Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondjam, hogy (kezdetben) szinte egyáltalán nem érdekelt, hogy újabb bőrt pókhálót akarnak lehúzni Pókember-ről! Az első előzetes aztán csak még inkább rátett erre egy lapáttal, mert egyáltalán nem fogott meg. Aztán jött a 2-3. előzetes, amikor azt mondtam magamnak: …hmmm, talán mégis!
Amikor 2015-ben a Sony-tól visszakerültek kedvenc hálószövőnk jogai a MARVEL-hez, mindenki abban bízott, hogy na, majd most, végre helyre áll a status quo. A Tobey Maguire-szériát sokan nem kedvelték, az Andrew Garfield-filmeket viszont annál inkább. Bár ez csak egy igen felületes kijelentés, ugyanis szerintem mindkét szériának vannak kiemelkedően előnyös, és borzasztóan gyenge pontjai, egyaránt.
A most következő cikkben a Marvel Univerzum legújabb filmje köré szövünk hálót, hogy alaposan szemügyre vehessük annak pozitív és negatív elemeit (egy kis spoilerrel egybeszőve). Jó lenne egy cikket írni, s benne a három Pókember-szériát összehasonlítani, de az egy másik cikk témája lesz. Na, de vágjunk is bele!
« ♦♦♦ »
Oké, kezdjük rögtön a rosszfiúval, akit valójában nem is mondanék tipikus Marvel-gonosznak! Az rendben van, hogy Loki-t a kezdetektől fogva kedvelhető, sőt, szerethető karakterként mutatják be (annak ellenére, hogy eredetileg – többnyire – antagonista funkciója van a filmekben). De kimondottan meglepett, hogy végre, valahára lépett egyet előre a Marvel és nem a tipikus ellenséget húzta elő a kalapból. A néző könnyedén szimpatizál(hat) Adrien /a Keselyű karakterével. Mondják, hogy a cél szentesíti az eszközt. Alapjában véve, Keselyű nem akarja kiirtani az emberiséget, ugyanakkor mi tudjuk, hogy amit tesz, mégsem helyes – függetlenül attól, hogy (rossz) cselekedeteinek alapjául családja jólétének biztosítását teszi meg.
A film egyik legszuperebb jelenete az volt, amikor a Michael Keaton karaktere elvisz a turbékoló gerlepárt a bálra és menet közben megállnak a piros lámpánál. Végre egy olyan jelenet, ahol nem az akció jelenti a „hű-ha”-élményt, hanem az, ahogyan a rendező érzékeltetni tudta a feszültséget. Nekem nagyon átjött ez az élmény! Amúgy, le a kalappal Mr. Wayne Keaton előtt, mert úgy alakított nagyon jót, hogy közben nem éreztem rajta, hogy túljátszaná magát. Egyszerűen, csak játszott… nem hiába, az évek, meg a rutin. A repkedést bizonyára nem kellett neki megtanítani.
Ami szintén a film javára válik, hogy mert nagyokat változtatni. Vegyük például, a sztorit és a karaktereket! Kimondottan jó érzés volt nem harmadjára átrágni Pókarc eredettörténetét – egyszerűen, csak utaltak rá, és ez így elég is volt. Ezzel máris több nézőt fogtak meg a Marvel-nél. Aztán, ott vannak a karakterek. Nagyot néztünk, amikor a film végén kibökik, hogy Michelle (Zendaya) karakterét végül is, M.J.-nek hívják. Bár mint kiderült, a Marvel-nél nem a már jól ismert Mary Jane-re gondoltak! Egyszerűen, csak arra gondoltak, hogy az „M.J.” rövidítés jól tükrözi a leányzó stílusát, egyediségét. A Parker – Liz Allan-románccal (aki egyébként színes bőrű) pedig végre kizökkentünk a Mary Jane Watson, ill. a Gwen Stacy körhintából.
Ez azért is említésre méltó, mivel a Marvel filmekben egyre többször szerepeltetnek színes bőrű színészeket – ld. Hangya -, ez pedig szerintem jó dolog akkor, amikor a rasszizmus (még mindig) vígan éli világát. Akkor már említsük meg Ned-et (Jacob Batalon) is, akinek a karakterében kellemeset csalódtam, mivel a film előtt még úgy gondoltam, hogy nagyon rühellni fogom – de nem!
Marisa Tomei May-nénijétől nem voltam elájulva, ha nem tudtam volna, hogy kit alakít, felőlem, akár Martha Kent is lehetett volna… (Azért a film utolsó jelenetében azért nagy volt az egyszavas megjegyzése…!) A Keselyű bandája közül egyet sem tudnék igazán kiemelni, a lényeg, hogy kipurcantak, vagy végül lebuktak. Viszont van nekünk egy Happy Hogan-ünk (Jon Favreau), aki már-már annyira a Marvel és a Vasember-filmek elemévé vált, mint Coulson ügynök (Clark Gregg). Na, jó, azért a Vasember 1-2 rendezője nem alakított világszám mértékű játékot az alatt a 10 perc alatt, amikor a vásznon volt, de jellemzően, ismét rá írták a poénos jelenetek jó részét.
Lökjetek le a Stark-toronyról, vagy kövezzetek meg, de én kimondottan ellenszenvesnek találom Gwyneth Paltrow Pepper Potts-át! Reméltem, hogy mivel a korábbi filmekben szinte alig láthattuk Mss. Potts-ot, talán megszakadt románca Tony-val, de nem. Sőt! …gondolom, majd a Bosszúállók 3-ban az új fejlemények is plusz értelmet nyernek – gondolok itt, az esküvő-temetés duóra. Szerintem meglépik, hogy (legalább) egyikük meghal az Avengers: Infinity War-ban.
Chris Evans-t és karakterét mindig is kedveltem, de most legalább annyira idegesített, mint a büntető szobában a Kapitány okításain döglődő iskolásokat. Na, az utolsó stáblistás jelenetről nem is beszélve! Mertem remélni, hogy lesz értelme is, és hogy nem a semmiért ülöm végig a listát, de legbelül volt egy adag félelem ezzel kapcsolatban – és hát, sajnos utóbbi nyert igazolást. Apropó, mint azt tőle megszokhattuk, Stan Lee cameoja szokás szerint aranyat ér.
Egy pár szó erejéig kitérnék Tony Stark-ra és Robert Downey Jr. alakítására… Az eddigi filmekig kimondottan kedveltem, sőt, az egyik kedvenc szuperhős karakterem! De ebben a filmben valahogy más volt minden vele kapcsolatban. Talán azért, mert csak mellékszereplő volt. De furcsa mód, most kimondottan irritált az, ahogyan Peter-rel viselkedett. Az addig teljesen rendben van, hogy segíti, sőt, motiválja és képes is volt motiválni a kis hálószövőt, de – bocs mindenkitől! – nekem unszimpatikus volt olykor, amit csinált.
Tony Stark stílusa, imidzse jól eladható a közönség számára! Vagy Downey Jr. játéka lehetett sok számomra, pl.: a szájába adott mondatok, mimikája, gesztusai, fellengzőssége, vagy nem tudom pontosabban megfogalmazni. Remélem, hogy más is így érezte és nem csak én vagyok egyedül bolond. A film után gondolkodtam is, hogy írni kéne Tony Stark karakterről egy cikket a film kapcsán, de végül elvetettem az ötletet. Tisztában vagyok vele, hogy milyen a karaktere a képregényekben, de nekem valahogy most nem passzolt ahhoz a Tony-hoz, akit én ismertem meg a filmekben, füzetekben. Lehet, hogy a pókból csinálok elefántot, de hát, ez a lényege a kritikának, nem? …hogy kivesézzük az apró elemeket is.
És végül, de nem utolsó sorban Tom Holland jön, akit az Amerika kapitány: Polgárháború-ban ismerhettünk meg (egy kicsit). A srác be kell valljam, pozitív csalódás volt számomra. Kezdetben, amikor meghallottam, hogy ő lesz Peter Parker, emlékszem, még fel is hívtam a Páromat, hogy elmeséljem, megmutassam neki, hogy ő lesz az… Na, nem, mintha Tobey kiköpött Pókember lett volna, de nekem egyáltalán nem illett bele a Pókemberről alkotott elképzeléseimbe a kis srác. Ugyanakkor, színészi játékában nem volt nagyon kivetni való, hozta a tesze-tosza kiskamaszt, de ezzel együtt szerencsére jól eltalálták a poénos jelenetek és a bénázások közti mértéket is. Az különösképpen is tetszett, amikor kifogyott a hálóvetője és a parkon keresztül kellet rohangálnia. Ha már poén, akkor a Stark által kifejlesztett hálóvető funkciók kimondottan jó, poénos jeleneteket szolgáltattak.
Póki új szerkója nagyon jól néz ki, és ha már itt tartunk, azért Tony sajtótájékoztatós meglepetése jól sült el – csak, hogy egy kicsit mentegessem Mr. Stark hátsóját.
A 3D-nek sajnos nem sok hasznát vettem (minő meglepő!), de a CGI azért elég rendesen oda volt téve. A filmzene egyszerű volt, de mégis nagyon jól illett a filmhez.
Michael Giacchino filmzeneszerző zseniálisan dolgozta fel a régi, rajzfilm Pókember-széria főtémáját, és Keselyű is egyszerű, de annál jellemzőbb témát kapott. A Bosszúállók: Ultron kora filmzenéjéből egyébként átvette a bosszúállók főtémáját a zeneszerző, ami egy kis ínyencség volt számomra.
« ♦♦♦ »
A hírek szerint készülőben van a folytatás, mely a Hazatérés-hez hasonló címet kaphat majd 2019-ben, és a stúdió feltett szándéka, hogy ne Pókember 2 legyen a címe. Az már egyszer biztos, hogy Tom Holland pókicája feltűnik majd a Thanos elleni harcban a Bosszúállók 3-ban, sőt, talán, még a 4. részben is.
Az is elképzelhető a legfrissebb hírek alapján, hogy a Sony – a jogi kiskapukat kijátszva – készítene majd egy saját Pókember filmet Tom Holland-el, de még az sem biztos egyelőre, hogy a vele készült filmek történetét bele illesztenék-e a Sony Pókember-kánonjába. Az egész nagyon különösnek hangzik, mivel, bár a jogok visszakerültek a Marvelhez, úgy hírlik, hogy a két stúdió (illetve a Disney-vel együtt három!) kötött korábban egy megállapodást, melyben szerepelnek ugyebár a Tom Holland-os póki-filmek, és egy Sony-s film is! Ergo, én ezt úgy értelmezem, hogy a Sony visszaengedte a jogokat a Marvel-hez, annak függvényében, ha később (amikor ismét nagyobb kereslet nyílik a Pókemberes filmekre) ők is gyárthatnak egy sajátot, kiköszörülve ezzel a korábbi két széria becsületén esett csorbát!
Nos, hogy ebből mi sül ki, azt még nem tudom, mindenesetre már nagyon várom a közelgő Infinity War-t, melyet 2018 tavaszán láthatunk a mozikban, benne „a barátságos és közkedvelt Pókemberrel„!
