Pierre Boulle francia szerző volt, kinek – egyéb iránt a Híd a Kwai folyón c. történetet is köszönhetjük (1952) –, de talán leghíresebb műve A majmok bolygója című regény volt (1963). A kötet megjelenése óta már több filmes feldolgozást is megélt az utópisztikus szatíra, a sort pedig az azonos címen futó hollywoodi produkció, A majmok bolygója (1968) indította világkörüli útjára Charlton Hestonnal a főszerepben. Talán mondanom sem kell, a produkció hatalmas sikert aratott. Ezt további négy folytatás követte, ám ezeket már jóval kritikusabb szemmel fogadták a nézők és a kritikusok is. A történet egy tv-sorozatot (1974), valamint egy rajzfilmsorozatot, sőt, még képregényeket is kapott az évek során (Return to the Planet of the Apes, 1975).
Több évtizedes kihagyást követően, Tim Burton nyúlt újra a történethez (A majmok bolygója, 2001), mely azonban nem aratott osztatlan kritikai sikert, így a folytatás ötletét nagyon hamar jegelték is. Egy újabb évtized telt el, mire ismét a majmok vették át az uralmat a mozikban. 2011-ben debütált Ruper Wyatt A majmok bolygója: Lázadás c. filmje, mely hatalmas sikernek bizonyult. A trilógia további két részt kapott Matt Reeves direktor kezei alatt (Forradalom–, és Háború alcímekkel), s bár egy ideig arról suttogtak, hogy egy potenciális negyedik epizód során jókora időugrásnak köszönhetően elérkeznénk a jövőbe, ahol a regény is játszódik, ám ennek elkészültéről még nem döntöttek. Egy biztos, a trilógia sikere jelentős mértékben köszönhető Andy Serkisnek, aki Caesart, a csimpánzt alakította.
„Értelmes emberek? Emberek, akiknek birtokában van a tudomány? A szellem által vezérelt emberek?… Nem, ez valóban nem lehetséges! (…)”
/A majmok bolygója (1963)
Ezúttal a regényről olvashattok egy kis szösszenetet, de emellett érdekességeket is olvashattok majd róla (például, a film és a könyv összehasonlítása kapcsán). Jó olvasást kívánok mindenkinek!
Ezek a posztok is érdekelhetnek:
- Dan Brown: Eredet (könyvkritika)
- Andy Serkis: Gollam, King Kong és Caesar zseniális megformálója
- Hátsó ablak (1954): kulisszatitkok Hitchcock filmklasszikusáról
- Reprodukciós etikai kérdések anti-utópisztikus filmekben I. (tudományos munka) / II. rész
***
- Pierre Boulle: A majmok bolygója
- eredeti cím és kiadás éve: Planet of the Apes (1963)
- a magyar kiadás, melyből a cikk készült: Kozmosz Fantasztikus Könyvek (1971), második kiadás
- 147 oldal
Bár jómagam mindegyik Majmok bolygója-filmet láttam már, mely a mozivásznakra készült, a könyvet ezidáig még nem olvastam. A rövid kis könyvecskére egy vásárban tettem szert. Az igéző illattal megáldott könyv csak fokozta kíváncsiságomat a történet iránt, hisz jól tudtam: az első film befejezéséhez több, alternatív befejezés is készült, így nagyon kíváncsivá tett, mi volt a történet eredeti lezárása.
A történeten hamar átrágtam magam, bár akadt benne jócskán meglepetés (a cselekményt és elbeszélési stílusát illetően). Mindjárt a legelején két, a filmekből nem ismert karakterrel találkozunk, Jinnel és Phylis-szel, akik az űrben utazva egy palackpostára lelnek. Ebben találják meg Ulysse Mérou beszámolóját, mely tulajdonképpen a könyv 99%-át teszi ki. A történet beszámolóját E/1-ben olvashatjuk, mely eleinte kimondottan érdekesnek tűnik, közlésmódjából fakadóan pedig, megszólítottságot érez(het) az olvasó. Ám meglepő módon, konkrétan a könyv feléig el kell jutnunk ahhoz, hogy párbeszédeket olvashassunk! Oké, egy-két eset akad korábban is, de mire az események már javában kibontakoztak, már azon kaptam magam, hogy epekedve vártam: legyen főhősünknek kontaktja valakivel, majommal, vagy emberrel (az mindegy), csak legyen! Persze, a történet végéhez érve, az utolsó sorokban kapunk egy plusz meglepetést, ugyanis kiderül, hogy Jinn és Phylis, akik a palackpostát megtalálták, valójában csimpánzok.
De ne rohanjunk annyira előre, térjünk vissza egy kicsit az elbeszélés módjához. Bár a könyv, melyet kezembe vettem, még csupán a második kiadás volt (1971), ezért valamelyest meg tudtam bocsátani, hogy sok helyen még bővelkedett a helyesírási hibákban. A mű gyorsan, könnyen olvasható volt. Ám valóban zavaró volt, hogy a történet felét csupán a főhősünk beszámolója alapján ismerhettük meg, egészen elenyésző dialógusszámmal. Az események végéhez közeledve egyre inkább azt éreztem, mintha a szerző kapkodva akarta volna lezárni a cselekményt, a fordítás pedig többször zavaróan váltogatta az igeidőket.
Különbségek a könyv és a film között
A filmhez képest (itt az 1968-as, első változatra gondolok a továbbiakban) a könyvben sokkal alaposabban megismerhetjük a majmok társadalmát. Többek között, bepillantást nyerhetünk az orángutánok, gorillák és csimpánzok személyiségjegyeibe, a társadalmi szokásokba, a bíráskodásba, mindennapi életükbe. A könyvben sokkal fejlettebbnek bizonyulnak a majmok társadalma és városai, mint a filmben. Sőt, míg a filmben gyakorlatilag egy sivatagi környezetben láthatjuk az események nagy részét, addig a regényben mindez puszták, buja növényzet, illetve civilizált, fejlett városokban zajlik. Tulajdonképpen, a majmok társadalma elérte ugyanazt a fejlettségi szintet, mint az embereké a Földön, kivéve, hogy ők még nem képesek az űrutazásra (csupán műholdak pályára állítására). Az asztronauták utazási ideje a filmben jóval rövidebb, mint a regényben.
A könyvben jóval több idő telik el a majmok kísérletezgetéseivel (és maga, a történet is nagyobb időt ölel fel), mint a mozivásznon. Sőt, a regény bővebben tér ki a főhősünk, Ulysse „párkapcsolatára” is Novával, az első nővel, akivel landolásukat követően találkoztak társaival. Míg a filmben az emberek ruhában vannak, addig a könyvben mindannyian anyaszült meztelenek. A rendező (Franklin J. Schaffener) szerette volna, ha a hölgy színészeket fedetlen keblekkel láthattuk volna a vásznon, de ezt az ötletet a 20th Century Fox elvetette.
Hatalmas és fontos különbség a filmhez képest, hogy a történet végére Ulysse Mérounak és Novának gyermeke születik. Az utolsó oldalakon pedig annak lehetünk tanúi, hogy Ulysse, Nova és Sirius csellel (s természetesen Cornelius és Zira segítségével) elhagyják a bolygót, visszajutnak a francia író űrhajójára, s elindulnak a Földre. Útközben hősünk megtanítja beszélni két útitársát. Azt is érdemes itt megjegyeznünk, hogy a regényben a majmok egy saját nyelvet beszélnek, melyet Ulysse is megtanul Zirának köszönhetően (a filmben angolul beszél mindenki). A regény első feldolgozásában, a Charlton Heston által játszott főszereplőt nem Ulysse Mérounak, hanem Taylornak hívják, és nem író a történet szerint, hanem egy amerikai űrhajós. A műben ez a tanulási folyamat időbe telt, míg a filmben azért volt szükség Taylor torok-sérülését belecsempészni a történetbe, mivel a forgatások alatt Charlton Heston szinte végig beteg volt. Arról sem szabad megfeledkeznünk itt, a különbségeknél, hogy míg a könyvben egy, a Földhöz nagy mértékben hasonló bolygón játszódnak az események (ahol egykor az emberek számítottak az intelligens fajnak, ám ez már rég megváltozott), addig a filmben Taylor a történet végén döbben rá, hogy mindvégig otthon, a Földön volt. Sőt!
Sokaknak nem tetszett a Tim Burton-féle feldolgozásban (2001), hogy a főhős a Földre visszatérve azzal szembesül, hogy ott (is) a majmok vették át az uralmat, s elsőként egy rendőr gorillával találkozik. Hát, bármilyen meglepő is, de Pierre Bouelle regényében pontosan ugyanez történik – így én díjazom Mr. Burton húzását.
„Egy ennyire elsatnyult emberi faj, mely oly könnyen megadta magát, nem töltötte-e ki valóban a maga idejét itt a bolygón, s nem kellett-e helyét egy nemesebb fajnak átadnia?”
/Pierre Boulle: A majmok bolygója
Egyszer mindenképpen megéri elolvasni a rövidke kötetet, ugyanis görbe tükröt mutat – a mindenkori – társadalom számára. Bár a mű kiadása, s az első film bemutatója óta számtalan hasonló, utópiát bemutató alkotás készült az évtizedek során, de a mai kor embere számára is ajánlatos lenne kézbe venni e könyvet. Érdekes ugyanis azzal szembesülni Pierre Boulle művében, hogy e világban nem az ember arroganciája és önzése, felsőbbrendűség-érzése uralja a mindennapokat.
Jómagam is többször tapasztaltam (akaratlanul is) az olvasás folyamán, hogy kvázi sértésnek vettem – magamat a főhős helyébe képzelve –, amiért a majmok szó szerint emberszámba sem vették a homo sapienseket. Pucér emberek pórázon való vezetése a nyílt utcán, a cellákba zárt emberek pároztatása, párzásuk megfigyelése, testük felboncolása, agyuk módszeres szétszabdalása, a rengeteg kísérlet… Ezeket, s a majmok emberekről folytatott, lekicsinylő fejtegetéseit olvasva az ember rádöbben(het): lehet, hogy társadalmunk egyre fejlettebb, ám mire megyünk a technikai vívmányainkkal, ha mindeközben módszeresen elfelejtjük emberségünket?
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel, mert ezáltal még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák, filmzenék és érdekességek!
via: Pierre Bouelle: A majmok bolygója, Kozmosz Fantasztikus Könyvek (1971), IMDb
