A Hobbit: Smaug pusztasága (kritika)

Az új-zélandi Peter Jackson rendezésében látható a mozikban kedvenc hobbitunk legújabb kalandja, A Hobbit: Smaug pusztasága (az előzetes itt látható). A második rész majdnem ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt. Gandalf, Zsákos Bilbó és a 13 törp folytatja útját a Magányos hegy felé, hogy Tölgypajzsos Thorin vezetésével vissza foglalhassák a törpök elveszett királyságát Smaug-tól, – a sárkánytól. A második részben újabb és újabb szereplőkkel találkozhatunk, miközben egyre inkább növekszik az Egy Gyűrű hatalma, s ez Bilbó számára is kezd világossá válni…

A Hobbit: Váratlan utazás (kritika)

A Gyűrűk Ura trilógiával Peter Jackson elég magasra tette a lécet (önmaga számára is). Azzal, hogy elkezdte megfilmesíteni Zsákos Úr kalandjait két három részben, rajongók és film kritikusok egész hada kezdte árgus szemmel figyelni az eredményt. Vajon sikerült a többszörös Oscar-díjas rendezőnek megütnie a mércét – vagy akár túlszárnyalnia saját korlátait? Az első filmről szóló vélemények eléggé megoszlottak. Sokan kritizálták, hogy túl lassú és komolytalan lett, ill. hogy nem ér fel a „klasszikus trilógia” (értsd: A Gyűrűk Ura) színvonalához. Ezért sokan a 2. résztől várták a pozitív változást. Hogy ez sikerült-e…? Rendhagyóan most úgy döntöttem, hogy nem a jól megszokott (pro & kontra) módon jellemzem a filmet, hanem az egyes új karakterek bemutatása, ill. a meglévő karakter fejlődések kapcsán teszem ezt. Végül pedig kitérek majd a látvány világra, és a filmzenére is. …Tarts velem és elmondom, hogy én hogyan értékelem a filmet

Az új, és a már jól ismert karakterek

A fenti idézetet nem ok nélkül választottam J.R.R.Tolkien-től. Ugyanis ebben a filmben javarészt eltűnik a humor, és az a fajta könnyedség, ami az első részt jellemezte. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy jóval pozitívabb megítélésre tett szert a folytatás. Persze nem kell megijedni, van azért egy kis humor ebben a filmben is, de már sokkal inkább érződik az egyensúly a vidámabb, ill. a komorabb részek arányát tekintve. Az egyik jópofa jelenet például, amikor a törpök menekülnek a Bakacsin erdei tündéktől, és Bombur egyéni akcióba lendül a támadó orkok ellen, – na ez a rész fergetegesre sikeredett.

Ami azt illeti, képtelenség lett volna ugyan azzal a gondtalan hangulattal bemutatni az egész Hobbit trilógiát. Kellett hozzá a komolyodás, ill. a sötétebb hangulat is. Itt már egyre tisztábban körvonalazódni látszik a gyülekező ellenség (Sauron ismét a visszatérésére készül…), s az általuk keltett félelem is. Megjelenik egy-két új karakter, de (szerencsére) már nem kell a főhősöket bemutatni, így gördülékenyebbé válik a történet cselekménye.

Már eddig is hatalmas bevételeket könyvelhettek el a stúdiók, a Smaug pusztasága kapcsán. Ahhoz, hogy minél több rajongót szólíthassanak meg, visszahoztak olyan karaktert is, aki eredetileg nem is szerepelt A Hobbit könyvben. Illetve kreáltak olyan karaktert is, aki még csak nem is Tolkien fantáziájának szüleménye.

Egy kis érdekesség: Tudva levő, hogy kedvenc rendezőnk szeret cameo szerepeket vállalni saját filmjeiben. Így tett annak idején mindhárom Gyűrűk Ura film esetében is, – s most a Hobbit második részében is (képek jobbra):

• A Gyűrű Szövetsége: szintén Brí-ben alakított egy embert, aki épp egy répát rágcsál az esős utcán.
• A Két Torony: a Helm-szurdoki csatában ordítva dob egy lándzsát az egyik uruk-hai orkra.
• A Király visszatér: a Minas Tirith-i csata alatt egy Umbar-i kalózt alakít, akit végül Legolas lenyilaz a partról. 

Beorn (Mikael Persbrandt): róla leginkább csak annyit tudunk meg, hogy ő egy bőrváltó, aki képes egy óriási medve alakját fölvenni. Bár Beorn nem szívleli a törpöket (leginkább a kapzsiságuk miatt), de – ami Thorinék szerencséje ez esetben, hogy – az orkokat még inkább gyűlöli. Így segít a díszes társaságnak, hogy folytathassák útjukat a Magányos hegy felé. Ellátja őket élelemmel és pónikkal, de óva inti őket a Bakacsin erdőtől. Nem kell érzékeny búcsút venni Beorn-tól, ugyanis „valami” azt súgja, hogy hamarosan újra találkozunk vele…

Zöldlomb Legolas: Orlando Bloom kapva kapott az alkalmon, amikor – régi cimborája – a rendező felhívta, hogy lenne-e kedve szerepelni a Hobbit-ban. Először nem is tudta, hogy lehetne megoldani az ő szerepét a film(ek)ben, és azt sem, hogy miként festene majd Legolas-ként a vásznon, hiszen A Gyűrűk Ura óta már 10 év is eltelt. Persze Bloom rögtön rá is bólintott a szerepre, mert Jackson úgy illesztette bele Legolas karakterét a filmbe, hogy ne okozzon felfordulást ezzel. Legolas esetében a maszkírozással – a tündék kortalansága miatt – nem is kellett sokat bajlódniuk. A női rajongók nagy részét nem is kellett kétszer hívni a moziba, hogy újfent láthassák a hegyes fülű tündét. A nosztalgikus érzés miatt én is örültem, hogy ismét láthatom a karakterét, de valami „furcsa” érzésem volt vele kapcsolatban.

Először úgy éreztem, hogy a ridegsége, ill. a megállás nélküli szúrós tekintete valahogy elüt a szerepétől. Aztán belegondoltam, hogy A Gyűrűk Ura elején is elég rideg volt meg, főleg a törpökkel (Gimli-vel). S mivel a történet jóval Frodóék kalandjai előtt játszódik, így rendkívüli harcos érdemeit viszont láthatjuk, ami alapján később alkalmasnak találták arra a feladatra, hogy A Gyűrű Szövetsége tagja legyen. Így már jobban érthető Legolas részéről ez a fajta ridegség, hisz’ ez a feladatával jár valamilyen szinten. Apropó, a látványvilág elemzésekor majd még visszatérek Legolas mozgására. Az egyik legjobb poén a filmben, amikor Legolas Gloin-t (Gimli apját) faggatja képgyűjteményéről, és megkérdezi: „Ki ez a förtelmes szörnyszülött, egy ork mutáns?” A sors fintora, hogy eközben épp Gimli portréját veszi szemügyre, aki 60 év múlva majd bajtársa, s egyben barátja is lesz majd…

Tauriel, a tündeőrség vezetője. A színésznő (Evangeline Lilly) egy interjúban elmondta, hogy még a forgatások kezdete előtt felvetődött egy szerelmi háromszög ötlete, a forgatókönyv kapcsán. A LOST c. sorozatban is egy ilyen karaktert formált meg (Kate Austine-t), aki a sorozatban végig két társa közt őrlődött, – így érthető volt, hogy a színésznő nem akart ismét egy ilyen szerepet.

Amikor Tauriel és Legolas harcba lendülnek, ketten együtt leginkább egy Duracell nyuszira emlékeztetnek. Jó „fitnessz-tündék” révén folyamatosan ugrabugrálnak, és megállás nélkül kaszabolják az orkokat. Kettejük kapcsolatát még sem éreztem igazán kiforrottnak, sőt. Az a furcsa, hogy inkább Kili-vel való „kapcsolatát” mutatták be inkább, – ami persze szintén nincs benne a könyvben -, és ez ki is húzta a gyufát sok rajongónál. Bár valóban szép kosztümöt kapott Tauriel, és a szinkronja is egész jó lett, ugyanakkor vele kapcsolatban bennem mégis hasonló érzés maradt meg, amit anno a Star Wars II.-ben látható szerelmi szálnál éreztem… Kicsit mást vártam a karakterétől.

Bard (Luke Evans) Tóváros lakója. Míg a város Ura (Stephen Fry) nagy gazdagságban uralkodik, addig a nép szűkölködik. Mellesleg, az Úr tanácsosa annyira hasonlít Grímá-ra (A Gyűrűk Urából), hogy nekem folyamatosan a Kígyónyelvű karaktere ugrott be róla. Na, de vissza Bard karakteréhez. Külsejével leginkább A Karib-tenger kalózai Orlando Bloom-jára emlékeztetett, – de egyébként szimpatikus figura, és tipikusan az a karakter, aki bizonyítani akar. Ő az a szereplő, aki a becstelenséggel szembeszállva képviseli az igazságosságot. Ezért segít is a törpöknek bejutni Tóvárosba. Azonban rögtön meg akarja akadályozni a törpök útját a Magányos hegyhez, mert fél, hogy Thorinék felébresztik a már 60 éve szunnyadó sárkányt a hegy mélyében. A városban többen is attól tartanak, hogy ha ez megtörténne, akkor Smaug ismét romba dönthetné az – amúgy is pusztulófélben lévő – várost. Remélhetjük, hogy a harmadik részben Bard végre elégtételt vehet majd az őt ért sérelmekért…

Thranduil, a tündekirály (Lee Pace). Thranduil Legolas apja, s egyben a Bakacsin erdei tündék királya. A Hobbit 1. részének bővített változatában látható egy jelenet, amikor a tündék elmentek Ereborba, hogy tiszteletüket tegyék a törpöknek. Thranduil ekkor látta meg azokat a kincseket, amelyekről úgy gondolta, hogy a törpök korábban ellopták őket a tündéktől. Ettől kezdve nem törődtek a törpök sorsával, s amikor Smaug elpusztította Suhatag várost és elfoglalta Erebort, a tündék nem is siettek segítségükre. A Legolas és Tauriel vezette tünde őrség fogságba ejti Bilbót, ill. a törpöket, s így jobban megismerhetjük Thranduilt is. Ő tipikusan az a karakter, aki csak azzal van elfoglalva, hogy saját királyságában béke legyen, – de az hidegen hagyja, hogy mi történik azon kívül…

Szürke Gandalf (Sir Ian McKellen) ebben a részben nem szerepel olyan sokat, mint az előző részben. De amikor vásznon van, akkor a legjobb alakítását nyújtja. Már a film elején (Beorn házánál) szét válik a társaságtól, és ellátogat a Boszorkányúr sírjához Északra, majd pedig Dol Guldurba is betér, hogy szembe nézzen azzal a bizonyos Fekete mágussal, aki feltámasztja a holtakat. Tulajdonképpen nem baj, hogy nem tették bele olyan szituációkba, ahol eredetileg nem is szerepelt a könyvben a karaktere. A Dol Guldur-ban történt eseményekben ismét azt a Gandalfot láthattuk viszont, akit A Gyűrűk Urában megismerhettünk. Apropó, a Sauron-nal vívott küzdelmének nagyon örültem, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Végre láthattuk Sauron karakterét (Benedict Cumberbatch). Bár a néhol bevillanó Sauron-szemnek is örültem. Ő az a Fekete mágus Dolg Guldurban – a még rejtőzködő Sauron -, aki összegyűjti seregeit, hogy egy utolsó háborút indíthasson el, s visszaszerezve az Egy Gyűrűt, ő uralkodhasson majd egész Középfölde felett…

Bolg és Azog: máig nem értem, hogy miért nem lehetett – csak úgy, mint annak idején A Gyűrűk Uránál – itt is maszkokkal és élőszereplőkkel megoldani az orkokat? Talán úgy is kellően rémisztőek lehettek volna. Oké, az lehet talán ennek az oka, hogy így sokkal kifinomultabban tudják átadni az ork mimikáját, mintha maszkban kellett volna dolgoznia a színésznek. De amúgy ez lehet, hogy nem is olyan nagy gond, csak engem zavar kicsit. Egyébként itt láthattok egy rövid videót arról, hogy miként készítették el Azog mozgását a technikusok! Szerintem érdekes kis videó lett, szeretem a hasonló videókat.

Azog szerepeltetését az első részben többen is kifogásolták, mivel a könyv szerint történetünk előtt már halott volt, – viszont a rendező jónak látta ennek ellenére is szerepeltetni, hogy legyen egy  igazi, kézzel fogható ellenség az első részben. A Smaug pusztaságában pedig megismerkedhettük Bolg-gal is, – aki egyébként Azog „fia”. A Legolas-szal vívott küzdelme kellően erőteljesre sikeredett azt hiszem. Persze várható volt, hogy még nem lesz „lejátszva” kettejük párharca, s hogy még fel fog tűnni a kellően ocsmány ork, a trilógia záró részében is.

Egy érdekesség Bolg – és a már sokat említett CGI technológia – kapcsán: ha jól megnézitek ezt a képet, akkor jól láthatjátok, hogy a két kép között jóformán ég és föld különbség van, – hála a számítógépes programnak. Bár az első promó-képeken élő szereplős képeken volt látható az ork, addig a filmben már egy CGI által animált lényt láthattunk viszont! Egyébként, még mindig jó döntésnek tartom, hogy az orkok beszédeként a Tolkien által kitalált fekete beszédet használják, amitől csak még érdekesebb lesz a film.

Tölgypajzsos Thorin (Richard Armitage) karakteréből is egyre több „árnyalatot” figyelhetünk meg. Erre a legjobb példa, amikor Ereborban találkozik Bilbóval, és megkérdi tőle, hogy sikerült-e megszereznie az Arken követ…? Ekkor láthatjuk azt az elvakultságot, amit a kő okozott Thráinnál – Thorin nagyapjánál – is. A büszkesége, és a törpök kincse iránti birtoklási vágya könnyen a vesztét okozhatja majd… Gandalf korábban erre is figyelmeztette őt: „a büszkeséged okozza majd a vesztedet…” Ettől függetlenül nekem egy szimpatikus karakternek tűnik még mindig, akiben megvan a kellő elszántság, és kötelesség tudat, csak sajnos az önzésre való hajlam is elég erős benne.

Apropó, törpök! Csak úgy, mint  Váratlan utazás esetében, így most is csak egy-két törpöt ismerhettünk meg jobban. Például: Balint, Kilit, és Bomburt (bár utóbbit csak egyéni akciója miatt említeném). Amikor az orkok egy morgul-nyíllal sebezték meg Kilit, s a törp ezért nem tarthatott társaival a Magányos hegyhez, talán akkor szemléltették leginkább a törpök összetartását a filmek során…

Zsákos Bilbó (Martin Freeman) figurája ment át talán a legnagyobb karakterfejlődésen az első rész óta. Erre a legjobb példa, amikor a pókokkal harcol az erdőben. Először kiszabadítja társait, majd megöl egy-két óriás pókot, s ezzel ismét bizonyítja bátorságát. Külön tetszett, hogy ismét hallhattuk az Egy Gyűrű „hangját”, amikor Bilbó minden alkalommal felhúzta az ujjára, és az alatta megszólaló zenét is jó volt újra hallani. Az egyik legjobb jelenet volt, amikor Bilbó leesett a fáról és közben elveszítette a Gyűrűt… Amikor egy hatalmas ízeltlábú jött elő rejtekéből, és a Gyűrű közelébe ért, akkor „végre” megláthattuk, hogy milyen hatással is van az Egy Gyűrű Bilbóra. A ráeszmélés folymata, hogy mit is tett valójában, hát le a kalappal Martin Freeman előtt!

Smaug, a sárkány: Talán a film legjobban várt karaktere. Érdekesség, hogy nem csak Sauron, de Smaug hangját is Benedict Cumberbatch kölcsönözte. Külön érdekesség, hogy a forgatás során CGI technikával rögzítették a színész arc mimikáját, így az elevenen visszaköszön a sárkány játékában is. Sok kritikus az eddigi legjobb CGI alkotásnak tartja Smaug-ot! Cumberbatch hangjánál talán nem is tudnék jobbat elképzelni a sárkányhoz. Meglepődtem, hogy a magyar szinkron az ő esetében is elég jól sikerült.

Korábban tartottam tőle, hogy egy pár perces Smaug-jelenettel fogják majd kiszúrni a szemünket, de szerencsére nem így történt. A Bilbó – Smaug jelenetek alatti zenéről később még lesz szó! Azt hiszem, nem is lehetett volna a filmben látottaknál jobban ábrázolni a sárkány kapzsiságát, gőgjét, és jellemét. A jelenet, amikor a törpök egy rögtönzött, aranyból készített törp szoborral terelik el a sárkány figyelmét, egyszerre lett mulatságos és elgondolkoztató. Mert Smaug annyira az arany rabja lett, hogy hirtelen képes volt megfeledkezni a „birodalmát” fenyegető törpökről. Peter Jackson (a rendező) egy interjúban így jellemezte Smaug-ot:

Ami nem tetszett Smauggal kapcsolatban, hogy (vigyázz, spoiler!) ott van vége a filmnek, amikor Smaug elmegy Tóvárosba bosszút állni az embereken. Azt vártam, hogy jön Bard, és lenyilazza a sárkányt, aztán jöhet a 3. rész…

De így utólag belegondolva logikus a lezárás, mert a záró részben akkor jöhet Smaug nyárson sütése, és az Öt Sereg Csatája, ami minden bizonnyal felér majd A Király visszatér csatajeleneteihez.

Látványvilág: Tavaly a Váratlan utazás látványvilágával kapcsolatban azt mondtam, hogy nem lehet rá panaszunk. Ehhez képest, a Smaug pusztasága – ha lehet ilyet mondani – jobbra nem is sikerülhetett volna! Bár a játéktér valamelyest leszűkült (Beorn háza, Tóváros, Erebor, Dol Guldur), de a rendező még így is maradéktalanul kihasználta az Új-Zéland által nyújtott lehetőségeket.

Új-Zéland: ismerd meg A Gyűrűk Ura és A Hobbit forgatási helyszíneit

Mint korábban A Gyűrűk Ura, úgy most A Hobbit trilógia esetében is Howard Shore-t kérték fel zeneszerzőnek. A Gyűrűk Ura trilógiához írt filmzenéiből kettőt Oscar-díjra is váltott (2001, és 2003).

A Hobbit 1. részében megannyi új témát hozott be a szériába. Ezek közül leginkább a The Misty Mountains c. track (és változatai) lett a legközkedveltebb. Mindazonáltal a szimpla albumot többször is meg lehet hallgatni, annyira fülbemászó és változatos lett. A bővített albumon több olyan track is szerepel, ami bár a filmben nem kapott helyet, mégis egyedülálló darabja az albumnak. Ezért is nem értettem, hogy miért lett olyan egyhangú a Smaug pusztasága zenéje?! Ha legalább az említett bővített albumon lévő számokat ebben a filmben mutatták volna be, akkor sokkal több érzelmet vonultathattak volna fel a zene segítségével.

Hiányoltam a The Misty Mountains c. számot még annak ellenére is, hogy az első részben több alkalommal is hallhattuk. Ami viszont tetszett, hogy a Gyűrű alatt korábban is felhangzó zene most is felbukkant, – ez kicsit nosztalgikus érzéseket is keltett bennem a „klasszikus trilógia” kapcsán. Leginkább Conrad Pope zeneszerzőnek tulajdonítják a 2. rész zenéjének „egyhangúságát”, mivel Howard Shore jó ideig nem ért rá a munkálatok során, így ő vezényelte le az album zenei felvételét, ill. a zeneszerzésben is részt vett.

Nézzük, hogy – mindezek ellenére – milyen remek filmzene számok szerepelnek a filmben?

• The quest for Erebor
• Thrice welcome /talán ez az egyik legfülbemászóbb dallama a filmnek/
• My armor is iron /az új törp-téma miatt nagyon szeretem/
• A spell of concealment /épp úgy, mint az előző, a közelgő háborút idézi fel bennünk, A Gyűrűk Urából…/
• The courage of Hobbits /főleg a Megye-téma miatt/
• Inside information /Smaug-téma miatt/
• Girion, Lord of Dale /a törpök új dallama miatt nagyon tetszik/
• Liar and thief /Smaug-téma miatt/
• Protector of the common folk /a Tóváros-téma miatt/
• Beyond the forest /Tauriel-témája/

Ami pedig a stáblistás zeneszámot illeti, az első résznél sokkal jobban passzolt a film hangulatához Neil Finn: Song of the Lonely Mountain dala, mint most Ed Sheeran: I see fire c. száma. Míg az elsőt akár napokig tudnám hallgatni, addig az újabbról ezt nem tudnám elmondani. Na jó, nem vészesen rossz – és a szövegére figyelve talán még változni fog a véleményem egy idő múlva -, de én kicsit mást vártam. Kíváncsian várom a harmadik rész dalát. Remélem, hogy az ismét olyan jól fog sikerülni, hogy majd sokáig nem megy ki a fejemből a dallama.

Bár a filmzene nem érte el akár A Gyűrűk Ura trilógiájának, vagy A Hobbit: Váratlan utazásnak a színvonalát, szerintem a filmnek még is sikerült megugrania azt a bizonyos lécet!

Miért is? Lássuk csak: mert láthatunk karakterfejlődéseket, a több szálon futó cselekmények megfelelő hangsúlyt kapnak, vannak újabb szereplők, – és a forgatókönyv írók által „kreált karakter(ek)” is működnek.

• Folyamatos az izgalom, amit egyensúlyoznak a jól adagolt nyugodtabb részek, – amiket szerencsére nem vittek túlzásba. Smaug és Bilbó közös jelenete egyszerűen pazar volt, annyira jól el lettek találva. A 3D és a látvány világ lenyűgöző.
• Ami a filmzene mentségére szolgál, az maga a film. Mivel egy komorabb hangvételű filmről van szó, így elkerülhetetlenné vált egy sötétebb tónusú zene is. Így láthattuk anno A Két Torony esetében is, csak annyi különbséggel, hogy ott jobban és változatosabban sikerült eltalálni a filmzenét.

A lezárás még tovább csigázza a rajongókat, hogy a trilógia harmadik – s egyben záró – epizódját 2014. decemberében, már a premieren meg akarják nézni. Már nem is kell oly’ sokat várnunk dec. 18-ig, amikor végre láthatjuk a mozikban A Hobbit: Az Öt Sereg csatája című filmet!