Hans Zimmer, a világhírű filmzeneszerző immár ötödjére érkezett Magyarországra, hogy elkápráztassa műveivel a nagyérdeműt. Eddig sosem volt alkalmam élőben megtekinteni koncertjeit, azonban kerek 1 évvel ezelőtt végre alkalmunk nyílt részt venni a World of Hans Zimmer – A New Dimension névre hallgató koncerten, melyen ugyebár a német géniusz nem vesz részt, de mégis óriási élmény volt (a koncertről írt beszámolómat lásd alább). Sokak számára a mai napig nem tisztázott kérdés, hogy mi a különbség a The World of Hans Zimmer és a Hans Zimmer Live-koncertturnék között, nos, a választ az említett cikkben fejtettem ki.
A rajongói szívek megdobbantatására kis hazánkban (2016, ’17, 2022, ’23) a Papp László Budapest Sportarénában került sor. A közönség kedvenc zeneszerző legenda először 2016-ban indult világ körüli turnéra, a Hans Zimmer Live on Tour-ral. Ez követték az olyan nagy sikerű show-k, mint a Hans Zimmer Live (2017), majd 2022-ben a covid-19 miatt több alkalommal is halasztásra ítélt (ugyanilyen néven futó) Hans Zimmer Live, egy évvel később pedig a Hans Zimmer Live – Europe Tour.
2024-ben bejelentették, hogy a rajongók millióit megmozgató német zseni, és a világhírű zenészeiből válogatott díszes társaság új turnéra indul, melynek keretén belül ismét ellátogatnak Magyarországra. Hans az évek során olyan neves zenészekkel turnézott együtt (a teljesség igénye nélkül), mint: Tina Guo (itt olvashatod a HSK cikkét a gyönyörű csellistáról), Lisa Gerrard (énekes), Pedro Eustache (fúvós hangszerek), Guthrie Govan (gitáros), Loire Cotler (énekes), Rusanda Panfili (hegedű), Juan García-Herreros (basszusgitár), Nile Marr (gitáros), és Aleksandra Šuklar (ütős hangszerek), és természetesen egy 70-100 fős kórus és szimfonikusokból álló zenekar is kísérni szokta a zenészeket.
A 2025. októberétől 2026. márciusáig futó európai turné összesen 37 állomásból áll, mindezt úgy, hogy egyes városokban dupla koncertet ad a zenekar (pl. Londonban, Bécsben és Münchenben). Belegondolni is elképesztő, hogy milyen fárasztó lehet ennyi koncertet megtartani, annyit próbálni és utazni. Persze, nekik ez a hivatásuk és szeretik is csinálni, de azért az emberi teherbírásnak is vannak korlátai. Nem sokkal a magyarországi koncertet megelőzően érkezett a hír, mely gyanítom, hogy nem csak engem, de minden hazai rajongót kétségbe ejtett: Hans Zimmer lebetegedett, melynek köszönhetően végül le is kellett mondania két koncertjét Frankfurtban és Mannheimben. Végül, a pesti koncert előtt kb. egy héttel megérkezett az örömteli hír, miszerint a turné folytatódik, így a hazai rajongótábor is fellélegezhetett. Most pedig lássuk, milyen élményt nyújtott a Hans Zimmer Live – The Next Level budapesti állomása!
Kapcsolódó tartalmak:
- Hans Zimmer: Hollywood Rebel (2022) – dokumentumfilm beszámoló
- Egy filmzene a Csillagok között: interjú Hans Zimmerrel
- Hans Zimmer Világa: koncertvideó (2018)
- Tina Guo: Hans Zimmer gyönyörű csellistája
- Hans Zimmer: Aurora – Filmzene a Denveri tragédia emlékére
- Napjaink legjobb filmzeneszerzői: Hans Zimmer
- Mintha te is ott lennél: a legjobb filmzene koncertvideók
The World of Hans Zimmer (2024) Budapest: Koncert élménybeszámoló
∴
- Hans Zimmer Live – The Next Level
- Helyszín: MVM Dome (Budapest)
- Időpont: 2025. november 12. (20:30 – kb. 23:50)
- Hivatalos honlap: Hans Zimmer Live
Parkolás és érkezés
A tavalyihoz hasonlóan, idén is már jóval a koncert kezdete előtt megérkeztünk. Már 1,5 órával az első dallamok felcsendülése előtt is hatalmas tömegben érkeztek az emberek, mi pedig izgatottan álltunk a stadion előtt, várva a bebocsátást, hogy elfoglalhassuk helyünket a stadionban. Tanulva az egy évvel korábbi esetből (részletekért lásd a cikket), ezúttal nem autóval érkeztünk, hanem szállást foglaltunk egy, a helyszínhez közel eső kempingben, így a parkolás is adott volt. Ez hatalmas könnyebbség volt a koncertet követően is, ugyanis látva a hosszan kígyózó kocsisorokat, elégedetten nyugtáztuk, hogy mi sokkal jobban jártunk. Meglepetésünkre, idén jóval simábban történt a nézők beengedése, mint tavaly. Ha az MVM-be érkeztek, érdemes a közelben szállást foglalni (mert bizony vannak jó áron, jó minőségben), ezáltal egy csomó vesződségtől megkímélve magatokat.
Souvenir-ek, büfé és az a fránya etikett
Az előcsarnokba lépve nyomban szemünk elé tárult a souvenir-árus részleg. Az árak tavaly is megdöbbentettek, s ez idén sem volt másképp. Felsorolok pár, a turné logójával ellátott terméket az árukkal: öngyújtó (4.000), pomponos sapka (10.000), jegyzetfüzet (6.000), szövetszatyrok (5-6.000 Ft). Mire oda értem, az új dizájnnal ellátott bögrék és baseball sapik már elfogytak. A pólók mellett nem láttam árat, valószínűleg a polcokon lehetett, a neten a hivatalos oldalon 15-20.000 forintért árulják őket. Mondjuk, nekem az idei turné póló dizájnja nagyon bejön.
Egy átlagos alkoholos koktél nagyjából 2.500 forintba került, és ha jól emlékszem, egy fél literes szénsavas ásványvíz 1.600 Ft körül voltak. Természetesen bőven lehetett válogatni a kínálatból, mert voltak szendvicsek, alkoholos-, energia- és mentes italok, no meg persze popcorn is. Mondjuk, még mindig nem értem, miként passzol a popcorn vagy egyéb ételek a Hans Zimmer koncerthez. Elvégre, egy komolyzenei koncertre sem vinnék be ételt… és hát, valljuk be őszintén, egy Zimmer-koncert inkább hasonlít egy komolyzenei-, mintsem egy könnyűzenei koncerthez (bár lehet, hogy csak én vagyok túl konzervatív e téren). Ami viszont nagyon zavart, az az, hogy minden egyes italt kitöltöttek egy-egy fesztiválpohárba (legyen szó sörről, vízről, vagy 0,33-as energiaitalról), ami eléggé megnehezítette az italokkal való koncertélményt, mivel a folyamatosan érkező vendégek miatt rendszeresen föl kellett állni, hogy beengedhessük őket a helyükre, ennek kapcsán pedig könnyen felrúgásra kerülhettek a poharak.
A tavalyi cikkemben bővebben is kifejtettem számos néző kapcsán a koncertetikett teljes hiányát. Mondhatni, idén javult a helyzet, bár lehet, hogy ez a figyelmesség magának, a zeneszerzőnek szólt. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy a koncert végén annyi szemetet láttam az ülések alatt, melynek láttán egy konkrét mosómedve klán is elszégyellte volna magát.
Elképzelni sem tudok annál nagyobb tiszteletlenséget, minthogy számos vendég késve érkezett, majd pedig sokan már bőven a koncert vége előtt szedelőzködni kezdtek és hazaindultak. Miért nem lehet bőven időben oda érni a helyszínre? Egy 20.000-es vendégbefogadó képességgel bíró rendezvény esetében előre kell kalkulálni, számolva a hatalmas tömeggel, a kígyózó sorokkal a wc-k és a büfépultok előtt (és akkor a ruhatárat még nem is említettem). Már javában zajlott a koncert, de még mindig szállingóztak a nézők. Sőt! A koncert vége előtt 20 perccel már volt, aki elhagyta a nézőteret. Tudom, mert ránéztem az órámra – és ez csupán a közvetlen környezetemben történt. Még javában zajlott a koncert, de szétnézve, az egész stadionban látni lehetett olyan nézőket, akik már öltözködtek és elhagyták az arénát. Az csak még cikibb helyzet volt, amikor sokan azt hitték, ennyi volt a műsor, és egy nagyobbacska tömeg kezdett oszolni, mire jött még két ráadás szám. Volt, akit ez sem hatott meg és lelépett, míg mások kabáttal a kezükben hallgatták végig őket.
És amikor azt hittem, már nem lehet kellemetlenebb, jött a hidegzuhany: az egész társulat a színpad szélére felsorakozva kapta a vastapsot, Hans Zimmer végigszaladva lepacsizott mindegyikükkel, miközben kb. a stadion negyede magát semmitől sem zavartatva lelépett. Mekkora tahóság már ez, könyörgöm! Igen, késő volt, de tudni lehetett, hogy sokan leszünk. (Csak halkan jegyzem meg, hogy a hatalmas tömeg ellenére viszonylag hamar ki lehetett jutni a létesítményből.) Úgy gondolom, hogyha tudtak ezek az emberek jegyet váltani egy Hans Zimmer koncertre, ahol maga a zeneszerző is fellép, akkor mutathatnának legalább egy kis minimális tiszteletet a zenekar iránt, mondjuk megvárhatnák a standing ovation-t, merthogy kérem szépen, az is volt, számos más nézővel együtt mi is állva tapsoltunk.
Pedig, te jó ég! Milyen bődületesen messze volt a koncert minősége attól, amit vártunk!
De ez kin múlott? Hans Zimmeren? A zenészeken? …Esetleg máson? Na, várjatok, mindjárt elmesélem!
Koncertélmény: libabőrt akarok!
Kicsit megcsúszva, de nagyon ígéretes hanghatásokkal indított a koncert. Az elsötétülő csarnokban eső csepegésének hangja, távolodó sziréna zaja, majd egyre erősödő égzengés moraja töltötte be a teret. Nagy örömömre a The Dark Knight montázsával kezdett a zenekar, de talán még ennél is nagyobb volt a meglepetésem, mikor a szokásos, egész testemen átfutó bizsergő érzés és libabőrözés élménye elmaradt.
Egy kis kitérő ezzel kapcsolatban: Számos filmzenekoncerten voltam már, ahol szinte még a lúdbőreim is lúdbőröztek. Ha hatezredjére is hallgatom meg a kedvenc filmzenéimet (jelen esetben Hans-ét), akkor is ez az érzés kerít hatalmába. Ha telefonon hallgatom, akkor is. Ha filmek alatt hallom, akkor is. Ha takarítás közben, akkor is. Vagyis mindig. De itt nem…
Úgy voltam vele, hogy oké, talán én nem vagyok ráhangolódva? Mi? Egy frászt, azt kizárt! Már bő 1 éve megvettük a jegyeket. Amint meghirdették, hogy lesz koncert, irány a jegyvásárlás és már csak várni kellett november 12.-t. Minden porcikám a koncertet várta, tulajdonképpen gyerekkorom óta, mikor első ízben hallgattam és szerettem meg Hans Zimmer zenéit. Az azóta eltelt évtizedekben kismilliószor játszottam le munkáit, kívülről tudom a zenéit, és örömmel osztom meg másokkal is a zenéje iránti rajongásomat. Így voltam ezzel a koncertet megelőző hetekben is, a koncert estéjén pedig pláne felspanolt állapotban voltam. Szóval, azt hiszem kizárhatjuk, hogy a hiba bennem rejlett.
Többször is az volt az érzésem, még a tekintélyes track-lista ellenére is, hogy némelyik zene egyes átvezető részei túlnyújtottak, olykor pedig úgy éreztem, mintha más ezzel más, ígéretes zenéktől vennék el az időt. Guthrie Govan például egy zseniális gitáros, tényleg. (Egy rajongó még be is kiabált, hogy „szereti”, mire Hans Zimmer vette a lapot és elsütött egy viccet ezzel kapcsolatban.) Lehet, hogy most néhányan legszívesebben Davy Jones börtönébe száműznének azért, amit mondani fogok, de bármennyire is tisztelem Guthrie Govan tehetségét, személy szerint túl soknak éreztem a zenei jelenlétét ezen a koncerten.
Egymás után mentek le a számok és kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam. És nem voltam egyedül ezzel a furcsa, kiábrándító és csalódást keltő érzéssel. Az egyes trackek között rendszeresen összenéztünk a Feleségemmel, ott, ahol vagy nem volt jó a hangosítás (szinte végig), vagy rossz volt a mikrofon (pl. Lisa Gerrard Gladiator-énekénél). Esküszöm, még soha, semmilyen filmről, koncertről vagy előadásról nem távoztam idő előtt, de itt mindkettőnk fejében megfordult az első két zenét követően, hogy ilyen (bocs, próbálok finoman fogalmazni, de) sz@r hangosítás mellett, minek szenvedjünk tovább? Természetesen maradtunk, de hamarosan még visszatérek a negatívumokra.
Érdekességekből is akadt azért jócskán, például a zeneszerző elárulta az egyes performanszok közti rövidke szünetekben, hogy:
- Bár sokan rajonganak a Pearl Harbor zenéjéért, ő maga nem annyira van oda érte, viszont a barátnője (Hans nemrégiben újra elvált) imádja, és bizony elég fagyos lesz a hangulat, ha nem játssza el neki.
- Kicsit beszélt a közkedvelt főtémák variációiról, melynek kapcsán megemlítette, hogy a Gladiatornak számos (több tucat) módozatát készítette el a 2000-es filmhez.
- A koncerten felcsendült a Beyond Rangoon c. 1995-ös film zenéje is (amit itthon A szabadság ösvényein címmel vetítettek), melynek kapcsán a komponista viccesen meg is jegyezte, hogy „ezt valószínűleg nem ismertétek fel, ugye?” Szemmel láthatóan töprengtek a nézők, hogy vajon melyik film zenéjét is hallják, ugyanis e produkció dallamai nem tartoznak Hans legközismertebb darabjai közé. Én nagyon örültem neki, remek választás, és tök jó ötletnek tartom, hogy olyan darab is terítékre került, mely valószínűleg sokak számára eddig ismeretlen volt.
A koncert vége felé egy szemkápráztató produkciónak lehettünk tanúi az Interstellar kapcsán, a videót be is linkeltem alább, ahol megtekinthetitek a koncert teljes repertoárját (ezek nem a saját videók, annyira nem ültem közel és a hangfal is belógott). Tényleg lenyűgöző volt a zenére mozgó artista, s hozzá a fényjáték… bár ilyen élmény lett volna számomra az egész koncert!
Miért nem sikerült úgy a koncert, mint ahogy megérdemelte volna?
Az okokat nem csak a hangosítás körül érdemes keresni. Összeszedtem pár okot:
1. Miben változott a koncert zenei repertoárja?
Többen meglepettségüket fejezték ki a kommentelők között, hogy mennyire különböztek a koncerten hallott zenék a filmekben, vagy az albumokon hallottaktól. Való igaz, hogy szinte mindegyik darabban történtek kisebb-nagyobb változtatások, de ennek érthető oka volt. Ugyebár, a koncert neve az, hogy Hans Zimmer Live – The Next Level. És itt a hangsúly a ‘The Next Level’-ön van. Teljes mértékben megértem a zeneszerzőt, ha jól esik neki egy kis változatosság a repertoárt illetően, elvégre hosszú évek óta (szinte) ugyanazzal a tracklist-tel turnéznak.
Másfelől viszont, talán épp ezért egy kicsit csalódás érhette azon nézőket, akik mondjuk úgy, hogy csupán a filmekből ismerik Zimmer zenéit, vagy esetleg az alap zenei albumokról szerették meg műveit. Ami engem illet, az évek során én szinte minden lehetséges bővített albumot beszereztem azon filmek vagy sorozatok kapcsán, melyek szívemhez nőttek munkásságát illetően, így nekem nem volt megdöbbentő a különbség, hisz már hallottam őket koncertvideóknak, vagy egyéb más platformoknak köszönhetően. Azért a szívemre teszem a kezem és kimondom, engem is jobban vonzanak a kevésbé rockosított verziók, melyekben többségben vannak a szimfonikusok és a kórus, mintsem a basszusgitárok. Azonban sajnos nem csak ezek a változtatások tették kevésbé élvezetessé a koncertet…
2. Tina Guo, Pedro Eustache és Rusanda Panfili már nem turnéznak
Az imént felsorolt három kimagasló tehetségű zenei virtuóz hiányát leginkább úgy tudnám szemléltetni, mintha egy válogatott a döntőn a legjobbjai nélkül lépne pályára. Tina Guo távolmaradását azzal lehet magyarázni, hogy a szóló karrierjén akar dolgozni, helyét a The World of Hans Zimmer koncertturnéból is ismert Mariko Muranaka vette át, aki szépen játszott, de azért Tina Guo… az Tina Guo, na! (Guo-ról készítettem külön cikket – lásd feljebb). Rusanda is közölte már a turné indulása előtt, hogy számos teendője mellett sajnos nem lesz ideje Hans-szal járni a világot. Az egyik legnagyobb szívfájdalmam, hogy Pedro Eustache is (aki annak idején a Trónok Harca koncertturnéban is feltűnt) kimaradt a turnéból. Mint emberileg, mind pedig szakmailag felnézek rá, egy csoda és zseni a fickó!
Talán elsőre nem is gondolnánk, de az imént említett három nélkülözhetetlen tehetség jelenlétének hiánya valóban szembetűnő volt. A koncert általam egyik legjobban várt zenéje például, már kapásból az elején darabjaira hullott, amikor nem Pedro kezdte el a Dune 2. részéből a A Time of Quiet Between the Storms c. tracket, hanem gitárral „imitálták” azt. Több esetben is érezhető volt a minőségbeli különbség azoknál a zenéknél, melyeket Pedro szokott játszani. Pedro helyét egyébként Saulius Petreikis vette át, aki ügyes, de azért mégsem Pedro; Molly Rogers ugrabugrálása pedig inkább zavaró volt, mintsem koherens a zenekar többi tagjával.
3. A hangosítás
Félreértés ne essék, nem Hans Zimmert, hanem a hangosítást hibáztatom. Az valami katasztrófa volt. Végig olyan érzés volt bennem, mintha a fülem be lenne dugaszolva, hogy semmit se hallhassak, de közben néznem kellene, ahogy a kedvenc zeneszerzőm nagyban csinálja a show-t a színpadon. Rengeteg pozitív kommentet olvasni a neten és a koncert végén is számos elismerő véleményre figyeltem fel, de azért álljunk meg itt egy-két szóra.
Miután lőttem pár közeli fotót a színpadról a szünetben, odaléptem a hangosítókhoz, hogy váltsak velük néhány szót, hátha más is ugyanígy tett. Reménykedtem benne, hogyha minél többen jelezzük, talán lesz valami foganatja. Közben végig azon agyaltam, hogy a mellettünk ülő leányzó mennyire élvezte a koncertet, aranyos volt, ahogy verte az ütemet a lábán és itt-ott rázta a fejét is, de sajnos mi egyáltalán nem élveztük az estét. Átvillant az agyamon: esetleg mi vagyunk rosszul összerakva? Nagy meglepetésemre (és nem utolsó sorban) megkönnyebbülésemre, az ott álló egyik biztonsági őr – mikor megkérdezte, hogy mit szeretnék – közbevágott… Ugyanis nem én voltam az első, aki szóvá tette, hogy sz@rt sem ér a hangosítás, ugyanis a szünetre távozó közönségből többen is erre panaszkodtak. Ettől függetlenül még jeleztem az egyik hangosítónak, hogy mi a problémánk.
Egy icipicit, mintha javult volna a helyzet a második felvonásra, de azért még így is a közelében sem volt a minőségi beállításoknak. Tudjátok mikor lett először libabőröm…? Az F1 zenéje alatt. Egyszerűen megunhatatlanul imádom, és úgy örültem, neki, hogy végre, végre valahára megérintett a koncert, hogy azt szavakkal el sem tudom mondani. És ehhez kellett bő 1, azaz egy óra… egy Hans Zimmer koncerten! Miről beszélünk? Itt valami nagyon félrement.
4. Zavaró elemek a színpadon
Volt egy kellékes, aki mondhatni a legalkalmatlanabb pillanatokban, a legamatőrebb módon rohangált fel s alá, pl. mobiltelefonnal világítva a sötét színpadon; vagy csak random feltűnt az újabb beállásoknál, és ez igencsak illúzióromboló volt. Egy apró kitérő a fény kapcsán, ha már szóba került: egy filmzenekoncerten jobban pártolom a zene mellett szimultán mutatott jeleneteket, mintsem a villódzó fényeket. Tudom, hogy a fényáradat mindig is a Hans Zimmer Live-turné szerves részét képezte, de sokszor nagyon zavaró volt, mikor a fénycsóva egyszer csak megállt, és hosszú másodperceken keresztül a szemembe világított.
A színpad alján látott csúszkakamera a turné állandó kísérőeleme, azzal nem is lett volna baj, de hogy milyen kiábrándító volt látni, ahogyan a rendező váltogatta a képeket a kivetítőn! Na, az valami egészen elképesztő volt. Olyan fáziskésésekkel mutatta Hans Zimmert és a zenekar tagjait, mintha direkt csinálták volna, tulajdonképpen többet láttam a zeneszerző hátát és vállát, mint az arcát.
Jut eszembe! Nem tudom, hogy Ti, akik esetleg élőben láttátok a koncertet, hogy vagytok vele, de számomra nagyon bugyutának hatott az a tánc… vagy nem is tudom, minek nevezhető koreográfia, amit a Pirates of the Caribbean főtémája alatt lejtettek a színpad tetején álló táncosok. Ennél az is jobb lett volna, ha csak szimplán egy helyben állnak – a videót lásd lejjebb.
Végszó (?)
Másnap kicsit alaposabban is utána néztem a különböző közösségi médiás platformokon, hogy milyen reakciók érkeztek Hans Zimmer korábbi magyarországi koncertturnéijaira, illetve a november 12-ire. Ismét megnyugodtam afelől, hogy nem vagyok őrült és a hiba nem bennem volt, ugyanis számos negatív kommenttel találkoztam, melyek (egyik) közös jellemzője a hangosítás minősége volt.
Hazafelé csak úgy zengett az autónk a jó öreg Zimmer papa zenéitől, természetesen az F1 főtémáját és betétdalát is számtalanszor újrahallgattuk. Ami engem illet, nem csak azért, mert szeretem. Talán azért is, mert úgy éreztem, úgy éreztük, hogy megfosztottak egy élménytől, amire bő 1 éve vártunk (azt hiszem, büszkén mondhatom, hogy én már gyerekkorom óta).
Egy biztos, hogyha rajtam múlik, az életben soha többet nem akarok az MVM Dome közelébe kerülni, ha filmzene koncertről van szó. Elhiszem, hogy olcsóbb lehet a bérlése, vagy a jó ég tudja, milyen okok állhattak a váltás mögött, de szerintem hatalmas baklövés volt a csere. Persze senkinek sem mondhatom, hogy ne menjen oda, nem is akarom, de azért nem árt előre felmérni a terepet egy ilyen volumenű produkciónál. (Csak halkan jegyzem meg, hogy 2026-ban újra lesz The World of Hans Zimmer koncert az MVM Domeban, reméljük, ott minden rendben lesz.)
Lehet, hogy a The World of Hans Zimmer-hez más beállítások kellettek, vagy csak jobb és figyelmesebb volt a hangosításért felelős csapat, ki tudja? Mindenesetre ez a koncert messze alulmúlta a hozzá fűzött reményeimet. Sosem fogom elfelejteni a 2025. november 12-i Hans Zimmer koncertet, és sajnos ez nem azért lesz, mert olyan észveszejtő hangulatú koncertet adott napjaink egyik legkiválóbb zeneszerzője, hanem mert olyan gyatra volt a hangosítás.
Talán egy dolgot érdemes még megemlíteni a koncert gördülékenysége kapcsán: ugyebár, említettem a cikk elején, hogy Hans nemrég beteg volt, és bár a pesti koncertre felgyógyulva érkezett, látszott rajta – és a zenészein is –, hogy fáradtak. Megterhelő lehet számukra az éveken át tartó, iszonyatos iramot diktáló turné. Ez a fajta fáradtság érezhető volt Zimmeren pl. a zenekar tagjainak felkonferálásakor, mely máskor jóval könnyedebben és viccesebben, sőt, talán még érzelmesebben is szokott menni. De szándékosan nem említettem ezt feljebb, a koncert minőségét befolyásoló tényezőként. Egyszerűen csak lehet, hogy kellene egy pár hónapos pihenőt tartania a stábnak, senki sem hibáztatná őket.
Azért az valamelyest vigasztal, hogy személyesen láthattam és hallhattam a német kiválóságot. És talán nem utoljára, mert ezt a csorbát mindenképpen ki akarom köszörülni, talán majd egy külföldi koncert feledteti az itthonit. A 68 éves energiabomba zeneszerző nem hazudtolta meg önmagát, ugyanolyan szeretettel viszonyult kollégáihoz a színpadon, mint korábban bármely kulissza- vagy koncertvideóban. Volt, aki szóvá is tette, hogy milyen feltűnően kacérkodott a hölgy zenészekkel… Na már most, álljunk itt meg pár szóra. Azt hiszem, azt tisztázhatjuk, hogy a kétszeres Oscar-díjas zeneszerző már bőven letett az asztalra annyit, hogy saját maga válogathassa össze azokat a profi zenészeket, akikkel együtt akar dolgozni, legyen szó stúdiófelvételről vagy turnékról. Gyönyörű nőkkel veszi körbe magát a koncerteken? Ja. És? Ha ezt az oldalát nézzük a kommentelők álláspontjának, akkor talán egyből rá is kéne húznunk Zimmerre, hogy szexista?
Nem hinném! Hans megannyi kiváló férfi zenésszel dolgozott már együtt az évtizedek alatt. Megeshet, hogy sokukat nagyon jóképűnek tartják a hölgyek, de a közösségi médiát látva, a nagyérdeműnek jobban megmarad az emlékeiben a szinte egy szál semmiben, a csellóját érzékien dalra fakasztó Tina Guo, a dobokat szinte extázisban verő Holly Madge, vagy a teljes átéléssel a húrok közé csapó hegedűs, Rusanda Panfili, mint egy dobos srác a háttérben. A csellós, nagybőgős, gitáros amúgy is a frontvonalban szokott állni, persze, hogy emlékezetesebb látványt nyújthatnak, pláne, ha még dekoratívan is van felöltözve.
Én minden egyes riportban, interjúban vagy koncerten azt láttam (márpedig higgyétek el nekem, sokat láttam), hogy Hans szívvel-lélekkel mindenét beleadja a zenébe és ezt a szeretetet igyekszik kimutatni zenészei és a közönség felé is. Ha megfigyelitek, a felvételeken mindegyik zenész arcán és kisugárzásán látszik, hogy őszintén élvezik, amit csinálnak. Milyen fantasztikus privilégiumuk van, hogy magával, Hans Zimmerrel állhatnak és zenélhetnek egy színpadon, nap, nap után. A Maestro a koncertek végén rendszeresen hatalmas vigyorral az arcán lepacsizik zenészeivel, akik arcán az őszinte örömöt látom, még akkor is, ha netán hullafáradtak. Nem úgy sikerült ez a koncert, ahogy vártam, de erről nem Hans Zimmer tehet. Örülök, ha sokan nagyon jól szórakoztak és valóban egy életre szóló élményben volt részük. Irigykedem is rájuk, mert nekem ez csupán csipetnyit jutott, pedig egész lényemmel át akartam magam adni aznap este a zenének.
A zeneszerző így hálálkodott nekünk, a közönségének:
„Köszönöm nektek! Mert nélkületek csak csend lenne!”⁄ Hans Zimmer (Budapest, 2025)
Azt hiszem megyek, és hallgatok inkább egy kis Hans Zimmert. Alig várom, hogy újra ott legyek egy koncertjén! Köszönöm megtisztelő figyelmeteket, ne feledjétek alább a videókat:
A műsor
The Dark Knight és The Dark Knight Rises
Dune
Man of Steel
The Da Vinci Code
Hannibal
Gladiator
Sherlock Holmes
Inception
Angels & Demons
Pearl Harbor
F1
Beyond Rangoon
Interstellar (2 részletben)
* Power of One: Mother Africa és The Lion King
Pirates of the Caribbean
Inception
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Kérlek, oszd meg ezt a bejegyzést ismerőseiddel Facebookon, hogy még sokakhoz eljuthassanak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, filmzenék és filmes érdekességek!
via: imdb, hanszimmer.com, youtube.
