A mai napig nyomdafestéket nem tűrő módon tudnék beszélni a Jurassic World: Világuralom c. filmről. Nem vicc, tényleg. Hiába telt el több év a róla írt kritikám óta, máig úgy érzem, hogy a trilógia harmadik része volt az egész Jurassic-sextologia mélypontja (a részleteket lásd a kritikában). Egy rövid ideig abba a tudatba ringathattuk magunkat, hogy talán végleg leáldozott a Jurassic-dinoszauruszok uralmának a mozivásznon.
Nem kellett sokáig várni, mire bejelentették, hogy mégis újabb filmmel gyarapodik a széria, Scarlett Johansson-nal a főszerepben. Kisvártatva érkezett a hír, miszerint sikerült leszerződtetni az első két Jurassic Park-film forgatókönyvíróját, David Koepp-et is a filmhez, melyhez nagy reményeket fűzött a stúdió. A zeneszerzői posztra Alexandre Desplat került, akinek olyan felejthetetlen filmzenéket köszönhetünk (többek között), mint a Harry Potter és a Halál ereklyéi (két része), A víz érintése és a Kódjátszma.
Büszke vagyok magamra, mert az Újjászületés egyike volt azon általam nagyon várt filmeknek, melynél elkerültem minden egyes előzetest, és távol tartottam magam minden rajongói csoporttól, ahol potenciális infókat vagy forgatási fotókat oszthattak meg (bár a D-rex sajnos így is szembe jött velem a Facebook-on).
Figyelmedbe ajánlom ezeket a Jurassic-tartalmakat is:
- Jurassic World: Világuralom (kritika)
- Jurassic World: Bukott birodalom – Forgatási képek és beszámoló
- Jurassic World (kritika)
- Minden, amit a Jurassic Park-trilógiáról tudni akartál
- Jurassic Park 3D (kritika)
Több fontos kérdést is felvet a – szám szerint 7. – Jurassic-film:
- megérte lehúzni az újabb dinóbőrt a szériáról?
- van-e esély egy újabb trilógiára?
- ha igen, milyen irányt vehet a sorozat?
Annyival azért tisztában voltam a film megtekintése előtt, hogy miről szólhat a történet alapkoncepciója, illetve tiszta sor volt, hogy elég vegyes kritikákat kapott Gareth Edwards rendező dinós kalandfilmje. Lássuk, rászolgált-e a kritikákra!
Ξ
Kezdjük is mindjárt egy apró pozitívummal, ugyanis valamikor a film elején egy villanásnyi képkocka erejéig láthattunk egy tipikus amerikai iskolabuszt, melynek oldalán a névadó sulit egy bizonyos Crichton-ról nevezték el, mely egy kedves főhajtás a Jurassic Park, az Elveszett világ (és számos bestseller) könyvek szerzője, Michael Crichton előtt. Kapásból a film (mondhatni) elején van egy jelenet, melyben a városban flangáló dinoszauruszt Brachiosaurus-nak mondják… Nem tudom, hogy az angolnyelvű eredetiben ez hogy hangzott, de a magyar szinkronos változatban így hivatkoznak rá, ami nettó baromság, az ugyanis az az állat távolról sem Brachiosaurus, hanem egy Brontosaurus (fun fact: más néven Apatosaurus, ugyanis annak idején két paleontológus is szinte egyszerre nevezte el ugyanazt a leletet)! No comment. Ja, van még valami, ha már a nyelvtannál tartunk: a filmben folyamatosan „szauropod”-oknak mondják a hosszúnyakú, nagytestű állatokat, de a magyar szóhasználat szerint helyesen „szauropodáknak”-nak kellene (gondolom, az angol ‘sauropod’ szó miatt lett ez a magyar változat a filmben). Egyébként van egy egész jelenet, melyet átemeltek az első Jurassic Park lapjairól, s amit annak idején nem filmesítettek meg, csupán a vázlatrajzokig jutott megvalósításuk. Egészen pontosan itt a folyóban vadászó T-rexre gondolok, ami be kell valljam, valóban klasszul nézett ki.
Ha már a 2008-ban elhunyt szerzőnél tartunk, itt olvashattok egy részletes elemző cikket a Jurassic Park könyv, ill. a filmadaptáció összehasonlításáról:
Michael Crichton: Jurassic Park – könyvkritika és összehasonlítás a filmmel
Hiába David Koepp, mint húzónév a forgatókönyvírói pozícióban, a film első felében viszonylag elég sok üresjárat volt és lelkizés. Az cselekmény mozgatórugója sem tűnik túl acélosnak, bár szép és nemes elgondolás. Sajnos már a Martin Krebs (Rupert Friend) által felvázolt újabb vadkacsa vadászat ötlete hallatán tudjuk, hová fut(hat) ki a történet…
A korábbi Jurassic World-filmek talán legnagyobb gyengesége a bugyuta karakterekben, rém gyenge párbeszédekben és a már-már extrém módon lehetetlen eseményekben rejlett. Magam is meglepődtem, de eleinte úgy tűnt, talán sikerült ezeket kiküszöbölnie az Újjászületés forgatókönyvének. Kezdtem elkönyvelni magamban, hogy oké, lehet, hogy vannak benne laposabb részek, de legalább az idegesítő karaktereket kihagyták a történetből.
Ez egészen a Delgado család színre lépéséig volt így, ahol két dolog zavart nagyon. Egy: a nagyobbik lány, Teresa udvarlója pasija, Xavier. Úgy, ahogy volt! Kettő: a távolról is kiszagolható kiszámíthatóság. Előre lehet tudni, hogy egyik gyerek sem görbül egyetlen haja szála sem, elvégre itthon is csupán 16-os besorolást kapott a film. A család bemutatása kimondottan lassú tempót vett a film elején (hiába volt a 8 perces jelenetükben Mosasaurus), s bár karaktereik egy cseppet fejlődni látszottak a film végére, sajnos nem tudtam komolyan venni a sztorit, ha bármelyikük is veszélybe került, mert borítékolni lehetett, hogy a The End feliratra egyikükből sem lesz dinó táp!
Ami engem illet, én a Universal Studio helyében csinálnék végre egy olyan Jurassic dinós-filmet, ami minimum 18-as besorolású, és hangulatában inkább hasonlítana egy Alien-filmre, mint a Krétakori tábor legújabb epizódjára. Kezdjen sejtelmesen, ne is áruljon el kapásból túl sokat a történetről, ne sablonos karakterekkel operáljon, és jó lenne, ha azt az érzést nyújtaná a film, amit az első Jurassic Park-film legjobb jelenetei, vagy amit a Bukott birodalom első jelenete nyújtott.
Kimondottan jót tett a filmnek a környezetváltozás, amit egyébként részben Thaiföldön és Máltán is forgattak. Végre valahára ki tudtak szabadulni a Nublar-, és a Sorna-szigetek árnyékából, ami már kapásból a cselekménynek is jót tett. Különösen tetszett az a jelenet, melyben hőseink partra szállnak a gyönyörű környezetben, itt adódott a film egyik legfrappánsabb cserkészős jelenete egy Spinosaurusnak köszönhető. A Sponosaurusok kapcsán érdemes megemlíteni a film elejéről a Mosasaurus-szal való közös vadászatukat, ahol végre láthattunk egy életszagú jelenetet.
A dinoszauruszok eddig is igényesen voltak megcsinálva, ám ezúttal még szebbek, még színesebbek voltak. Való igaz, hogy én több faj bemutatására számítottam, igaz ami igaz, felbukkant egy-két ismerős „arc”, mint pl. a Dilophosaurus és a Tyrannosaurus rex, ám ez volt az első Jurassic-film, melyben a Velociraptoroknak egy pár másodperces jeleneten kívül nem jutott képernyőidő. Ezt valójában nem is sajnáltam, ugyanis sok tucatnyi más faj van még terítéken, melyekkel eddig nem volt dolgunk a mozivásznon. Volt egy jelenet, melyben a halászok hálójába akadt egy Dunkleosteus leharapott feje, hát én a forgatókönyvírók helyében simán beletettem volna a történetbe egy-két élő példányt. Ha már szóba kerültek a raptorok, sajnos megint volt egy jelenet, amit szemmel láthatóan az első rész konyhai jelenete ihletett, annyi különbséggel, hogy ezúttal nem raptorok álltak szemben embereinkkel – de még a kamera beállítása is megegyezik az említett snittben. Dennis menekülése is felrémlett bennem a sorompós jelenet kapcsán, és akadt még pár hasonlóan nosztalgikus részlet. A film lezárása is az első három részt idézte, bár ezzel nem volt különösebb problémám.
Itt megtekinthettek egy videót a film készítéséről:
Természetesen felbukkant pár hibrid, génhibás faj is a filmben, de mind közül talán csak a D-rexet tudtam komolyan venni, a többi olyan volt, mintha a Kong: Koponya szigetből, vagy valamilyen más fantasy-filmből bukkant volna fel. A D-rexről nekem egy rexbe oltott delfin és egy alien jutott eszembe, s bár igyekeztek ijesztően hangulatossá tenni a film nyitójelenetét, a csokipapíros Végső állomás-pillanat elég mesterkélt volt. Kötve hiszem, hogy egy ilyen hiper-szuper high-tech létesítményben ne lenne B-terv egy ilyen incidensre, csak az épület pánikszerű elhagyása… A magam részéről én még több fajta dinót tettem volna bele a filmbe, sokkal könnyebben ki lehetett volna használni azt a lehetőséget, amit a génhibás történetszál biztosított. Az viszont nem fért a fejembe, hogyha egy olyan szigeten játszódik a történet, ahol eleve az ún. selejtes állatokat tartották, akkor egy-két fajt leszámítva hogyan jöttek létre egészséges dinoszauruszok? És nemondják nekem, hogy mert „az élet utat tört.” Szintén fogtam a fejemet, amiértnem láthattuk a Titanoszauruszok kapcsán, amikor ostorszerűen csattogtattak bődületesen hosszú farkukkal. Jelenetük láttán felsejlett bennem Sír Dávid Attenborough egyik gyönyörű természetfilmje, melyben a fent leírt eseményt fejtegették. E szerint a hatalmas dinók nem csak a ragadozók elriasztására, de a párzási ceremónia kapcsán is jelezhettek így kiszemeltjük számára. Egyébként még nem sikerült ép Titanoszaurusz koponyát találni, így a paleontológusok csak következtetni tudtak (eddig legalábbis) a fejformájukra.
Ejtsünk még egy-két szót Dolores-ről, a cuki kis dinóról. A korábbi filmekből – és a családi kalandfilmek trendjéből – kiindulva talán nem is volt meglepő, hogy egy kis cuki dinó mindenképpen kell a történetbe. Az már más tészta, hogy gyanítom, sem a kislánynak, sem a többieknek nincs halvány fogalmuk arról, hogy Dolores egyébként ragadozó-e, vagy növényevő. Meg egyébként is, ki tudja? Hisz’ egy génhibás dinoszauruszokból álló szigeten vannak, mi baj történhetne abból, ha egy ismeretlen dinót veszek magamhoz?
A zeneszerzői posztot a francia zseni, Alexandre Desplat vette át Michael Giacchino-tól, aki a Jurassic World-trilógia emlékezetes zenéit köszönhetjük. Hát… hogy őszinte legyek, függetlenül attól, hogy nagyon szeretem monsieur Desplat zenéit, az alábbi track-eket (Opening Lab, Boat Chase, Cave Swim, Hurry, Crossing the River/T-Rex, Gentle Boat Ride) nem éreztem azt, hogy az új muzsikák valóban együtt éltek volna a filmmel. Talán ott működött leginkább a filmzene, amikor a D-rex jelenetei voltak, a film elején és legvégén. Magam is meglepődtem, de olyan jelenetek alkalmával hallhattuk John Williams Jurassic Park-témáit, amikor nem, hogy dinoszaurusz nem volt épp a képernyőn, de maga a dialógus sem követelte meg az említett zene felelevenítését (oké, most így hirtelen talán beugrik egy Titanoszaurusz lábát simogató jelenet). Tényleg, nem tudom, hogy ki vette észre, de egy pár pillanatra felsejlett Don Davis Jurassic Park-témája a III. epizódból, nekem tetszett az aprócska nosztalgiaszelet.
Szóval visszatérve a filmzenére, minden negatívum ellenére is kihallottam belőle a John Williams-, és Michael Giacchino-érára jellemző hangulatot, de valamiért nem érzem azt, hogy rongyossá fogom hallgatni az albumot – néhány impozáns, fülbemászó tracket kivéve, melyek valóban jól sikerültek. De az is lehet, hogy csupán kell még hozzá idő, hogy megszeressem a filmet és a zenét is. Apropó, Jonathan Bailey-nek abban a megtiszteltetésben volt része, hogy együtt zenélhetett a filmzenei album rögzítésekor Londonban az Abbey Road zenekarával. Micsoda élmény lehetett!
Nem meglepő, hogy Scarlett Johannson (Zora) a film igazi húzóneve, mindamellett, hogy Rupert Friend, Jonathan Bailey, Ed Skrein és Mahershala Ali is tekintélyes repertoárral rendelkeznek e téren. Azt már meg sem említem, hogy a Zorát mutató jelenetek hány százalékéban láthatjuk szinte csak deréktól felfelé a hölgyet, szemmel láthatóan megvolt ennek is az oka… Persze félreértés ne essék, ezt egyáltalán nem sajnáltam, de a filmet nézve azért mégis erősen érződött, hogy vannak nagy hiányosságai, és ha talán a forgatókönyvbe is annyi energiát fektettek volna, mint a CGI dinók megvalósításába, akkor talán pozitívabb lenne a hetedik Jurassic-kaland fogadtatása.
Amikor a főszereplők sorsa forgott kockán, sokszor nagyon kilógott a lóláb, mert fixre lehetett borítékolni, hogy ki éli túl az adott szituációt, sőt, többször már a következő áldozatot is meg tudtam tippelni. Olyan esések után keltek fel a szereplők, amik után nem, hogy futni, felülni sem tudnánk. Értem én, hogy ez hollywood, de azért maradjunk annyiban, hogy ennek a mozinak nem a forgatókönyv az erőssége. Bár Dr. Henry Loomis karaktere például kicsit semmilyen volt számomra, de legalább nem mentek el a végletekig a férfi főszereplővel kapcsolatban, nem csináltak alfa-hímet egy random paleontológusból, igyekeztek némileg a realitás talaján maradni.
Összegezzünk! Ha egy nyári popcorn-mozira vágysz, ne hagyd ki a legújabb dinós kalandfilmet, mert a gyönyörű látványvilág mellett azért akad bőven izgalmas pillanat a filmben. Ha a trailert látva szkeptikusan álltál eddig hozzá, valószínűleg jól érezted, s aggodalmaid helyesnek bizonyulnak majd. Mindazonáltal, az utóbbi hónapok mozis felhozatalát tekintve még mindig szórakoztatóbb volt a Jurassic World: Rebirth a 2 óra 15 percével, mint sok másik vetélytársa. Mondjuk, az elég szomorú tény, ha már ezzel kell érvelni egy blockbuster mellett, de azt hiszem, ez nem csak versenyzőnket, hanem vetélytársait is minősíti – avagy az egész mozivilág aktuális állapotát.
Hogy kell-e folytatás…? Ha ennek a filmnek a folytatásaként gondolunk a következőre, akkor nem! Isten ments, inkább egy újabb, különálló részt néznék meg szívesen, lásd a fenti ötletemet – ajánlom magamat. Csak reménykedni tudok, hogy nem veszik terítékre a harci dinók ötletét, amit egyszer már elvetettek szerencsére. Vagy legyen egy egészen más gárda és sztori, vagy ne legyen semmi. Egy sima folytatás már azt az érzést keltené bennem, mintha egy három két hete oszladozó T-rex tetem combjáról szeretnénk lefejteni még egy kis húst, hátha ki lehet hozni még belőle egy vacsorára való steak-et. Nem, chéf…! Az a T-rex már döglött, nézzünk inkább más zsákmány után!
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést az ismerőseiddel, mert ezáltal még több emberhez juthatnak el ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, kritikák, filmzenék és érdekességek!
via: imdb.
