Napjaink legjobb filmzeneszerzői: In memoriam Vangelis (1943 – 2022)

„Ez talán egy kicsit furcsa, de szinte minden nap játszom a zongorámon. Látja, nagy vonalakban az életem egészen egyszerűnek mondható. Egyik dologból ugrom a másikba. Azt mondjuk, hogy túl sok stílus és különbség van a zenében – pedig nekem a zene: az egy.„

/ Vangelis

A világhírű görög filmzeneszerző, Vangélisz Papathanaszíu – vagy, ahogy mindenki ismerte: Vangelis – 2022. május 17-én örök nyugalomra hajtotta fejét. Már közel egy éve terveztem, hogy készítek egy válogatást az Evángelos Odysséas Papathanassíou néven született zseni legjobb filmzenéiből, de valahogy nem értem oda, hogy neki álljak, mindig volt más témám. Pedig mennyit hallgattam az elmúlt évben, években, évtizedekben a zenéit. Az 1492 – A Paradicsom meghódítása c. film főtémája és filmzenéje volt az (egyik) mérföldkő, melynek köszönhetően így megszerettem a filmzenéket. Máig élénken emlékszem, hogy Édesanyám ismertette meg velem (Morricone mellett például) Vangelis zenéit is, s arra is határozottan emlékszem, hogy annak idején, még a kívánságműsorban számtalanszor levetítették a Conquest of Paradise videoklippjét, mely első látásra, ill. hallásra azonnal megfogott… Sőt, most ugrott be, hogy a családi társasjátékok közben (többek között) Vangelist is rendszeresen hallgattunk. Apró érdekesség a film kapcsán, hogy Ridley Scott elsőnek Hans Zimmert választotta komponistájának, ám végül Vangelis mellett döntött.

Megbabonázva álltam bongyori fejemmel Nagymamám tv-je előtt, pedig a hűtőszekrény – melynek legtetején a nagyhasú tv trónolt – legalább kétszer olyan magas volt, mint akkor én. Képes voltam ott ülni akár órákat, csak hogy újra hallhassam a dalt. Természetesen, évekkel később magam is karcosra is hallgattam a produkció zenei CD-jét, s az évek múltán telefonomnak is állandó lakói lettek a görög félisten szerzeményei. A Nagy Sándor, a hódító c. film zenéjét előszeretettel alkalmazzák sportesemények (így pl. BL-, EB/VB-döntők) díjátadói előtt, a Tűzszekerek ikonikus témájáról már nem is beszélve. S ki ne emlékezne a Szárnyas fejvadász egyedülálló zenei világára, melyet később Hans Zimmer próbált meg újrateremteni (sikerrel) a folytatásban. Vangelis sosem úgy ugrott neki a komponálásnak, hogy már eleve kész tervek voltak a fejében, mert (elmondása szerint) ezzel már leredukálta volna saját maga számára a lehetőségeket. Ahány zeneszerző, annyi szokás… Zseniális fickó lehetett.

Legutoljára Ennio Morricone zenéinek állítottam emléket a Napjaink legjobb zeneszerzői-cikksorozatomban, az olasz zeneszerző halálára emlékezve, s bízom benne, hogy hamarosan aktiválni tudom a több, mint tíz részes cikksorozat korábbi bejegyzéseit az oldalamon. De addig is, elevenítsük föl Vangelis életének legkiemelkedőbb, s egyben legszebb szerzeményeit – természetesen, a teljesség igénye nélkül. (Haláláról egyelőre csak annyit tudni, hogy a világhírű görög (film)zeneszerző egy franciaországi kórházban hunyt el.)

„Én csatornaként funkcionálok, melyen keresztül a zajok káoszából a zene a világba áramlik. (…) Úgy hiszem, hogy a technológia és a zene mindig is összetartozott, s hogy a zene akárhogy is, de tudománynak számít.”

/ Vangelis

***

Vangélisz 1943. március 29-én született a görögországi Vóloszban. Már négy éves korában önmagától kezdett el zenét tanulni. Pályája végül felnőtt korában abban csúcsosodott ki, hogy ő honosította meg igazán a szintetizátort, mint olyat, a filmzenében. Érdekesség, hogy bár gyermekkorában bőszen belevetette magát a zenei élet rejtelmeibe, azonban a kottaírás- és olvasás tudományát sokáig nem sajátította még el. Fiatalkoráról egyszer így nyilatkozott:

„Amikor még nagyon kicsi voltam, nagyon is érdeklődtem a világ különböző zenei stílusirányzatai iránt. Olyan gazdagság rejlik bennük, s oly mértékű erő és igazság, melyet manapság nem találsz meg a tánczenékben.”

Előszeretettel használta a férfikórust, mely – érzésem szerint – zenéinek az egyik legfőbb vonzerejét adta. Görög férfi lévén, zenéit áthatja a hősiesség, de az érzékenység érzése is. Zenei újítása (talán) a Szárnyas fejvadász c. film esetében mutatkozott meg leginkább, futurisztikus hangzásának köszönhetően. Munkássága sok (film)zeneszerző számára példaértékű volt az évtizedeket átívelő pályája során. Bár fiatalkorában még leginkább a jazz és a rock irányvonal vonzotta, s bár szinte még be sem töltötte a húszat, de már önálló bandája volt (The Forminx), mellyel három éven át koncerteztek, majd a fiatal tehetség inkább önálló zenei karrierben kezdett el gondolkodni.

Hazai gyártású filmekhez komponált zenéket, majd az 1960-as évek közepét követően úgy döntött, elhagyja Görögországot (a politikai- és háborús helyzet miatt) Párizsba tette át székhelyét. Itt vált világhírűvé, s az Aphrodite’s Child c. formáció Rain and Tears c. kislemezével futottak be igazán. Az Earth c. önálló lemeze már a feloszlást követően jelent meg, s ezzel már valóban felhívta magára a filmvilág figyelmét – Frederic Rossif 1970-ben bemutatott természetfilmsorozata, a L’Apocalypse Des Animaux (mely CD-formátumban csak ’73-ban jelent meg) közismertté tette komponistánkat. Két évvel később, 1975-ben a rendező ismét Vangelist kérte fel egy, a vadállatok életével foglalkozó dokumentumfilm zenei aláfestésével kapcsolatos munkára (La Fete Sauvage). A ’80-as évek közepéig több ízben is közreműködött a Yes énekesével, Jon Andersonnal, s e munkák gyümölcsei lettek a Jon and Vangelis trackek. Karrierjét Angliában folytatta, eközben számos stúdióalbumot kiadott (pl. Heaven and Hell, Antarctica, stb.), melyek újféle hangzásával rajongók tömegeit nyerte meg magának. 1991-ben felkérték a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijébe.

„Nem adok interjúkat, mert meg kell próbálnom mondani olyan dolgokat, amiket igazából nem is kellene. Az egyetlen feladatom, hogy zenét szerezzek – ennyi az egész!”

/ Vangelis

Természetesen, mi más, mint az 1981-es Tűzszekerek hozta meg számára a filmzenei világhírnevet és az Oscar-díjat. Innentől pedig, nem is volt megállás: 1492 – A Paradicsom meghódítása; Szárnyas fejvadász; a Nagy Sándor, a hódító; Eltűntnek nyilvánítva; The Bounty; Keserű méz; és még hosszasan sorolhatnánk. A Blade Runner c. film zenei albuma kismillió-féle kiadást megélt már, a rajongók legnagyobb örömére, s 2016-ban Vangelis a Rosetta c. dokumentumfilmhez is komponált, mely a Rosetta nevű űrszonda missziójáról szól, 2021-ben pedig a Juno to Jupiter c. albuma jelent meg, melyben szintén egy űrszonda útját követhetjük nyomon. Sosem felejtem el, amikor először hallottam a 2002-es foci VB hivatalos indulóját Vangelistől, mely azóta az egyik, ha nem a számomra legkedvesebb focis-témájú zenémmé vált. (Be is linkelem alább.) Bár a Nagy Sándor, a hódító c. filmet igen sok kritika érte, mindez nem mondható el Vangelis zenéjéről, nekem az egyik személyes kedvenc albumom tőle – e sorok írása közben is (nagyrészt) erről az korongról hallgatok zenéket. S, ha már az különlegességeknél tartunk, természetesen nem hagyhatom ki e cikkből a 2012-es, London-i Olimpiai Játékok megnyitóján előadott Tűzszekerek-videóját, melyben Rowan Atkinson alakított zseniálisat Vangelis zenéjére.

Igen, elment a legendás görög hős. De zenéje bizonyára még számos nemzedékeket fog megihletni, inspirálni. Vangelist, mint zeneszerzőt azért (is) tartom nagyra szakmájában a maga nemében, mert korát (jócskán!) megelőzve képes volt és mert újítani, s ezáltal olyan megismételhetetlen remekműveket ültetett fülünkbe, melyek végül örökre beleégtek szívünkbe. Köszönjük, Maestro. Nyugodjon békében! ♥