Az ITV angol televíziós csatorna 2011. november 14-én hivatalosan is bejelentette, hogy mégis folytatja a Agatha Christie két világhírű krimisorozatának tv-változatát. Ez a hír azért is örömteli, mert még tavasszal azt közölte a csatorna, hogy anyagi okok miatt nem tudják finanszírozni őket. David Suchet (Poirot) pedig nemrég azt nyilatkozta, hogy mindig is nagy vágya volt, hogy leforgathassa az összes Poirot-történetet. Szerencsére ez meg is valósulhat, és Suchet visszatérhet a 13., s egyben utolsó évaddal a “kis belga” szerepében. A hírt a rajongók nagy örömmel fogadták világszerte. Ami a szinkront illeti, nagyon jó dolognak tartanám, ha Poirot ismét Balázs Péter, míg Hastingset Szacsvay László orgánumán hallhatnánk az utolsó évad részeiben.
Sajnos a sorozat zenéjét már egy ideje nem Christopher Gunning szerzi, s így kissé szürkébb is lett a széria zenei aláfestése. Bárcsak őt kérnék fel a sorozat készítői, én nagyon díjaznám, ha igent mondana rá.
Az évadban az alábbi Poirot–művek filmváltozatai szerepelnek majd:
- Herkules munkái
- Gloriett a hullának
- Titokzatos négyes
- Az elefántok nem felejtenek
- Függöny: Poirot utolsó esete
A Feketekávé című művet valószínűnek tartom, hogy azért nem tették a listára, mert eredetileg színdarabnak íródott. Ugyanakkor személy szerint, nagyon örülnék neki, ha leforgatnák ezt is, mivel szerepel benne Hastings, Miss Lemon és Japp is. Az ő karakterüket és megformálójukat (Hugh Fraser, Pauline Moran és Philip Jackson) is nagyon kedvelem, mert színesebbé teszik Agatha Christie műveit.
Külön öröm számomra az új Poirot évad kapcsán, hogy a könyvekben a sokak által kedvelt karakterek a következő könyvekben (s így a filmekben is) feltűnnek majd:
- Hastings kapitány: A titokzatos négyes; Függöny: Poirot utolsó esete
- Miss Lemon: Gloriett a hullának; Az elefántok nem felejtenek
- Japp főfelügyelő: A titokzatos négyes
A Julia McKenzie által megformált Miss Marple 6. évadának részei pedig az alább felsoroltak lesznek. Valójában, Miss Marple karaktere eredetileg csak a Rejtély az Antillákon című regényben szerepel ezek közül, de ilyen már több Agatha Christie-filmadaptációnál is előfordult (sajnos), hogy az ő karakterét belevonták más Christie által írt történetekbe.
- Rejtély az Antillákon
- Végtelen éjszaka
- A hét számlap rejtélye
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel, mert ezáltal még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák, filmzenék és érdekességek!
pic via: agathachristieweb.blogspot.com