„Majd rájössz Peter… Az emberek hinni akarnak. És manapság bármit elhisznek!”
/ Mysterio
Bár már múlt hétvégén láttam a Marvel Filmes Univerzumának huszonharmadik produkcióját – mely egyben a harmadik fázis lezáró darabjának is számít –, csupán most jutottam gép közelébe, hogy megosszam Veletek gondolataimat a Pókember: Idegenben c. filmmel kapcsolatban. Jelenleg, este, fél 12-t mutat az óra, s ha minden igaz, kb. hajnali három lesz, mire kint lesz a cikk (addig megírom, majd képek, hivatkozások és szerkesztés) ettől függetlenül bízom benne, hogy nem kell majd Google Fordító a cikk olvasásához. 🙂 Vágjunk bele, jöjjön a megígért (spoileres) Pókember kritika!
Ha őszinte akarok lenni – és miért ne akarnék –, azt mondanám, hogy kezdetben egyáltalán nem mozgatott meg bennem semmit a film előzetese. Sem az első, sem a második. A Bosszúállók: Végjátékkal számomra véget ért egy filmes korszak, s bizakodva vártam egy újabb éra eljövetelét, melyben (a témát övező rajongásomat nem feledve) mégis azt reméltem, hogy hamarosan egy újabb filmes műfaj felemelkedését ünnepelhetjük Hollywoodban. Egy külön, erről szóló cikkben (Volt egyszer egy Hollywood…) már latolgattam az esélyeseket, így többek között kielemeztük a képregényfilmek vonzerejének titkát és esetleges (?) hanyatlásának okait is – lásd: Marvel kaptány. A bő két órás új filmünk már most kasszasikernek számít, az IMDb-n pedig jelenleg 8,1/10 ponton áll. De jogosan aggodalmaskodtam a film erősségét illetően, vagy csupán nem bíztam benne, hogy a Bosszúállók negyedik része után egy kellően ütős Pókember-filmet tudnak letenni az asztalra? Mindjárt kiderül!
« ♦♦♦ »
Szerintem az járt a legjobban, aki a film előtt nem sokat, vagy egyáltalán semmit nem tudott Mysterio karakteréről. Hogy miért? Mivel Mysterio / Quentin Beck (Jake Gyllenhaal) valódi háttértörténetének és céljának felfedéséig azon gondolkoztam, hogy vajon gyengébb lesz-e a Marvel kapitánynál a második Pókember-kaland? Ugyanis, a film feléig tuti biztosra vettem volna, hogy versenyben van az új pók-mozi a leggyengébb Marvel-film címéért! Na, de kezdjük a legelején: a Jon Watts által dirigált film nem vacakol, azonnal a sűrűjébe vág és már az első két percben bemutatja a film antagonistáját, akiről akkor még azt hihetné az átlagember, hogy egy újabb, Doctor Strange-re hajazó szuperhőst lát. A multiverzum magyarázatot – Lokinak köszönhetően – mindenki természetesnek vehette, és így nem is kellett sokat magyarázni a nézők számára.
Ugyanakkor, konkrétan a film közepéig olyan limonádéfilmnek éreztem a produkciót, hogy az már esküszöm, fájt! Oké, addig is lehetett pár poénon nevetni, de eléggé vérszegénynek éreztem. Mysteriót addig nagyon mesterkéltnek, túlzottan kimértnek éreztem. Ha hiányoltad esetleg a róla készült bevágásokat, akkor már tudni lehetett, hogy itt még lesz valami gubanc az ő karakterét illetően, ugyanis a Marvel mindig is a látványra épített – így jogos lehetett a kérdés: vajon, miért hagyták ki Beck harcát az Elementálokkal? És amikor már azt hihetnénk, hogy majd jön egy újabb, túlvilági szörny vagy antagonista: végre, elérkeztünk a film csattanójához!
Stan Lee és Steve Ditko 1963-ban alkotta meg Mysterio karakterét (A Csodálatos Pókember 13. számában tűnt fel), aki Pókember ellenfeleként már számtalan képregényben, rajzfilmben és videójátékban kapott szerepet. Jake Gyllenhaal-nak nagyon jól állt a szerep, egészen az ominózus felfedésig a tőle megszokott „jófiú” karakterét hozta, egy kis Tony Starkos-külső beütéssel (az E.D.I.T.H. szemüveggel meg pláne!), de azt követően tudta csak igazán beleélni magát a szerepbe. Tetszett, hogy egy kevésbé ismert szinkronhangot (Mészáros Béla) választottak hozzá a szinkronrendező kollégák.
„…a történeted, hogy Quentin egy másik bolygóról származik és űrszörnyekkel harcol Európában: Totál gagyi, pont olyan, mint amit az emberek mostanában elhisznek – és mindenki be is vette!”
/ Mysterio
És Mysterio kapcsán érkezünk el a film (egyik) fő mondanivalójához, mely talán nem is lehetne ennél aktuálisabb: A film rámutat a média befolyásolásának súlyos hatásaira, illetve a telefonoktól és mindenféle elektromos kütyüktől való függőségünk mértékére! Mi sem mutatja ezt jobban, mint a cikk elején olvasható idézet („Majd rájössz Peter… Az emberek hinni akarnak! És manapság bármit lehisznek!”). De jól példázza a kütyüfüggőséget is, elég, ha csak a folyton telefonozó fiatalokat, vagy a megállás nélkül élő közvetítést nyomó Flasht látjuk. Mellesleg, a film elején M.J. (Zendaya) is utal a média (és az emberi hiszékenység) hatalmára: „Ja, mert minden tökre igaz, amit a neten olvasol!” Nem akarok jobban belefolyni a témába, mint szükséges, ugyanis szerintem mára mindenki számára világossá vált, hogy mennyire lehet befolyásolni az embereket a média, a közösségi oldalak, vagy akár az egyes influenszerek által („Könnyű becsapni azokat, aki magukat is becsapják!” – Mysterio).
Mysterio karakterének megjelenését nagyon jól időzítették, pár évvel korábban talán nem lett volna ennyire témába vágó a karakter üzenete, mint ma. Quentin monológja egy kicsit erőltetettnek hatott, amint végig magyarázta, hogy kinek mit köszönhet meg, de mégis, elengedhetetlen volt ahhoz, hogy megértsük.
Itt érkeztünk el a film másik emlékezetes, ám annál kevésbé élvezetes emlékéhez: a „CIC!”-ezéshez! Ned (Jacob Batalon) és újdonsült párja hozzávetőlegesen minden mondatuk elejére és végére belecsempészett az említett megszólításból egyet. Elsőre még vicces volt, de sokadjára már azt vettem észre, hogy újra és újra megszorítom a párom kezét, ahányszor csak elhangzott az említett „CIC!” …és ha jól hallottam, a teremben ülők nagy többsége is együtt érzett velem. Ugyanakkor mindez mégsem volt felesleges a filmben, ugyanis jól próbálta érzékeltetni a két tini osztálykirándulós románcán keresztül (persze, a korhatár besorolásnak megfelelően), hogy milyen hamar jöhet és szállhat tova egy fellángolás ebben a korban.
Peter Parker (Tom Holland) karakterének jót tett, hogy elvágták az őt Tony Starkkal összekötő köldökzsinórt! Már a Pókember: Hazatérés c. film kritikájában kiveséztük ezt a témát, most ne is menjünk bele jobban, a részleteket lásd az említett posztban („Igenis, Mr. Stark…!”). A poénok nagy része hozzá kapcsolódik, az egyik kedvencem az E.D.I.T.H-féle „Gyilkos jármű indítása!”-jelenet volt, de a pornófilm letöltős (köszönjük, Happy!) és a „Led Zeppelin-es” rész sem volt rossz. Végre előrébb léptünk a Peter & M.J. párkapcsolati szinten, bár nehezen tudtam rákényszeríteni arra az agyamat, hogy azt higgye, a srác még mindig csak 16 éves.
A sikeres modellként (is) ismert Zendaya újfent bájos volt M.J. szerepében. Pont annyit volt vásznon, amennyit kellett – bár így utólag belegondolva, olykor kicsit inkább erőltetettek éreztem a közös jeleneteit Peterrel.
„Nem látta valaki a cipőmet…?” – kérdezi Nick Fury a világűr közepén, egy hajó fedélzetén, kis gatyában. A stáblistás jelenet adott magyarázatot arra, hogy miért éreztem (hozzá mérten is) szokatlannak Fury viselkedését a film alatt. Ben Mendelsohn (Talos) feltűnésének furcsa mód örültem a Marvel kapitány lesújtó szereplését követően. Fury jelenete jópofa volt, olyan igaz Samuel L. Jacksonosra vették a hangulatát. De miért nem szóltok rám? Nehogy már kihagyjuk az egyik legjobb jelenetét, amikor megbeszélést tartana Peterrel, de mindenki megzavarja őket: „Ha még egy ember bekopogtat, megint temetésre fogunk menni!” – ez is haláli jópofa volt.
Jon Favreau (Happy) amolyan pót-apukaként funkcionált mind Parker, mind pedig a gyereksereg számára és ez jól is állt neki. Melissa Tomei (May) és Maria Hill (Cobie Smulders) ismét feltűnt a színen pár rövidke jelen erejéig, mint ahogyan páran a korai Marvel-filmekből (pl. Jeff Bridges, Robert Downey Jr.), visszaemlékezés formájában. A két tanár pedig (a Pókember: Hazatérés rövidfilmes J.B. Smoove; és az első részből visszatérő Martin Starr), mintha csak egy zs-kategóriás vígjátékból cseppentek volna a filmbe, nagyon nem működött a duójuk.
Örülök, hogy nem adtam ki plusz zsetont a 3D-re, de ha valakinek mégis pozitív csalódást nyújtott, az nyugodtan írja meg kommentben – mint, ahogy a véleményeteket is szívesen várom! A CGI és a látványvilág nagyon ott volt a szeren, leginkább a londoni „szörny” tetszett.
Ugyanakkor, a prágai Elementál külseje engem leginkább egy Scooby-Doo rajzfilm szörnyére emlékeztetett. „Majom-Man” megnevezése meg annyira gagyin hangzott, hogy már fájt – oké, hogy a helyzet adta komikumként akarták említeni, de talán lehetett volna változtatni rajta a magyar fordításkor.
Ami számomra a film (talán) legemlékezetesebb jelentének számít, az Peter első jelenete Mysterio illúziójában, s mind közül a „zombi-Vasember” felbukkanása, Peter rémlátomása! Nagyon jól nézett ki, örülök, hogy be merték vállalni, mert hisz az elmúlás kapcsán minduntalan felvetődhet az emberben hasonló gondolat. Egyébként, a Mysterio illúziós jeleneteiben felbukkanó Pókemberek nekem a Pókember: Irány a Pókverzum! karaktereit juttatták eszembe. Nektek nem?
Michael Giacchino filmzenéje már az első részben is fantasztikus volt, főleg a főtémája! Most azonban, egy új antagonista témát is kaptunk Mysterionak hála, mely előrelépést jelentett a korábbihoz képest. Giacchino egy-két jelenet alkalmával kölcsön vett pár dallamot az Alan Silvestri-féle Bosszúállók témából, mely szerintem egy jó húzás volt a részükről. Az alábbiakban meghallgathatjátok a film legjobb zenéit ebben a válogatásban:
Stáblistás jelenetből kettőt is kaptunk, külön örültem annak, hogy végre eredeti szerepében (J. Jonah Jameson) láthattuk újból J.K. Simmons-t a vásznon! Kíváncsi vagyok, miként viszik tovább a történetet, esetleg élnek-e a stáblistás jelenet adta lehetőséggel? Szerintem, jó lenne! Stan Lee és Steve Ditko emlékének ajánlották a filmet. Tetszett, hogy Peter hasonlóképpen indult el a London Bridgen, mint Amerika kapitány a Végjátékban (kezében a pöröllyel és pajzsával).
Csupán, még egy apró érdekesség. Csak szerintem vette ki magát egy kissé furán, hogy míg a stáblistán (ha jól emlékszem, akkor) egy „Zöldebb világért” nevű szervezet támogatta a filmet, ugyanakkor a történet szerint, Happy egy hatalmas és gyönyörű tulipánmező kellős közepére tette le a Stark repülőt? Emlékszem, meg is jegyeztem a film közben a Feleségemnek, hogy „Nesze neked, környezetvédelem!” – és lám, a stáblista végén ott a cég logója.
« ♦♦♦ »
Biztos vagyok benne, hogy a Marvel bolond lenne kihagyni a multiverzum adta lehetőségeket, lefogadom, hogy előbb vagy utóbb, de élni fognak vele és ezáltal új világok nyílhatnak meg előttünk. Koránt sem lett hibátlan a Marvel legújabb projektje, de egy nyári kikapcsolódást simán megér. Jó szórakozást kívánok a Pókember: Idegenben c. filmhez!
