágállt küldetése ellen, majd a Számok könyvében (vö. 11,14-15) már azt kérte az Úrtól, hogy inkább ölje meg őt, mert nem bírja a nép örökös panaszkodását. Jahve megkönyörült Mózesen, s hogy segítse küldetése folytatásában, hetven vént rendelt Mózes mellé, hogy ők segítsék feladatában. Itt tehát Mózes nem a népért, hanem saját magáért fohászkodott az Úrhoz. A könyv továbbra is kiemeli Mózes személyének pozitívumait akkor, amikor azt írja róla: „Mózes […] nagyon alázatos ember volt, alázatosabb, mint bárki a földön.” Jahve kiemeli az elégedetlenkedő nép, valamint Áron és Mirjam számára is Mózest a rá nehezedő feladat súlya kapcsán. E szerint: míg a próféták számára jelenésekben mutatkozik meg az Úr, addig Mózessel személyesen beszél Jahve, és ő az egyedüli, aki láthatja őt teljes valóságában. Sőt, a Biblia leírja az esetnél, hogy az Úr haragja fellobbant a nép ellen, de Mózes az őt ért rágalmak ellenére is az Úrhoz fohászkodott, hogy könyörüljön meg rajtuk (vö. 12,1-16).
Mózes számára Isten megerősíti (vö. 14,12) az Ábrahámnak adott szövetség ígéretét, bár a népet több ízben is meg akarta büntetni hitetlensége és lázongása miatt. Mózes azonban minden alkalommal közben járt értük. „Megbocsátok, ahogy kérted.” (vö. 14,20) Az Istennek e kijelentése is azt támasztja alá, hogy milyen bensőséges viszony állt fenn Jahve és Mózes között. Azonban Mózesről is megemlíti a Számok könyve (vö. 20,12), hogy hitetlensége miatt ő sem léphetett be az Ígéret Földjére, melyet az Úr ígért meg Ábrahámnak, s utódainak. E tilalommal csak egy megtisztult népet akart beengedni Jahve az Ígéret Földjére, s ez alól Mózes és Áron sem lehetett kivétel.
A Második Törvénykönyv lényegében Mózes búcsúbeszéde, melyet Izrael fiaihoz intézett. Mivel Mózes büntetése miatt nem léphetett be az Ígéret Földjére, így még halála előtt újból, utoljára elmondta a népnek Isten parancsait, és utasításokkal bízta meg őket. A könyvben visszatekint Mózes az Egyiptomból történt kivonulástól, egészen a Jordánig megtett útra, s az úton történt eseményekre. Mózes tudatában van annak, hogy Isten őt szánta közvetítőjének (vö. Mtörv 5,31).
Tulajdonképpen az egész könyv célja bemutatni, hogy Izrael népe az Isten kiválasztott népe. Ennek fényében beszél Mózes a néphez, s ezért idéz fel bennük a kiválasztottságukból fakadó megkülönböztetett isteni gondviselést, valamint a nép folyamatos eltévelyedéseit, s az Úr meg nem szűnő irgalmát (vö. 7,6). Mózes az, aki emlékezteti Izrael fiait Istennek a velük kötött szövetségére. Felhívja a figyelmüket arra, hogy a törvény be nem tartása Isten haragját s büntetését, míg betartása az áldását hozza magával. Tehát, ahogy látjuk, a szerző Mózes száján keresztül (vö. 18,13-20)[14] fejti ki a nép számára Isten egyedi kiválasztását, s általa inti óva őket, hogy járjanak az Ő útjain (vö. 11,22). A könyv Mózes áldásával és halálával végződik (vö. 32,48 – 34,12). Mózesről a szerző úgy ír, mint aki az „Isten embere” (33,1), s az „Úr szolgája” (34,5). Szoros kapcsolatukat támasztotta alá azzal is, hogy a könyv szerint Mózest maga Jahve temette el (vö. 34,6). Mózesről úgy emlékezik meg a könyv, mint aki 120 esztendő élt meg, s (agg kora ellenére) fizikailag is jó állapotban érte őt a halál. A jó egészség, s a hosszú élet, Izrael népe körében Isten áldását jelképezte. A könyv végén az áll, hogy (vö. 34,10-12) „Izraelben nem támadt többé olyan próféta, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott”, s aki Jahve parancsára vitt végbe csodákat és jeleket Egyiptomban.
c) Milyen szerepet tulajdonítanak Mózesnek az ószövetség többi könyvében?
Mózesről, halála után rögtön Józsue könyve tesz említést először, amikor is Jahve kiválasztja Józsuét (Mózes szolgáját) arra a feladatra, hogy a férfi tovább vezesse Izrael népét az Ígéret Földjére tartó útján. Jahve ígéretet tett neki, hogy őt sem fogja elhagyni küldetése során, ahogyan annak idején Mózest sem (vö. Józs 1,1-5). A könyv több ízben is említést tesz Mózes törvénykezéséről, mely a Kánaáni honfoglalást követő intézkedéseket volt hivatott eldönteni (14,1-11; 20,2; 22,2).
Ezdrás könyvében Mózesre, mint az „Isten emberé”-re hivatkozik a szerző (vö. Ezd 3,2), aki megszabta, hogy milyen szabályok szerint kell bemutatni Izrael Istenének az égőáldozatot, – tehát, itt is úgy tekintenek Mózesre, mint aki a törvény továbbadója. A törvénykönyv kapcsán említhetjük meg Mózest Nehemiás próféta könyvében is, melyet Isten adott népe számára. E törvénykönyvben (vö. Neh 8,1) Isten Mózes által közvetett módon nyilatkoztatta ki akaratát. A Zsoltárok könyve is megemlíti Mózest, mint az „Isten emberé”-t, a 90. (89.) zsoltárban, mely a: „Mózesnek, az Isten emberének imája” feliratot adták a kánon megszabásakor. Sirák fia könyve (vö. Sir 46,1-5) leírja, hogy Mózes egyszerre volt kedves Isten, s az emberek közt, s hogy emlékének tisztelete egyre inkább terjedőben van. Mózes tettei Isten tettei voltak, s az általa véghezvitt csodák Isten egyetlenségét és hatalmát voltak hivatottak szemléltetni az idegen népek, s a hitetlen Izraeliek számra. Továbbá kiemeli Mózes privilégiumát is, miszerint csak ő beszélhetett szemtől szembe az Úrral. Jeremiás könyvében oly’ tekintetben kerül szóba Mózes személye, hogy az Úr még akkor sem lenne könyörületes a néphez, ha maga Mózes könyörögne értük (vö. Jer 15,1), mert annyira taszítja Őt a bálványimádás bűne. Azért is fontos itt Mózes említése, mert a helyzet súlyosságán (Isten igazságos ítéletén) a szerző szerint még Mózes sem tudna változtatni, s könyörületet kieszközölni Jahvénál. Ózeás próféta könyve szerint Mózes prófétai funkciója a Szövetség fenntartása, valamint a folyamatosan lázadozó nép nevelése.[15] Báruk próféta könyve megemlíti Mózes törvényeit a nép bűnei kapcsán (pl. kannibalizmus), s hogy ezért Isten fogja őket megbüntetni, miképp azt Mózesnek megígérte. Tehát, mint azt láthatjuk, az ószövetség Tórán kívüli könyveiben Mózesre akkor utalnak leginkább, mikor a törvénykezéseit említik meg, valamint amikor az Istennel való szoros viszonyát emelik ki.
III. Milyen szerepet tulajdonítanak Mózesnek az újszövetség könyvei?
Az újszövetség könyveiben – bár koránt sem nem annyiszor, mint az ószövetségben, de – több ízben is találkozhatunk Mózes nevével. Ha jól megfigyeljük ezeket a visszautalásokat, akkor szemünk elé tárulhat e megemlítések fontossága. Máté evangéliumában (vö. Mt 23,2) Jézus utal a farizeusok és írástudók kapcsán Mózes tanítói székére, mely Isten törvényeinek igaz voltát, s betartását volt hivatott megjeleníteni Izrael népe körében, azonban a Jézus-korabeli írástudók és farizeusok pusztán képmutató magatartásuk miatt voltak Mózes törvényhozói székéhez köthetők, azonban belső magatartásuk kapcsán nem. Mózest megemlíti Jézus színeváltozása kapcsán mind három szinoptikus evangélium (vö. Mt 17,3; Mk 9,4; Lk 9,30) is. A Tábor-hegyi eseménynél megjelenik az apostolok szeme láttára Mózes, és Illés is, akikkel Jézus beszélgetésbe kezd. Mindegyik feljegyzés így írja le az eseményt, s ebből arra következtethetünk, hogy a szerzők kiemelten fontosnak tartották Mózes – mint a törvényadó – szerepét a történetben.[16] Az Apostolok cselekedeteiben azt olvashatjuk (vö. 15,1.5), hogy a pogányságból megtért keresztények körülmetélkedésének kérdésében, Júdeában többen is Mózesnek, a zsidóknak adott törvényére utaltak vissza, és szerintük nem üdvözülhet az, aki nem eszerint cselekszik. A zsidóság körében Jézus korában is mereven igyekeztek ragaszkodni a mózesi törvényekhez, s ezért válik érthetővé a kérdés fontossága. Az Apostolok cselekedeteiben előbb prófétának nevezi (vö. 3,22) a szerző Mózest, majd kicsivel odébb azt olvashatjuk, amint István diakónus röviden összefoglalja (vö. 7,17-44) Mózes kulcsfontosságú szerepét Isten tervében, mellyel Izrael fiainak sorsát igazgatta. E szakaszban István Mózest Istennek tetszőnek (vö. 7,20), vezetőnek, s szabadítónak nevezi (vö. 7,35). Pál apostol megjegyzi a Korintusiaknak írt 2. levelében, hogy mikor Mózes az Úrral beszélt, azt követően mindig eltakarta arcát egy lepellel, mert a nép nem bírt rátekinteni annak vakító ragyogása miatt.[17] Ugyanebben a levélben (vö. 6,14) pogányságon Pál azokat az embereket érti, akik nem ismerik Mózes törvényét. Pál, a Galatáknak írt levelében (vö. 3,15-18) igyekszik eloszlatni azt a nézetet, mintha Jézus Krisztus semlegesítette volna Mózesnek az üdvösségtörténetben véghezvitt munkáját. Sőt, a későbbiekben is Krisztus fényében értelmezi Mózes munkáját az apostol. Ő a közvetítő személy Isten, és az emberek között (vö. 3,19-29). A Zsidókhoz írt levélben azt olvashatjuk (vö. 3,6), hogy „Mózes mint szolga, hűséges volt Isten egész házában, és a jövőbeli kinyilatkoztatásról tett tanúságot.” Ez is azt támasztja alá Mózessel kapcsolatban, hogy bensőséges kapcsolata volt Jahvéval, valamint megerősíti, hogy Mózes az Atya kinyilatkoztatásának közvetítője is volt Izrael népe felé. A szerző Jézus Krisztust többre tartja közvetítőként, mint Mózest (vö. 8,6).[18]
a) Jézus és Mózes alakjának párhuzamba állítása az újszövetség könyvein belül
Mózest több okból kifolyólag is párhuzamba tudjuk állítani Jézussal. Mózesre úgy tekintenek a zsidók, mint „a legnagyobb ember, aki valaha élt: Mózesen keresztül szabadította meg Izraelt Isten Egyiptomból, ő formálta Izraelt néppé, és ő adta Izraelnek a Törvényt.”[19] Máté evangéliuma úgy állítja elénk Jézust, mint az „új Mózest”, amikor a Mester a pusztában böjtöl negyven napon át, és megkísérti őt a Sátán (vö. Mt 4,1-11). Ezzel párhuzamba állítja Jézust Mózessel, aki a negyven éves pusztai vándorlás során vezette Izrael népét, akiket szintén sok kísértés ért útjuk közben.[20] Szintén ebben az evangéliumban olvashatjuk Mózes törvénye kapcsán, hogy Jézus a „szeresd felebarátodat, gyűlöld ellenségedet” elv kapcsán azt mondja inkább: „szeresd ellenségedet”, és „szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat” (vö. 5,43-48). Itt Jézus nem akarja elvetni Mózes törvényét, hanem arra hívja fel a jelenlévők figyelmét, hogy ez egy helytelen felfogása a törvénynek. Ugyanis, a Szentírás nem mondta sosem, hogy gyűlölni kell ellenségünket, hanem ez pusztán csak egy téves értelmezése a fenti elvnek. Az evangélium Jézus színeváltozásáról is közöl leírást (vö. 17,1-13), ahol Mózes, és Illés próféta is megjelent a tanítványok szeme láttára Jézus mellett. Mózes itt a Törvényt, míg Illés a prófétai intézményt képviseli. Fontos megjegyeznünk, hogy Jézus működése nem törli el, nem érvényteleníti Mózes tevékenységét, sőt. A kettő kiegészíti egymást. Míg Mózes az általa közölt törvényeket Istentől kapta, addig Jézus a saját (az Atya) törvényeit adta Izrael számára. Tehát, Jézus tanítása s parancsai nem törlik el Mózesét, hanem tökéletesíti azokat. Mózes és Jézus párhuzamba állításakor fontosnak tartom megemlíteni a pusztai vándorlás során történt eseményt, Mózes rézkígyója kapcsán (vö. Szám 21,8). A szenvedéstől, haláltól való szabadulást jelentette a keresztre szegezett kígyóra való feltekintés, de később, Krisztus kereszthalálával már az egész emberiséget váltotta meg Jézus. János evangéliumában találkozhatunk Jézusnak ama kijelentésével (vö. Jn 6,32-34), miszerint „[…] én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér.” Jézus önmagát a mannával állítja párhuzamba, melyet Mózesék kaptak eledelül Jahvétól, a pusztai vándorlásuk alatt. A Mester itt különbséget is tesz önmaga, és a manna között: „Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt a mennyből, és életet ad a világnak.” Tehát, itt Jézus különbséget tesz a manna, és saját Teste között. Bár, a manna (Isten ajándéka) testileg táplálta Izrael fiait a pusztai vándorlás közepette, ugyanakkor Krisztus keresztáldozata által minden embert megváltott a haláltól, s egyben az örök életet ajándékozta nekünk. János evangéliuma beszéli el (vö. Jn 5,1-18) Jézusnak a Beteszda-fürdőnél történő gyógyítását. Fontos észrevennünk Jézusnak e csodatétele kapcsán, hogy a zsidók üldözték a Mestert azért, mert szombati napon gyógyította meg a beteg embert. Sokkal fontosabbnak tartották ugyanis Mózes törvényeit, mint azt, hogy Isten ereje Jézusban, és Jézus által megnyilvánult szemük láttára.[21]
IV. Összegzés: Milyen változás figyelhető meg Mózes alakjában, a Szentírás könyvein keresztül?
Összességében elmondható, hogy Mózes alakja egészen a Kivonulástól a honfoglalásig, központi szerepet töltött be.[22] A Kivonulás könyvében egy igen sokszínű Mózes-kép rajzolódik ki számunkra. Mózes gyilkol, dacol nemzeti hovatartozásával, majd a Jahvéval való találkozását követően feladatot kap az Úrtól, melyet előbb el sem akar fogadni, mivel képtelennek érzi magát a küldetésre. Isten megerősítette Mózest, hogy elbírja a reá nehezedő feladat súlyát, s segítőkkel vette körül. Munkája során Mózes folyamatos nehézségekkel, és ellenállással találta magát szemben (hol a fáraó, hol pedig Izrael fiai kapcsán). Isten rajta keresztül vitte végbe szabadításának csodáját, s általa nyilvánította ki a nép számára, hogy Jahve minden isten fölött Úr. Érdekesség, hogy Mózest sosem látjuk hadvezérként a nép élén, hanem inkább Áront, és Hurt bízza meg az ismeretlen területek felderítésével, mialatt ő imádkozik Jahvéhoz (vö. Kiv 17,8-16).[23] Mózest úgy látjuk e könyvben, mint a Jahve és Izrael közötti szócsövet. Mózes mondhatni baráti viszonyban állt az Úrral,[24] s akkor is folyamatosan közbenjárt a népért, amikor az Isten, s Mózes ellen lázadozott a pusztában.
Ahogyan azt részletesebben is láthattuk, a Leviták könyvében Mózes által hirdeti ki Isten a parancsait. Itt Mózes nem kap oly’ sok aktív szerepet, mint a Kivonulás könyvében. Tevékenysége leginkább Jahve parancsainak kihirdetésében, a vezetők összehívásában, vagy egyéb kisebb ügyintézésben merül ki, – de ezzel koránt sem alábecsülni szeretné a szerző Mózes tevékenységét, és személyét. Sokkal inkább egy olyan ember képe kezd(het) kirajzolódni számunkra, aki Jahvéval bensőséges viszonyt ápol, s tekintéllyel bír a nép körében, valamint törvényt ad számukra (Istentől eredően). Mózes a kinyilatkoztatás közvetítőjeként látható számunkra e könyvben.
A Számok könyvében Mózesnek sokkal több aktív szerep jut, mint ahogyan azt a Leviták könyvében láthattuk: népszámlálást tartat, segítőket választ maga mellé, kiválasztja Lévi törzsét a papi szolgálatok ellátására, stb. Mózes Isten áldásának közvetítőjeként is látható a könyvben, valamint ismét találkozhatunk Mózes közbenjáró tevékenységével is. Mózes kiváltságos helyzetéről is tudósít bennünket a könyv, amikor arról ír, hogy vele személyesen beszél Jahve, és ő az egyedüli, aki láthatja őt teljes valóságában. Mózes számára Isten megerősíti az Ábrahámnak adott szövetség ígéretét, bár maga Mózes sem léphet be kishitűsége miatt az Ígéret Földjére.
A Második Törvénykönyvben Mózes visszatekint az elmúlt évtizedekre, s tudatában van annak, hogy Isten őt szánta közvetítőjének. Mózes az, aki emlékezteti Izrael fiait Istennek a velük kötött szövetségére. A szerző Mózes száján keresztül fejti ki a nép számára Isten egyedi kiválasztásának értékét. A könyv végén, Mózes halálának tárgyalásakor a szerző méltatja Mózes tevékenységét, és Istenhez való hűségét.
Az ószövetség többi könyvében lényegében leginkább Mózes tetteire, az Úrral való szoros kapcsolatára, és a mózesi törvényekre való visszautalásokat olvashatunk.
Ami az újszövetséget illeti, Jézuson kívül egyedül Mózesnek tulajdonítja a „közvetítő” címet.[25] A szinoptikus evangéliumokban a mózesi törvény, és Jézus parancsai által kerül szóba Mózes tevékenysége. Leginkább az volt a kérdés e kérdéses során, hogy (például) a szombati gyógyítást miért nem tekintette Jézus bűnnek, amikor a mózesi törvény világosan fogalmaz e kérdésben. Mint azt láthattuk, Pál apostol több levelében is igyekszik megcáfolni azt az elképzelést, miszerint Jézus teljes egészében felülírta, s eltörölte volna Mózes érdemeit. Továbbra is úgy láttatja velünk a Szentírás – például a Galata levélben – Mózest, mint Isten kinyilatkoztatásának közvetítőjét.
A dolgozatban röviden rávilágítottam, hogy a Biblián kívül, szinte semmi kézzelfogható bizonyítékkal nem rendelkezünk Mózes személyét illetően. A Szentírás Mózes-képének megformálása – Gerhard von Rad szerint – leginkább egy irodalmi folyamat volt, s magáról Mózesről is csak jóval később jöttek létre e feljegyzések, írások. Továbbá azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy létezhettek olyan vallási csoportosulások, melyeknek érdekében állhatott Mózes személyét, illetve tetteit hangsúlyozni. Martin Noth szerint, még túlságosan kevés adat és bizonyíték áll rendelkezésünkre, melyből pontosan be tudnánk azonosítani e vallási köröket. A biblikusok egybehangzó véleménye szerint, a nagy forrásgyűjtemények Mózes-képe mögött egy nagyon összetett, és mára már szinte alig szétválasztható hagyományfolyamatot kell feltételeznünk.[26]
Arra is kitértem a dolgozatban, hogy mennyiben vizsgálhatjuk párhuzamban Mózest, és a názáreti Jézust. Máté evangélista például úgy tekint Jézusra, mint az „új Mózesre”. Sőt, nem csak Jézusra gondolhatunk úgy, mint az „új Mózesre”, hanem a kivonulásra is, mint az emberiség megváltásának előképére (vö. ApCsel 21,38).[27] E vizsgálat szerint, több szimbolikus esemény, valamint tett is azt tárja elénk, hogy Mózes bizonyos tekintetben véve, Jézus előképének számít(hat)ott. Mindazonáltal, mindaz, amit Mózes, mint ember véghezvitt Isten kegyelmének és közbenjárásának köszönhetően, azt Jézus Krisztus mind tökéletesítette az egész emberiséget megváltó tette által.[28]
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel a Facebookon, így még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák és érdekességek!
***
Felhasznált irodalom
Assmann, Jan: Mózes, az egyiptomi, Osiris, Budapest, 2003.
Bajtai Zsigmond: Régtől szólt hozzánk az Úr – Ószövetség (Hittankönyv az általános iskola 5. osztálya részére), Pécsi Püspökség, Pécs, 1998.
Bright, John: Izráel története, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1977.
Rad, Gerhard von: Az Ószövetség teológiája I., Osiris Kiadó, Budapest, 2000.
Rózsa Huba: Ószövetségi bevezető, Szent István Társulat, Budapest, 1999.
Schmatovich János: Bevezetés az Ószövetségbe, Agapé, h.n., 2001.
Kódexek, lexikonok
Biblikus Teológiai Szótár, Szent István Társulat, Budapest, 2009.
Haag, Herbert: Bibliai lexikon, Szent István Társulat, Budapest, 1989.
Jeromos Bibliakommentár I. – Az ószövetség könyveinek magyarázata, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2002.
Internetes hivatkozások
Jesus’ superiority over Moses in hebrews 3:1-6, https://faculty.gordon.edu/hu/bi/ted_hildebrandt/ntesources/ntarticles/bsac-nt/scott-heb3moses-bs.pdf, 2014.12.16.
Jubileumi Kommentár, http://biolka.reformatus.ro/upload/Jubileumi%20Kommentar.pdf, 2014.12.16.
Szegedi Kommentár – Újszövetség, http://mek.oszk.hu/00100/00188/html/1mate.htm#mate, 2014.12.16.
Masking Moses and mosaic authority in Torah, http://www.pphf.hu/biblikum/cikkek/jbl9912.pdf, 2014.12.16.
The Gospel of Matthew: Jesus as the New Moses, http://www.worldviewpublications.org/outlook/archive/089/089.pdf, 2014.12.16.
Lábjegyzetek
[1] Vö. Bajtai Zsigmond: Régtől szólt hozzánk az Úr – Ószövetség (Hittankönyv az általános iskola 5. osztálya részére), Pécsi Püspökség, Pécs, 1998, 31-51.o.
[2] Vö. Assmann, Jan: Mózes, az egyiptomi, Osiris, Budapest, 2003, 16.o.
[3] Vö. Bright, John: Izráel története, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1977, 123.o.
[4] Vö. Assmann, Jan: Mózes, az egyiptomi, Osiris, Budapest, 2003, 44.o.
[5] Vö. Bright, John: Izráel története, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1977, 124.o.
[6] Vö. Bright, John: Izráel története, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1977, 122.o.
[7] Vö. Haag, Herbert: Bibliai lexikon, Szent István Társulat, Budapest, 1989, 1285.o.
[8] Vö. Bright, John: Izráel története, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1977, 127-129.o.
[9] Vö. Jeromos Bibliakommentár I. – Az ószövetség könyveinek magyarázata, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2002, 107.o.
[10] Vö. Rad, Gerhard von: Az Ószövetség teológiája I., Osiris Kiadó, Budapest, 2000, 232.o.
[11] Vö. Bright, John: Izráel története, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1977, 123.o.
[12] Vö. Schmatovich János: Bevezetés az Ószövetségbe, Agapé, h.n., 2001, 129.o.
[13] Vö. Rózsa Huba: Ószövetségi bevezető, Szent István Társulat, Budapest, 1999, 24.o.
[14] Vö. Biblikus Teológiai Szótár, Szent István Társulat, Budapest, 2009, 950.o.
[15] Vö. Biblikus Teológiai Szótár, Szent István Társulat, Budapest, 2009, 950.o.
[16] Vö. Szegedi Kommentár – Újszövetség, http://mek.oszk.hu/00100/00188/html/1mate.htm#mate, 2014.12.16.
[17] Vö. http://www.pphf.hu/biblikum/cikkek/jbl9912.pdf, 2014.12.16.
[18] Vö. Jubileumi kommentár, http://biolka.reformatus.ro/upload/Jubileumi%20Kommentar.pdf, 2014.12.16.
[19] Jesus’ superiority over Moses in hebrews 3:1-6, https://faculty.gordon.edu/hu/bi/ted_hildebrandt/ntesources/ntarticles/bsac-nt/scott-heb3moses-bs.pdf, 2014.12.16.
[20] Vö. The Gospel of Matthew: Jesus as the New Moses, http://www.worldviewpublications.org/outlook/archive/089/089.pdf, 2014.12.16.
[21] Vö. Jubileumi kommentár, http://biolka.reformatus.ro/upload/Jubileumi%20Kommentar.pdf, 2014.12.16.
[22] Vö. Rad, Gerhard von: Az Ószövetség teológiája I., Osiris Kiadó, Budapest, 2000, 230.o.
[23] Vö. Haag, Herbert: Bibliai lexikon, Szent István Társulat, Budapest, 1989, 1288.o.
[24] Vö. Biblikus Teológiai Szótár, Szent István Társulat, Budapest, 2009, 949.o.
[25] Vö. Biblikus Teológiai Szótár, Szent István Társulat, Budapest, 2009, 948.o.
[26] Vö. Rad, Gerhard von: Az Ószövetség teológiája I., Osiris Kiadó, Budapest, 2000, 231-232.o.
[27] Vö. Haag, Herbert: Bibliai lexikon, Szent István Társulat, Budapest, 1989,1290.o.
[28] Vö. Biblikus Teológiai Szótár, Szent István Társulat, Budapest, 2009, 948-949.o.
