Bár még csupán két nap telt el az idei évből, mikor e bejegyzést elkezdtem körmölni így éjfél táján, de már most bátran ki merem jelenteni: ha valaki azt mondaná nekem, hogy 2025-ben csupán a Nosferatu c. filmet láthatnám, egy szavam se lenne! Kevés olyan film volt az elmúlt évek során, melyről jó szívvel úgy tudtam nyilatkozni, hogy megérte a mozijegy árát. Nos, a 2024-es Nosferatu pont ezek közé tartozik. Lehet szidni Hollywoodot, amiért manapság már csak csupa remake-et és reboot-ot gyárt futószalagon, s lássuk be, túlnyomó részük rá is szolgált a kritikára. Azt mindenesetre kijelenthetjük, hogy az újdonsült hollywoodi blockbusternek ígérkező Nosferatu egyedülálló a maga nemében, ugyanis, képes volt meglépni azt, melyet a hozzá hasonló filmes adaptációk nem tudtak megugrani az elmúlt évek során (vagy csak nagyon elenyésző számban).
Robert Eggers rendezése úgy tudott egy – alapvetően plagizált (!) történetként megfilmesített, s azóta több feldolgozást is megélt – filmklasszikust reprezentálni, hogy a bő két órás alkotást nem csak az idősebb, de a fiatalabb korosztály is élvezettel ülheti végig. Hiába ismeri már mindenki töviről-hegyire a Drakula– és Nosferatu-filmek forgatókönyveit, ez a film mégis tud újat mutatni. Cikkemben spoileresen írok a legújabb vámpíros filmről, de ez ne gátoljon meg senkit se abban, hogy a film megtekintését követően visszatérjen oldalamra, ugyanis számos forgatási kulisszatitokról rántom le a leplet.
Elöljáróban mondom azon kedves Olvasóknak, akik egyetlen előzetest sem láttak a filmhez és még azon lamentálnak, hogy milyen korhatárbesorolást ajánlott a gyártó a produkcióhoz, hogy ez nem a Drakula halott és élvezi! Bár a 102 évvel ezelőtt forgatott eredeti film remake-jében meglepetésre nem folyik patakokban a vér (mint ahogyan azt egy vámpíros filmnél várná az ember), azért akad szép számmal morbiditás, okkultizmus, s meghökkenésünkre még a nekrofília szele is ott lengedezik a kriptában. De nem is szaporítom tovább a szót, vágjunk is bele!
Ezeket a bejegyzéseimet is figyelmedbe ajánlom:
- Hollywood kulisszái mögött: Így készült Az ismeretlen Drakula
- A Menü: így készült a film
- Az – Első fejezet: 60 hátborzongató forgatási érdekesség
- Az – Második fejezet (kritika)
- A Múmia (1932): így készült a hollywoodi filmklasszikus
„Professor, My dreams grow darker. Does evil come from within us or from beyond?”
⁄ Ellen Hutter (Nosferatu)
Induljunk rögtön onnét, hogy a Nosferatu-filmek története egészen 1922-ig nyúlik vissza. Az első ilyen film – a Nosferatu: A borzalom szimfóniája (Nosferatu, eine Symphonie des Grauens) – számára rögös út vezetett odáig, hogy elnyerje a hollywoodi filmklasszikusuoknak járó megbecsülést. A közel 1,5 órás német filmet Friedrich Wilhelm Murnau rendezte, s talán a film kapcsán legismertebb filmtörténeti érdekesség, hogy a Max Shreck főszereplésével készült fekete-fehér némafilm, tulajdonképpen a filmes plagizálás mintaszobrává vált cirka száz esztendeje. Történt ugyanis, hogy a forgatókönyvet nemes egyszerűséggel lekopizták Bram Stoker Drakula című regényéből, mely 1897-ben jelent meg, 25 évvel az első Nosferatu-film előtt. Az első Drakula-film 1931-ben került bemutatásra, annak a Lugosi Béla főszereplésével, aki 1927-ben már híres lett a Drakula c. Broadway-darabbal, s erre a lehetőségre csapott le aztán a Universal Stúdió, hogy elkészítsék vele a legendás vérszívó történetét. Az író özvegye és örökösei természetesen beperelték a gyártó céget és (eredetileg) megsemmisítésre került az összes kópia, ám a filmtörténelem tanúsága szerint homokszem csúszott a gépezetbe, ugyanis lelkes külföldi moziknak köszönhetően fennmaradt pár kópia. A filmszéria eddig több feldolgozást is megélt, de korántsem bír olyan tekintélyes filmlajstrommal, mint havasalföldi rokona.
Az eddigi Nosferatu-filmek:
- Az „alapmű” természetesen az 1922-es Nosferatu, mely némafilm-mivolta kapcsán a Nosferatu: A Symphony of Horror címen készült. Érdekesség, hogy a film eredeti zenéje szinte teljesen elveszett, ám az évtizedek alatt számos híres filmzeneszerző komponált hozzá muzsikát, pl. Christopher Young is.
- Bő félévszázados kihagyást és Drakula-filmek egyeduralmát követően 1979-ben mutatták be a Nosferatu, a vámpír (más címen: Nosferatu, az éjszaka fantomja) c. német-angol készítésű filmet.
- Nem kimondottan tartozik ebbe a felsorolásba, de 2000-ben készült el A vámpír árnyéka c. filmszatíra, melyben John Malkovitch és Willam Dafoe (aki egyébként a 2024-es filmben is szerepel) játszották a főszerepet, s mely a filmklasszikus gyártásának története köré fonódik.
- 2023-ban készült el David Lee Fisher rendezésében a Nosferatu: A Symphony of Horror c. film, mely az eredeti film remake-je, ám nem igazán nyerte el sem a kritikusok, sem pedig a nézők tetszését.
- 2024. karácsonyán került bemutatásra az 50 millió dollárból készült Nosferatu, mely hazánkban 2025. január 2-án debütált.
Filmzene:
Robin Carolan készítette a zenét a filmhez, melynek teljes albumát itt tudjátok meghallgatni. Természetesen személyes kedvencem is akad közülük, mégpedig a film tetőpontja kapujában hallható férfi kórussal elegyített zene, amikor hőseink Orlok ellen indulnak harcba, a harmadik éjjelen. A zene sejtelmes, melankólikus és olykor idegtépő zenéje úgy tapad a forgatókönyvre, mint vámpír a nyakadra… együtt él és mozog, együtt lélegzik a sztorival.
Hangulat és visszatérő elemek:
A film hangulata egyszerűen fenomenális. A forgatókönyv alapja persze már nagy vonalakban ismerős lehet azoknak, akik életük során legalább egy Drakula-filmet láttak, azonban nem minden elem kapcsán maradtak meg a ’22-es mozinál. Ha egyet láttál, tulajdonképpen láttad az összeset – de ebben az esetben ez mégis más, mert Robert Eggers újabb szintre emelte a vámpíros filmeket. Egy igazi kosztümös horrorfilmet tett le elénk.
A film sikerében nagy szerepet játszik a gyönyörű látványvilág és a finoman hangolt horror-elemek csepegtetése. Hogy elérjék a kívánt hatást, a jeleneteket napfényben vették fel, s azokat később, az utómunkálatok során módosították (az 1999-es A Múmia c. filmhez hasonlóan) úgy, hogy digitálisan eltávolították belőlük a piros és sárga árnyalatokat. Sőt, bizonyos jelenetek megfelelő színárnyalatához gyertyalángok fényét használták fel. A film színkezelése tökéletes hangulatot biztosít a komor, baljóslatú történethez. Tetszett, hogy Hardingék két kislánya folyamatosan nyüstöli a szülőket az ágy alatt rejtőző szörnyeteg miatt, ez pedig elővetítette a család tragikus sorsát is. Meglepetésemre olyan dolgokat is beletettek, melyeket nem hittem volna, pl. a Harding-házaspár tragikus esete kapcsán (a nekroifil-jelenet).
A vágások, kamerabeállítások és hanghatások nagyszerűen passzoltak egy horrorfilm követelményeihez, és a jumpscare-eket sem spórolták ki, de nem is vitték őket hála égnek túlzásba. Bár az egész film tetszett, mégis, az eleje (amíg Thomas megérkezik a kastélyba) különösképpen lenyűgözött. Már rögtön a nyitójelenet megadta a film alaphangulatát a démoni megszállással, s onnantól már nem is volt megállás. A klasszikus szellemsztorik és vámpíros filmek visszatérő elemei itt is felbukkantak, nekem például nagyon tetszett Thomas utazása… a hintós jelenet, a kastély magától kinyíló kapuja és még sorolhatnám.
Szerencsére nem készült magyar szinkron a 2025-ös év első nagy dobásának számító mozihoz (és itt nem a magyar szinkront szándékozom becsmérelni), de egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy bármelyik szinkronszínész hitelesen tudta volna prezentálni az Orlok grófot megszólaltató Bill Skarsgårdot – az ő érdemeiről még lesz szó.
A sminkesek és maszkmesterek is kitettek magukért, tényleg le a kalappal előttük! Bill Skarsgård elárulta, hogy a kriptabeli jelenetnél, amikor látjuk a grófot felemelkedni a koporsójából – mely a Nosferatu-, és Drakula-filmek állandó elemének mondható –, szinte az egész testét smink és kosztüm borította, melynek igen nagy súlya volt. Egyedül a talpán és a tenyere belsején nem volt ilyen borítás. Mikor első ízben került fel rá a teljes öltözet és smink, ő maga is megdöbbent a látványtól. Természetesen ez a folyamat sem sec perc alatt történt meg, ugyanis minden reggel 6 órás procedúra volt, mire Orlok grófot varázsoltak belőle.
Nem utolsó szempont a film új mérlegelésekor, hogy a forgatókönyvírók nem a lustább utat választották, hanem mertek elszakadni a már jól ismert sallangoktól.
Íme pár példa:
- Itt arra gondolok konkrétan, hogy míg Drakulának menyasszonyai vannak, Nosferatunak nincsenek, és nem is akarták őket belepasszírozni a történetbe.
- Talán az egyik legszembetűnőbb különbség a két antagonista között az, hogy míg Havasalföld ura az áldozatai nyakát veszi célba, addig Nosferatu a mellkasukat, mivel ott közelebb van a szívükhöz.
- A szimplának nevezhető megigézés helyett Orlok egészen más technikát választott, hogy a szűz lányt megszerezze magának (bár Ellen technikailag neki köszönhetően már nem volt az).
- Míg Drakulának van szolgálója Renfield személyében, addig Orloknak nincs kimondottan szolgája (Thomas nem kimondottan az), ő inkább farkasait veti be, akiket igen hatásosan keltettek életre a digitális utómunkálatok során. Nicholas Hoult-ot az állatkoordinátorok óva intették, hogy ne vegye félvállról az idomított ebeket a forgatáson. Az egyik felvétel során Nicholas valóban ijedtében szaladt az állatok elől, s amint kijutott az adott jelenetben az ablakon, (a rendező vicces megjegyzése szerint) kissé bugyuta képet vágott, ezért azt a snittet nem tudták felhasználni a filmhez, bár a színész menekülése igen hiteles volt állítólag.
- A nevek tekintetében is történtek változtatások, bár a filmklasszikusból ismert főbb karakterek nevei mellett kitartottak. Érdekesség, hogy az 1922-es filmnek több angol nyelvű változata is ismert, melyben más neveket kaptak egyes karakterek a különféle feliratokban, például Thomas Huttert simán csak Mr. Hutterként vagy Thomasként emlegetik, sőt, az egyik változatban még Jonathhannak is hívják (Mr. Harkertől kölcsönözték a keresztnevet), Ellent pedig Minának keresztelték át (Bram Stoker műve nyomán).
- Wismark (a német kisváros), ahol a film játszódik, valójában egy fiktív település. Az 1922-es filmben a történet egy hasonló nevű helyen, Wismark and Lübeck-ben játszódik.
A Nosferatu-név eredete bizonytalan: úgy tudni, hogy Bram Stoker 1885-ben olvashatott róla Emily Gerard folklórgyűjteményében, melyet a Transylvanian Superstition közölt. Ebben a ‘nosferatu’ kifejezést a vámpírokra használták. Mindössze egyetlen korábbi említésről van tudomásunk, mégpedig egy 1865-ös német, vámpírokról írt cikkből, melyet Wilhelm Schmidt jegyzett. Mindkét cikk román eredetűnek tartja a Nosferatu-nevet, azonban a román nyelvben nincs lényegi jelentése.
Legnagyobb örömömre Robert Eggers rendező a napokban megerősítette, hogy a Blu-Ray kiadáson megtekinthető lesz a film bővített változata, sőt, ebben majd láthatjuk Orlokot olyan formában is, ahogyan a teaser-trailerben ábrázolták.
A jelmezesek munkája is megsüvegelendő. Itt láthattok egy külön videót a filmben látott jelmezekről és történelmi hátterükről. Például Thomas egyik kosztümjét egy korabeli magyar ruhából alakították át, melyet a stúdió direkt a produkció kedvéért vásárolt meg.
Casting:
Bill Skarsgård (Orlok gróf):
192 cm-es magasságával, ő az eddigi legmagasabb Nosferatu. A Skarsgård család legifjabb tagját az izlandi operaénekes, Ásgerður Júníusdóttir készítette fel, hogy Bill elérje a kívánt mélységű hanghordozást. A fiatal színész hat héten át kizárólag azzal volt elfoglalva, hogy napi 20-30 percen keresztül bemelegített, gyakorlatokat végzett és énekelt, hogy aztán újabb és újabb felvételeket készíthessen gyakorlási metódusáról, melyet aztán a végletekig tökéletesített – a gróf hangjának végső változatát a mongol torokénekléshez hasonlította.
Bill a készület során tanulmányozta a legjobb vámpír alakításokat, többek között Lugosi Béláét is. Egyik promóciós interjújában arról beszélt, hogy a jövőben kevésbé gonosz karaktereket szeretne alakítani, mert Pennywise (Stephen King: Az c. művének főgonosza) és Orlok után némi változást szeretne.
E filmben szándékosan akartak eltérni a korábbról már jól ismert Orlok-kinézettől, ezért kapott a gróf (a korábbi színészekkel ellentétben) bajuszt, valamint kucsmát és autentikus román öltözéket. Apropó, ha már szóba került a gróf bajsza, érdemes megemlíteni, hogy Bram Stoker könyvben Drakula is bajuszt visel (Gary Oldman is vékonyka bajuszt növesztett Drakulaként). A fentiekben vázolt, rothadásban lévő vámpír kinézete indokolt is, mivel tulajdonképpen így festhetett egy 18. századi román gróf. Meglepetés volt számomra, hogy karaktere egy antagonistához képest kifejezetten sok szöveget-, és jóval több képernyőidőt kapott, mint amennyit elsőre vártam volna. Nosferatu karaktere abban is más, mint elődei, hogy ezúttal jóval kevésbé romanticizált figura, mint a jól megszokott vámpírok.
Amikor a filmben Nosferatu nem angol akcentussal beszél, akkor sem halandzsázik, hanem egy holt nyelven beszél (dákul). A stúdió külön nyelvészeket fogadott fel, hogy vámpírunk szövegei (amennyire csak lehet) nyelvtanilag helyesek legyenek, s – ami szintén ugyanilyen fontos –, jól is hangozzanak. Orlok állatias hörgésének előállításakor ötletesnek kellett lennie Damian Volpe hangmérnöknek. Egészen frappáns ötlete támadt, amikor kísérletezésképpen felemelt egy gránit tömböt, majd elkezdte azt a földön húzni, ami meg is tetszett neki, majd végül a kapott hangot digitálisan torzították.
Érdekesség, hogy Bill eredetileg Thomas Hutter karakterére jelentkezett (már a 2015-ös első forgatókönyv-tervek készítésekor!), amiről aztán lecsúszott. Mikor a produkció újból sínen volt, ismét jelentkezett, de újfent lemaradt róla. Majd gondolt egyet, s egy levélben elkezdte győzködni a rendezőt, hogy nem egy mellékszerepet szeretne magának, hanem kapásból a címszereplő karakterére feni a fogát. És így is lett.
Lily-Rose Depp (Ellen Hutter):
A rendező elárulta, hogy a színésznőnek sikerült a castingon könnyeket csalnia a szemébe, olyan nagyot alakított. (Lily-Rose egyébként nagy Drakula-rajongó hírében áll.) A rendező szerint a módot, ahogyan Orlok uralja Ellent, az 1931-ben készült Trilby c. film ihlette. Ellen megszállott jelenetei nagyon hatásosra sikerültek, láthatóan nagy munkát tett bele Lily-Rose, akit egy mozgáskoordinátor segített a felkészülésben. Nagyon jól mutatták be azt, ahogyan végig Orlok akarata érvényesül a filmben. Külön jár a pacsi Thomas és Ellen jelenete kapcsán, amikor a kamera hátulról kezdi el venni az épp (finoman szólva is) elvarázsolt állapotban szexelő nőt – ezzel is utalva arra, hogy minden Orlok irányítása szerint történik. Egy apró, ám annál érdekesebb kulisszatitok a színésznő alakítása kapcsán: amikor Ellen vért könnyezik, azt a jelenetet nem CGI-jal oldották meg, hanem egy arra készült speciális műkönnyel.
Nicholas Hoult (Thomas Hutter):
Hoult színészi játékát eddig is kedveltem, legutóbb pont A kettes számú esküdt c. filmben láttam (amit jó szívvel ajánlok figyelmetekbe), de A Menü c. filmet imádtam, s abban is szuper volt. Nem is nagyon tudok belekötni színészi alakításába, hozza a jóindulatú fiatalember figuráját, akiről, ha kell, valóban el tudom hinni, hogy a belsője is beleremeg a várban lapuló szörnyeteg láttán. Houltnak egyébiránt nem volt újdonság a vámpírok világa, ugyanis a 2023-as Renfield c. filmben ő alakította a címszereplőt Nicolas Cage (Drakula) mellett.
Willem Dafoe (Prof. Albin Eberhardt Von Franz):
Nagyon vártam a professzor karakterének felbukkanását, Dafoe pedig nem is okozott csalódást. Talán a vártnál is jobban kibontották karakterét, mint eddig bármikor, s ez javára vált a filmnek. Természetesen Von Franz doktor karakteréről messze lerí, hogy professzor Van Helsingről mintázták, de egy ilyen kvalitású fickó létjogosultsága szinte már alapkövetelmény egy vámpíros filmben. Érdekes volt látni, hogy miként viszonyul a korabeli modern orvostudomány Ellen betegségéhez, ugyanis kapásból mindenki elkönyvelte, hogy szegény nő meghibbant, és tünetei mögött csupán a női hisztéria rejlik. Mikor már a modern kezelések segítettek rajta, akkor elővették a régi durvább, unortodox eljárásokat, de még ekkor sem hitt neki senki. Ekkor toppant be a képbe a professzor, akiről az emberek pletykálnak és látszólag nyomorban él, de mégis ő az első, aki komolyan veszi a fiatal arát és felteszi a legfontosabb, őszinte kérdést: „Mondja el, mi a baja?”
További karakterek:
Emma Corrin (Anna Harding) és Aaron Taylor-Johnson (Friedrich Harding) párosa közül talán utóbbi játéka mondható kiemelkedőnek, de ez nem előbbi színész hibája, egész egyszerűen csak így lett megírva a szerepe. Aront egy ideig fel sem ismertem, a bajusz és a korhű ruhák nagyon autentikus külsőt kölcsönöztek a férfi számára. A film legnagyobb vesztese kétségkívül Friedrich. Bár Thomas elveszíti feleségét, azt azért nem szabad elfelejteni, hogy a vámpírt, s a vele együtt járó pestist (melyek tömegek halálát okozták a városban, az erdőben élő cigányok közt és a hajón), maga Ellen idézte meg, magánya miatt. Ellen áldozata valódi önfeláldozás, de ha igazságosak akarunk lenni, akkor ez így volt fair. Friedrich és családja segíteni akart az ifjú páron, de végül ők húzták a rövidebbet: a vámpír széttépte a nemes úrfi két kislányát, majd pedig a felesége és útban lévő harmadik gyermekük is odaveszett. Erre tett még rá egy lapáttal a forgatókönyv, ugyanis Friedrichet az a pestis vitte el, melyet az Ellen által megidézett vámpírral járó patkánysereg terjesztett el, s így bezárult a kör.
Simon McBurney (Knock) karaktere kapcsán érdemes megemlíteni, hogy nem ez az első Nosferatu-film, melyben nem kap szerepet Renfield. Ugyanis az 1922-es filmben már láthattunk egy ilyen változtatást, az 1931-es filmben pedig Harker jóval kisebb szerepet kap, s nem is utazik el Erdélybe, ellenben Renfieldből abban a moziban fiatal ügyvédet csináltak, s ő utazik el a grófért.
Filmes kulisszatitkok a Nosferatu forgatásáról:
A filmet már 2015-ben el akarta készíteni Robert Eggers. Az ötlet A boszorkány c. filmjének forgatása idején fogalmazódott meg benne, és már ekkor elkezdett jegyzeteket készíteni magának. Amikor már úgy festett a dolog, hogy végre zöld utat kapnak, akkor taglózta le a világot a koronavírus-járvány, majd annak legyűrését követően végre újra terítékre került a film ötlete.
A forgatás 2023. márciusában vette kezdetét Csehországban (Invalidovná-ban), ami május 29-ig tartott, s több vár mellett a prágai Barrandov filmstúdióban is dolgozott a stáb (ahol egyébként egészen elképesztő számban, mintegy 60 ház díszletét építették meg):
- Az Orlok várában játszódó jeleneteket a Csehországi Pernstejn várban vették fel, ahol a Nosferatu, a vámpír (1979) c. film is forgott.
- A gróf kastélyának külső jeleneteit az erdélyi Vajdahunyad várában vették fel, mely a maga nemében Európa egyik legnagyobbja. Úgy tartják, hogy Hunyadi János jóvoltából 7 éven át itt raboskodott maga, Vlad Tepes, sőt, azt is mondják, hogy ez a kastély ihlette meg Bram Stokert a Drakula című regénye kapcsán.
- A csehországi Rožmitál pod Třemšinem településen található kastélyban is zajlottak forgatások.
Itt láthattok egy, a forgatásról készült rövidke werkfilmet:
A vámpír kezének árnyéka többször is feltűnik a filmben. Bár (mint azt már fentebb kiveséztük) Orlok kinézete a filmben korhű lett, a produkciós kampányban, s így az előzetesekben is az 1922-es klasszikus Orlok-sziluettjét láthatjuk.
Orlok neve az ősi germán orlog szóból ered, amit orlok-nak ejtenek. A szó jelentse: háború.
Eredetileg Harry Stlyes és Anya Taylor-Joy volt a két kiszemelt főszereplő, ám a naptári egyeztetések nehézségei miatt (Taylor-Joy ekkor forgatta a Furiosa-filmet, melyről itt írtam kritikát) végül nem ők kapták a szerepeket.
A film egyik producere, Chris Columbus (akinek a Reszkessetek, betörők! és a Harry Potter-filmek 1-2 részét, valamit a Mrs. Doubtfire c. filmet is köszönhetjük) beszámolt róla, hogy még maga Bill Skarsgård is megijedt saját jelmeze és sminkje láttán, ám a színész a remek humorának köszönhetően hamar oldotta a feszültséget a felvételek előtt, így jó hangulatban vehette kezdetét a forgatás.
Willem Dafoe a kriptabeli jelenet során 2.000 élő patkánnyal forgatott együtt! A patkányokat plexi tartályokba helyezték, hogy biztonságban legyenek a felvételek szünetei alatt, valamit külön csoportokba rendszerezték őket, hogy könnyebben tudják nyomon követni helyzetüket a forgatások alatt. A kétezer patkányt végül CGI-jal sokszorosították. A rendező mesélt arról, hogy a CGI-patkányok megalkotása nem volt nehéz, még a mozgásuk és a hömpölygő áramlásuk sem, no de a rajtuk megcsillanó tűz fénye már bizony kemény dió volt.
Dafoe kriptabeli jelenete emlékezetes a tomboló tüzes jelenet miatt, az egyszer biztos. Ugyanakkor elég veszélyes volt a jelenet felvétele, mivel a lángok sokszor túl közel érték a színészhez, aki a rendező beszámolója alapján leginkább csak az angol „f*ck” szót ismételgette egyhuzamban nagy riadalmában. A lángoknak egyébként mindössze 25%-a volt CGI, de még így is fennállt a veszélye, hogy komolyan megsérül valaki.
Egy cuki érdekességet a rendező a saját felesége miatt csempészett bele a filmbe. Robert még 17 éves korában leforgatta saját Nosferatu című kisfilmjét, melyben a későbbi felesége egy angyal szobrot alakított a kriptában játszódó jelenetben. Ha figyelmesen nézzük a filmet, a kriptában látni lehet egy angyal szobrot, melyet a rendező feleségének tiszteletére helyeztek el a díszletben.
Svédországban, Bill Skasrsgård hazájában 50 éven át nem engedélyezték a Nosferatu vetítését horrorisztikus elemei miatt.
„Be with me, or your husband will suffer!” – Nosferatu többek között ezt mondja Ellennek a filmvégi jelenetben, ami azért érdekes, mert szóról-szóra ezt mondja Drakula Lucy Harkernek az 1979-es Drakulában is.
A filmben igen szép számmal láthatóak cicák. Ennek szimbolikus oka van, ugyanis míg Orlokot a patkányokkal azonosítják, addig ebben a moziban hangsúlyosan mutatták a macskákat, akiket Thomas, Ellen és Von Franz professzor triójával állíthatunk párhuzamba. A macska pedig ugyebár, elkapja az egeret (jelen esetben a patkányt)…
És, ha már szóba kerültek a cicák: Ellen macsekját Grétának hívják, ami egy filmes utalás Greta Schröder-re, aki az 1922-es filmben alakította Ellent.
A virágoknak fontos szerepet szántak a történetben (a lila szín pedig szimbolikus jelentést kapott), mert ahányszor csak előkerülnek, mindig történik valami új, fontos mozzanat, vagy új érzés a filmben.
Az egyik jelenetben látjuk, amint a gróf iszik az őt ledöfni szándékozó Thomas véréből. A jelenet érdekessége, hogy forgatása során a Skarsgård által alakított Orlok pucér. Nicholas Hoult azzal viccelődött a forgatáson, hogy a jelenet felvételekor érezte lábán a gróf műpéniszét. Több se kellett a rendezőnek, aki a forgatás végeztével bekereteztetve elküldte Houltnak az említett forgatási kelléket, aki természetesen pózolt is a filmes… öhm, relikviával. 🙂
Lily-Rose kapcsán érdekesség, hogy az 1992-ben bemutatott Drakula c. filmben eredetileg az ő édesapjának, Johnny Deppnek szánta Francis Ford Coppola (rendező) Jonatan Harker szerepét. Depp akkoriban épp Winona Ryder-el alkotott egy párt, aki az említett film egyik főszereplője volt, Gary Oldman pedig a címszereplő. Depp később Barnabas Collinst, a vámpírt alakította a Tim Burton által rendezett Éjsötét árnyék c. filmben (2012).
Nem ez az első alkalom, hogy Bill Skarsgård egy vérszívó bőrébe bújik, ugyanis a Hemlock Grove c. sorozatban vámpírként láthattuk. Robert Eggers nem is olyan rég (2022) forgatta Az Északi c. filmet Bill Skarsgård egyik bátyjával, Alexanderrel. Sőt, Willem Dafoe már két korábbi mozijában is szerepet kapott (A világítótorony 2019-ben, és a The Northman-ben). Ha már itt tartunk, ne felejtsük el, hogy Alexander is játszott már vámpírt, mégpedig Eric Northman-t, a True Blood c. sorozatban.
Köszönöm, hogy velem tartottatok!
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a blog csatornáira!
Köszönöm, ha megosztod a bejegyzést ismerőseiddel Facebook-on, mert általad még több emberhez eljuthatnak ezek a lenyűgöző filmes kulisszatitkok, filmzenék és kritikák!