Agatha Christie zsenialitását a világon senki nem meri megkérdőjelezni. A krimi koronázatlan királynője még majd’ 100 évvel első regényének megjelenése után is (A titokzatos Styles-i eset, 1920) nagy népszerűségnek örvend. Műveit már számtalanszor feldolgozták színdarabokban, televízióban, illetve rádió és számítógépes játékokban. Nekem személyes kedvenceim a David Suchet által 25 éven át alakított Poirot, illetve a Joan Hickson által megformált Miss Marple-filmek.
Agatha Christie töretlen sikerét jelzi, hogy a BBC 2015-ben elkészítette a Tíz kicsi néger legújabb változatát egy 3 részes minisorozatban, ennek kritikáját olvashatjátok az alábbi cikkben.
„Azért írtam meg a Tíz kicsi négert, mert megragadott az ötlet, s tudtam, igen nehéz megcsinálni. […] Kedvezően fogadták és jókat írtak róla az újságok, de én voltam az, aki a leginkább meg volt elégedve vele, mivel minden kritikusnál jobban tudtam, milyen bonyolult feladatot is vittem véghez.”
Sokan Agatha Christie egyik – ha nem leghíresebb – regényével kezdik az írónő műveivel való ismerkedést. És milyen jól teszik! Fontosnak megjegyezni, hogy a regény története milyen nagy hatással van (még napjainkban is) a filmiparra – elég, ha például a Fűrész-szériára (2004), vagy A Harper-sziget című sorozatra (2009) gondolunk, melyek az eredeti regény koncepciójára épülnek: egy önbíráskodó a saját kezébe veszi az igazságosztó szerepét.
A regénynek – egészen pontosan a címének – érdekes története van: a regényt 1939-ben előbb egy folyóiratban, majd regény formájában adták ki. Az írónő az Egyesült Királyságban Tíz kicsi néger címmel adta művét, majd hamarosan Tíz kicsi indián néven juthattak hozzá az olvasók. Az amerikai kiadáshoz azonban másik címet kellett találni, mivel a „nigger” és az „indián” szavak rasszista utalást hordoznak magukban, így lett végül a könyv új címe És végül senki nem maradt (And Then There Were None). Az első magyar nyelvű kiadásban egyébként A láthatatlan hóhér címet kapta (1941).
Bár a regény alapján számos filmfeldolgozás készült, azonban ezidáig egyetlen könyvhű adaptációját sem sikerült elkészíteni. Az alábbi filmek, illetve tv-sorozatok mindegyike lényeges elemeket változtatott meg (például: az egyes gyilkosságok módját, helyszíneket; sőt, olykor a történet kimenetelét is!), melyek a regényt ismerő olvasókat kiábrándították.
- And Then There Were None (1945, amerikai mozifilm)
- Ten Little Indians (1965, angol mozifilm)
- Zehn Kleine Negerlein (1969, német tv-film)
- Ten Little Indians (1974, angol mozifilm)
- Gyeszjaty negrityjat (1987, szovjet mozifilm)
- Ten Little Indians (1989, amerikai mozifilm)
A BBC 2016 januárjában mutatta be Angliában új, 3 részes minisorozatát And Then There Were None címmel (előzetes itt), melyet magyar szinkronnal csak az elmúlt két hétben láthattak a hazai nézők (2 részben) Tíz kicsi katona néven. A jó filmhez nem (mindig) elég egy jó történet, kellenek a jó színészek is. De még milyen jó színészeket kaptunk! Charles Dance, Burn Gorman, Sam Neill, Toby Stephens, Noah Taylor és Aidan Turner – csak, hogy néhányukat említsem.
A történetet (szinte) mindenki ismeri, de aki esetleg még nem olvasta a regényt, annak azt ajánlanám, hogy előbb olvassa el, s csak ezt követően nézze meg a 3 részes sorozatot – megéri!
Hogy őszinte legyek, már sok Agatha Christie-filmet láttam (Poirot és Miss Marple nélkülieket is), de ennek a három résznek a hangulata rettentő mód megfogott… A film látványvilága, a történet intenzitásának remek érzékeltetése, a kameramozgások kifinomultsága és persze az emlékezetes hanghatások… ezek mind-mind, olyan létfontosságú elemei voltak a show-nak, melyek csak még nagyszerűbbé tették számomra a műsort.
Úgy ültünk le Párommal megnézni ezt a három részt egy szuszra, hogy mindketten olvastuk és szerettük a regényt. Az elvárásaim nagyok voltak (a korábbi csalódások után szerintem jogosan), s abban bíztam, hogy már akkor fél siker lesz számomra a film, ha az alapokba nem nyúlnak bele (gyilkos kiléte, halál-módok, stb). Ha valaki úgy ül le megnézni ezt a sorozatot, hogy régről még dereng neki, hogy jó volt a könyv, de nem emlékszik a gyilkos kilétére, akkor biztosan garantált lesz számára az izgalom!
Manapság számos olyan sorozatot látni, ahol elszúrják a flashback-ek bemutatását azzal, hogy tele tömik velük a filmet, vagy kesze-kusza módon ugrálnak az események között. A Tíz kicsi katona esetében ez szerencsére nem így volt. A történetben több visszaemlékezés is helyet kapott, azonban ezeket okosan használták fel, és a történet végére mind a 10 meghívott előélete (leginkább drámája) világossá válik számunkra…
„Tíz kicsi néger éhes lett egyszer, s vacsorázni ment, Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc.
Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott, Egy el is aludt másnap, s nem maradt csak nyolc.
Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten, Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten.
Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat, Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt.
Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között, Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt.
Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét, Egyik bíró lesz a végén, s nem marad, csak négy.
Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad.
Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő, Egyet keblére ölel, és így marad kettő.
Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd. Egyik pecsenyévé sül, és nem marad, csak egy.
Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek…”
A film látványvilága egyszerűen magával ragadott, erről többet nem is lehet mondani, ehhez látni kell a filmet. A filmzene (Stuart Earl) jellegzetes motívumokkal bír, bár nincs nagy repertoárja, de ami van, az egy az egyben passzol a hangulatához (főleg a kürt gyakori használata). A korabeli jelmezek és kellékek természetesen mindig is az Agatha Christie-filmek szerves részét képezték, s jelenleg is jócskán kitettek magukért a sminkesek, jelmezesek és kellékesek, hogy a néző valóban úgy érezze, az 1930-as években járunk. Annak is örültem – ha már az eredetiségről is szó esett -, hogy a gyilkosságok brutalitásában nem estek át a ló túloldalára, elvégre egy Agatha Christie-könyv (és adaptációi) sosem a túlzott brutalitás miatt volt érdekes. Az asztalon lévő tíz kicsi katona figurát kicsit nehézkesen szoktam meg, de ez csak az én bogaram.
A történet végig kiegyensúlyozottan halad (csak elvétve akad egy-egy nyugodtabb jelenet) és a 3×60 perces játékidő alatt végig sikerült bennem fenntartani a feszült kíváncsiság érzését – ezért (is) lett olyan egyedülálló a sorozat. Christie regényeire jellemző, hogy angol dalokat és mondókákat sző műveibe, s így volt ez a Tíz kicsi katona esetében is – főleg Mr. N.Owen és az ikonikus versike kapcsán. Manapság könnyen mondhatjuk, hogy „áh, én tudtam, hogy az x.y. volt a tettes, mert ő találkozhatott munkájából fakadóan ezekkel az emberekkel és történeteikkel!” – igen ám, de napjainkban hány ehhez hasonló krimit látni a tévében (lásd: fentebb)? Azonban ne felejtsük el, hogy maga Agatha Christie volt az, felvázolta ezeknek a történeteknek a sémáját ebben a műben. Így a korábbi évtizedek olvasóinak talán még izgalmasabb lehetett olvasni e regényt, mint egy mai elsőre olvasónak.
Azt azért furcsállottam, hogy (spoiler) az utolsó áldozat találkozik a gyilkossal, és nem a palackposta módján derül fény a gyilkosságok indokára. Hozzá tenném, hogy ezt a változtatást így, utólag nem is tartom már negatívumnak, sőt! A gyilkost játszó színész alakítása annyira meggyőző volt, hogy szerintem ezért érdemes volt egy kis változtatást eszközölni a rejtély megfejtésén.
Itt láthattok egy pár perces videót a sorozat munkálatairól, szerintem a rajongók ne hagyják ki. Nekem nagyon tetszett a 3 részes minisorozat, remélem Nektek is, és esetleg kedvet kaptatok rá, hogy újból kézbe vegyétek Agatha Christie Tíz kicsi néger-jét – én biztosan újra fogom olvasni!
pics via: imdb
