Már az első előzetes láttán is csak pislogtam: ezt most muszáj volt? – tettem fel a kérdést, de a választ sajnos még most, a film után sem tudom! A film akkora csalódás volt, hogy azt nem is tudom felidézni, mikor láttam utoljára ilyen gyenge filmet. Először arra gondoltam, hogy talán kissé elhomályosítja A Múmia minőségét a szintén a napokban látott Wonder Woman-film (ha még nem láttad, mindenképpen ajánlom, mert fantasztikus lett!). Aztán végig gondoltam, és nem, nincs hatással a film által generált érzelmeimre.
Egyszerűen, csak szimplán önmagában lett szörnyűen, elmondhatatlanul szürke és gyenge A Múmia 2017-es változata. Már hosszú évek óta suttogták, hogy rebootolni akarják a szériát, mely egyébként már alapjában véve is egy reboot volt, csak ezt kevesen tudják! Az általam máig hőn szeretett (és rongyosra nézett, a szövegét kívülről tudós) filmet ugyanis nem Stephen Sommers álmodta meg először. Az általa 1999-ben rendezett A Múmia alapja egy 1932-ben bemutatott, azonos címen futó film volt, Boris Karloff főszereplésével. A történet tulajdonképpen teljes egészében megegyezik a felújított változattal, néhány apróbb különbséget leszámítva. A filmnek még további négy része is készült egyébként (A Múmia bosszúja, A Múmia sírja, A Múmia szelleme, A Múmia átka), de ezek jóval kisebb sikerrel büszkélkedhetnek, mint elődjük, mely valóban klasszikusnak számít. A ’32-es film érdekessége, hogy a filmben az Anck-Su-Namont alakító színésznő is magyar gyökerekkel rendelkezett (Johann Zita), akár csak a ’99-es filmben Rachel Weisz, aki Evelynt alakíotta.
A Brandan Fraser-féle széria további két része közül a második még élvezhető, sőt szerethető is (számomra biztosan az), de a harmadik már sajnos harmat gyengére sikeredett. Fel is vetődött azon nyomban a kérdés, hogy vajon Arnold Vosloo (Imhotep), Brendan Fraser, Rachel Weisz és John Hannah (Jonathan) vissza térnének-e egy esetleges folytatásra? A Universal Stúdió nem is erőltette a dolgot, mert a harmadik rész csúfosan gyenge teljesítményé, illetve a távozni vágyó színészeket látva úgy döntöttek, hogy inkább vissza temetik A Múmia-projekt családi változatát a homok mélyére, és egy horrorisztikusabb változatot készítenek majd belőle… Hát, bár ott hagyták volna az egészet aszalódni a sivatagban. (Spoileres kritika következik!)
« ♦♦♦ »
De nem így lett. Ugyanis a Universal Stúdió kisvártatva úgy döntött, hogy látva a Marvel és a DC-filmek egymásra épülő filmuniverzumának sikerét, ők is elindítják saját filmes univerzumukat Universal Monsters / Dark Universe-néven! Ez azt jelenti, hogy a Universal Stúdió jóvoltából a következő években egy-egy olyan történet rebootját kapjuk meg, mint Frankenstein szörnyetege (Javier Bardem főszereplésével), vagy éppen a Láthatatlan ember (Johnny Deppel). A kérdés persze az, hogy a kasszáknál már amúgy is csúfos bukásnak titulált Múmia-film után mernek-e majd újabb reboottal próbálkozni? Ami engem illet, én inkább hanyagolnám őket, ha úgy sikerülnek, mint ez A Múmia.
2013-ban már Len Wisemant (Underworld, Az emlékmás) is megnevezték a készülő film direktoraként, azonban nem sokkal később leváltották pozíciójából, de nem csak ő járt így, mert további két direktor-jelölttől is megváltak. Végül Alex Kurtzman lett a befutó a rendezői posztra. Tom Cruise és Szófia Boutella után tavaly Russel Crowe is fel került a filmben szereplő sztárnevek közé. Aztán megláttam az előzeteseket, és feltettem magamnak a kérdést: van az a pénz, amiért ezeknek a remek színészeknek az ilyen ZS-kategóriás film is megéri?
A film javára mindösszesen két dolgot írnék: Brian Tyler zenéjét (bár szegény az egyetlen jó, és valóban zseniális főtémát leszámítva, nem tudott sokat érdemben hozzá tenni a filmhez, de ezért nem őt hibáztatom), illetve nagyra értékelem Tom Cruiseban azt, hogy még 54 évesen is saját maga csinálja meg azokat a jeleneteit, melyeket más színészek a kaszkadőreikkel végeztetnek el, míg ők közben a nevükre szóló kis székükben kortyolgatják a shaket. És ennyivel ki is fújt a film pozitívum-listája.
A történet kesze-kusza, elegyít benne szörnyeket, templomos lovagokat, titkos társaságokat. Nagyon összetettnek akarták, hogy tűnjön, de pont ez lett a veszte. A történet addig volt egészen tűrhető és érdekesnek mondható, míg meg nem találták a szarkofágot. Onnantól kezdve számomra követhetetlen, már-már ZS-kategóriába hajló filmnek tűnt. Tom Cruise játéka semmi különöset nem nyújtott korábbi szerepeihez képest, sőt, szerintem még alul is múlta önmagát. Szerintem jobban félt a szöszi tudós nőcitől, mint a Múmiától. Aztán, amikor szembe kerül végre – kezében egy bottal – Ahmanet hercegnővel, akkor Dr. Szöszi meg a Scooby Doo-rajzfilmek színvonalán biztatta kedvenc alfa-hímünket, hogy: „Kapd el, Nick, ne sajnáld!”
De az, hogy a múmia meg úgy szívta el minden áldozatának az életerejét, hogy kvázi lesmárolta őket… csak nekem tűnt nagyon gagyinak? Az öltözete nem igazán győzött meg, olyan volt, mintha krepp papírba csavarta volna be egy iskolás osztály a tanáruk búcsúztatóján. A megkettőzött szembogarat sem tudtam hová tenni, valahogy nem illett bele a képbe.
Russel Crowe Dr. Jekyll / Mr. Hyde-ja pedig végképp megadta az utolsó szöget a koporsóba. Bár a Hyde-féle színészi játéka (groteszk módon) egész jó volt, ugyanakkor valahogy olyan összecsapottnak éreztem a jeleneteit. Chris Vail (Jake Johnson) karaktere életében és halálában is eszméletlenül idegesítő volt számomra. A női mosdóban történő beszélgetésük Arany Málna-díjas volt. Jenny Halsey kisasszony karaktere épp olyan semmilyen lett sajnos, mint amennyire a történet fontossága azt tőle megkívánta.
A dialógusok és a forgatókönyv harmat gyengék voltak (amikor a Ahmanet azt mondta Nicknek, hogy „Szerelmem!„, esküszöm, hogy felröhögtem!). Túlnyomó részt egyébként sötétben játszódik, de a félelemérzet nulla! A film látványvilága semmi extra élményt nem adott, bár jobban meggondolva, nem, hogy extrát, de még egy alap hűha élményt sem volt képes nyújtani. A leginkább zombikra hasonlító, életre kelt (és úszni is tudó – what?) félholtak még a The Walking Dead törölt jeleneteibe sem férnének be.
Aztán a végkifejlet, melyben Tom Cruise karakteréből is szörny válik – megadva ezzel a (kötelező) folytatás reményét – hát, azt hiszem, akkor mondtam azt, hogy kár volt erre a filmre bő 1,5 órát elpocsékolni az életemből. Lehet, hogy az a baj, hogy egy Múmia-filmet vártam tőle és nem kellett volna. De ha nem is ily’ módon tekintek rá, akkor is ugyan azt tudom csak mondani: ultra-hiper-mega gyenge.
Koppintások az első két Múmia-filmből:
- élve mumifikálás: pipa!
- a múmia arca a homok, ill. porviharban (legnagyobb nyúlás, ever!)
- a múmia kiszívja (jelen esetben helyesebb az, hogy kicuppantja!) az életet az áldozatokból
- mindig kell, hogy legyen egy Kiválasztott…
- hát persze, hogy a (fő)szereplők is feltámadnak
- buszos-üldözős jelenet (ld. Múmia 2)
- homokviharból előtörő menekülő repülő
- látomások (ld. Múmia 2)
- „Felszabadítottál!” – a kiválasztott és az újjáéledt múmia találkozása (Evelynt majdnem, Nicket pedig a látomásban csókolták meg ekkor)
- szintén egy mellékszereplő bénázása vagy döntése miatt találják meg a sírboltot
- * Amon-Rá arany könyve feltűnt egy pillanatra az 1. részből – ennek viszont kifejezetten örültem!
A film inkább volt egy ZS-kategóriás zombi-utánzat, mint egy egyiptomi ihletésű múmia-film. Amúgy sem vártam tőle sokat, de bíztam benne, hogy talán mégis meg tudnak majd lepni valamivel. És igen, tudtak is: rosszabb lett, mint vártam!
Ha a Universal komolyan gondolja a saját film-univerzumának felépítését, érdemes volna egy kávé mellett összeülniük és megvitatni a széria jövőjét, mert lehet, hogy egy következő, hasonló kaliberű film már a kiadott büdzsét sem fogja megtermelni a mozikasszáknál.
