A Ted 1-2 része vitathatatlanul az egyik valaha volt legsikeresebb vígjáték, széles e világon. Furcsa is volt számomra, hogy vajon miért nem ütötte tovább a vasat Seth MacFarlane (a filmek rendezője), ha egyszer már akkora durranás volt a két macis film. Aztán kicsit utána néztem, és találtam egy interjút, amiben MacFarlane elmesélte, hogy valójában sosem jött szóba igazán, hogy készítsenek egy harmadik részt a Tedhez. Miért? Erre egészen egyszerű a magyarázat: számára fontos a minőség, és nem akart azért még egy mackóbőrt lenyúzni a szériáról, hogy mégtöbb pénzt hozzon a konyhára. Az meg pláne meg sem fordult a fejében, hogy egy többkamerás, élő, közönség előtt felvett sitcom-formájában térden vissza John Bennett és szabadszájú medvéje. Így hát, a sorozat ötlete nem is Seth fejéből pattant ki, hanem az NBC-s fejesek álltak elő az ötlettel, hogy ha már úgyis aláírtak vele egy szerződést, akkor ők viszont nagyon szeretnék, ha a Family Guy atyja a Ted-filmek alapján készítene egy sorozatot.
Nos, így lépett újra a színre Ted, – ezúttal egy 7 epizódos mini-sorozatban. Lássuk, hogyan muzsikált az életre kelt füvező nőcsábász plüssmaci legújabb története? Vajon megérte rá várni? Várható-e folytatás? A Hátsó Sor Közepe cikkéből kiderül, ha velem tartasz!
A technika rengeteget fejlődött az elmúlt 8-12 év alatt, mióta a világ megismerte Tedet. Mivel a címszereplő karakter CGI-generált szereplő, így eleinte nagy kihívás volt a stábnak a forgatás, ám hamar ráéreztek a technikai újítások rejtelmeire. Összesen, mintegy 44 órán át vették fel a motion capture-jeleneteket Teddel, és kb. 33.000 VFX-jelenetet rögíztettek a forgatások alatt, s legyünk őszinték, azért ezek az adatok egy ilyen rövidke tv-sorozat esetében valóban baromi nagy számok! Mind a a rendező, mind pedig a stábtagok is úgy nyilatkoztak a promóciós interjúk során, hogy hamar hozzászoktak a metódushoz, s hogy egy felejthetetlen élmény volt számukra a forgatás (Seth MacFarlane jelenlétében nem is csoda).
Bár eleinte megnehezítette dolgukat, hogy csupán egy botra rögzített két pötty felé kellett felmondaniuk a szövegeiket, vagy javarészt a „semmihez” beszéltek, ám előfordult, hogy egy plüss Ted-figurát tettek a jelenetbe, hogy ezzel könnyítsék meg a színészek dolgát. A felvételek közben a színészek egy fülesen keresztül hallották a rendező hangját, amint egyszerre látja el a rendezői utasításokkal őket, majd vált át Ted szövegére – akit természetesen újfent ő maga szinkronizált. Az összes főszereplő kapott a forgatás kezdete előtt egy életnagyságú plüss Tedet, hogy legyen idejük hozzászokni a mackóhoz, illetve, hogy kicsit gyakorolhassanak is a szövegeikkel.
Íme egy rövidke kis videó a forgatási munkálatokról:
Érdekesség, hogy a két Ted-filmben maga Seth MacFarlane öltötte magára a motion capture-ruhát, hogy mozgásával a virtuális Ted mozgását jelenítse meg. Azóta hatalmasat fejlődött a technika, így most már jóval könnyebben zajlottak a felvételek. Bár Seth szeretett annak idején a két Ted-filmen dolgozni, örült a lehetőségnek, hogy ezúttal egy sorozat formájában bővítheti ki a szabadszájú plüssmackó történetét, ugyanis egy széria jóval több műsoridőt, s ezzel együtt több alkalmat biztosít ahhoz, hogy jobban megismerhessük kedvenc karaktereinket, s nem utolsó sorban, hogy minél többet nevethessünk velük – vagy rajtuk.
A sorozat sok esetben a Family Guyt idézte számomra, sőt, volt egy-két olyan poén-snitt, amire egy az egyben rávágja a néző, hogy apám, mintha csak egy Family Guy rész menne! Persze, ez nem válik sosem hátrányára a sorozatnak, sokkal inkább egyfajta védjegye a MacFarlane-stílusnak. Maga a Bennett család is kicsit hasonlít a Griffin családra, vagy, ha úgy jobban tetszik, ez fordítva is igaz. A családtagok kicsit sem normálisak, de egytől-egyig annál szeretnivalóak (oké, azért Matty-re ez talán kevésbé igaz), de ami (talán) ennél is fontosabb:
Mind a 7 epizód tanítani akar számunkra valamit – a maga olykor morbidan vicces módján –, legyen szó: az iskolai zaklatásról, megbocsátásról, elfogadásról, szeretetről, a traumák feldolgozásáról, s még hosszasan sorolhatnám!
Bár talán sokan arra számítottak, de koránt sem egy bugyuta sorozatról van szó, ami kimerül a fingós-böfögős-trágárkodós triumvirátusban. Nem! Úgy érzem, pont, hogy még több hasonló sorozatra volna szükség manapság, egy olyan világban, ahol egyre inkább magunkba fordulunk, egyre kevesebbet mosolygunk, és egyre kevésbé vesszük észre a szépet. A Ted sorozat nem tökéletes. Az is tény, hogy didaktikai szempontból sokszor nem épp a legkifinomultabb megoldást választja a sorozat. De. Nem (csak) azért számít nagy sikernek, mert vicces, hanem, mivel tömegeket vonz a tv-k elé, ezért óriási felelősség is nyomja a vállát, mert olyat tehet, aminek elsajátításáért sokan (sajnos) eredménytelenül küzdenek a fiatalokkal: szórakoztatva tanítani. És ilyenkor nem kell eget rengető dolgokra gondolni, elég, ha az 1-2 epizód egyik fő motívumára, az egyik iskolatárs általi bántalmazást vesszük példaként, s arra, hogy miképpen oldotta meg a sorozat ezt a problémát… Oké, nem biztos, hogy a módszer maga helyes volt, de a szándék és a végkifejlet (melyben mindkét oldal hozzáállása irigyelni való volt), na az bizony szívet melengető jelenet volt!
Ezeket is figyelmedbe ajánlom:
- A rajzfilmek evolúciója: Hófehérkétől a Jégvarázsig
- A komolyzenék szerepe a rajzfilmekben
- Mozitermek és moziszobák, ahová legszívesebben beköltöznél
Érdekes megfigyelni, hogy a sorozat túlnyomó részében nem is Ted és John állnak a kamera fókuszában, és ez nem is baj. Sőt! Ugyanis, mint azt feljebb már említettem, mindegyik résznek van morális mondanivalója. A sorozatban nem csak indokolatlanul hányják egymásra a poénokat, de ha MacFarlane-ék motivációját követjük, észre vesszük, hogy a legnagyobb poénok mögött értelmes, érzelmi töltet és tartalom bújik meg. Ted itt még sokkal megértőbb, letisztultabb karakter, mint akit évekkel később „fogunk majd látni” – kiváló példa erre, amikor kiáll John édesanyja mellett az órán és úgy leoltja a kis pökhendi csajszit, hogy öröm volt hallgatni! A néző csak reménykedni tud, hogy Ted kinyitja a száját, s hogy talán szorult belé annyi igazságérzet a sok vatta mellett, hogy helyettünk is verbálisan a földbe döngöli majd a leányzót, amiért az a szívét-lelkét a tanításba beleadó tanárnőt porig alázza. Aztán jött az érzelmes pillanat a lány és a tanárnő között a folyosón, ami egy újabb érzelmi pont a történetszálat illetően, ééés… Amikor már azt hisszük, hogy dráma sorit látunk, jön az elmaradhatatlan Family Guy-os csattanó John anyukájától. Istenem, mekkora jelenet volt! És még hány ilyen van a sorozatban! Fantasztikus egyensúlyt sikerült megtalálniuk MacFarlane-éknek a humor, és az érzelmek illegő-billegő libikókáján. Ha már poénok, akkor a denevéres és a temlplomos jelenetek is örökre az emlékezetembe égtek. 🙂
A fiatal John Bennettet játszó Max Burkholder kézenfekvő választás volt Seth számára, ugyanis korábban már játszottak együtt az Orville nevű sorozatban, melyben egyébként John Bennett apukáját alakító Scott Grimes is szerepelt. Sőt! Max már 5-6 éves korában szinkronizált is a Family Guy-ban (eddig 23 epizódban szerepelt), de az Amerikai faterban is hallhattuk már 3 epizód erejéig a hangját. És, ha ez nem lenne elég, Max ott volt az első Ted-film olvasópróbáján is, ahol ő mondta fel az egyik kisgyerek script-jét, szóval mondhatjuk, hogy ezer szálon kötődik a rendezőhöz. De térjünk rá Max játékára: nem csak külseje miatt bizonyult remek választásnak (valóban beleláthatjuk a felnőtt Mark Wahlberget), de színészi játéka nagyon rendben volt. Érdekes volt a negyedik rész, melyben javarészt Tedtől külön látjuk, s ebből jól láthatjuk, hogy a két karakter mire megy a másik nélkül. Ted is jóval szerethetőbb, „emberibb” figura ekkor még, mint a későbbi filmekben. Az egyik első megdöbbentő jelenet az volt, amikor – ahelyett, hogy egy szivatós poénban végződött volna – Ted odaadta Matty-nek Sylvester Stallone fogvédőjét a Rocky-ból, elérve ezzel azt, hogy a férfi ne rakja ki Blaire-t a házból. És ez csak az egyik meglepő húzás volt a sorozattól. Mivel John még csak 16 éves és nem akar lemaradni kortársaitól, így Teddel úgy döntenek, hogy ők is kipróbálnak pár dolgot, így tanúi lehetünk az első füvezésüknek, az első pornókazi kölcsönzésnek, és az első randinak is (az Aladdinos húzás cuki volt).
Szerintem a sorozat szíve-lelke talán nem is Ted, vagy John, hanem sokkal inkább Blaire (Giorgia Whigham), egyben ő a sorozat lelkiismereti origója is. Nagyon csípem, a színésznő pedig rendkívül ügyesen bánik a mimika és a gesztusok tárházával.
Matty karaktere iszonyatosan idegesítő lehet az első egy-két epizód alatt, amíg kicsit jobban nem ismerjük meg a múltban ragadt veteránt, aki mellett már rég tovaszáguldott a világ. Scott Grimes karaktere egy egész epizódot kapott arra, hogy bemutassák, végre valahára, neki is fel kell nőnie, s szembe kell néznie addigi önző viselkedésével és vaskalapos világnézetét is kénytelen sutba dobni. Világnézeti felfogását illetően olykor úgy éreztem, mintha általa kicsit az amerikai társadalom elé szeretne görbe tükröt állítani MacFarlane, de lehet, hogy csak én látom árnyaltan. Matty hatalmas karakterfejlődésen megy keresztül a 7 rész alatt, s mindez javarészt Blaire-nek köszönhető. Ha már Matty-nél tartunk, ne felejtsük ki Dennist sem a sorból, aki a 6. részben bukkan fel, s masszívan benne volt abban, hogy a zsémbes családapa szembesült önnön hibáival, melyek akár a család felbomlásához is vezethetnének. Szimpatikus volt számomra, hogy Dennis karakterét sem tolták túl, épp annyit szerepelt a vásznon, amennyit kellett.
Susan (Alanna Ubach) remekül alakítja az önzetlen, csupaszív családanyát, aki mindent és mindenkit saját érdekei elé helyez annak érdekében, hogy férjét és fiát kiszolgálja, s őket boldognak lássa. Susan karaktere is nagyot fejlődik az évad folyamán, megtanul kiállni önmagáért, és végre lehetőséget kap arra, hogy azt csináljon amit szeret.
Megsüvegelendő a forgatókönyvíróktól, hogy miután megtörtént Andrew (a Johnt zaklató srác) bosszú-ugratása, a kis genyó srác csalódottságát és összetörtségét látva Ted és John nem rúgnak bele még egyet, hanem elkezdenek törődni vele! Amikor pedig lebuknak, nem rohannak el, hanem épp az ellenkezőjét teszik annak, mint amit egy ilyen kaliberű sorozattól, vagy úgy általában véve várnánk… Szívet melengető érzés volt látni a jelentet, na. Főleg úgy, hogy a világ minden pontján óriási méreteket ölt az iskolai zaklatás és bántalmazás (itt most kifejezetten az iskolás társakra gondolok; bár ez sajnos nem csak korunkra jellemző kórtünet). Hatalmasat nőtt a szememben a Ted sorozat, amiért bemutatja, hogy nem feltétlenül szükséges a „szemet-szemért”-elvet alkalmazni, ha engem bántanak, mert van másik út is.
A sorozat zenéjét az a Walter Murphy szerezte, aki az 1-2 Ted-film, valamint a Family Guy-sorozat zenéjéért is felelős, így a hangulat is garantált. Természetesen az intróban visszaköszön a remek kis Norah Jones-dal a Ted-ből (Everybody needs a best friend), mely szintén remekül passzol a szériához.
Ha emlékeztek még, a Ted 1-2 alatt Patrick Stewart narrálta az eseményeket, ezúttal a színész legendás barátja, Sir Ian McKellen tette ugyanezt. Természetesen a sorozatban számos popkulturális és közéleti utalás bukkan fel, például: a Jurassic Park, ET, Ted Star Wars-os ewok jelmeze, Blaire macskanő jelmeze, a Simpson’s család, a videotékáról már nem is beszélve (pl. az Állj, vagy lő a mamám! kazi), a rengeteg plakát, és persze a hírhedt O.J. Simpsonos autós üldözéssel zárul a sorozat.
Számos visszatérő – valójában a két Ted-filmre, vagy a Family Guy-ra előremutató – elemek bukkannak fel a hét epizód folyamán, például: prostik a kanapén, laptop ⁄ videólejátszó, az elhúzódó berúgós jelenet, John ismét beégeti magát egyedül a színpadon egy lány szívéért, és természetesen a Villámtesós dal.
Amikor megkérdezték a rendezőt, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy folytatódjon a sorozat, Seth nem zárkózott el az ötlettől, ugyanis minden attól függ, hogy van-e rá igénye a közönségnek. Nos, a nézettségi adatokat, a kommenteket és a kritikákat elnézve, szinte borítékolható, hogy hamarosan zöld utat adnak a Ted sorozat 2. évadának. Engem igen kellemesen meglepett az első évad. A stúdió helyében én előre innék a medvebőrre, és simán berendelném az új évadot, mert egyértelműen van rá igény. Bízom benne, hogy hamarosan meg is lépik.
Köszönöm, hogy velem tartottatok! Nektek hogy tetszett a sorozat?
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel, mert ezáltal még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák, filmzenék és érdekességek!
via: imdb, variety.com.
