Minden korosztálynak megvannak a kedvenc filmjei és könyvei – no, meg persze, az utóbbiakból készült adaptációk is. Ám, ha a nagyobb képet nézzük, akkor az is világossá válik, hogy nagyjából évtizedenként más és más stílusirányzat kerül előtérbe, még Hollywoodban is. Így például, az 1930-’60-as évek során a hangosfilmek felvirágzását, az 1960-as években a spagettiwesternek, az 1980-’90-es években az akciófilmek, míg a 2000-es években a romantikus vígjátékok virágkorát éltük. A 2010-es évekhez érve pedig, minek másnak nevezhetnénk az utóbbi korszakot, mint: a képregényfilmek aranykorának.
De meddig tarthat még ez az időszak?
Amikor leáldozóban lesz tündöklése, milyen műfaj követi majd?
Miket sírunk vissza ma, a régi, kedvenc filmjeinkből?
Változott-e a nők megítélése a hollywoodi álomgyárban?
Mennyire változott meg a filmipar napjainkra?
…Ilyen kérdésekre keresem ebben a cikkben a választ, tartsatok velem!
pic.via
De legyen szó birodalmak, vagy csupán filmtörténeti korszakokról virágzásáról, lassan bekövetkezik a hanyatlás és óhatatlanul is egy másik dinasztia, vagy ezesetben: egy újabb filmművészeti stílus kerül(het) idővel előtérbe.
Gyanítom, sokan nem fognak szeretni azért, amit írni fogok, de… Azért mindenek előtt, fontos megjegyeznem, hogy ez a cikk nem csak kizárólag a képregényfilmekre húzza rá a vizes lepedőt. Nem árt egy pillantást vetni a címsorban fellelhető „Marvel / DC”-tartalmakra. Ugyanis, ha jól megnézitek, a képregényekkel, ill. a képregény-filmekkel foglalkozó cikkeim igen változatosak (kritikák, így készült a…, a legjobb filmzenék, érdekességek, cosplayek, stb.) és bizony, szép számmal képviseltetik magukat az oldal repertoárján – ergo: magam is nagy rajongója vagyok a témának. Ezt csupán azért emelem ki, mivel már több helyen is találkoztam olyan fanatikus képregény(film)-rajongókkal, akik szerint becsmérlésnek számít, amiről írni készülök.
Már évekkel ezelőtt feszegettem a témát, hogy hiába nőtt szívünkhöz egy mozifilm, attól még nem feltétlenül tesz jót az eredeti alkotás renoméjának, ha további folytatásokat, netán a remake-ket kap. A rajzfilmek evolúciója című bejegyzésben azzal foglalkoztam mélyre hatóan, hogy napjainkra milyen nagymértékű változásokon ment keresztül a rajzfilmek világa. Az utóbbi pár évben, például a Disney nagyon ráállt saját klasszikusainak élőszereplős megfilmesítésére – több, kevesebb sikerrel. Ez talán idén nyáron fog betetőzni igazán, amikor rövid időn belül megkapjuk a Dumbó, az Aladdin és Az oroszlánkirály filmváltozatát is (már készül a Mulan is).
De ebbe most ne is menjünk bele, talán, majd máskor, bár ezek a témák is szorosan összefonódnak e cikk tartalmával. Ezúttal, a Hollywoodi álomgyár egy másik szegmensét vesszük szemügyre: Hollywood jelenlegi és jövőbeni helyzetéről fogunk beszélni, de mindezt a Ti ötleteitekkel megspékelve. A cikk végén lévő szavazásban ugyanis, elmondhatjátok a saját véleményeteket!
Könyv az alapja mindennek…?
Vannak jól ismert, korosztályos közönségkedvenc szériák, úgy, mint többek között a Star Wars, A Gyűrűk Ura, és a Harry Potter-filmek. Utóbbi kettőnél azért kicsit más a helyzet, mert alapjában véve is egy-egy könyvsorozat szolgáltatta az alapot a közönség számára (az már más tészta, hogy valaki esetleg a filmek után kapott kedvet a könyvek elolvasásához).
A Harry Potter-könyvek például, azért (is) számítottak nagy szenzációnak a maguk nemében, mert képes volt megannyi gyermeket és felnőttet olvasásra csábítani. Manapság igencsak nagy szónak számít, ha egy könyvszéria milliókat képes megmozgatni. Ami az olvasási szokásainkat illeti, sajnos a kétezres évek második felétől kezdődően még tovább romlott a helyzet. Az emberek nagy része szinte már csak a videókat hajlandó megnézni (ld.: blogok vs. videóblogok helyzete), de azokból is szelektál a felvételek hosszúsága alapján (egy felmérés amit olvastam, arról írt, hogy kb. 15-25 mp. hosszúságú videókat vagyunk hajlandók megtekinteni). Hogy mindez miként kapcsolódik cikkünk témájához, az alább rögvest kiderül.
Amikor a hősök is elvéreznek… (?)
Az utóbbi években több olyan „idegen inváziós-megszállós” filmet, limonádé-vígjátékot, vagy épp szuperhősös filmet láttam a mozikban, melyek kapcsán már a film alatt is feszengve úgy éreztem: „Ilyet vagy százszor láttam már… !”
Sokan agyon savazták az Üveg c. Shyamalan-filmet, aztán megértettem miért gondolták annak – függetlenül attól, hogy nekem tetszett! Talán túlságosan is hozzá vagyunk szokva napjaink szórakoztatóiparának gyöngyszeméhez, a szuperhősfilmekhez. Egy szuperhős nem halhat meg? Igen, valóban ritka, hogy a vásznon is meghalnak (lásd, az Acélember is bemondta az unalmast a Batman v. Superman c. filmben, végül mégis visszajött). Anno, Maximus is meghalt a Gladiátorban, mégis ő volt „A” nagybetűs Hős, hát, végül meg is sirattuk rendesen. Igen, drámai lett az Üveg, és mert újat húzni, ezért (is) szerettem.
Hiába szeretem ízig-vérig a szuperhősfilmeket, és tudom, hogy Thanos kinyírta a fél univerzumot, de már most sejthetjük, hogy mi lesz (nagyjából) a vége… Több, mint valószínű, hogy páran így is meghalnak, lehet, hogy én is megkönnyezem a halálukat, mert hisz’ megannyi kalandjukon szórakoztam el én is, dúdolom napról-napra a filmjeik zenéit, mégis úgy érzem: „Ideje lenne már ÚJÍTANI, vagy még inkább váltani!”
Hány sablonos filmet láttál az utóbbi évtizedben? Hány filmet vártál tűkön ülve, hosszú-hosszú hónapokon át, várakozva… és amikor kijöttél a moziból, azt mondtad magadban: Mi a frász volt ez? (Kezi’ csókolom, Legendás állatok: Grindelwald bűntettei!) Vagy, amikor megetettek az előzetesekkel, aztán a film meg jól pofára ejtett – á la,Vasember 3. A Star Wars VII – VIII. részei (főleg az utóbbi) meg úgy elintézték a legendás Sagát, hogy (egyelőre) nem sokat remélek a XI. epizódtól.
Hiányolom azokat a filmeket, melyek mernek valóban újítani. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nincs ilyen, sőt. Szerencsére, évről-évre akad egy új magyar film, amire azt tudom mondani, ejj, ez bizony engem is érdekel. Egy Fyodor Bondarchuck-féle Prityazhenie (2017), vagy uram bocsá’, egy Lars von Trier-féle A ház, amit Jack épített (2018). Arra gondoltam, írok régebbi filmekről is, illetve olyanokról, melyek annyira nem közismertek, vagy itthon be sem mutatták őket – ilyen volt a gyönyörű Natalie Dormer főszereplésével készült In Darkness (Sötétségben, 2018) c. saját filmje is.
Hol vannak manapság az olyan kaliberű legendás színészpárosok, mint amilyen Jack Lemmon & Walter Matthau, vagy Bud Spencer & Terence Hill voltak?
Hogyan jutottunk el a minőségi vígjátékoktól (mert bizony, ilyen is van!), az olyan tucatfilmekig, melyek legfőbb poénforrása a fingó és hányós-viccek? Ennyire alpárinak vélik zusammen a nézőket, vagy „csak” eleve az amerikai közönségnek készítik ilyenre, akik amúgy is mindent megkajálnak, amit eléjük tesznek? Az is előfordulhat, hogy szimplán, nem is akarják magukat megerőltetni az ilyen poénokra építő rendezők: „A színészek miatt amúgy is megnézik majd a filmet a bolondok, akkor meg, tök mindegy, nem…?” Érdekes mód, a Rendőrakadémia-szériát is bármennyiszer meg tudom nézni (pedig 7 rész van belőle) és ha nem is mindegyik ugyan olyan jó színvonalú, mint az elsők voltak, még mindig nagyobb kedvvel nézem meg, mint, pl. a Nagyfater elszabadul c. filmet. Egek, hányszor láttam már az Elvált nők klubját (1996)? Lehetetlen megunni.
Mondjuk, egy 30-35 évvel ezelőtti filmbe nem kellett a kötelező szexjelenet ahhoz, hogy egy Nőt vonzónak lásson a néző, míg ez mára már szinte az ‘alapcsomag’ részét képezi! Szerencsére, még ma is akadnak olyan hölgyek, akik az évek múltán is ragaszkodnak ahhoz az elgondoláshoz, hogy ők, bizony egy cicivillantásra sem hajlandóak a vásznon, nem, hogy egy ágyjelenetre.
Sajnos, a hölgyek helyzete Hollywoodban jottányit sem változott az elmúlt évtizedekhez képest. A férfiak (sok esetben) még mindig a fizetésük többszörösét keresik, és akkor a szexuális zaklatásokat, szereposztó díványokat még nem is említettem. Tavaly írtam egy alapos, kibeszélő cikket afilmzeneszerzők hölgyek Hollywood-i helyzetéről, ha érdekel a téma, érdemes kattintani!
A Jöttünk, láttunk, visszamennénk-széria ékes példája annak, hogy mennyire nem kellett volna leforgatni az első két rész kivételével. Az első két epizód zseniális, nem tudom megunni, kívülről fújom a szövegét is. Addig az amerikai változatról (Reszkess, Amerika!) maga, a rendező Jean-Marie Poiré is úgy nyilatkozott, hogy legrosszabb munkájaként tartja számon). Nos, ezzel vitatkoznék, ugyanis a trilógia záró darabja, a Forradalom (2016) olyan bűn rossz volt, hogy többszöri próbálkozás után tudtam csak végignézni. Unalmas volt, csapongó, a fingós „viccekre” épített – kiveszett belőle minden, amiért ezeket a filmeket szerettem.
Sylvester Stallone egyszer úgy nyilatkozott, hogy színészi pályafutásának legnagyobb baklövése volt, amikor elvállalta az Állj, vagy lő a mamám! főszerepét (1992). Ehhez érdemes tudni, hogy milyen körülmény hatására bólintott rá Sly a szerepre: annak idején, még ment a hadd el hadd Sly és Arnold Schwarzenegger között, bár ezt inkább csak kollegiális erőfitogtatásnak nevezném. Arnie meghallotta, hogy Slynak felajánlották a szerepet, de mégsem fogadná el, ezért (mivel egymás „riválisai” voltak) elkezdett ő is érdeklődni a szerep iránt. Ez Stallone fülébe jutott, s azonnal érdekelni kezdte a dolog, erre, a jó öreg Arnie azon nyomban kilépett a projektből és így lett Stallonéból „a mama kicsi fia”. Ettől függetlenül, szerintem zseniális vígjáték, nagy nevekkel, szerethető történettel és mindezt, kulturált formában sikerült vászonra vinni.
Hogy mennyire fut be egy film Hollywoodban, vagy akár szerte, a világban, az nagyban függ a célközönség hozzáállásától is. Míg az USA-ban nem számítottak kirobbanó sikernek a Bud Spencer & Terence Hill-duó filmjei, vagy akár a Sylvester Stallone címszereplésével készült Oscar c. film (1911), addig kis hazánkban mindkét említett versenyzőnek kultusza van, de még gyakorta idézünk is belőlük! Nem azt mondom, hogy manapság nincs olyan film, amit ne néztem volna karcosra, de szerintem nem vagyok egyedül a kérdéssel – talán, egyszer már Te is feltetted magadnak:
Miért nem készülnek az utóbbi évtizedekben olyan
maradandó filmek, mint annak idején?
Mindig az egyedit, a különlegeset keresni!
Nagyon várom a Bosszúállók: Végjátékot. Egy tulajdonképpeni megkoronázása lesz az eddigi bő két tucat MARVEL-filmnek és az elmúlt tíz évnek. Egyúttal, lezárul egy korszak is. Persze, a stúdió bolond lenne veszni hagyni az aranytojást tojó tyúkját, amíg van benne spiritusz – és a jegyeladási statisztikákat látva, még bőven van. (Az már más kérdés, hogy ebbe jócskán bele kell számolni a 3D-s jegyek és szemüvegek árát is.) Azt se felejtsük el, hogy a DC Univerzum is igen csak kezd felzárkózni (lásd: Aquaman rekord bevétele), még akkor is, ha kisebb léptekkel halad, mint „konkurense”.
Természetesen, a Marvel már gondoskodott az utánpótlásról, s a következő fázisában a női szuperhősök állnak majd a középpontban. Szerintem, túl sokáig vártak velük, bár sosem késő. A hírek szerint, a készülőben lévő The Eternals szolgálhat majd az új történetszál kiindulópontjaként – esetleg, Angelina Jolie főszereplésével.
Na, már most, a Marvel kapitány kritikám cseppet sem volt dicshimnuszoktól hangos… És talán, ez a film volt az utolsó csepp a pohárban! A Marvel-filmek esetében nagyon-nagyon ritka, amikor említésre méltó az antagonista, így legtöbb esetben már itt bele tudunk kötni a történet hangsúlyosságába. Az újdonság erejével hatott annak idején A galaxis őrzői és (az amúgy meglepően jól sikerült) A hangya frenetikus humorával és frissítően élvezetes hangulatával, Doctor Strange a varázslat által nyitott meg új kapukat a karakter előtt, de a Fekete Párduc is egy egészen új szegmensét mutatta meg a képregényfilmeknek. Tavaly a Deadpool 2 nálam az év egyik legnagyobb mozis szórakozását nyújtotta.
A DC-filmeket említve, újdonságnak és (a Batman v. Superman bukását tekintve) igazán frissítően hatott a Wonder Woman. És az Aquaman? Nem csak a hihetetlenül látványos képi világával nyert meg, hanem, hogy végre valós problémája, lényegi mondanivalója is volt egy képregényfilmnek filmnek (a környezet megóvása), melyet még a tízéves kis lurkók is megértenek és otthon elgondolkoznak rajta.
De ne csak a képregényfilmeket említsük meg! Mert volt például, egy Zsivány Egyesünk is, mely olyat vállalt be, amit szerintem senki sem várt tőle. Drámai, hősies, mégis élvezetes, megkönnyezendő kaland volt. Felejthetetlen élmény volt a Holtodiglan (2014) c. film is, de egy másik nagy kedvencem a Django elszabadul (2012), mely egyszerre volt western, akciófilm és dráma úgy, hogy manapság igencsak nehéz dolga lenne egy westernfilmnek megállnia a helyét a mozivásznon. Ha már életrajzi filmet is említenem kéne, akkor pedig, a Rush – Hajsza a győzelemért (2013) verhetetlenül első helyezett lenne a dobogón. És, ha sci-fi…? A(z egyik) kedvencem a Csillagok között (2014), melyről sok mindent lehet mondani, de hogy „átlagos sci-fi” lenne, azt biztosan nem!
« ♦♦♦ »
Egy utolsó szó erejéig, még visszatérve a könyvek kapcsán a cikk eleji fejtegetésemre. Sokan a szuperhős-mozik szemére vetik, hogy semmiről nem szólnak, csak CGI-orgia az egész, nulla tartalommal. Talán van is ebben picit valami, bár mégsem tudok teljes mértékben igazat adni ennek az állításnak. Egy könnyed mozi kikapcsol, szórakoztat. És itt érkezünk el az olvasás elhanyagolásához is, ugyanis a 21. század embere annyira lestrapált, hogy sokszor élni sincs ereje, nem, hogy még könyvet a kezébe vegyen. Így, hát szerencse, ha akad olyan mű, amely felébreszti a gyerkőcben, vagy akár a felnőttben is, hogy ennek ellenére is neki veselkedjen az olvasásnak. Így, mi sem egyszerűbb, mint, hogy beüljünk egy jó kis popcorn-mozira a hétvégén és lazítsunk, kikapcsoljunk?! Ezt senki sem vetheti a szemünkre.
Leginkább, talán az eredettörténetek megfilmesítését szeretem, ezek (talán) a legjobban részei e sikeres univerzumnak. Való igaz, hogy komolysága nem sok van, ugyanakkor a maga esetlen módján, de értékeket próbálnak közölni: a barátság, az összetartás, a szeretet és a hősiesség, és nem utolsó sorban, az önfeláldozás fontosságát! És valljuk be őszintén: Ki a fene ne akart volna egyszer, az életben HŐS lenni? …na, ugye! 🙂
Ha megnézem az idei repertoárt, engem (többek között) ezek érdekelnek. Számoljátok össze, hogy ebből hány lesz reboot, remake, folytatás vagy képregényfilm:
Kedvencek temetője (ápr.4.)
Shazam (ápr.4.)
Hellboy (ápr.11.)
Bosszúállók: Végjáték (ápr.25.)
Arctic (ápr.25.)
John Wick: 3. felvonás – Parabellum (máj.16.)
Aladdin (máj.23.) – [Pusztán a kíváncsiság hajt…]
Godzilla 2. (máj.30.) – [Pusztán a kíváncsiság hajt.]
X-Men: Sötét Főnix (jún.6.)
Men in Black 4. (jún.13.)
Toy Story 4. (jún.20.)
Pókember: Idegenben (júl.4.)
A kis kedvencek titkos élete 2. (júl.4.)
Az Oroszlánkirály (júl.18.)
Új mutánsok (aug.1.)
Volt egyszer egy Hollywood (aug.8.)
AZ – 2. fejezet (szept.5.)
Demóna 2. (okt.17.)
Terminátor: Sötét végzet (okt.31.)
Star Wars IX. (dec.19.)
Úgy vélem, egy esetleges korszakváltás aktuális lenne. Mindazonáltal, egyik műfaj sem zárja ki a másikat! Végtére is, ettől szép a filmipar… Megannyi történetet tud elénk tárni, változatosabbnál változatosabb köntösben. Én nagyon örülnék egy vegyes tálnak a jövőben, hogy gasztronómiai fogalmakkal éljek (a teljesség igénye nélkül): Nagyon vágyom egy-egy jó krimire vagy thrillerre, néha napján megnéznék egy jó westernt, egy igényes vígjátékot, de családi mozifilmből is lehetne még több, épp úgy, mint a történelmi ihletettségű filmekből.
Remélem, hogy kicsit megmozgattam a fantáziátokat. Még megannyi szuper filmről tudnék írni, legyen akár 40-50, vagy akár 10 évvel ezelőtti. Természetesen, napjaink terméséből is csemegéztünk, mint azt feljebb olvashattátok is, azonban bízom benne, hogy más is hasonlóképp látja Hollywood jelenlegi helyzetét. Épp ezért, kíváncsi vagyok a véleményetekre! Ha a Te választásod nem szerepel a listában, vagy egyéb ötleted is van, kommentre fel!
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel a Facebookon, így még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák és érdekességek!
A honlap használatához a sütik használatát el kell fogadni. Részletek
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
Bővebb információ az adatvédelemmel kapcsolatban itt:
http://hatsosorkozepe.hu/adatvedelmi-szabalyzat/
