Eleinte kimondottan szkeptikusan fogadtam a hírt, hogy folytatást lap a Télapu című filmtrilógia, méghozzá sorozat formájában. Míg az első rész jóformán minden évben a karácsonyi filmkínálat állandó részét képezi, addig a két folytatás már nem aratott töretlen sikert a rajongók körében. Nemrégiben én is megnéztem a hat részes sorozatot, s karácsony közeledtével úgy gondoltam, írok róla egy kis szösszenetet, elvégre minden évben készítek karácsonnyal kapcsolatos bejegyzés(eke)t az oldalra – ezeket lejjebb találjátok.
Friss hír, hogy nagyjából egy hónappal a Disney+ bemutatót követően, a stúdió berendelte a következő szezont Scott Calvin kalandjaiból, gyanítom, a jó nézettségi adatok, és a zömében pozitív fogadtatásnak köszönhetően. Az eredetileg csak simán The Clauses névre hallgató produkciót végül átnevezték The Santa Clauses-ra, a kizárólag streamingre készített mini-sorozat produceri feladataiból pedig, Tim Allen is kivette részét.
Nézzük meg röviden, vajon érdemes-e bő fél órákat tölteni a hat részes mini-sorozattal? Esetleg felér-e nagy elődjéhez, az első részhez, vagy netán tovább viszi a két folytatás gyengepontjait? Szerethető-e a felmerülő negatívumok ellenére is? Mik a sorozat erősségei? Kik tértek, ill. nem tértek vissza a filmtrilógiából? Mitől lehetett volna még jobb?
További kapcsolódó cikkek:
- Reszkessetek, betörők! – 100 forgatási érdekesség az 1-2 részről
- Gyermekkorunk legemlékezetesebb karácsonyi filmzenéi
- Karácsonyi vakáció: 100 forgatási érdekesség a filmklasszikusról
- The Holiday: Forgatási kulisszatitkok
- Karácsonyra hangolva: Miért nézzük meg újra és újra kedvenc filmjeinket?
- Karácsonyra hangolva: A legjobb Carol of the Bells-feldolgozások
***
Mindenekelőtt, örülök, hogy Tim Allen visszatért címszereplőként (előzetes). Nélküle nagy eséllyel el sem készült volna a sorozat. Scott szinkronja az első két filmben a kiváló Szakácsi Sándor volt (aki sajnos 2007-ben elhunyt, Isten nyugosztalja), őt a trilógia záró részeben, s most, a sorozatban is Forgács Péter szólaltatta meg. A címszereplőt alakító Tim Allen öregedése pont kapóra jött, ugyanis már 16 év telt el, mióta utoljára láthattuk Mikulásként (Télapu 3. – A szánbitorló, 2006. november 3). De nem csak ő tért vissza a kedvelt karakterek közül…
„Nagyon fura érzés volt, mert [Bernard] végtére is, egy karácsonyi manó, nem Amerika kapitány. Ő sok mindent jelent az emberek számára. (…) Biztonságot, szeretetet, kedvességet, és szintem egy kicsit cukiságot is. (…) Rájöttem, hogy az én kis vidám történetszálam valójában gyógyító erővel bír. Ez volt a lelki megerősítés, melyre akkor és ott szükségem volt. „
/ David Krumholtz (Bernard)
A főszereplőn kívül visszahozták a rajongók egyik közkedvelt karakterét, Elizabeth Mitchellt a Télanyu szerepében, és Bernardot is újra köszönhetjük a manók élén, ő az ötödik epizódban tűnt fel. Carolt, ill. Télanyut Tóth Ildikó szinkronizálta, nekem még mindig nagyon furcsa a színésznőt Orosz Helga orgánuma nélkül hallani (aki a LOST-ban kölcsönözte a hangját). A harmadik Télapu-filmből kimaradó David Krumholtzhoz nem volt kegyes Időapó (ő, és a többi, korábban látott természetfeletti lény nem tért vissza az első évadban), ám a színész öregedését ötletesen magyarázták ki. Az, hogy Bernard lemondott a halhatatlanságáról azért, hogy megnősülhessen, kicsit Gyűrűk Ura-áthallással bír, ám ettől függetlenül, szerintem teljesen jó magyarázat volt, tetszett az ötlet.
Az évek során sokszor és sokan faggatták David Krumholtz-ot, hogy miért nem tért vissza a közkedvelt manó szerepében a Télapu 3-ban. Ennek – a színész elmondása szerint – több oka is volt: egyrészt, akkoriban forgatta a Gyilkos számok (Numb3rs) című sorozatot, s emiatt rettentően elfoglalt volt, másrészt pedig, a színész úgy érezte, hogy nem akar már gyermekfilmben szerepelni, és a forgatókönyvet is gyengének tartotta.
Az évek múlásával Krumholtz többször is megbánta döntését. Ahogy egy interjúban mesélt róla, habozás nélkül rábólintott, amikor újra felajánlották neki a közkedvelt manó szerepét a sorozatban. Arról is mesélt, hogy ugyanaz volt a jelmeze, mint amit a második Télapuban viselt, s hogy amikor felvették az első pár jelenetét a sorozathoz, nem igazán érzett rá a dolog ízére. Emiatt csalódottan félre is vonult egy sarokba („Kiért csinálod ezt? Nem magadért, hanem gyerekekért, akik hisznek a karácsonyban!” – győzköde magát). Épp egy pizzériában olvasta a sorozat forgatókönyvét. Amikor ahhoz a részhez ért, melyben kiderül, hogy karaktere feleségül vette a 85 éves, Oscar-díjas Vanessa Redgrave-t, s hangos nevetésben tört ki (annyira tetszett neki az ötlet), melynek következtében persze, mindenki furán nézett rá az étteremben.
Bernard haja az első Télapuban részben kiegészítő volt, részben a színész eredeti haja. A folytatásban paróka volt, amit a manó sapkájához rögzítettek, s jóval göndörebb volt, mint elődje. A színész fel volt készülve rá, hogy a Télapukban látható haja, ill. parókája nem fog tetszeni az internet népének, de nem igazán érdekli a dolog, lazán kezeli a netes nyavajgásokat. Hamvas Dániel újra Bernard hangján szólalhatott meg az első Télapu-filmet követően (a 2. részben Dunai Mihály szinkronizálta), jó volt újra hallani.
A szinkronnál maradva, azt viszont továbbra sem értem, hogy miért kellett újraszinkronizálni azokat a részeket, amikor az első rész emlékezetes jeleneteit láthatjuk? Számomra kimondottan zavaró volt, simán megtarthatták volna az eredeti szinkront, úgyis mindenki azzal ismeri, és különben is, csupán pár mondatról van szó.
Scott Calvin fia, Charlie (Eric Llyod) is újra a képernyőre került, ám szerencsére nem szerepeltették többet, mint amennyi a szerepében volt. A szójatejes, laktózmentes Sarah is felbukkan az első Télapuból, rögtön az első részben. Laura és Neil Miller karaktereit egyelőre kihagyták a sorozatból, lehet, hogy majd a következő szezonban ők is feltűnnek egy epizód erejéig, majd meglátjuk. Peter Boyle nem sokkal a harmadik rész premierjét követően sajnos elhunyt (2006. december 12-én), ő alakította Scott egykori főnökét, valamit Időatyát a folytatásokban. A második részben látható Fogtündér, Art LaFleur sincs már sajnos az élők sorában (ő 2021. novemberében hunyt el), és a Húsvéti nyuszit alakító Jay Thomas sincs (+2017). Nyugodjanak békében.
A sorozat látványvilága tetszetős, tényleg szép lett! A hógömbök csarnoka teljesen máshogy fest, mint ahogy a Télapu-filmekben megszokhattuk. Részemről, szívesen láttam volna még jóval több helyszínt az Északi-sarkról. Egy dolgot viszont nem értettem, mégpedig, hogy miért lett olyan vérszegény a manók északi-sarki gyárának díszlete. Addig oké, hogy a filmekben sem tűntek túl eredetinek, de a sorozat hat részében elég halovány lett a gyár díszlete.
Nagy bánatomra, a sorozat zenéje (Ariel Rechtshaid) nem nyújtott maradandót, a pár könnyűzenei betétdal pedig (pl. Elves Just Wanna Have Fun, Last Christmas) kifejezetten zavart, bár lehet, hogy a kicsiket valójában szórakoztatja, s csupán nekem kéne nyitottabbnak lennem. Az évad intrója nagyobb odafigyeléssel jóval igényesebb is lehetett volna, a zenei iránya nekem tetszett, de jó nagy ziccert hagytak ki vele érzésem szerint:
A forgatási munkálatok 2022. márciusban kezdődtek meg Los Angelesben, és négy hónapon át tartottak. A történet 28 évvel az első filmet követően veszi fel az események fonalát, épp úgy 28 évvel később, mint, hogy az első Télaput bemutatták 1994-ben. Érdekesség, hogy a 2. epizódban látható felirat szerint, 10.228 nap telt el a fedélzeten – ez pont annyi nap, mióta bemutatták az első filmet. Az évadot összesen hárman rendezték (Katie Locke O’Brien, Charles Randolph-Wright, és Jason Winer), mindenki két-két részt vállalt.
A történet rém egyszerű, Scott Calvin már jócskán benne van a hetedik X-ben (65 éves és már 28 éve hajtja a szarvasokat). Egyre inkább úgy érzi, hogy belefásult munkájába, és inkább több időt töltene családjával. Neki is áll tehát új Télapu-jelöltek után kutatni, és mint lenni szokott, ekkor üt be a baj… Egyébként, érdekes volt látni, hogy felcserélődnek a szerepek oly tekintetben, hogy idővel Carol kezd el dolgozni a való világban, míg Scott egyhangúan tengeti napjait. Ám ebből nem tudunk meg többet, mivel szinte azonnal visszaáll minden a régi kerékvágásba, pedig ebből is jóval többet, érdekesebben ki lehetett volna hozni.
Az évad (egyik) legnagyobb problémája a kiszámíthatóság. Amikor rögtön a sorozat elején megismerjük a Kal Penn által játszott Simon Choksi karakterét (milyen meglepő, hogy neki is S.C. a monogramja, mint Scott Calvinnek, ráadásul S.C. = Santa Clause) és lányát, már sejthetjük, hogy nagy valószínűséggel ki lesz a potenciális Télapu-jelölt. Értem én, hogy aktualizálni kell a történetet, és még azt is alá írom, hogy frappáns ötlet volt összekapcsolni az ajándékozást – napjaink egyik rutinszerű tevékenységével – a rendeléssel és házhozszállítással, ám Simon pálfordulása nyilvánvalóan borítékolható volt, és a figura szájába adott megalomán frázisok már-már a kínosság határát súrolták. Értem, hogy mi volt a cél, de lehetett volna ezt kicsit visszafogottabban is, hogy befogadhatóbb legyen. Aztán, egyik pillanatról a másikra minden elfelejtődik, amit Simon tett, s mintha semminek nem lenne következménye.
Akad néhány nagyon jópofa geek az évad során, ami engem illet, lehetett volna jóval több és igényesebb is. Feltűnt például Peyton Manning, korábbi NFL-játékos is egy rövidke jelenetben, mint Télapu-jelölt, ám sokkal jobban is kihasználhatták volna ezt a vonalat. Ugyanakkor a kedvencem az volt, amikor a kis család a való világban, új házunkban azon töpreng, hogy milyen történetet adjanak be a társadalom számára, ha faggatóznának. Ekkor kerül szóba a lehetséges forgatókönyvek közül „a szigetes„, ám azt végül elvetik, mert Carol szerint „túl sok lenne a kérdés”! Zseniális húzás volt, imádtam, ugyanis, mint az köztudott, a LOST c. sorozat (melyről több cikket is olvashattatok már az oldalon) lezárása híres volt arról, hogy egy rakás, a hat évad során felmerülő kérdést nyitva hagyott a rajongók számára. Akadt egy-két gyengécske popkultúrális utalás (pl. „Itt járt Mrs. John Wick?” – miután Carol elintézte a korábbról ismert óriási diótörőbábukat, vagy a Harry Styles-utalás), és néhol a szemfüles nézők kiszúrhatják, hogy egyes utalásokat a nyelvi és kulturális sajátosságok miatt lecseréltek a magyar szinkronban. A rajongók bizonyára örültek, hogy mindhárom filmre kaptunk több, vagy kevesebb visszautalást (leginkább a kalamajkák kapcsán). A Mikulás kabátja Doctor Strange varázsköpenyét juttatta eszembe, mely önálló életet él és repked össze-vissza, ahogy kedve tartja.
Egy másik hasonlatot is kiszúrtam, ami lehet, hogy csak az én heppem, hogy amikor Télapu az első részben visszatér a 28. kiszállítási szezont követően, elkezdi ecsetelni a manók számára, hogy újra megcsinálták a szezont és jók voltak, nekem konkrétan a Gru (Despicable Me) c. rajzfilm jutott eszembe. Tim Allent mindig is aggasztotta, hogy a manókat miért nem zavarta, vagy legalábbis nem mutatták ki, hogy zavarta volna őket az előző Mikulás elvesztése. Mivel Allen produceri feladatokat is ellátott a forgatások alatt, így kiköszörülték a forgatókönyvön esett csorbát, így a sorozatban már jóval több érzelmet mutatnak ki.
Továbbra sem értem, hogy Buddy Calvin-Claust miért hívják Szindbádnak, ahogy a Télapu 3-ban is talány volt ez számomra, na, de mindegy is. Ami kifejezetten zavart a sorozatban, az Noel (Devin Bright) karaktere! Azt a hisztis picsogást, amit hat részén keresztül nyomott, hát Mikulás legyen a talpán, aki nem veti az ilyen hitvány manót a krampuszok elé… 😁
És, ha már emlegettem a karmpuszt: a szezon egyik legérdekesebb része volt, amikor Scott megtudhatott pár kulisszatitkot a „hivatásáról”, s annak sorsszerűségéről – itt főleg a záradékokra gondolok. Jópofa volt az a rész, amikor találkozott az egykori Mikulásokkal. Lehetett volna jóval hosszabb is a történetszál, esetleg Az élet csodaszép c. film (1946) alapján is megcsinálhatták volna. Hálás vagyok, amiért nem kellett újra végig szenvedni Rudolfék fingós jeleneteit a folytatásokból.
A többi, korábbról ismert manót természetesen már nem tudták szerepeltetni, maximum úgy lehetett volna kivitelezni, ha az egykori színészekre hasonlító gyerekeket szerződtetnek. Ez ettől függetlenül, még nem jelentett gondot, bár én nem éreztem azt a meghittséget a manók kapcsán, mint annak idején. Viszont új karakterek is feltűntek az évadban, így pl. a boszorka, La Befana, valamint a krampusz, és Betty (a manók vezetője és Noel felesége, akit Dolmány-Bogdányi Korina szólaltatott meg), valamint Elizabeth-Allen Dick, aki Tim Allen lánya, s a sorozatban Scott lányát, Sandrát alakítja. A történet szerint, Scotték gyerekeinek különleges képességeik vannak, melyekre szép lassan derül fény – Sandra képessége kapcsán, nekem minduntalan a Dr. Dolittle-filmek jutottak eszembe. Érdekesség, hogy Tim Allen lányát először egy manó szerepében képzelték el, s csak később, az újabb meghallgatáson jutott a rendezők és írók eszébe, hogy akár a főszereplő lányát is alakíthatná a sorozatban.
Összességében, nekem – minden negatívuma ellenére is – tetszett a Télapuk első évada! Igen, valóban jócskán akad benne szirupos, totál felesleges, a Disneyre jellemző adalékanyagkupac. Ugyanakkor lehet, hogy csupán a nosztalgia szól belőlem, de jó volt kicsit kizökkenni a mókuskerékből és felidézni a régi szép időket. Kíváncsian várom a következő évadot, tényleg remélem, hogy csupa jót tudnak majd kihozni belőle. Ennek örömére, meg is néztem újra a Télapu-trilógiát. Ha meghoztam kedveteket a sorozathoz, hajrá! Ha pedig van kedvetek, olvassátok el az első Télapuról írt cikkemet, rengeteg érdekességet olvashattok gyermekkori kedvencünkről!
Boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek!
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel, mert ezáltal még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák, filmzenék és érdekességek!
via: imdb, Pinterest, Time.com.
