A Feláldozhatók-trilógia (kritika)

Nem is olyan rég, egy korábbi bejegyzésben már szóba kerültek A Feláldozhatók. Azt a kérdést boncolgattam, hogy vajon válságban van-e Hollywood? Hova tűntek gyerekkorunk kedvenc akciófilm hősei? Ki ne emlékezne a Halálos Fegyver, a Rocky, a Rambo, vagy a Die Hard, és a Terminator filmekre? A kategória gyöngyszemeinek hiányának okára a fenti blogbejegyzésben kerestem a választ. Most pedig csapjunk a lovak közé egy új témával, amelyben nem is egy filmet, hanem (a blog történetén belül ismét) egy egész trilógiát vesézünk ki.

A Feláldozhatók trilógia központi kérdéseiről

A trilógiává bővült sztori első része azért is érdekes, mivel maga Sylvester Stallone írta a történetet, és rendezte a filmet. Csak egy röpke gondolat erejéig visszatérnék a fenti bejegyzés témájához. Ugyanis, ha valaki az utóbbi bő tíz évben hiányolta volna a Stallone, Schwarzenegger, Mel Gibson, és társaik filmjeit, akkor most ömlesztve megkaphatja őket egy csomagban (oké, már rögtön egyszerre háromban is)! Szerintem óriási ötlet volt ezeket az öreg rókákat összehozni egyazon filmbe. A film bejelentése után szinte előre garantálni lehetett, hogy tolongás lesz a mozi kasszáknál. Egy filmben Dolph Lundgern, Jet Li, Jason Statham, és a többi öreg harcos? Kit ne érdekelne a film?

A premier után megoszlott a közönség véleménye. Volt egy olyan tábor, akik teljes megelégedettséggel távoztak a moziból, de akadt egy olyan réteg is a nézők közül, akik kimondottan csalódottak voltak a film végén. Hogy mi lehetett ennek az oka? Többnyire az, hogy egy sablonosnak tűnő forgatókönyv alapján vittek végig a 2010-es Feláldozhatók című filmet. A sztori egyszerű, és világos: a hős (esetünkben körülbelül tíz, – a már kissé berozsdásodott kedvencünk) önfeláldozása során kiiktat egy komplett diktatúrát valahol a Mexikói-öböl partján, majd pedig megmentik a lányt, a sok csihi-puhi, és robbantás közepette. Ez a forgatókönyv sokaknak túl sablonosnak tűn(hetet)t. Szögezzük le, hogy nem voltak illúzióim a film kapcsán, ugyanis én nem vártam többet ennél a filmtől. Nem Stephen Hawking-féle filozófikus okfejtésekért ültem be megnézni a filmet, hanem mert egy jót akartam szórakozni gyerekkorom akcióhőseinek filmjén.

Azt kaptam, amit vártam: akciót és humort, egy kis árulással megfűszerezve, valamint a jó – és a rossz párharcát (ahol persze tudni lehetett, hogy nagy eséllyel a jó fog győzni). Csak gondolj bele: Te el tudnád képzelni például Jason Stathamet egy dokumentum, vagy ne adj Isten, egy romantikus filmben…? Nem. Én sem. Nekik ez a műfaj fekszik, és bolond lett volna Stallone, illetve a stúdió, ha nem kapott volna a lehetőségen, hogy egy ilyen szériát elindítsanak.

És valljuk be, nem is az volt a célja e filmnek – illetve a trilógiának -, hogy filozófikus elgondolkodtató igazságokat közöljön a nézőkkel, hanem hogy szórakoztasson! Mindemellett más, nemes mondanivalója is van a szériának: a barátság, hűség, az összetartás és a bátorság, – ezek mind értékek. Legyen az ember irodista, vagy éppenséggel katona, de ezek mind egytől egyig az igaz ember ismérve. Tetszik a szériában, hogy a filmek végén mindig van egy-egy közös iszogatás a bajtársak között, ahol persze elengedhetetlenül felbukkan Barney (Sly) kabalagyűrűje, valamint Christmas (Statham) dartsozása késdobálása. A banda összetartozását jól jelképezi a közös tetoválás is, – bár a későbbiekben még láthatjuk, hogy mindenhol akadhat egy-két kivétel, lásd Stonebanks (Mel Gibson). De hogy ne csak a trilógia pozitívumait dícsérjem, a következőkben vessünk egy mélyebb pillantást is a filmekre.

„Együtt vágtunk bele, együtt is szállunk ki!”

***

A Feláldozhatók (2010)

Ami az első részt illeti, mivel ez volt a – mára már trilógiává bővült – sorozat indító darabja, így friss újdonságot hozott korunk filmiparába. Ehhez hozzájárult, hogy olyan nevek szerepeltek a vásznon (a teljesség igénye nélkül), mint: Sylvester Stallone, Jason Statham, Jet Li, Dolph Lundgern, Mickey Rourke, Bruce Willis, és Arnold Schwarzenegger, ja és persze a rosszfiúk oldalán Eric Roberts és Steve Austin. Azt hiszem, ez mindenképp figyelemreméltó casting volt.

A színészek régebbi szerepeire, illetve magánéleti eseményeire történő visszautalások kapcsán a legjobbak a filmben:

Statham úgy lerendezte a kosárpályán a nőverő srácot és társait, hogy rögtön megjött a kedvem egy kis A Szállító maratonhoz. Ami Dolph Lundgernt illeti, nagyon jól hozza az alkoholista, önfejű, meg nem értett feláldozható karakterét. Egyébként több színész is játszott már együtt közös filmekben, s hogy Dolphot említsem, ő az 1985-ös Rocky IV.-ben szerepelt Stallonéval együtt. Említettem már a poénokat: Dolph és Jet Li szópárbajai adják a film vidám perceinek sava-borsát, – és igen, ezekben rendszerint Li karaktere húzza a „rövidebbet”… A templomban lévő szócsatát sem szabad kihagyni a sorból. Számomra öröm volt nézni, ahogy Arnie és Sly a régi egymásra mutogatás helyett most nyers poénkodás közepette próbálják összemérni libidójukat. Azért, azt se hagyjuk ki, amikor akció közben Lee Christmas (Statham) SMS-t kap, na, ez az egyik legváratlanabb, és legpoénosabb húzás volt szerintem.

De mégsem ez a trilógia kedvenc része számomra. Hogy miért? Mert bár több poénos jelenet, illetve párbeszéd akadt a film során (melynek leggyakoribb főszereplője Stallone és Statham karakterei voltak), hiányoltam a színészek korábbi szerepeire való visszautalgatásokat, – bár ez messze nem a legnagyobb gond a filmmel kapcsolatban. Ami a diktátor tábornokot és lányát, valamint a valódi rosszfiút alakító Eric Roberts karakterét illeti, már annál inkább így gondolom. Szerintem kevesebb időt is el lehetett volna tölteni azzal, hogy bemutatják: valójában „a nyúl viszi a puskát”. Ezen kívül pedig úgy érzem, hogy túl drámaira próbálták venni a film hangvételét egyes jeleneteknél, pedig nem kellett volna. De ha a filmet összességében nézzük, akkor ez talán meg sem akkora probléma. Mellesleg – csak csöndben súgom meg Nektek így előre, hogy – szerintem Eric Roberts karaktere volt legjobban kidolgozva a trilógia rosszfiú triumvirátusából. Lehet, hogy nem őt választottam volna a szerepre, de ez (sajnos) így van. A többiekre még hamarosan visszatérünk.

De csak lassan a testtel, nem mehetünk csak így el szó nélkül a filmzene mellett. Brian Tyler már kapott tőlem egy saját bejegyzést itt a blogon, s azt hiszem, nem ok nélkül (ha eddig nem olvastad/hallgattad, szerintem érdemes bepótolnod). A Feláldozhatók esetében is egy, a szériához remekül illeszkedő zenét alkotott. A főtéma mindent visz! A második belinkelt track pedig tényleg egy igazi akcióhős filmhez illő zenei aláfestést biztosít, a diktátor kastélyába épp betörni készülő Feláldozható csapat számára.

Napjaink legjobb filmzeneszerzői: Brian Tyler

• The Expandables: Main theme
• The Expandables: The Expandables (Track 01.)

Érdekességképp itt láthattok egy rövid videót, melyben a zeneszerző magával Sylvester Stallone-val egyeztet a kívánt filmzenéről, valamint a készülő műbe is bepillantást enged a videó. Amúgy még lesz szó a betétdalokról is (a harmadik rész kapcsán), azt se hagyjátok ki!

Bárcsak így kezdődne minden film. Az első részből már jól ismert filmzene főhőseink bevonulása alatt (mert ez tényleg az) már rögtön a film elejétől kezdve megadja az alaphangulatot. Az meg már csak hab a tortán, hogy a nepáli nyomornegyedbe bemasírozó kedvenc Feláldozhatóink nevet adtak fegyvereiknek és járműveiknek (például egy faltörőnek a kip-kop nevet adták). Ami engem illet, jelenleg a második rész a kedvencem a trilógiából. Valamiért lazábbnak, és poénosabbnak tűnik nekem a másik két részhez képest. Jóval több visszautalást kapunk a régi filmszerepekre, mint az első részben, mint az előző rész esetében. Szerintem ezek az apró kis megjegyzések, és szócsaták adják a filmek esszenciáját. Akik akkoriban felnőttek, vagy épp kis suhancok voltunk, bennünk mind-mind nosztalgikus érzést kelthetnek ezek, a kívülállók számára bizonyára jelentéktelennek tűnő ínyencségek.

Statham és Stallone újfent a lassan már kiégő, de még mindig kemény legény párost alakítják. A többiekkel kapcsolatban kissé hiányérzetem volt a film alatt, mintha kevesebbet lettek volna szem előtt, mint az első részben. Érdekes, ahogy a trilógia folyamán egyre inkább erősödik a karakterekben a tudat, hogy talán már kiöregedtek ebből a melóból, és esetleg át kéne adni a stafétát az ifjaknak. Szerencsére ezt a fonalat még nem vették fel ebben a részben. Gunner életben maradásának kimondottan örültem az első rész végén, és annak meg pláne, hogy a kis harcuk Yin Yang-gal (Jet Li) nem volt kihatással arra, hogy a későbbiekben is beszólogathassanak egymásnak. Szegény Yin-Yang Christmas-éktól is megkapta a magáét még a film elején, amikor kiugrott a repülőből a célszeméllyel: „Hát, ez se néz már ránk ferde szemmel.”

Ha már a visszautalgatásoknál tartunk, itt van egy-két gyöngyszem:

• Schwarzenegger: „Visszatértem!„ – erre Bruce Willis: „…Eleget tértél már vissza!„ – mire újra Arnie: „…Drágán add az életed!„ [Terminator; Die Hard]
• Terry Crews, Scwarzinak: „Szétkapom a búrádat!„ [Terminator]
• Sly: „Kering még egy pletyka, hogy megmart téged egy király kobra.„ – mire Chuck Norris: „Így igaz. De öt gyötrelmes, kínok közt eltöltött nap után… a kobra kimúlt.„ [Chuck Norris viccek]

Chuck Norris belépője már-már a komikum határát súrolta A Jó, a Rossz, és a Csúf zenéjével együtt, de a Chuck Norris viccek fényében teljesen érthető, ha teljesen egyedül elintéz egy rakat katonát a Feláldozhatók körül, majd belibben a harctérre, mint az egyszemélyes felmentősereg. Mellesleg egész sok visszautalást kapott Norris korábbi munkáira, így például a Walker, a texasi kopóra is. Chuck Norris egyébként csak úgy vállalta el a szerepet, hogy ha nem lesz káromkodás a filmben. Ami Liam Hemsworth karakterét (Billy) illeti, első nézés után kicsit felesleges karakternek éreztem, de a későbbiekben mindez megváltozott bennem. Na jó, a „meghalok…” bejelentése tényleg sablonos volt, de ezt még elnézzük a szövegírónak.

A Statham – Sly duó esetében megfigyeltem, hogy egy-egy poén néha már kissé nehézkesebben csúszik le a torkomon. Ezzel nem önmagamat akarom megcáfolni, csak a poénos helyzetek elenyésző kis hányadánál ilyenre is akad példa. Oh, majdnem kihagytam Statham egyik legjobb jelenetét, amikor szerzetesnek öltözik be, egyik kezében egy tömjénezővel, míg másik kezében a kése lapul, majd öhm, „áldást oszt” („…és a szent késem„) a rá törő katonáknak. Bruce Willis nem sokat van a vásznon, ahogyan Arnie sem sokat szerepel, de amikor utóbbit látjuk, akkor általában mindig mondd egy-két emlékezetes poént.

Ami Jean-Claude Van Damme karakterét (Vilain) illeti, nekem kissé kiforratlannak tűnt valamiért, ugyanakkor mégis láttam benne egyfajta őrültséget, ami viszont piszkosul jól illeszkedett a szerephez. Tehát, amolyan fele-más érzésem van az ő karakterével kapcsolatban.  Az viszont tuti biztos, hogy a fickó még ma is sokakat lelpipálna. Örülnék, ha így tudnék majd mozogni 50 évesen. Stallone és Van Damme párharca nagyon jól sikerült szerintem, hatásos lett. Van Damme szinkronja (Mihályi Győző) remek lett, de a szinkronokról még a következő etapban lesz bővebben szó.

Sajnos, ami az első két résznél sikerült a szériának, az a trilógia harmadik részének koránt sem annyira. Hogy mire értem ezt? Leginkább a bevételi adatokra. Nem csak Amerikában, de ahogy nézem az adatokat, a világ többi részén is egyre erősödő bizalmatlanság fogadta az új részt. Ez valamelyest érthető is, én pedig reménykedtem, hogy az új epizód képes lesz megugrani azt a bizonyos lécet. A lécet nem ugrotta meg, de néhol már-már kapisgálta azt. Igen, olykor kimondottan sablonos volt, de ezt a részt már korábban kiveséztük. Azonban sokat lendített a filmen Antonio Banderas, és Mel Gibson szerepeltetése.

Antonio Banderast Sly már a második részhez is szerette volna leszerződtetni, de a színész csak most ért rá. Sikerült olyan figurát rá szabni, hogy a film végére már nekem is kezdett Banderas lyukat beszélni a hasamba, pedig bírom az ilyesmit. Viszont a mozgása, testtartása, mimikája egy egészen új oldalát mutatta meg a spanyolnak. Ha ő nincs, akkor sokkal, de sokkal szürkébb lenne a film.

Mel Gibson karakterét sem érzem olyan erősen kidolgozottnak, de ehhez a filmhez talán elég ennyire megismerni a figuráját. Szó, mi szó, rendesen kigyúrta magát az idén 58 éves színész. Nekem eddig az ő színészi játéka tetszett legjobban a három rosszfiú alakításából. Hozzá tartozik a történethez, hogy jelentős részt játszott abban Mel Gibson, hogy így vártam az új filmet. Remekül hozta a már kissé pszichopata hajlamokat mutató egykori Feláldozhatót. Hozzá, és Sylvester Stallone végső párharcához tartozik az egyik kedvenc mondatom a filmből („Én vagyok Hága!„).

Wesley Snipes. Ha valaki, akkor őt meg kell említeni mindenképp („csingiling…„). A filmben a Doktor Halál becenevet kapta, amely már alap járaton utalás lehet korábbi filmjeire. Snipes-nak a börtönből való szabadulása óta ez az első szerepe, melyet ki is használtak a filmben. De még milyen jól! A valóságban három évet töltött adócsalásért rács mögött, és ezt bele is szőtték a filmbe. A másik sztori vele kapcsolatban, ami nagyon tetszett, az a Penge című filmjeire történő utalgatása:

„Én vagyok a legPengébb!„

Azt nagyon sajnáltam, hogy az új (de a régi motoros) karaktereknél szinte semmilyen visszautalást nem kaptunk régi szerepeikre! Érdekesség, hogy Harrison Ford azért került képbe a film kapcsán, mivel Bruce Willis keveselte azt a „pár” millió dollárt, amit a pár napi forgatásért kapott volna, és így inkább nem vállalta el harmadjára a szerepet. Az ő karaktere helyére hozták be Fordét!

Mel Gibson esetében a magyar fordítás elég szerencsétlen volt, mert az ő esetében legalább volt egy, a Halálos fegyverre történő utalás. Ugyanakkor Harrison Ford kapcsán nekem így hirtelen mindössze annyi jött le, hogy anno a Star Warsban – és majd a következő részben is – pilótát alakít. Neki is annyi filmjéből lehetett volna remek anekdotás pillanatot varázsolni, mint égen a csillag. Apropó csillag, ha már itt tartunk, csakúgy, mint a Star Warsban, itt is végszóra esik be megmenteni társait, amikor már senki nem is számít rá. Talán még azt említhetjük meg vele kapcsolatban, hogy a film végén azt mondja:

„Évek óta nem szórakoztam ilyen jól.”

Ebben a filmben tudatosul leginkább a karakterekben – leginkább Barneyban -, hogy kiöregedtek a szakmából. …És ezzel el is érkeztünk a film legnagyobb negatív eleméhez. Az újoncokhoz. Oké, új kütyüik vannak, fiatalok és mozgékonyabbak, de akkor is: a nézők (bocsánat az erős hangvételért, de javarészt) nem miattuk ültek be a moziba. Kisvártatva mindössze a megmentendő csapattárs pozíciójában funkcionálnak, és végre visszatérhet a régi csapat. Na, innentől végre beindult az akció, és a megszokott hangulat.

A szinkront is ígértem, hogy még visszatérünk rá. Az egész szériával kapcsolatban elmondhatjuk, hogy a legjobb munkát végezték a szinkronszínészeink. Elég, ha csak a már jól megszokott Dörner György (Bruce Willis), Gáti Oszkár (Stallone), Reviczky Gyula (Schwarzenegger), Sörös Sándor (Mel Gibson), Csernák János (Harrison Ford), Király Attila (Steve Austin), és Mihályi Győző (Jean-Claude Van Damme, Chuck Norris) munkáira gondolunk.

Sajnos egyetlen karakter esetében éreztem hiányt a szinkron terén, mégpedig Antonio Banderas-nál. Mivel 2008-ban egy tragikus autóbalesetben sajnos elhunyt Selmeczi Roland, így ő már nem kölcsönözhette kedvenc Zorrónk orgánumát.

S hogy lesz-e tovább…? Készül-e 4. rész? A stúdió pár éven belülre ígér egy női változattal elkészített filmet. Én erre még nem vennék mérget, és annyira nem is érdekelne, mint egy negyedik rész.

Ha viszont elkészül az a bizonyos, akkor szívesen látnám benne mondjuk: Jackie Chant, John Malkovichot, és Steven Seagalt is. Már pedig egyre több kósza hírt lehet hallani, hogy akár még szóba jöhet az új, negyedik rész is. Én itt leszek, és várom. „Ba boom!”

Update: 2023. szeptember végén érkezik a Feláldozhatók 4 !

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!

Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel, mert ezáltal még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák, filmzenék és érdekességek!