Bizonyára a Ti életetekben is meghatározó szerepet tölt be a zene – legyen szó jó hangulatról, várandósságról, depresszióról, edzésről, vagy csak szimplán a zene szeretetéről. Szép emlék számomra, hogy A rajzfilmek evolúciója: Hófehérkétől a Jégvarázsig című posztom volt a HSK első olyan bejegyzése, mely több ezres olvasottságot ért el, s hasonló nagy elánnal vetettem bele magam a megírásába, mint jelen cikk esetében. A poszt tartalmának aktualitása miatt felelevenítem egy kicsit, hogy miről is volt benne szó, hátha még nem olvastátok, és érdekel benneteket. Többek között olyan témákat boncolgattunk, mint:
- a rajzfilmek minőségi változása (rajzolási- és animálási technikáját, valamint tartalmi mondanivalóját illetően),
- a mesék dinamikájának megváltozása,
- hogyan állnak a mai gyerekek a mi gyerekkori rajzfilmjeinkhez,
- a jó / rossz ábrázolásának megváltozása az évtizedek során,
- és egyebek mellett szó esett a szülői felelősségről is a gyermek tévénézési szokásait illetően, de (egyebek mellett) a korhatárbesorolások kérdésköre is szóba került.
Most is a rajzfilmeké lesz a főszerep, ám ezúttal egy olyan szegmensüket vesszük górcső alá, melyet sokan (talán) már csak gyermekkori emlékeikből tudnak felidézni, annyira kiveszett napjaink rajzfilmjeiből: a komolyzenék szerepét, a rajzfilmekben!
Arról olvashattok majd a cikkben, hogy miért voltak mások a régi, már-már klasszikus rajzfilmek és mesék a zenének köszönhetően, mint ma. Kiválasztottam pár rajzfilmsorozatot – a Hupikék törpikéket, a Tom & Jerry-t, a Bolondos Dallamokat és a (talán némileg meglepő, de az első két) Scooby-Doo sorozatot is – melyeken keresztül megpróbálom füllelfoghatóan szemléletetni a kérdéskört.
Remélem, hogy érdekes lesz számotokra az oldal újabb bejegyzése. Remélem, hogy sikerül megkedveltetnem e komolyzenéket a témával még hadilábon állókkal. Jó szórakozást!
Ezek a tartalmak is érdekelhetnek:
- Miért nézzük meg újra, és újra kedvenc filmjeinket?
- Gyermekkorunk legemlékezetesebb karácsonyi filmzenéi
- Mozitermek és moziszobák, ahová legszívesebben beköltöznél
- Volt egyszer egy Hollywood: A filmvilág múltja, jelene és jövője
- Random Hollywood: Galéria- és idézetgyűjtemény a filmvilág sztárjairól #1
Ezt a cikket zenetanár testvéremnek ajánlom szeretettel! ♥
∴
Zene. Már az első perctől kezdve …
Talán elsőre nem is gondolnánk, de a zene szeretete valószínűleg már édesanyánk szívének dobbanásától eredeztethető – legalábbis a Nobel-díjas író, Elias Canetti szerint. Ésszerű feltételezés lehet, hogy valószínűleg e dobbanások emlékét idézi fel bennünk a zene ritmusa. Egy biztos, hogy sokan, sokfélét írtak már a babák és édesanyjuk közti szoros (testi és lelki) kapcsolatról, legyen szó tudományos, vagy kevésbé szakmai megfigyelésekről. Vannak közös pontok, így például, egy másik elmélet szerint (melyet Clauser állít), az édesanyánk járása által keltett ritmikusság elevenítődik fel a babákban akkor, amikor ringatás közben megnyugszanak.
Kodály Zoltán azt vallotta, hogy a zenére nevelést már egészen kicsi korban el kell kezdeni:
„Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal a születése előtt. Első percben tréfára vették, de később igazat adtak. Az anya nem csak testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel… még tovább mennék! Nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése.”
/ Kodály Zoltán (Párizsi konferencia, 1948)
Úgy tartják, hogy már akkor érdemes megismerkednünk a zenével, mikor még édesanyánk a szíve alatt hordoz bennünket. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a várandósság alatti rendszeres zenehallgatás jót tesz a babának mind a várandósság alatt, mind pedig a szülést követően. A zene nem csak, hogy megnyugtatja a babákat, de egyszersmind elősegíti a kis agytekervényeik fejlődését is. A babák már a 16. hét után reagálnak a zenére, a 24. héttől fogva pedig, már konkrétan meg tudják különböztetni a külvilágból érkező zajokat, a belső zajoktól.
A zenének több pozitív hatása is van a magzatra:
- Egyszerre nyugtatja meg az édesanyát és babáját, endorfin szabadul fel a szülő testében, mely a magzatra is pozitív hatással van.
- A várandósság alatti zenehallgatás elősegíti a babák kreativitásának növelését, továbbá a jobb logikai és nyelvi készségek elérésében is segíti őket amellett, hogy ők jóval könnyebben kezdenek el beszélni is.
- A zene fejleszti a szociális érést, megkönnyíti az érzelmek kimutatását, és elősegíti a mozgáskoordináció fejlődését.
- Kutatások bizonyították, hogy az édesanyjuk pocakjában rendszeresen zenét halló kicsik jobb alvók azon társaiknál, akik nem részesültek hasonló mennyiségű (és minőségű) zenehallgatásban.
- Ha az anya minél gyakrabban énekel kicsijének, vagy minél többet hallgatnak nyugtató zenéket, akkor megfigyelhető, hogy csökkennek a rúgások számai. Sőt, a nyugtató zene még a szülés közben is endorfint szabadít fel az anya testében, mely egyaránt jár nyugtató hatással anyára és kicsijére nézve a megterhelő folyamat során.
- Az újszülöttek emlékeznek az édesanyjuk hasában hallott zenékre! Például, lejátszották egy kísérletben résztvevő nyűgös babáknak az anyjuk pocakjában rendszeresen hallott zenét, s kisvártatva megnyugodtak tőle, sőt, sok esetben még jobb kedvre is derültek ilyenkor a kicsik.
- Kutatások szerint, a klasszicista barokk zeneszerzők (Vivaldi, Mozart és Bach) művei hatnak leginkább nyugtatóan a babákra. Ezt azzal magyarázzák, hogy mivel e zenei művek kb. 60-70 zenei taktust tartalmaznak percenként, ez nagyjából megegyezik az emberi szívverés percenkénti számával, mely a babákat az édesanyjuk hasában töltött időre emlékezteti. E dallamok alfa-hullámokat keltenek az agyban, melyek megnyugtatják a babákat. (Ugyanakkor Brahms és Beethoven zenéire aktívabbá, nyugtalanabbá váltak a babák.)
Természetesen, nem kötelező, hogy mindenki rajongjon a komolyzenei művekért. Tapasztalatom szerint, a komolyzenéket illetően háromféle ember létezik: az első ösztönösen ráhangolódik e zeneművekre, míg a második kategóriába tartozók már nem kifejezetten vannak oda értük, ám nem utasítják el őket, pusztán ritkán hallgatják. Velük talán még meg is meg lehet kedveltetni (sőt, akár szerettetni) e zenei műfajt, míg a harmadik dobozba azokat sorolnám, akiknek feláll hátukon a szőr, ha meghallanak egy komolyzenei művet, s jó eséllyel messze elkerülik Hayd, Mozart és Beethoven zenei világát.
De mégis, hogyan lehet megszerettetni a komolyzenét valakivel…? Talán legegyszerűbben úgy, ha a gyerkőc mesékben hallja először ezeket az örökbecsű darabokat, majd olyannyira rákattan az adott mesékre, hogy rajongásának következtében a zenét is megszereti. Később pedig jöhet a felismerés, mondjuk egy zeneórán, hogy ő már hallotta valahol ezt és ezt a zenét, vagy akkor eszmél rá, hogy ezért a zenéért rajongott még kiskorában. Én nem sorolnám magamat egyik fenti kategóriába sem, ugyanis bennem már egészen kis koromtól fogva lobogott a (film)zenék iránti érdeklődés olthatatlan tüze… Talán azért, mert egy mérhetetlenül muzikális családba születtem bele, s ezért a zene áthatja családomat. Hála a rajzfilmeknek, és szüleim zenei érdeklődésének, valamit a kisebb testvéreim hangszereken történő aktív tanulásának, idővel a komolyzenék világa is elkezdte előttem feltárni kapuit.
„A zene az kell…”
Hihetetlen, hogy mennyire tudunk ragaszkodni emlékeinkhez, még akkor is, ha „csupán” filmekről van szó. Sokan úgy vannak vele, hogy alkalomadtán leülnek a kanapéra és családilag megnéznék valamit, és ekkor jön a dilemma, hogy mégis mit? Le merem fogadni, hogy minden családnak és baráti társaságnak megvannak a saját kedvenc filmjei, sorozatai vagy meséi, melyek kultikus elemeivé váltak az évek, évtizedek során közös élményeiknek. Erről korábban már bővebben is olvashattatok a Miért nézzünk meg újra és újra kedvenc filmjeinket? című cikkemben – pont témába vág a bejegyzésem felidézése, ajánlom figyelmetekbe!
Hogy kicsit a pszichológiai hátterét érintsük a témának, ezekhez a szívünkhöz nőtt történetéhez való kötődésünk és ragaszkodásunk (legyen szó bármilyen műfajről, vagy formátumról) már gyermekkorban elkezdődik. Emlékezzetek vissza, hányszor akartátok hallani szüleitektől, nagyszüleitektől ugyanazokat a meséket! Ugye? A legtöbb szerencsés gyerek számára ezek a mese-estek lelki fejlődésünk egyik legfontosabb állomását jelentették. Valószínűleg azért kértük újra és újra ugyanazokat a meséket, mert megnyugvást nyújtott számunkra a tudat, hogy ismerjük a(z optimális esetben) megnyugtató befejezést, gyerekként pedig szükségünk van az állandóságra, s épp ezért volt fontos, hogy kedvenc főhősünkre mindig happy end várjon. Ez a ragaszkodás végül úgy teljesedhet ki, hogy a gyerekként elkezdünk érdeklődni minden iránt, ami az adott mesét, történetet körbe veszi: zene, karakterek, ki az író, háttérsztorik, stb. Én is így voltam és vagyok ezzel, a mai napig.
És itt érünk el ahhoz a ponthoz, amikor a gyerek (adott esetben) az énekórán, vagy otthon, a szüleinek hála felkapja fejét egy ismerős dallama… „Honnan ismerős ez a zene? De, hát már vagy ezerszer hallottam, hisz’ ismerem!” És akkor beugrik, mert hiszen ezen nőttem fel! Na, én pont így voltam Franz Schubert VIII. szimfóniájával (Allegro moderato, B minor, D. 759), melyet a köztudat leginkább A befejezetlen szimfónia néven ismert. Egy kisgyerek pedig úgy, hogy: „Ez a Hupikék törpikék zenéje!” 🙂
Emlékszem, hogy az egyik általános iskolai énekórán hasított belém a felismerés, hogy mennyire rajongtam gyerekként ezért a zenéért (no, meg persze a meséért). E sorok gépelése közben ugrott be egy másik kedves emlék ezzel kapcsolatban, hogy az egyik testvérem a fenti rácsodálkozással kiáltott fel, amikor CD-n megmutattam nekik, hogy milyen felfedezést tettem (persze, gyerekként ez a felfedezés még jóval nagyobb volumenűnek számított).
Na szóval, több se kellett, és én, aki soha egy hangszeren sem játszottam, két jegyet kértem az iskolámtól, hogy el tudjak menni Édesapámmal egy koncertre, ahol ezt darabot is meghallgathattuk. Valójában, kimondottan csak ezért az egy zenéért akartam elmenni, és máig emlékszem, milyen volt élőben hallgatni – még most is liba bőrös leszek, ha eszembe jut az érzés. Azt hiszem, talán ez a(z egyik, ha nem a) kedvenc komolyzenei tétele. Szeretem benne a baljóslatú dallamokat, az azt követő lendületet, majd az újra felbukkanó, komor zenei témát – mindamellett persze, hogy a gyermekkori közös mesenézés emlékei is minduntalan eszembe jutnak általa. Ide tartozik, hogy egyik nagy kedvencem, a Steven Spielberg által rendezett 2002-es Különvélemény (Minority Report) című filmhez is ezt a darabot használta fel John Williams. Egy interjúban azt mondta a legendás zeneszerző, hogy azért választotta ezt a témát, mert az eredeti forgatókönyv szerint, a Tom Cruise által alakított John Anderton rajongott a komolyzenek ért (ám ezt az utalást végül kivágták a filmből valamiért).
Musica magistra vitae …
Egy különleges érdekesség a komolyzenék rajzfilmekben történő felhasználásával kapcsolatban: a II. világháború idején azzal a különleges célzattal használták fel Beethoven V. szimfóniáját a Bolondos Dallamokban, hogy a zene legismertebb dallama az angol „V” (mint victory, azaz győzelem) morze-kódját juttatja majd a katonák eszébe (pont/pont/pont/vonás), így könnyebben memorizálhatják a majd jelzést.
Az, hogy több évtizeddel ezelőtt milyen aprólékos gondossággal készítettek el egy-egy rajzfilmet, jól látszik abból, hogy a rajzfilmek hajnalán több mese – például a Bolondos Dallamok – esetében még magához, a zenéhez írták meg a műsorok forgatókönyveit! Manapság ez már fordítva van. Kisvártatva elkészültek olyan mesék is, melyekhez újonnan komponáltak, vagy hozzá illesztettek klasszikus komolyzenéket. A Looney Tunes-rajzfilmekben előszeretettel használtak fel komolyzenei műveket (pl. Giochino Rossini: A Sevillai borbélyát, az 1930-as The Rabbit of Seville-ben; míg a háromnegyed órás Musical Moments from Chopin egész műsorideje alatt Frederic Chopin műveit hallhatjuk). Az igényesen megrajzolt karakterekhez és hátterekhez, egy valóban igényes aláfestő-zene, s nem utolsó sorban, egy minden gyerek számára izgalmas cselekmény dukált a Warner Bros. műsoraiban.
Az első némafilmek- és rajzfilmek korában ezért szántak kiemelt szerepet a (komoly)zenéknek, mivel beszéd híján e két audiovizuális nyelven váltak közérthetővé a produkciók cselekményei. Akkoriban még a minőség, és nem a mennyiség számított a filmiparban… Egykor még számos olyan rajzfilm létezett, melyek teljes egészében komolyzenékkel voltak megtöltve, így e rajzfilmek alkotói akarva-akaratlanul is elültették a gyerekek fülében a komolyzene szeretezének csíráit.
Véleményem szerint, mérhetetlenül hiányoznak a mai mesékből az igényes zenék! Itt nem kifejezetten a Disney-termékekre gondolok, hanem a tv-ben leadott „műsorokra”, melyek zenei repertoárja leginkább a hangos csörömpölésre emlékeztet, s szinte semmi érdemi zenei többletet nem nyújt a mai gyerekek számára! De nem csak a zene, hanem a mesék bugyutasága is elképeszti a felnőttet, aki annak idején olyan igényes meséken nőttek fel, mint amiket a HSK korábbi cikkében soroltam fel. Csak remélni tudom, hogy idővel változás köszönt be a rajzfilmeket illetően e téren, ám fontos, hogy a kínálat megváltozásához az igény is meglegyen bennünk a minőségi változásra. Persze, könnyen gondolhatjuk azt, hogy majd a régi, klasszikus mesék jók lesznek gyermekeink számára is… Ugyanakkor, talán jobb lélekben előre felkészülni, mielőtt először ülnénk le csemeténkkel az első közös mesenézéshez.
Mielőtt rátérnénk a konkrét zenei példákra, melyeket a cikk elején emlegettem, hadd zárjam soraimat egy Kodály Zoltántól származó másik bölcsességelgel, aki így írt a zene fontosságáról az emberi lelket illetően:
„A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérzékenységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”
/ Kodály Zoltán: Mire való a zenei önképző kör (1944)
∴
Hupikék törpikék (1981 – 1989)
Liszt Ferenc: Haláltánc (Totentanz; Dies iræ)
Liszt Ferenc: Allegro maestoso
Modest Mussorgsky: Pictures at an Exhibition – Gnomus
Claude-Achille Debussy: Prélude à l’après-midi d’un faune
Edvard Grieg: In the Hall of the Mountain King
Edvard Grieg: March of the Dwarfs
Wolfgang Amadeus Mozart: 40th Symphony in G Minor, K 550 – 1. Molto Allegro
Modest Mussorgsky: Pictures at an Exhibition – Tuileries
Modest Mussorgsky: Night on Bald Mountain
Jean Sibelius: Finlandia
Igor Fyodorovich Stravinsky: Pétrouchka
Felix Mendelssohn: Spring Song
Richard Wagner: Ride of the Valkyries
Pyotr Ilyich Tchaikovsky: Romeo & Juliet (Overture Fantasy)
Sergei Vasilyevich Rachmaninoff: Prelude in G minor op. 23.
Szergej Szergejevics Prokofjev: Symphony No. 1.
Gioachino Rossini: William Tell
Sir Edward Elgar: Pomp and Circumstance No.1.
Ludwig Van Beethoven: Symphony No.6. – 4th movement
Ludwig Van Beethoven: Symphony No.6. – 1st Movement
Ludwig Van Beethoven: ‘Moonlight’ Sonata, III. Presto Agitato
Johann Sebastian Bach: Suite No.3. in D major – Gavotte I-II.
Johann Sebastian Bach: Brandenburg Concerto No. 2 in F major, BWV 1047
∴
Tom & Jerry (1940 – 1967)
A Tom és Jerry-rajzfilmek nem csak azért voltak nagyszerűek, mert komolyzenei műveket vonultattak fel egy gyermekműsorban, hanem, mert előszeretettel mutatták be a hangszerek használatát, ezáltal a gyerekeket arra ösztönözve, hogy kezükbe vegyenek valamilyen hangszert.
Liszt Ferenc: Magyar Táncok No.2 – a rajzfilm Oscar-díjat nyert a legjobb animációs rövidfilm kategóriában (1947)
Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro házassága (rajzfilm: 1964)
Válogatás
∴
Bolondos Dallamok (1930 – 1969)
Liszt Ferenc: Magyar Táncok No.2 (rajzfilm: 1946)
Válogatás
Looney Tunes: Long-Haired Hare (1949)
Musical Moments from Chopin (rajzfilm: 1947)
Válogatás II. (42 tételből álló)
∴
Scooby-Doo! Where Are You? (1969 – 1971)
&
The Scooby-Doo Show (1976 – 1978)
Jolly Jokerként megemlítenék még egy rajzfilmet (a számos más kínálkozó produkció ellenére). Bár a klasszikusnak mondható Scooby-Doo rajzfilmsorozatokban nem komolyzenei műveket hallhatunk, ugyanakkor a zenének mégis kulcsfontosságú szerepet tulajdonítok e sorozatoknál. Mindamellett, hogy a meséket szépen megrajzolták (a hátterei és színei mindigis lenyűgöztek), gyerekként izgalmasnak, szórakoztatónak tartottam. Bevallom, e két szériából néhanapján még ma is szívesen megnézek egy-két epizódot, ha nosztalgiázni van kedvem (sok régi mesével vagyok így, ha olyan hangulatom van).
Szóval, visszatérve a zenére: az alábbi összeállítás mintegy 15 zenei témát vonultat fel, mely egyszerre elevenítheti fel bennünk a vidám, rejtélyes és nosztalgikus kalandokat. Egyfajta állandósságot is kölcsönöztek e zenék a két sorozatnak, melyre azért is tekintek pozitívan, mivel a mai mesék igencsak túlnyomó többsége leginkább zenei ricsajnak mondható. Hol vannak már a visszatérő zenei témák, melyek fejlesztik a gyerekek memóriáját és zenei ízlését? Abban is a gyerekek segítségére voltak annak idején ezek a zenék (lásd az alábbi videót), ha bizonyos hangulatról volt szó a cselekményben, és nem csak, hogy a memóriájukat, de a képzelőerejüket is megmozgathatták e zenei betétek. Ehhez képest, nézzünk meg egy napjainkban készült Scooby-Doo mesét, és azt találjuk majd, hogy zeneileg ég és föld a különbség.
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel, mert ezáltal még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák, filmzenék és érdekességek!
Felhasznált és ajánlott irodalom: Pinterest, Babafalva.hu (Zenehallgatás a pocakban), smurfs.fandom.com, unicef.org, bandwagon.asia., pic., gargamel, Tom,
