Egy filmzene a Csillagok között: interjú Hans Zimmerrel

„Úgy írtam a zenét, hogy közben felidéztem a legszemélyesebb érzéseimet, melyek akkor ébredtek bennem, mikor először olvastam a forgatókönyvet.”

/ Hans Zimmer (2014.)

Egy film számomra akkor válik emlékezetessé (akár kedvencemmé is), akkor akarom újra és újra feleleveníteni, ha kellő benyomást tesz rám. Gondolom, így vagy ezzel Te is. Mindannyiunknak megvannak a saját kedvenc filmjei, kedvenc jelenetei. Ehhez természetesen, mércét is állítasz, besorolod az alkotásokat minőségük, hangulatuk, a Te aktuális hangulatod alapján, a mondanivalója, vagy akár témaköre szerint. Akad olyan film életed során, melyet csak egyszer nézel meg, van, amit több tucatszor és akár kívülről fújod a szövegét is.

És van az a kategória, az a bizonyos kedvenc film, amit azért nézel meg időről időre, mert úgy érzed, hogy az egész film, úgy ahogy van, rólad, vagy épp Neked szól: a története, a mondanivalója és a megvalósítása (beleértve a látványvilágát, filmzenéjét – utóbbi nekem nagyon fontos tényező). Én a Csillagok között (Interstellar) c. filmmel vagyok így.

A mostani cikkben az Interstellar filmzenéjéről, illetve annak készítéséről olvashattok majd. Bár nem egy friss filmről van szó, a filmzenékről sosincs késő beszélni, pláne, egy ilyen film esetében! Hoztam egy-két interjúban elhangzott szöveget Hans Zimmer-től, és a rendezőtől, Christopher Nolantől is (melynek eredetijét a CD-khez kiadott kis füzetkében találjátok). Egy nagyszerű videóval is készültem, mely a filmzene létrejöttéről szól, tele érdekességgel. A Csillagok között zenéje az egyike azon filmzenéknek, amit bármikor meg tudok könnyezni, pedig nem vagyok az a típus, elhihetitek… Ha javasolhatom, érdemes a cikk olvasása közben hallgatni a film zenéjét, mondjuk, ezt a válogatást – így sokkal hangulatosabb lesz az élmény!

A 2014. november 6-án bemutatott, majdnem három órás filmet már nem is számolom, hányszor láttam. Akikkel eddig beszéltem, a filmet dög unalmas zagyvaságnak, vagy (mint én) egyik kedvenc filmjükként jellemezték. Christopher Nolan alkotása számos hétköznapinak tűnő, ámde minden embert foglalkoztató kérdéseket taglal, mint pl. a szeretet, a szeretteinkkel töltött értékes idő, a nekik megtett ígéretek, a túlélési ösztönök és az áldozathozatal dilemmája, az emberi társas kapcsolatok fontossága – mindezt a Föld végnapjainak köntösébe bújtatva. Így, hát, mindent lehet erre a filmre mondani, csak azt nem, hogy egysíkú, vagy unalmas.

A zene egyedülálló lett a maga nemében. Az egészen lágy muzsikától, egészen az erőteljes, vagy akár a magasztos zenét is megtalálni az albumokon. A film zenéje talán még sosem volt ennyire kifejező Hans Zimmer munkái során, mondom ezt úgy, hogy semmi esetre sem akarom ezzel Hans korábbi munkáit becsmérelni. A dokkoláskor hallható az egyik kedvenc tételem, de a drón üldözésekor, és az ár érkezésekor hallható muzsika is igen fülbemászó, valamint, amikor Cooper visszanézi az üzeneteit… Az idő múlását remekül hangsúlyozta (kvázi, mint egy metronóm) a zeneszerző Miller bolygóján, ahol főhőseink számára 1 óra annyi, mint a Földön élőknek 7 év.

Tudományos szempontból tekintve is említésre méltó filmet tettek le az asztalra. Annak idején megkérdezték a valódi asztronautákat, hogy a témában készült filmek közül melyik áll a legközelebb a valósághoz (a 2013-as Gravitáció lett a befutó), de a Csillagok között is bőven ott van a top 3-ban, a 2001: Űrodüsszeia mellett. Megannyi tudományos diszciplínát és elméletet érintenek a film során: úgy, mint az elméleti csillagászat (a relativitáselmélet és az asztrofizika kapcsán), a fekete lyukak és féregjáratok, dimenziók, és a kvantumfizika, továbbá az asztrobiológia és az asztrometria, és persze Murphy-törvényét se hagyjuk ki a sorból, mely a történet egyik mozgatórugója.

Még egy fontos dolog kell szerintem ehhez a filmhez, hogy átérezzük a történet velejét: szív! Mert a történet mondanivalója talán nem is egy csillagközi kalandról, új világok felfedezéséről szól… Sokkal inkább, a szeretetről, mely mozgatórugója e sci-finek:

„A szeretet nem valami képzeletbeli dolog, hanem jól leírható erőhatás. (…) A szeretet tehát az egyetlen számunkra is érzékelhető dolog, ami átlép időn és téren.„

/Cooper és Brand beszélgetése (Interstellar, 2014.)

https://youtu.be/L_8t2VlwK4w

Több gyűjtői kiadása is született a filmzenének. A különböző extra, bővített tartalmak a Hans Zimmer-rajongók kedvenceivé váltak az évek során. A linkekre kattintva meg is hallgathatók az albumok:

‘Egy Nap‘: interjú Christopher Nolannel, a Hans Zimmerrel való közös munkáról

„Minden sikeres film esetében, amikor Hans Zimmerrel együtt dolgoztam, igyekeztem a lehető legkorábbi időpontban bevonni őt a munkálatokba. Számomra a zene a film egyik fő alkotóeleme. Már azelőtt felhívtam Hanst, mielőtt még egyáltalán nekiálltam volna a Csillagok között-ön dolgozni, s egy egészen új fejezete lett ez a mi közös munkáinknak.”

„Arra kértem, hogy adjon nekem egy napot az idejéből… A terv az volt, hogy adok neki egy borítékot, mindössze egyetlen darabka papírral – egy papírral, mely tömören összefoglalja a történet szívét, mondanivalóját a következő munkámnak. Hans kinyitja a borítékot, elolvassa, nekiáll a zeneszerzésnek, és a nap végén előadja nekem, mire jutott. Ez lett volna a mi zenénk alapja.„

Nolan tisztában volt vele, hogy Hans hozzá hasonlóan, szintén frusztráltságot érzett, amiért a rendező kapásból az egész alkotói folyat végét igyekezett megragadni. Ugyanis, a filmzene akkor szokott jobbára elkészülni, amikor a filmet már rég leforgatták és legfeljebb az utómunkálatokon akad még egy-két apró simítás.

„Hans belegyezett. Megértette, hogy azt akartam, hogy teljesen átalakítsa az általa megszokott alkotói folyamatot, ezáltal adva szabad kezet az ő zenei és érzelmekkel teli ösztönének. Így lett végül ez lett a mag, melyből később a filmzene megszületett, s már a legelején összefonódott a történet elmesélésével.„

„Hans a szavamon fogott és jó pár hónappal később megadta nekem ‘a napját’. Ezzel engem is arra késztetett, hogy elinduljak alkotói utamon és leüljek megírni azt a bizonyos oldalt. Átadtam neki, és magára hagytam Hanst dolgozni, közben próbáltam nem számolni az órákat. Este kilenc körül aztán felhívott. A stúdiójáig való utam várakozásokkal, elképzelésekkel teli volt. Ahogy leültem a kanapéra, vetettem egy pillantást a képernyőre és azt mondta, az egy kb. 3-4 perces track kottája. Rákattintott a lejátszás-gombra, én pedig elmosolyodtam, ahogy meghallottam a megtévesztően egyszerű zongora dallamot, mely felidézte bennem azt az érzelmekkel teli történetet, mellyel már megküzdöttem azon a darab papíron. Különleges kísérletünk jobban sikerült, mint azt remélni mertük.„

Nolan szerint, nagyon kevés művész lenne rá hajlandó, hogy merőben eltérjen az általa megszokott munkamenettől, mint Hans Zimmer is tette.

„Hans adott nekem egy CD-t, rajta egy track-kel, melynek ezt a nevet adta: Egy Nap. Eljátszadoztunk a Második, és Harmadik Nap ötletével is, de valahogy éreztük, hogy a mag már el lett vetve, így már rajtam és munkatársaimon volt a sor, hogy tegyük a dolgunkat, még, mielőtt Hans túl elfoglalt lenne. Számtalanszor meghallgattam a CD-t, amíg a forgatókönyvön dolgoztam, és amikor már forgattunk. A zene szolgált az én érzelmi horgonyomként.„

„Hogyan használhatnánk orgonasípot a filmzenéhez?” – interjú Hans Zimmerrel

Az iménti kérdéssel fordult Christopher Nolan a filmzene kapcsán Hans Zimmerhez. A zeneszerző így látta a hangszer szerepét a filmben:

„A templomi orgonák évszázadok óta fejlődtek, és mind a mai napig példaképp állnak előttünk, a fáradhatatlan tudományos találékonyságunknak és a technikai újításoknak köszönhetően. A 17. századra az orgonasíp volt a legkomplexebb emberi kéz alkotta szerkezet. Egészen, a telefon feltalálásáig megillette ez a hírnév. Egy hatalmas, eszméletlen, szédületesen összetett útvesztője sípoknak, emelőkaroknak, manuáloknak, regisztereknek és pedáloknak, melyek körül veszik az orgonistát. A levegőnek hatalmas ereje van, melyet az orgona óriási sípok százain keresztül fújtat keresztül. Néha mély és erőteljes hangokat hoz létre, melyek olyan érzést keltenek benned, mintha ököllel jól gyomorszájon ütöttek volna, máskor pedig, a hangzása oly’ gyönyörű és törékeny, mintha egy gyermek kórus szólna. Ez volt a tökéletes metafórikus hangszer a Csillagok között filmzenéjéhez!„

„Sosem komponálok papírra. Rögtön számítógépre viszem fel a zenét (…) mely lehetővé teszi, hogy Chris és én, ott és akkor, azonnal hallhassuk a zenét. Mivel a számítógépek lehetőséget biztosítanak ehhez, minden új film esetében egyfajta őrült hajszát folytatok a hangok után – a hangokért, mintákért, melyekért képes vagyok napokat a laboratóriumomban tölteni, hogy végül a filmek színes hangkavalkádjává válhassanak.„

„2013 elején bemutattak Brett Milannak, aki az 1877-ben épült Sailisbury Katedrális ‘Father Willis’ orgonájának több száz orgonasípjának hangját rögzítette. Legalább két évébe telt! Brett rögzítette ezt a hatalmas mennyiségű adatot úgy, hogy én azt a számítógépem kalviatúráján le tudjam játszani. (…) Többre van szükséged, mint egy orgonára, valóban érezned kell a teret benne.„

„Számomra ez egyfajta hazatérés volt. Mindig is gyanítottam, hogy a jövőben játszódó filmek valójában nosztalgikusan, erőteljesen személyesek. Németországban, egy kis faluban nőttem fel. Az otthonunkhoz közel volt egy középkori torony, melyet egy idős orgonista átalakított házzá, benne egy 2500 sípos barokk orgonával. A család barátja volt, és én gyakran (öt éves voltam akkoriban) mentem át és felejtettem ott magamat zenélés közben, abban a figyelemre méltó házban. A lábaim még le sem értek a pedálokig, de elevenen emlékszem a győzelem ízére, amikor végre elég hosszúra nőtt a lábam, hogy elérjem a basszus-pedálokat – az egész ház beleremegett a padlótól, a padlásig! Ami a szüleimnek csupán a gyermekük borzalmas zenéje volt, az a barátunknak igazi zene volt füleinek. A végletekig bátorított és ez nagy hatással volt arra, hogy zenész legyek.„

Hans Zimmer így mesélt arról, amikor neki állt a Csillagok között filmzenéjét írni:

„Gyerek korom óta nem érintettem meg egyetlen orgonasípot sem. Viszont, amikor bezárkózom a szobámba, elszabadítom a Salisbury Katedrális orgonáját, az visszavisz engem arra a helyre – a hangok és a játékosság varázslatos világába. Remetévé váltam. Bezártam magam a dolgozó szobámba, nem jártam ki, nem beszéltem senkivel. Zenét szereztem, haza mentem, lefeküdtem, még enni is elfelejtettem, majd másnap még többet írtam – megszállottan.„

Már rögtön, az elején megbeszélték Nolannel: semmi dob, semmi kórus nem lesz a zenében, mivel nem illett volna a film hangulatához, és a zenéhez sem passzolt volna… „Lefektettünk bizonyos szabályokat, hogy mit nem akarunk a filmzenében: semmi nagy erejű dob! Neki álltam szintetizátorral levegő és szél hangját létrehozni. „

„Amikor befejezték a vágást, készen lett a zene, rá lett illesztve a filmre, minden egyes hangjegy, amit szereztem. És ekkor ütköztünk egy érdekes dilemmába! Körülöttünk mindenki azt hitte, végeztünk  – egyedül Chris és én nem. Már a kezdetektől fogva terveztünk egy nagy, élményekkel teli London-i zenei expedíciót, hogy lássuk, a két templom egyedülálló zenészei és a lenyűgöző akusztika mit tud még hozzá adni a zenénkhez? Mindketten nagyon kimerültek voltunk ekkor és ezért nagy volt a csábítás, hogy végül megmaradjunk az én elektronikus zenémnél… De ez a film jóformán megszabja neked, hogy adj bele mindent, apait-anyait, hagyd nyitva a dolgozó szobád ajtaját és kísérletezgess a végletekig!„

Christopher Nolan szerette volna, ha a film zenéje olyan hatást keltene a nézőkben, mintha templomban ülnének.

„Szóval, lefoglaltunk egy hatalmas zenekart Londonban. Jól ismertük már ezeket a zenészeket, az évek alatt több munkám alatt is együtt dolgoztunk (…). Természetesen, azt szerettem volna, ha a Salisbury Katedrálisban vehetjük fel a zenét, 80 mérföldre Londontól. Teljesen fel voltam készülve rá, hogy száz zenész fog reggelente vonatra szállni. Szerencsére, a gyerekkori barátom, a nagyszerű zenész, Richard Harvey javasolta a Temple Churcht, London szívében, s vele együtt az orgonistáját, Roger Sayert. A Temple Churchbe lépve olyan érzés fogott el, mintha a történelem szívébe léptem volna be. A templomot a Templomos Lovagok alapították. (…) Az Abbey Road Studios felhúzott a templom szentélyén belül egy rögtönzött vezérlőtermet. 2013-ban felújították a templom orgonáját, mely egyike a világ leglenyűgözőbb orgonáinak.„

„Az orgonával közismerten nehéz jó ütemben bánni, mivel általában jelentős idő telik el a billentyű lenyomása és a levegőt a sípokba megküldő mechanika között. (…) Addig még sosem hallottam Roger Syayert orgonálni. Sosem kételkedtem benne, hogy ember ne lenne képes lejátszani a zenét, amit szerzek.„

Hans a London felé tartó repülőúton megemlítette a rendezőnek, hogy attól tart, rosszul fog elsülni a felvétel, ám végül abban maradtak, hogy kicsit lejjebb vesznek az elvárásaikból. „Ha csak egy rövidke érdekes hanggal, vagy nagy tapasztalattal térünk haza Londonból, már megérte.„

„Roger egy futó pillantást vetett a kottákra, mely épp elégnek tűnt neki és azt mondta: ‘Talán játszhatnánk egy kicsit, nemde?’ A lépcsőkön át felért az orgonához a karzatra, kihúzta a regisztereket és tudtam, az első dallamtól kezdve, hogy félelmeim alaptalanok voltak. Roger egy művész, egy virtuóz. (…) Nem kell többet aggódni az ütem és az időzítés miatt. Teljes egészében sikerült a saját érzéseimet tolmácsolnia. Egy dicső héten át a film ‘A Roger Sayer Show’-á változott.„

„A film megkövetelte tőlünk, hogy feszegessük a határainkat. A határt, melyre egy zenész képes; a mennyiséget, amit egy filmhez fel tudtunk venni; és amit mind átlépünk energiát, kötelezettséget és találékonyságot. És azt hiszem, nekünk sikerült! Most tényleg nem volt idő óvatosságra!” (– utalva ezzel az egyik track címére: No Time For Caution)

via: HSK Productions (Pinterest), hanszimmer.com.

filmzenék világa